Vihar előtti csend – Kezdhetünk izgulni?

Astonkacser . Hírek 1424

Olyan deja vu érzésem van a mostani szituációval kapcsolatban. Mintha már átéltem volna, hogy szinte semmilyen információ nem hagyja el a Blizzard háza táját és ez olyan események előzményeként jelentkezett régen is, mint most. 16 nap maradt hátra a Blizzconig, ami azt jelenti, hogy kicsivel több mint 2 hét múlva (ami tudom hogy még sok, de mégsem 3 hónap) nagy hírparádéra számíthatunk, legalább olyanra, mint tavaly. Remélem emlékeztek.

Viszont van itt még valami, amit meg kell említenem. A napokban beszélgettem egyik kedves ismerősömmel, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy (egyrészt megyünk hozzájuk Blizzcon streamet nézni Mr. Edelweiss társaságában) milyen furcsa, a Blizzcon ideje alatt lesz pont a némethonban megrendezett Gamescon, ahova a Blizzard teljes felszerelésben megy ki Diablo3-al meg SC2-vel meg minden. Ekkor ugrott be, hogy nemrégen fülembe jutott, hogy az európai community főnök kisasszony (akivel tavaly repültünk a Blizzconra) idén a Gamesconon lesz a Blizzcon helyett és (bár ezt csak halkan merem megjegyezni) a helyzetre való tekintettel rendeznek egy kis sajtó összegyűlést Kölnben a Gamesconon, ahol majd streamen nézik a Blizzcont. Milyen furcsa.

A Blizzardnak nagyon fontos a Blizzcon, ez az ő saját nagy kiállításuk. Miért kell hát ennyire ott lenniük a Gamesconon is? Ha kicsit fogékonyak vagyunk az ilyen összeesküvés elméletekre, akkor gyorsan kigondolhatjuk: biztos készülnek valami nagy bejelentésre.

Persze tavaly is voltak olyan jelek, miszerint valami naaagy bejelentés lesz, ehelyett … nem. Ti mit gondoltok?


Comments (17)

  • butcher

    |

    β-ra fel!

    Reply

  • inkwizitor

    |

    majd blizzconról megint küldöm a híreket fórumra mint tavaly.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    én már évek óta érzem úgy, hogy semmilyen „lényeges” információ nem hagyja a Blizz táját 😛 és ez az érzés nem is igen fog változni addig, amíg az SC2-t nem tartom a kezembe. Az majd egy lényeges infó lesz, ha meglesz a saját példányom. Addig jobbára csak ide írogatok minden félét és reszelem a körmömet.

    Reply

  • K4E

    |

    Könyörgöm mindenre ami szent egy Béta egy [release date] legyen az amit bejelentenek 🙂 aztán sírva fakadok az örömtől :’) végre… 😀

    Reply

  • ther

    |

    Ez a blizzcon stream előfizetéses? Ha igen, és valaki előfizetett rá, nincs kedve livestream.com-on továbbítani? 😀

    Reply

  • starbug

    |

    Elvileg úgy volt, hogy nyáron indul a béta. Na most ha két hét múlva sem ezt fogják bejelenteni, akkor… bezárkózok a kisszobába 🙂

    Reply

  • aarchie

    |

    Háhá de jót röhögnék, bejentik az új WoW kiegészítőt, ahol már a kisfarkas +320 staminás kisgatyát dob, és wááá mindenki oda lesz. Persze egy új Diablo3as kaszt is valószínű, talán új terep is. Starcraftról meg majd nem lesz semmi:)

    Reply

  • Aston

    |

    #7: Pont az a poén, hogy valamiért mi idén nem kaptunk meghívást a Blizzconra, pedig tavaly igen, egyet. Na most a Wow.Hu meg kapott 3-at is idén ….

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz Aston #8 üzenetére:
    Huu Aston ez az előjel annnnyira bíztató:) sc szempintból…
    Sztem WarCraft 4 lesz:)

    Reply

  • Boci

    |

    Valószínüleg a Blizzcon-on jelentik be az új WoW kieget (Maelstorm). Dio3 tuti lesz, esetleg valami újdonság is, de a Blizzcont nem az SC2re hegyezték ki, hiszen a Betat korábbra tervezték szerintem. Az is lehet, hogy már jövő héten beindítják, akkor meg sok bemutatni való biztosan nem marad belőle a Blizzconra.

    Reply

  • DarkDevil

    |

    És eljő közénk a BÉTA!!

    Reply

  • aarchie

    |

    Valahogy nem értem a Blizzt. Egy multiplayer Betához nem kell nagy kunszt, adják ki olyan „balanszal” ahogy van. Diablo2höz az 1.13as patchre is azt mondták már márciusba, hogy jaj bocsi mindjárt kijön csak megnézünk valamit. Napokban jött a War3 patch is, egy szál módosítás nincs benne, csak nem jönnek be a mentett játékok (SP sem) és fagy minden custom pálya. Persze az a buli, 5 milla havonta perkáló „kedves ázsiait” kiszolgálni. 2012ben meg a diablo3 fog így járni, mint a SC2 a WoWosok miatt. Már látom: lvl110 Destroyer of The Forsaken Furius Boar; 2 méteres újraskinezett vaddisznó, aki már +1080 attack poweres, és + 850 staminás cuccot fog dobni! Na mindegy, szerencsére legtöbbünknek van más munkája és hobbija, minthogy másfél éven keresztül olvasni a „vihar előtti csend” és „heteken belül” Blizzes utalásokat.

    Aston, gratula a blogért és a fórumért !

    Reply

  • Vincze01

    |

    Válasz K4E #4 üzenetére:
    Na azért ebből a kívánságból egy fontos dolog kimaradt, az egy dolog h bejelentik, de ha azt mondják h fél év mulva lesz béta, akkor nembiztos h őszinte lesz a mosolyom 🙂

    Reply

  • Tueor

    |

    Én most jó esetben sem számítanék többre 5-20 screenshotnál és/vagy 1-2 videónál. (Esetleg nagyon optimális esetben egy q&a még belefér.) Lehet hogy ez sima önvédelem csalódás ellen, de nem hiszek benne, hogy a bétát bejelentik. Szomorú akkor leszek, ha semmi nem lesz.

    Reply

  • keedav

    |

    Én azt nem értem, miért kéne várni a Blizzconig ahhoz, hogy bejelentsék a bétát? Minek kéne neki ekkora felhajtás? Legtöbb játék bétája csak úgy elindul, be sem jelentik. De hát ez a Blizzard ők még egy patch-nek is külön trailert csinálnak. Abban bízom, hogy már kész van az új Bnet (elsőnek ezért halasztották el) és tényleg csak a Blizzconig várnak, hogy ott bejelentsék, hogy másnap indul a béta. Persze a legjobb az lenne, ha nem várnának vele addig. 😀

    Reply

  • DarkDevil

    |

    az lenne a legviccesebb szerintem ha a blizzconon mondanák hogy már elkezdték XD

    Reply

  • aarchie

    |

    Na megkaptuk a vihar előtti csendet az arculcsapás magárahagyottság:D:D

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.