Archive for 2009. december 31. csütörtök

Díjat nyert a Starcraft II

A Wired.Com „Vaporware 2009: Inhale the Fail” nevű versenye az év legjobban várt elektronikai dolgait díjazza, amelyeket a várakozásokkal ellentétben nem sikerült a gyártóknak kiadni. A versenyt régebben sok-sok éven át a Duke Nukem Forever kapta megérdemelten, de azóta örök díjat adományoztak neki, így idén ebben a „neves” versenyben a Starcraft II lett a győztes.

Már lassan 3 éve várunk erre a játékra, és bár halogatásról nem beszélhetünk hiszen a Blizzard eddig semmilyen dátumot nem adott ki, de ilyen-olyan ígéretek már voltak, például a 2008-as Blizzconon Chris Sigaty személyesen mondta el nekem, hogy a béta valamikor 2009-ben érkezik… Ettől függetlenül hivatalosan is elismerték, hogy a vártnál több időt igényel a játék fejlesztése a Battle.net 2.0 miatt.

Zedas fordított nekünk egy-két megmosolyogtató megjegyzést a cikkből:

“I’ve gone from ‘I need this’ to ‘I could not care less.’” –Luis Frost
“Eljutottam az ‘akarom’-tól a ‘baromira nem érdekel’-ig” –Luis Frost

“Perhaps it’s taking them extra time to figure out how to take the LAN networking code out.” –Andrew Lett
“Valószínűleg az tart nekik ennyi ideig, hogy kiszedjék a LAN támogatást a kódból.” –Andrew Lett

“I remembering pre-ordering it for my brother’s birthday back in August of 2008 when Circuit City was still in business.” –whoisdarr
“Emlékszem, hogy előrendeltem a bátyám szülinapjára még 2008 augusztusában. Azóta a Circuit City csődbe is ment” –whoisdarr (a Circuit City olyan mint mondjuk a CDGalaxis nálunk)

Illetve Sziget ajánlására fordítás nélkül jöjjön a kedvencem:

“StarCraft: Brood War = Best RTS ever. StarCraft II = Best RTS never.” –Bill Cameron

Remélem egyszer már őszintén fogok tudni én is nevetni ezeken a kommenteken. Ha egyszer végre kiadják ezt a játékot. Fel a fejjel bajtársak!

Astonkacser . Hírek 1748

Egy kis meglepi

starcraft2[1].hu_hb_big

Szeretem az ilyen emaileket. Ha logónak egyelőre nem is fogjuk használni, nekem már landolt az asztalomon háttérképnek. Köszi Bálint!

Szia!
Gondoltam elküldöm neked, játszottam egy kicsit a fotoshopban, és csináltam egy logo szerűséget a Starcraft2 . hu-nak..
Nem igazán nagy szám, mivel a figurákat nem én készítettem.
A lurker a tetején a Blizzardé, a marine innen van: http://www.thaicy….html , és nem tudom ki készítette, sajnos; a protoss pedig a deviantartról van, és sgtHK műve (http://media.moddb…jpg).
Nyugodtan fel lehet használni, de ha nem, akkor sincsen semmi.
Boldog újévet!
balint.nk
(Bálint)

Astonkacser . Hírek 1223

Ünnepi beigli falat

Nos mivel sok breaking news mint tudjuk nincs így próbálunk a legapróbb infókról is beszámolni hogy fenntartsuk valamennyire a lelkesedést. Sajnos az utóbbi időben ez egyre nehezebb de azokban a pillanatokban amikor az ember már kezdene elfeledkezni arról hogy a játék még készül a fejlesztők mindig meglepnek bennünket valami aprósággal.

Így történt ez most is, ugyanis a Starcraft2 twitteren megmutattak egy újabb pályaelmet, egy terran antennát hogy pontosabb legyek.

És ráadásként hála a kreatív rajongóknak, megleptek minket egy LEGO Battlecruiserrel is.

Itt található több szögből.

inkwizitor . Hírek 978 18 hozzászólás