Archive for június, 2010

Dominion 50% felett, új videó

imagesfilm Úgy tűnik serényen küldözgetik az emberek a képeket a dominion oldalra, ugyanis már túl is haladtak az 50%-on, amiért cserébe kaptunk egy rövidke videót, ami összegzi nagyjából az első rész elejét. Semmi új érdemi információ nincs benne, de legalább nézegethetünk közben szép képeket, és egy kicsit beleláthatunk, hogy nagyjából miként fog kinézni a Kerriganos átvezető animáció 🙂
Erre tessék sasolni a videót, valamint az új artwork-öket.

Mr.Gumby . Hírek 1556 20 hozzászólás

Interjú White-Ra-val

Könnyen mondhatjuk, hogy White-Ra napjaink egyik legsikeresebb SC2 playere, aki most mesél nekünk tapasztalairól, sikereiről és a céljairól a StarCraft 2-ben. Mindezt egy speciális interjú keretében a mousesports számára.

Hello White-Ra. Sok sikered volt a StarCraft 2 Beta folyamán és nyertél is pár versenyt. Melyik „sikered” volt a legfontosabb számodra?
Hi. Az összes olyan torna, ahol résztvettem fontos nekem, de az első TL Invitational mindenek felett áll, mert az volt az első olyan verseny SC2-ben amit megnyertem. Ez volt az első olyan alakalom is amikor egy Protoss nyer SC2-ben. Előtte ugyanis a Zerg dominált.

Meglepődtél a sikereiden az SC2-ben?
Igen, mert nem volt sok időm gyakorolni. De a hosszútávú tapasztalataim ami az SC:BW-ben való tartós szereplésemből fakad, segített, hogy gyorsan jó legyek SC2-ben is. A legfontosabb dolog az SC2-ben a játék megértése és az ellenfeled tevékenysége.

Mi az oka annak, hogy nincs sok időd gyakorolni?
Egy Orosz játék magazinnak dolgozom, a diploma vizsgáimat teszem le, és két héten belül befejezem a tanulmányaimat, és ha az időjárás jó, megyek ki a természetbe, hogy a barátaimmal legyek.

Mik a céljaid a StarCraft 2-vel a kiadás után?
Miután befejezem a tanulást, több időm lesz a felkészülésre. Mindenkinek meg szeretném mutatni, hogy még mindig lehetséges magas szintű játéktudást nyújtani, még akkor is ha 29 éves vagy és szeretnék részt venni minden egyes tornán, ha van rá elég időm.

sweeping . Hírek 1240 13 hozzászólás

A Professional Editon körüli pletykák hamisak

A StarCraft 2 Professional Editon körüli pletykák, széltében hosszában körbejárták az internetet órákkal a Junius 24-edikei Blizzard Dél-Koreaban tartott bejelentése után.

A Blizzard válasza szerint, nincs tervbe a LAN vagy egy professzionális StarCraft 2 változat. Ez váratlan végét jelentette a pletykáknak, amik körbe járták az internetet az elmúlt pár napban. Nem lesz LAN vagy Professional Edition a StarCraft 2-höz, ami a Blizzard által is alátámasztott az az, hogy lesz egy indítás utáni patch, ami lehetővé teszi a versenyek rendezésének lehetőségét, nemsokkal a kiadás után.

sweeping . Hírek 1129 10 hozzászólás

A Koreai SC2 versenyek LAN lehetőséget kapnak

A szóbeszéd ami körbe-körbe járt a „közösségen” belül végre tanúbizonyságot nyert – Az összes TV-ben közvetített StarCraft 2 verseny Koreában lehetőséget kap, hogy LAN-on keresztül legyen megrendezve. Ezt a lehetőséget a „StarCraft II Profession Edition” fogja tartalmazni.

Ez kétségtelenül egy mély „meghajlás” a professzionális SC2 gaming felé és nagyban fogja fejleszteni a minőségét a főbb tornáknak és megkönnyíti a szervezést. A pro kiadás azonban kizárólag a televízióban közvetített versenyekre ad lehetőséget, más ilyen csomag  nem lesz kiadva a nagy nyilvánosságnak.

sweeping . Hírek 2040 55 hozzászólás

Új rovat – Postaláda

A napiszarról másolva az ötletet ezennel beindítom a postaláda rovatunkat, ahol az OMFGWTFBBQ (lsd. urbandict) emaileket teszem közzé, de itt most nem az lesz a lényeg, hogy kifigurázzuk a másikat és emberi méltóságában jóóól megalázzuk, sőt, a lehető legciffrább módon utálkozó kommenteket írogassunk a szerzőkhöz. Nem is tudom, hogy idáig ez hogy nem fordult elő egyébként, de most itt van az élő példa, kora reggel gondoltam ma kibújok az ágyból és elindítok egy fantasztikus napot, erre a levelek olvasgatása után most itt fogom a fejem és hangos „ááááá” kísérete mellett utolsó mentsváram a közönség, akiben talán még van annyi erő, hogy útmutatást, kiigazítást és egy-két ép gondolatot nyújtson eltévedt barátunknak:

postalada1

Astonkacser . Postaláda 1168

SCII Videó Projekt: A béta megörökítése…

imagesfilmTudom, hogy a béta vége még odébb van, de be kell látnunk, hogy a nagy részén már túl vagyunk, ezért már csak egy kis idő maradt még hátra mielőtt végleg vége szakadna. Persze pár hétre rá már a teljes verziót fogjuk izzasztani, mint állat, de ez most nem lényeges, mert ezt a bejegyzést teljesen más célból hoztam létre:

Még pedig abból, hogy a közeljövőben szeretnék egy béta összefoglalózsukovemail
videót készíteni, ami a ti segítségetekkel valósulna meg.  Szerintem ha nem is mindenki, de biztos vagytok jó páran, akik rendelkeznek olyan replayjekkel, amik „látványosak” vagy minőségiek. Szóval ha úgy érzed, hogy rendelkezel pár ilyen replayjel, akkor ne habozz elküldeni nekem, a jobb oldalt látható e-mail címemre!
Persze a biztonság kedvéért előtte van még egy-két dolog, amit tisztáznunk kell:

L4.ZsukoV . Blog, Ismertető 1435 14 hozzászólás

Starcraft2.Hu Wiki Reloaded

Mivel egy páran írtatok, hogy segítenétek, illetve remélem a dolgok beindulásával lesznek majd többek is akik bekapcsolódnak a munkálatokba, ezért megnyitottam a Wikit, innentől bárki regisztrálhat, bárki szerkeszthet. Egyelőre Zsukov és Én vagyunk az adminisztrátorok és nyomonkövetjük a változásokat, de aktivitástól függően később új adminisztrátorokat nevezek majd ki.

Hogy a szerkesztők közötti kommunikációt elősegítsem, létrehoztam egy fórumot ahol szabadon meg lehet beszélni a Starcraft2 Wiki szerkesztésének ügyes-bajos dolgait. Mivel még nincsen Wiki vezető adminisztrátor ezért előzetesen írtam én egy szabályzatot, aztán később majd a szerkesztők választanak maguk között valakit akiről úgy gondolják, hogy alkalmas a feladatra, illetve természetesen vállalja a vezetői szerepet.

Remélem elindul a Wiki szerkesztése és hamarosan naprakész lesz!

Ui: Most költöztünk új irodába és a főnököm végre nem ül mögöttem így talán picit aktívabb leszek napközben 😉

Astonkacser . Wiki 1579 14 hozzászólás