MBS – Zergnél hogyan?

Astonkacser . Hírek 1746

cydralol.PNGAz MBS egy sokat vitatott kérdés, ugyanis félő, hogy túl egyszerű lesz tőle a játék, így e-sportként nem állja meg a helyét. Éppen ezért egy kicsit szigorított a Blizzard, mint arról már 2 hónapja hallhattunk.

Zedas koma fel is háborodott, hogy a Zergeknek ez szinte semmit sem segít, de talán most, Cydra magyarázata egy kicsit enyhít a fájdalmakon:

Ha van 3 Hatcheryd egy csoportban, megnyomod a csoport számát, aztán az „s” gombot, így kijelölted a 3 Hatchery összes lárváját.

És innentől annyi „z”-t nyomsz, amennyit szeretnéd, hogy Zerglinggé alakuljon.
Ha 9 lárvád van, akkor 9-szer kell megnyomnod a „z”-t, hogy mindből Zergling legyen.

cydra.gifNos, úgy látom ezzel a magyarázattal jól látszik, hogy csupán egy kattintással nehezebb egységeket gyártani a Zergnek, az a bizonyos lárva kijelölés, az „s”, amit már a sima Starcraftban is minden Hatcherynél meg kellett nyomni, cserébe pedig nem kell különféle épületekből termelni az egységeket. Ez így már talán kicsit a Zergek oldalára billenti a mércét, ha jól sejtem.

Na de ti mit gondoltok? Túl egyszerű így az MBS, vagy sem?


Comments (66)

  • NightHawk

    |

    ez olyan unalmas… 🙁
    nem örülök neki…
    de azért jó hogy nehezítették 🙂

    Reply

  • Zedas

    |

    Ecsém, nevesítve lettem 🙂

    Viszont ez pont az, amitől tartottam: eddig: 5sz6sz7sz, ez ugye 9 leütés, 5szzzzzzzzz, ez meg 11, ráadásul nem lehet tudni hogy melyik heccsből mi jön ki.

    Ami segítene, az az, hogy az s-et nyomkodva lehetne menni a csoportban lévő heccsek között (közben kijelölné az aktuális heccs összes lárváját és – opcionálisan – középre is hozná az adott heccset), így lehetne 5szszsz kombóval linget termelni.

    Remélem ezzel az összes képenyőn lévő lárva kijelölés után is csak egyenként lehet mutálni őket, mert akkor aztán végleg tönkrevágják az egészet.

    Woot… 🙁

    Reply

  • RaZorpro

    |

    lol érdekess 😀

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Igen szerintem ez billenti 😛
    Így abszolut beválik az amit korábban felvázoltam más fajok gyártásánál is amennyiben többféle épület is cspaatba pakolhato lenne.
    Zergnél az utánpotlás a következő lesz: Benyomod a hatchery-k csapatát, majd végig nyomkodod a gombokat amilyen egységekre szükséged van 😀 A világ legyegy szerűbb dolga, és annyival jobban jársz hogy 1 csapat elég (cska a hatcheríket kell berakni nem mindenféle gyárat) Az pedig hogy egyenként kell nyomni a dolgokat nemhogy nem hátráltat hanem még segít is abban hogy vegyes jol átgondolt sereget gyárt és ne csa kugy massolj be valamit.

    Már látom is ahogy a pro zerg playereknek beleáll a kezükbe a megfelelő betü kombo az”ideális csapat” legyártásához.
    Az hogy ez így jó dolog vay nem azt midnenki döntse el maga, ez most így egyszerüsítés.

    Reply

  • SzuL

    |

    sztem még mindig szar az mbs, ahogy van. így eddig tényleg csak nehezebb (még ezzel is) a zergeknek. eddig hogy is nézett ki? 0sz1sz3sz, most meg 0szzzzzzzzz. melyik egyértelműbb/egyszerűbb?

    Reply

  • Aston

    |

    #5: A változtatás előtt ‘0sz’ volt.

    Próbáld ki, hogy milyen gyorsan bírod nyomogatni a ‘z’ billentyűt. Utána nézd meg a régi verziót, amit 3 ujjal is tudsz csinálni, igaz ott a már a ‘0’-‘9’-ig gombokat és az ‘s’ és ‘z’ gombokat is nyomogatni kell, de figyeld meg, hogy mennyivel gyorsabban tudod kiadni azt a 9 utasítást 3 ujjal, mint amilyen gyorsan tudod nyomogatni azt a fránya egyetlen ‘z’-t. De legalábbis ugyanolyan sebességgel tudod csak. Igaz, a második verziót könnyebb begyakorolni, könnyebb kivitelezni, és nehezebb elrontani. Kompromisszum.

    Reply

  • Kenny

    |

    hát nem azért de szerintem sokkal gyorsabban ki lehet pötyögni 9 z-t mint 0sz1sz2sz stb
    mellesleg mi van ha 2 zerglinget 2 hidrát 2 mutalisket és 3 infestort akarsz! NA asszem itt lesz majd sokkal egyszeráűbb a dolog mert benyomod a 0s-t majd zzhhmmiii oszt kész 😀

    Reply

  • 84Noname

    |

    Nem ilyen semmirevaló fajt kell választani, és akkor nincs gond :). Én elég laikus vagyok z-ben, de Zedas mondott még anno egy trükköt, amit szerintem elég könnyű használni és gyorsabb is (legalábbis nekem), mint a pötyögés. Amikor már elég rendesen kezd beindulni a játék, akkor egy kupacba rakom a hecseket és a 12 lárvát fogom meg duplakattal vagy shiftel…és az egyszerre 24 ling 4 hecsnél. Ez nem gyorsabb a 0szzzzzzzzz -s dolognál? Egyébként a rallypontok kiadása is olyan lesz, hogy 0R és ezerszer odakattintasz a megfelelő helyre?

    Reply

  • Kenny

    |

    Noname legalább ebben egyet értünk hogy a zerg egy semmirekellő faj! 🙂 viszont ezt a rallypontos dolgodat nem nagyon értem :S

    Reply

  • LordDraven

    |

    Jaaaaj nem kell rinyázni.. Ha nem tetszik az mbs, nem kell használni! Mbs-től függetlenűl a 2-ben is működik a 0sz1sz2sz.

    De a legjobb úgy lenne, ha mondjuk Alt+s egyszerre 3 lárvát jelölne ki hecsben, mégegyszer megnyomva ugyrik a másik hecsre, aztán a ctrl+s kijelöli a group összes hecsének összes lárváját, sima s meg úgy csinálna mint most.
    Akkor asszem mindenkinek teljesülne szíve vágya 🙂

    Reply

  • Aston

    |

    #10: Ez nem így működik. Az egyenlő feltételek az alapja minden sportnak .. Értheem?

    Reply

  • Strogg

    |

    Hát ez így szar… Akkor azt nézze meg, aki az MBS mellett áll, hogy milyen egyszerű a Noname/Zedas/(különben én is használom…) technika. Meg ne csak azt nézzük hogy ha 3 hecst kijelölünk… Mi van ha nem 9 lárva, hanem 18 kell. Na akkor az van hogy inden időnk így megy el: zzzhhhzzzhhhmmmhhh szerintem nem gyorsabb, mint 0sz1sh2sz3sh4sm5sh. És ne csak a gyorsaságot nézzük, hanem az egyszerűséget is. Azért nem olyan egyszerű számolgatni a sok nyomogatást.

    Reply

  • Strogg

    |

    Valaki mondja meg nekik, hogy ez így nem jó…
    Most a woot helyett inkább: Holy Shit!!

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #5 SzuL

    Ez hibás gondolat menet ugyanis csak addig egyszerűbb a régi amig egyetlen féle egység massolásában gondolkozol, ahogy egy vegyes csapatot akarsz összeállitani ez már célszerűbb. Jelen álls szerint pedig arrafelé halad a dolog hogy ne egy egységet massoljál.

    #7 Kenny
    Pontosan erről beszélek Kennynek igaza van, ha vegyes csapatot akarsz ez sokkal egyszerűbb rűádásul elrontani is nehezebb mert az hogy milyen sorrendbe nyomod az adott egységeket majdnem teljesen mindegy mindegy hogy zzzhh vagy zhzhz vagy zzhhz stb ugyis 6 zergling és 2 hydra lesz és pofon egyszerű nem kell 6 groupot feláldoznod csak a gyáraknak. És ha véletlenül mégis massolni akarsz se tul bonyolult bespamolni 1 betüt 10 szer

    #8 az valoban gyorsabb amennyiben 1 féle unittal akarsz mecset nyerni, de csak tán nem ez lesz a legjobb modja a gyözelemnek sc2 ben… csak tán 😀 Egyébként ha mégis ezt akarod még mindig működik a dupla klikk a lárván 😛
    Really pointoknál ez nem lesz nincs rá ok hogy igy legyen szerintem

    #12 Ez most önnelentmondás. Vagy massolsz és leszarod csak minél több legyen vagy nem massolsz és akkor mindenféle gombot nyomkodsz nemcsak 1 et és az már bizztos nem egyszerűbb a régi módon.

    És végül. Már megint arról vitázunk ki mit szokott meg. Szerintem meg legyen a zergling gyártásának a kombinációja f,f,v le,f,d hátra,c hátra,d hátra mert én ezt a kombot már ugy megszoktam a mortal kombatbol és mindenki bek..hatja . Ez így jól van ? pedig ez kedvezne az e-sportnak is mert a noobok nem tudnának egy árva unitot se gyártani én viszont remekül szórakoznék ugyhogy megint mindenki bek..hatja aki egyszerüsiteni akar ? Szerintem ne csináljuk ezt egymással.

    Akkor se hiszem el akárhogy megszoktátok hogy ez az egyszerűbb : 0sz1sh2sz3sh4sm5sh ügyelve a gombok sorrendjére és nem 1 gombot vagy 2 öt nyomkodni szabad sorrendbe. Nekem az utóbbi egyszerűbb és kész.

    Reply

  • Zedas

    |

    #14: Nagyon szépen megmondtad a tutifrankót. Csak pár szerény megjegyzés:

    – Lehet hogy még nem tűnt fel, de a zerg a massolásról szól.
    – Az MBS megoldásából következően a dupla kattos lárvagyártás SEM fog menni a továbbiakban egyszerre, csak egyenként. Az új megoldás sem csinál mást mint sok lárvát jelöl ki, csak nem a képernyőn, hanem a kiszelektált heccsekből. Egyszerűsítve: nem lehet massolni ezzel a megoldással zerggel. Neked biztos baromi tuti, amikor építessz 8 heccset a képernyő közepére és egy nyomorult z betű megnyomása helyett meg kell majd nyomni 24x hogy linget massolj.
    – A termelést úgy kell csinálni, hogy a bal kezed rátapad az s-z billentyűkre, a jobbod meg az 5678-ra és kb. 2mp alatt termelsz. Te biztos gyorsabban is tudod majd az új megoldással.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Crafty_FOX #14 üzenetére:
    a zergnek az sc1-ben se volt annyi használható unitja, hogy ötfélét használjon egyszerre, az sc2-ben se lesz nagyon máshogy (főleg mivel .. nehéz 3x annyi, többféle unitot használni mint a másik 2 fajnál). nézzünk meg pl egy zvt-t, az abból áll, hogy vagy mutalingezel, vagy lurkling, később ultraling+2-3 defi. zvp-nél meg több a lehetőséged, de akkor se fogsz egyszerre 2-nél többet használni, tehát nincs is nagyon értelme a „kombinált” csapatoknak.

    Reply

  • Blase

    |

    De a starcraft 2 nem olyan lesz mitn az 1. itt nem feltétlenül a massolás lesz a célja a zergnek. A fejlesztők épp hogy új taktikákat akarnak a játékba, és minől szinesebbé tenni azt. Nem kell rögtön legdegradálni az újat, meg kell próbálni elfogadni. Kell az mbs, mert egy új, modern játékot akarnak, és előfordult már hogy nem az nyert akinek több katonája volt,ergo az mbs nem biztos út a győzelemhez. Lehet most vitázni hogy milyik a gyorsabb, de ez az újabb megoldás, új lehetőségeket ad, új taktikákat és rengeteg sok változatos csatát. Ha pedig úgy lenni ahogy Te gondolod Zedas, nem biztos hogy ez fair lenne a többi fajjal szemben. 🙂

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Blase #17 üzenetére:
    a zergnek mindig is a lételeme volt a sokaság, minden videón, mindenhol az a lényege, hogy többszörös túlerővel nyernek. pont ezt vennék ki a folytatásból?

    Reply

  • Strogg

    |

    Randa fos egy faj ez a zerg… Én is azzal megyek, de nem vagyok képes váltani. Amúgy én SzuLnak adok igazat. Ráadásul még hidrát se fogunk annyit használni. Inkább roach. Nem fognak itt se sok egységet hasznáni a zergesek, főleg hogy nem lesz defi+swarm, csak a nem infesztáló infesztor köpködi a seggéből a Barbie Marinekat.

    Reply

  • Zedas

    |

    #17: Szerintem most kiegyenlített a három faj macroja, ehez képest most úgy állunk, hogy a T és a P kap óriási segítséget a termelésben, a zergnél meg még nehezítenek is a dolgon. Én pusztán annyit szeretnék hogy legalább szarabb ne legyen. Nem hiszem hogy ez unfair kérés.

    Mondjuk Stroggnak van igaza: ha így csinálják, hagyni kell a picsába a zerget és ennyi. Ha senki nem fog vele játszani, akkor majd max. kijavítják pár év múlva az egyik expansionban.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Komolyan mondom egyeseket ez az MBS úgy gyötör, mint ha zerg invázió elkezdődött volna …
    1. Mivel a zergeknek meg van az az előnyük, hogy egy épületen keresztül tud minden egységet legyártani, ezért az a +1 egy gomb ne legyen világot megrengető probléma…
    2. Végülis minden újítással szemben lehetünk konzervatívok… Csak éppen értelmetlen ! Tessék már megérteni, hogy ez nem SC1 lesz amit már 10 éve kiadtak hanem SC2 ! Sok újításokkal ( egységek, MBS, jobb grafika), több taktikai lehetőséggel ( több féle ásvány, gázmechanika), de az alapjai változatlanok maradnak… Ugyanaz a cél, hogy menj és végezz ellenfeleiddel csak éppen lehet más módszerre lesz szükséged… Én mindenesetre laposnak tartanám, hogy akkor most egy grafikailag felturbozott SC1-et kapnánk 🙂
    3. Végezetül mivel sokan csak elméletben látjuk ennek mükődését lehet mikorra tesztelésre kerül a sor teljesen korrektnek fog feltűnni ez a megoldás csak mivel még nem tudtuk kipróbálni ezért „igénytelennek” tűnik a megoldás…

    OFF: te jössz god 😉

    Reply

  • Strogg

    |

    1.no comment
    2.Hiába lesznek új egységek, ha használhatatlanok és drágák. Pont erről van szó. A zergnek nem nagyon lesznek újabb taktikái.
    3.Én nem azt mondom, hogy igénytelen, hanem azt, hogy sz*r. 🙂 Különben is, én élveztem ahogy végigzongorázok a számokon és közben sXY-t nyomkodok…+nem úgy tűnik, mintha a régi megoldás lassítaná a playereket. Hozzászoktak és most már ezerrel tudják csinálni. Csak azért mert új játék lesz, nem kell elvenni a jó megoldásokat. Na és ha bejelölsz 7 hecst és 1mp alatt csinálsz masst akkor mi van? Szerintem a aki tud hotkeyezni annak a „zongorázás” se telet sokkal több időbe. Ha meg a könnyen megtanulhatóságról van szó, akkor tudnék mesélni a psi stormról, meg magáról a protoss fajról…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Strogg #22 üzenetére: 2-es válaszod olyan, mintha már a te több éve játsszanál az SC2-vel 🙂 Mellesleg ott lesznek a pacthek a kiegészítők… Szóval ha netán elsőre nem is de utólag korrigálni fogják az esetlegesen felmerülő problémákat…

    Reply

  • Strogg

    |

    Lehet. De ha csak akkor nyilváníthatnánk véleményt ha már játszottunk volna a játékkal, akkor nem lenne értelme se a fórumnak, sem pedig az itt lévő kommentelésnek se. Mellesleg szerintem ahhoz nem kell játszani a játékkal, hogy a jelenlegi infestort teljesen feleslegesnek ítéljem.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Erre próbáltam a 21-es hozzászólásomba utalni meg már korábban is… Lehet véleményed vmiről „érvekkel”, de azt benyögni, hogy „ez hülyeség” értelmetlen… Szerinted mi történne ha én azt mondanám, hogy a RAZER egerek kakik, mikor még nekem nem is volt olyanom ? Elsőként Noname kopogtatna be hozzám láncfűrésszel a kezében… 😀

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz L4.ZsukoV #21 üzenetére:
    te azt mondod, hogy te nem akarsz grafikatuningos sc/bw-t, mi meg azt, hogy STARCRAFT 2-t akarunk, nem mást 🙂

    Reply

  • Strogg

    |

    De a véleménynek alapulnia kell valamire és ezt itt vitatjuk meg. A RAZER egeres történetet is el lehet fogadni, hogy ha tudod is valamilyen elméleti dologgal indokolni. Márpedig elméletben annyit tudunk a RAZER egerekről, hogy mindenki szerint jók és a dpi-jük az eget verdesi. Namármost itt elég sok tényező van, amin a vélemény alapulhat.

    Reply

  • Tauren

    |

    Nekem tetszik, így a zergek is nehezebben tudnak gyártani egységet. Persze nem kell nagyon levinni, mert bennük, pont a sokaságuk jelenti az erőt, mert egyenként védtelenek! A terranok normális populáció, míg a protoss kevés, de rohadt erős! 😀

    Reply

  • Blase

    |

    #18: Én nem azt modnom hogy ne legyenek sokan, de attól még takitkusan is össze lehet rakni 🙂 meglátod pikk pakk megszokod ezt is, bár ha jól tudom te terran és toss párti… MuszáJ hogy mbs legyen, mert úgyanúgy megszólnák a játékot ha nem lenne. Én megértem hogy Te meg Zedas jóval többet tudtok a starcraftról mint én, de ha így állnánk neki minden újdonságnak annak nem lenne jó vége. Ezerszer le fogják tesztelni, ha mégse jönne be ez a megoldás változtatnak. Nekem mondjuk most is megfelel, kellően nehéz és mégis új. 😉

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz SzuL #26 üzenetére: Ez az elmélet akkor lenne aggasztó ha nem a Blizzard fejlesztené az SC2-őt 😛 De nyugodtan mondhattad volna nekem: ” Hogy ami neked krumpli az nekem nudli” 🙂 Én csupán egy dolgot akarok és az idáig teljesült—->több épület kijelölése egyszerre ( MBS ) meg esetleg a egységek mozgása egy kicsivel intelligensebb legyen, de az is megtörtént már 😉
    Válasz Strogg #27 üzenetére: Igen ez normális esetben igaz, de mint minden egyéb másnál is előfordulhat, hogy a gyakorlat gyakran teljesen mást mutat, mint az elmélet valójában…

    Reply

  • Zord

    |

    fastest mapon durva lenne 30 hatcheryből nyomni a cuccot!:D

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    15#
    De ki megy el rajtatok ?? 2 Hónapja a fél világ sirt hogy túl könnyű lesz a játék MBS el.. kiharcoltátok nesze nektek élvezet 😛 Most meg ezzel van a baj… hát talán nem kelett volna duruzsolni mindenkinek a készítők fülébe hogy igy nem lesz esport a játékbol… na mostmár e- sport lett.
    ö. és még mindig nem értem miért massban gondolkodtok ? Mert az 1. részben kelett vagy 30 ling hogy tudjál érvényesülni? ja kérlek az 10 éve volt most meg jobb út keresés több kijelölhető egység stb stb hatékonyabb lehetsz kevesebb lingel is

    #18 Szó sincs rolla hogy valaki kivenné a zerg túlerőn alapuló taktikáját de a túlerő az nem úgy elképzelendő, hogy totál homogén sereggel rászakadsz az ellenfélre, és csak azért nyersz mert 4 szer annyian vagytok, ez már a régiben se nagyon jött be, az ujba biztos nem fog (illetve az elején 1 honapig lehet).

    #19 Szerintem akár meg se vedd ha 2 egységet akarsz benne massolni. Sajnálom azokat akik ennyit látnak egy játékból…

    #20 vagy nem kelett volna agitálni az mbs ellen. Én az eredeti kényelmeset is elfogadtam ez se tűnik túl kényelmetlennek ezt is elfogadom, de van egy jelentős csoport akiknek soha semmi nem tetszik az se ha tul könnyű és az se ha szerintük nem az…

    #22 Ezeket a kristálygömböl olvastad vagy lewarezelted valahonnan a végső változtot és mellesleg letoltál 5-600 gamet mert nagyon biztos állításnak tűnnek. Én bízok benned…

    #24 tegyünk különbséget vélemény és tények között. Az egy vélemény hogy szerinted ez lesz meg az lesz. Az viszont nem vélemény hogy te kerek perec kijelented hogy a zerg szar 2 unitos faj lesz és gg .. (megjegyzem ez epic fail lenne amire csak gondolnak a készítők… na csak gondolnak rá nem ?)

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz L4.ZsukoV #30 üzenetére:
    hát ha jól tudom, a warcraftokat is a blizzard adta ki, és a 2 és 3 között orbitális különbségek voltak, amilyeneket én speciel nem szeretnék meglátni az sc-ben.

    Reply

  • Zedas

    |

    #32: Gondolom az az alapvetésed belül, hogy mindenben neked van igazad, tehát felesleges is megpróbálni megérteni mit írnak a többiek. Jó kommentezést a továbbiakban…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz SzuL #33 üzenetére: A warcraftot direkt nem akartam ebbe bele keverni, mert a két játék teljesen más… De ha már szóba hoztad: Én nem nagyon látok olyat, aki mostanság warcraft2-ezne… a Warcraft3 meg ha jól tudom benne van az E-Sportban nem ( nah és a Warcraft2 ? ?) Szóval orbitális különbség vagy sem, ahhoz képest nagyon jól megállja helyét az rts gamekben 😉

    Reply

  • Blase

    |

    #34: Naaa, nem kell megsértődni 🙂 ez egy kúltúrált vite, biztos Crafty_FOX is megérti amit írtok, de azt nem várhatod hogy feladja az álláspontját 🙂 „tűrj férfiként s küzdj emberként”

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz L4.ZsukoV #35 üzenetére:
    hát mivel a blizzardnak 2 rts „sorozata” van, ezért sztem illik „belekeverni” :). és amúgy igen, e-sport, de azért mégis kicsit máshogyan, mint az sc 🙂

    Reply

  • BlaZ

    |

    úgy irigyellek ilyenkor titeket.

    Reply

  • 84Noname

    |

    A Ptotoss unitolása könnyebb lett, a Terrané szintén, akkor miért nem lett könnyebb a Zergé is?… Valahogy fura ez így, ezzel együtt lehet még balancos az egész gama, de a Zerg fillingből vonnak le ezzel. Kb ennyiben tudom összefoglalni az mbs-t, miután rágódtam picit rajta.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz SzuL #37 üzenetére: Akkor most eljutottunk egy mellékvágányba, ami nem vezet sehova … Legalábbis nem látom mire akarsz kilyukadni. Azon kivül, hogy nem tetszik neked ez a fajta megoldás az mbs-nél 😀 Az, hogy kicsit máshogyan az meg részlet kérdése: Ugyanis ha 5 darab 5 alát kapsz magyarból a végén ugyanúgy ötös leszel, mint a ltársad, aki 5 db szín tiszta ötössel rendelkezik.

    Reply

  • god

    |

    Valaki bökje már be a beszélgetésbe, hogy:

    „Tényleg srácok! Szerintem kompenzálni fogja ezt az a tény, hogy a végtelen egységkijelölés miatt a Zerg fajt kismilliárdszor egyszerűbb lesz control alatt tartani. Képzeljétek a vonuló Zerg hordákat, ahogy az új útkeresés és a fejlesztett AI miatt egy attack move paranccsal le tudják írtani a szánalmas Terran és Protoss hadseregeket! HaHaHa! Közben pedig kaján vigyorral az arcunkon dörzsölhetjük össze a tenyerünket, mert az mbs már így is jelentősen megkönnyíti a játékot, így minek az ilyen apróságon fennakadni, mint amin most vitatkoztok? Inkább bíztassuk Karunet együtt!”

    Ha senki nem teszi meg, még a végén nekem kell.

    Reply

  • nrvn

    |

    ámen 🙂

    Reply

  • Antares

    |

    Érdekes. Nem tudom kinek jobb, nem lesz ugyanaz a régi pörgős és hatásos zerg makró hanem valami kiábrándító ütéssorozat.

    Jó, elvileg ott lesz a differenciálás lehetősége, de azért a zergeknél eddig is és remélhetőleg ezentúl is a számok fognak dominálni. Azaz a változatos sereg az maximum 3 egység akkor meg 3 hotkeyt csinálsz és fix hecsa hozzárendeléseket hisz úgy erre nem kell annyira figyelni. A mostani MBS rugalmasabb, de elég nehéz nyomon követni, hogy mennyi is gyártódik és hol, nem egyetlen parancsra kell figyelni hanem mondjuk 10-re. Szerintem ez inkább nehezíti a dolgot valamelyest.

    Viszont ha fix hecsa hozzárendeléseket veszel az meg statikus és ha változtatnod kell a stratégián lehet át kéne hotkeyezni az egészet az meg nem kellemes vagy éppenséggel nem lehet egységet egy hotkeyhez hozzárendelni hanem állandóan változtatni kell melyiken van – kevésbé rugalmas, de viszont könnyebben használható. Úgy gondolom a jó megoldás a kettő között van.

    Egyszerűség szempontjából jobb volt az, hogy 3 lárvát kaptál egy 5s kombóval és nem egyenként határoztad meg, hogy mik keljenek ki a lárvákból, erre egyébként nincs is szükség igazából a zergeknél tömegek vannak. Az MBS tulajdonképpen tehát megvolt az első részben is, csak korlátokkal – és jól működött (de korlátokkal működött jól!). Szerintem ezen kár változtatni.

    Ráadásul ha semmiképp nem akarják meghagyni a régit, akkor is szerintem használhatóbb lenne egy olyan rendszer, hogy a hotkey után a hatcheryken lépkedsz végig pl.: 5szshsm. Gyors és eléggé rugalmas és megtartaná a régi zerg makró jellegzetességét, a hatchery select fontosságát. Szerintem nagy veszteség lenne ha a zerg makró is a protosséhoz és terranéhoz hasonlatossá válna, most ezt ilyen selection rendszerrel elkerülhetetlennek tartom, persze cska kitalál valamit a blizzard. Ha meg így hagyja – hát az csalódás lenne 🙂

    Uff én beszéltem.

    Reply

  • Antares

    |

    A végtelen egységkijelölést meg vegyék ki, mert az mindent elront.

    Reply

  • Kenny

    |

    Antares, bocsánat hogy ezt mondom de butaságot mondtál! az egyben egyáltalán nem volt MBS (multi building selection) tehát azt nem lehetett korlátozni.

    Hadd keljek egyébként annyiban CraftyFox védelmére hogy eddig akárhányszor beírt, próbálta megmagyarázni az miért lesz jó vagy nem jó és nem csak annyit mint egy két ember hogy sz.r meg f.s meg egyéb szép szavak.

    A készítőbácsi azt mondta egyébként hogy ez MBS-nél fog így mőködni tehát honnan tudjátok hogy a duplakattos lárvakijelölésnél is így fog működni? mert az nem tartozik MBS kifejezés alá.

    Egyébként nem tudom észre vettétek-e de a Zergnél igenis arra törekedtek hogy ne annyira Massolj. lehet hogy ezzel elveszik a játék szépségét, DE lesz értelme kifejleszteni az Ultraliskot, mert egy számomra aki protoss fan vagyok is úgy tűnik hogy nagyon használható egység lesz. Ellenben megpróbálják azt amit nem egy videón láthattunk hogy kedves koreai bácsi a játék ötödik percében belingeli az ellent és az szinte semmit sem tud csinálni. Lehet hogy nyert csak izgalom semmi nem volt benne.

    Ugyanis…lehet esportról beszélünk, de épp ezért ne keverjük már minden más egyéb sporttal. Foci, kosár stb stb. ami elvileg az élvezet miatt született meg ma meg már csak a pénzről szól és arról hogyan alázzuk meg az ellenfelet minnél gyorsabban, egyszerűbben. A starcrat2 egy esport lesz de ne feledkezzünk meg arról hogy lesz neki egy single player része amit élvezni is szeretnék nem csak átrohhani rajta mint a RA3-ban.

    Mégvalami…gondoltátok azt hogy azzal hogy milliók nyavalyognak ennyit milyen terhet tesztek a készítők vállára?! sírás van a marine miatt, akinek túl sok életereje lesz. sírás van a mothership miatt akinek nem látják sokan az értelmét, sírás van a tank miatt hogy hülyén néz ki és hogy csak ötvenet sebez, sírás van az infestor miatt hogy nem lesz játszható egység miközben még kise próbáltátok, sírás van még amiatt is hogy a protossok team színe leszegyben a pylon színe a zelaot pengéjének színe és még sorolhatnám. Mi lenne viszont akkor ha a Blizzard azt mondaná: gyerekek nem érdekel mit mondtok megcsináljuk és majd mikor kész leszünk kiadjuk addig meg várjatok??? akkor nem veszitek meg a játékot vagy mi?
    mondjatok rendes érvelést, ne csak annyit hogy ez nem olyan mint volt és szar lesz vagy csupán annyit hogy szar lesz. több kell ide mint sírva fakadni mindenen.

    Reply

  • Aston

    |

    „Antares, bocsánat hogy ezt mondom de butaságot mondtál! az egyben egyáltalán nem volt MBS (multi building selection) tehát azt nem lehetett korlátozni.”
    Ne aggódj, Antares igazán tisztában van azzal, hogy mi hogy volt az SC1-ben …

    „Ugyanis…lehet esportról beszélünk, de épp ezért ne keverjük már minden más egyéb sporttal. Foci, kosár stb stb. ami elvileg az élvezet miatt született meg ma meg már csak a pénzről szól és arról hogyan alázzuk meg az ellenfelet minnél gyorsabban, egyszerűbben.
    Hú hát ehhez nem tudok hozzászólni értelmesen, de te láttál már valaha foci vagy kosár meccset?

    „Mégvalami…gondoltátok azt hogy azzal hogy milliók nyavalyognak ennyit milyen terhet tesztek a készítők vállára?! „
    Nincs sírás, itt próbálunk értelmesen vitatkozni. Ne aggódj én csak az értelmes, építő jellegű kritikát fogalmazom bele a jelentésbe, az „IMBA A MARIN WTF??” jellegűeket nem.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #41 Aston kérd már meg voriant vagy valakit aki jol fordit hogy ezt a kommentet magyarul prezentálja kösz 🙂
    Sírás nincs csak vita.
    Illetve mostmár az is felelsleges. Felvetéseket kérnék (és szerintem a blizzard is) volt az eredeti állapot, de azt megbeszéltük hogy már elvault és nem mélto egy 2009 es játékhoz, aztán volt az MBS alap álapot, na az már sokaknak nem tetszett mert tul egyszerű, mnost megbonyolitották egy picit (legalábbis szerintetek) most ez nem tetszik. Ezzel semmi baj csak akkor valaki vázolja fel hogy milyen formában képzelitek el, hogy tudjon mit irni Aston a jelentésbe, ne csak annyit hogy bocsi fiuk de ez teljesen sazr és gondolkozzatok még rajta 1-2 évet háta sose jelenik meg.

    Reply

  • Aston

    |

    #47: Szerintem teljesen érthető volt 😀 ..

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Crafty_FOX #47 üzenetére:
    csak azoknak kell eddig az mbs sztem, aki nem játszott az elődjével „hardcore” szinten. a többieknek meg az az érvük, hogy „elavult”. viszont ezzel az elavult rendszerrel is tökéletesen lehetett e-sport valami, és tökéletes volt a balance is. nekünk ez fontos, a többiek meg szarják már le, úgyis hagyják a fenébe az sc2-t fél év múlva, mert jön egy újabb, szebb grafikájú, „modernebb” játék.

    Reply

  • Zedas

    |

    Aston, leírod nekik a megoldást amit én javasoltam?

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.