A jö öreg Ghost…

L4.ZsukoV . Hírek 1186

Ismét nagy a csönd a fejlesztő brigád felől. Mondjuk nem is csodálom, mert tényleg ha nem is napokon, de heteken belül jöhet már az idegeinket tépő Battlereport 2! Szóval addig is, hogy legyen valami számunkra, amit kitárgyalhatunk magunk között, arra itt van egy másik radikálisan átdolgozott egység, a Ghost.

droppod_sc2_devrend1Több, mint egy éve, amikor láthattuk először akcióban a Ghostot a Terran gameplay videóban. A Starcrafthoz képest egy teljesen megújult változatát láthattuk, mert a Cloak (láthatatlanság) és a Nuclear Strike-on kivül teljesen új egyedi képességgekkel ruháztak fel a fejlesztők, mint például a Drop Pod meg a Psi Round. Azonban a fejlesztések mellett ott voltak tesztelések is, amin kiderült, hogy ez a Drop Pod, amivel gyalogosokat lehetet hívni egészen rövid időn belül, túlságosan effektívnek tűnt az ellenfelekkel szemben. Így aztán kicserélték egy másik igen hasznosnak tűnő passzív képességgel, az Energy Detectionnel, amivel képest volt a számunkra felfedezetlen területeken érzékelni az energy-vel rendelkező egységeket (pl.: a castereket). Azonban kis idő elteltével,mint minden más egységnél is, ezt is újból átgondolták.

Jelenleg 4 képességgel rendelkezik a Ghost:

  • Psi Round: Azonnal megöli vagy halálosan megsebesíti a biónikus egységeket(persze vannak kivételek…). Jelenleg 60 sebez, ami 75 energiába kerül a Ghostnak.
  • Nuclear Strike: Elindít egy nukleáris rakétát. A szövetséges játékosok egy nagy, piros célpontot látnak a kijelölt terület körül, az ellenséges játékosok pedig egy piros pontot. Alapjáratban 200-at sebez, de +300-at épületek ellen.
  • Cloak: 25 energiáért cserébe láthatatlanná válik, amíg el nem fogy az energiája. (Minden másodpercben -1 energiát levon a ghostól.)
  • EMP: Sokak örömére visszaadták ezt képességet az Energy Detection helyett, ami használatakor 100-at levisz a protossok pajzsaiból és 0-ra lecsökkenti a casterek energiáját mindösszesen 100 energiáért.

Mire volt jó ez?

Karune elmondása szerint a Ghostot most már sokkal nagyobb hasznát tudjuk venni, mint támogató és harrassoló egység.


Comments (21)

  • sise

    |

    Szerintem a „szellemharcos” egyálltalán nem támogató harrassoló egység. Magányos, egyedül ügyködő almost James Bondok és AUTHORIZED TO KILL!!!!!l plecsnivel. Nem holmi csapatjátékos aki a mörinekkel kártyázgat, Beszivárog, Szabotál, legyilkolja a döntéshozokat és atomcsapásra lézerrel „megfesti”(vigyázat szakkifejezés !!!!!!) a célt.

    Reply

  • sise

    |

    Amúgy ha a blizzard által irt előszót elolvassátok a Nova könyvbe ott, ők maguk mondják el hogy milyen kemények és cool arcok a ghostok tulajdonképpen, és az összes könyvbe ugyanezt erősítik meg, itt sztarcraft olvasottság hsznos de kerrigan és nova is igen durván tolta egyedül is de a teremtők árnyaiba a ghost is aki az atomot intézte elég radikálisan tolta.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Apropó! Akinek bármi jellegű kérdése van a márciusi témákkal kapcsolatban, amit feltenne a fejlesztőknek kérem ne habozzon, mert ha nem is a hétvégén, akkor jövő hét elején mindenképp el lesz küldve! Itt van a link, hogy mik is voltak márciusban: https://starcraft2.hu/2009/03/27/marciusi-jelentes/ Köszönöm!

    Reply

  • Peter1984

    |

    Tehát a Lockdown-t kicsrélték a Psi Roundra, és ez 2 évig tartott 😛 Blizzardos játékfejlesztő akarok lenni 😀

    #2 OMG „sztarcraft” ?

    Reply

  • nrvn

    |

    #4 A psi round már régebben is megvolt neki 😉

    Reply

  • Raymond

    |

    A unitoknak csak 200at sebez? Akkor hany egyseg is elheti tul?
    Es akkor most lesz „nukliör lancs ditektid”, az ellenfel szamara, vagy csak a kis piros pont fog megjelenni?

    Reply

  • Peter1984

    |

    #5 Gyengébbek kedvéért. A starcraft bw hoz képest a Ghost képességei az alábbiak szerint változtak:

    Lockdown — elvetve —

    Psi round — hozzáadva —

    Ennyi változott a ghostnál mióta elkezdték fejleszteni a játékot. ( azon kívül persze hogy 3D-s a modellje)

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz Peter1984 #7 üzenetére:
    Plusz megkapta a Science Vesseltől az EMP-t, ami azért fontos dolog…

    Reply

  • nrvn

    |

    #7 Nem értem mire mondod ezt a 2 évet. Magyarázd már el nekem mint „gyenge” értelműnek légyszives…

    Reply

  • prempeh

    |

    miért olyan király, hogy nem lesz ezentúl nuclear launch detected? így is elég nehéz volt leszedni a ghostot időben, úgy tűnik most meg esélytelen lesz. de legalább volt egy kis adrenalinfröccs piros pixel keresgélés közben

    Reply

  • Dragon

    |

    Micsoda dolog ez, hogy a Nuke csak 200+300-at sebez?
    Az előbb egy tesztjátékban rálőttem egy CC-re és 1000-et szedett le. Akkor most miért gyengítették így le?
    Ez már tényleg csak simogat, még a yamato is többet sebez egységekbe.

    Reply

  • nrvn

    |

    Annyira nem kell drasztikusnak lenni. A legtöbb egység még igy is megfekszik tőle azonnal, és ha nem az atom végez velük, hát akkor a sereg másik rész 🙂

    Reply

  • Peter1984

    |

    #9 kb azóta követheted nyomon a játék fejlesztését… muszáj mindent magyarázni ?

    Reply

  • nrvn

    |

    Rövid leszek, tömör és velős: igen.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Peter1984 #7 üzenetére:
    Válasz Peter1984 #13 üzenetére:
    ahhoz képest, hogy „csak” ennyit változtattak, kihagytad az empet meg a snipe-ot, amik azért nem kis változások.

    Reply

  • aarchie

    |

    ésakoésako a Protoss ellen a ghost(emp) + marauder lesz az egyik tuti kombó?:D Ez jó lesz

    Reply

  • Peter1984

    |

    #15 Na még egy……. Öreg a Snipe neve: Psi Round. Olvasnál hírt mielőtt kötözködsz? Az EMP meg megvolt neki mikor először bejelentették a ghostot, csak elvették tőle most megint visszakapta.

    #14 akkor ne sértődj meg a gyengébbek kedvéért kifejezésért……

    Ide se szabad írni semmit, mert a Vérpistikék lesben állnak

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz Peter1984 #17 üzenetére:
    Olyan dolgokat mondasz, amikben csak féligazságok vannak és ha valaki kijavít, vagy kérdez akkor ő a Vérpistike… Grat… :/

    Reply

  • nrvn

    |

    #17 Dejó, hogy még te vagy megsértödve azon, hogy hozzád mertünk szólni. Majd kérek engedélyt Astontól, hogy legközelebb ne történjen meg ez a félreértés…

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Jó eddig szórakoztató volt de innetől stop flame.

    Az a lényeg Pete arra célzott, hogy nem erőltették meg magukat a ghost modifikálásával a fiúk, amiben egyébként igaza is van. Abban viszont a többieknek van igaza, hogy tökmindegy, mert ha csak 1 skillt is hozzá adnak ami változtat a szerepén vagy a hasznosságán már megérte.

    Reply

  • Wisle

    |

    Nuke csak 200-at sebez? Ez nekem valahogy nagyon nem éri meg a sok macerát így első hallásra.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.