Megtört a Blizzard: Mégsem lesz valós név a fórumokon

ProfessorJ . Fontos, Hírek 1119

Mégsem lesz Real ID a hivatalos Blizzard fórumokon, jelentette be Mike Morhaime a Blizzard egyik alapítótagja és elnöke. Ettől függetlenül a fórumok megújulnak majd, pl. lesz post rating, továbbfejlesztett keresőmotor stb, stb. A Blizzard fontosnak tartja a rajongóit, és hallgat a véleményükre, hisz nélkülük a cég most nem lenne ott, ahol jelengleg van, s ezt nagyrészt a rajongók támogatásának köszönhetik.Továbbá kiemelik, hogy a WoW-ban és a Starcraft 2-ben használatos Real ID funkciók teljesen mások, mint amit eredetileg a fórumokra gondoltak. Előbbiben ugyanis a barátainkkal, ismerőseinkkel és rokonainkkal való in-game kapcsolattartás megkönnyítése volt a cél.Utóbbiban a fórumtrollok elrettentése és a konstruktív információcserén alapuló kommunikáció létrehozása lett volna. Remélik, hogy ennek ellenére, a többi újításnak köszönhetően létre is jön a kívánt cél.Lényeg a lényeg, a Blizzard megtört a rajongók nyomásának hatására és megmásította döntését. „És a világ újra megmenekült, köszönhetően a rengeteg Blizzard-rajongónak!”

Hello everyone,

I’d like to take some time to speak with all of you regarding our desire to make the Blizzard forums a better place for players to discuss our games. We’ve been constantly monitoring the feedback you’ve given us, as well as internally discussing your concerns about the use of real names on our forums. As a result of those discussions, we’ve decided at this time that real names will not be required for posting on official Blizzard forums.

It’s important to note that we still remain committed to improving our forums. Our efforts are driven 100% by the desire to find ways to make our community areas more welcoming for players and encourage more constructive conversations about our games. We will still move forward with new forum features such as the ability to rate posts up or down, post highlighting based on rating, improved search functionality, and more. However, when we launch the new StarCraft II forums that include these new features, you will be posting by your StarCraft II Battle.net character name + character code, not your real name. The upgraded World of Warcraft forums with these new features will launch close to the release of Cataclysm, and also will not require your real name.

I want to make sure it’s clear that our plans for the forums are completely separate from our plans for the optional in-game Real ID system now live with World of Warcraft and launching soon with StarCraft II. We believe that the powerful communications functionality enabled by Real ID, such as cross-game and cross-realm chat, make Battle.net a great place for players to stay connected to real-life friends and family while playing Blizzard games. And of course, you’ll still be able to keep your relationships at the anonymous, character level if you so choose when you communicate with other players in game. Over time, we will continue to evolve Real ID on Battle.net to add new and exciting functionality within our games for players who decide to use the feature.

In closing, I want to point out that our connection with our community has always been and will always be extremely important to us. We strongly believe that Every Voice Matters, ( http://us.blizzard.com/en-us/company/about/mission.html ) and we feel fortunate to have a community that cares so passionately about our games. We will always appreciate the feedback and support of our players, which has been a key to Blizzard’s success from the beginning.

Mike Morhaime
CEO & Cofounder
Blizzard Entertainment

Forrás:


ProfessorJ

SZTE ÁJTK politológus hallgató vagyok,szeretem a Blizzard játékokat... Foleg kerettörténeti spec vagyok...

Comments (13)

  • kL_Xy

    |

    Nagyon helyes

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Nem tudom, azért ez így tényleg hajmeresztő ötlet volt a Blizztől, de én nem bánnám, ha kitalálnának valami olyan rendszert, amiben azért az emberek átgondolnák magukban, hogy mit is írnak.

    Reply

  • Farrun

    |

    Nice! Mondanám, hogy LIKE, de alapból inkább csak ez kellett volna. De ez teljesen korrekt. Mondjuk a Bukás napjai VS Real ID videó hatalmas lett…

    Reply

  • Velral

    |

    Válasz Promie Motz #2 üzenetére:
    Husky mondta el a véleményét a témáról. Erősebben kéne moderálni a Blizzard fórumait. Ez az egyetlen hiba. Egyetértek vele.
    Erről lenne szó: http://www.youtube.com/watch?v=FBwTpHNZDpQ
    Én sem hiszem el, hogyha több száz ember dolgozik a játékon, ne tudnának 3-4 embert „befogni” fórum trollokat banolni. 😀

    Azért nagyon örvendetes, hogy hallgatnak a rajongóikra. Már csak az Activision-t kellene otthagyniuk, és tökéletesen boldog lennék. 🙂

    Reply

  • Lantletevo

    |

    Hallelujah… Amúgy nem tom, ez miért jó vagy rossz, nem vagyok nagy multizós. De ami jó nektek, az jó nekem is.

    Reply

  • Aston

    |

    Ocsi ez a tipikus szezont a fazonnal keverem, real id van mar most is es lesz is (real id = battle.net account email cim), ami nem lesz az a valos nevek megjelenitese a posztokban.
    UPDATE: Jól van látom máshol is rosszul írták, lehet csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató? :O

    Reply

  • The_Invader_HCA

    |

    Promie Motz üzenetére: Szerintem meg az gondolkozzon el, aki állandóan másokban keresi a hibát (különben az ilyen ember mindíg is talál a másikban), két féle ember van, a Májer és a ”mű” Májer, ha nekem nem tetszik valakinek az irománya, vagy hajthatatlanul trágár és nem a lényegről beszél, hát teszek rá, nem kötelező sem elolvasni sem reagálni, különben is, a kulturált emberek, vívják ki szépen a blizzard-nál, hogy legyenek elkülünülések, és minden gond megoldódik, úgy ahogy az ezen az oldalon is nagyon super modon be vált(mert nálam működik ez a beállítás), szépen kilövöd azt a felet akinek a hozzá szólásaihoz neked már nincs gyomrod és kész!
    Aston! A helyetekben Jó pénzért eladnám az ötletet a blizzardnak!!! 🙂
    Mások nevében meg különben sem illendő beszélni! Az állandó beszolások egyike, pl: Jaaj hagyjátok már abba, moderáljátok magatokat, mert nem érdekeltek senkit, hogy mit trágárkottok!!! (Ez csak olaj a tüzre) na ná, hogy érkezik a válasz:- nincs igazad hisz téged is érdekel pfff!!! 🙂

    Reply

  • The_Invader_HCA

    |

    Van az emberken kívül sok állat is ezen a bolygón, szerencsétekre egyre kevesebb de én védem őket!
    Csak gondoljatok bele: múlt héten megyek öreganyámhoz azt el kezdi nekem mondani hogy az új tv adók közül amiket be állítottam neki, ne tudjam meg mit látott az éjjel, nők-nőkkel, meg hapi hapival, meg állatok meg minden, szóval mama betalálta a tömény eroticat :), és azt montam neki reflexből, mama minek nézted??? Aszondja a mama: -nézte a rosseb!!! Mondom én: ahoz képest jól leírtad 20-30 perc eseményeit!!! 🙂

    Ennyiből az összes tv adó becsukhatna, nézzétek csak meg jól, 18 karika, ha a gyereked véletlenül megnézi, akkor ki a hibás??? A szülő!!!

    Ha te a józan megitélésed szerint egy pahaszt állattal kerültél nézet eltérésbe, minek vitázol, Ban-old a részedről azt kész, Aston velem is megtette, de az legalább eredeti volt, és utólag még nem is panaszkodhatom, mert ő legalább figyelmeztetett elötte, hogy ban lesz!
    Hmm.. egy ilyen lehetőségbe bele is tudnék egyezni:Ha mondjuk kimondotta egy ember irományaira, nagy de nagyon nem vagy kiváncsi, akkor azt letildhasd, mert való igaz játék közben is szükség lehet erre a funkcióra, pl.: sima sc 3 vs 3, indul a game és de még elötte két csóka összeveszett a chat-szobában, a játékban meg ilyeneket üzentek egymásnakGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGG

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #7 Nem értek veled egyet.

    Én most a magam nevében fogom megfogalmazni, mert úgy érzem, rám illik, amit mondasz, de talán páran egyet értenek velem.
    Szóval feljövök a fórumra, és olvasom az egyik hozzászólásokat. Na most mikor jövök rá, hogy egy hozzászólás trágár/bunkó, valami? Ha már elolvastam, nem előtte.

    Az RTS-t én azért kicsit észjátéknak tartom, tehát aki már azzal tölti az idejét, az igazán gyakorolhatna annyi önfegyelmet, hogy nem folyamatosan káromkodik. Jó, egy-egy sajnos sokunknál, nálam is kicsúszik, de azokkal a trollokkal van baj, akik tök mindegy, miről van szó, sikerül káromkodással megfogalmazniuk, és ha szólsz nekik, hogy nem kéne (mert nem illik :)) akkor már az összes nőági felmenődet hetedíziglen „felmagasztosítják”.

    Ilyen régen nem volt itt, akik ide jöttek, tisztelté kegymást már csak azért is, mert egy játékot várnak epekedve. De ahogy megugrott az userek száma a bétával (ez még egyáltalán nem baj), bejutott pár troll is (na ez baj)
    „különben is, a kulturált emberek, vívják ki szépen a blizzard-nál, hogy legyenek elkülünülések,” Hát itt nem sikerült értelmeznem, mire gondolsz, tehát a trollokat ki kéne tenni?

    Reply

  • protos_drone

    |

    Válasz The_Invader_HCA #7 üzenetére:
    Ez hülyeség xD

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Válasz Aston #6 üzenetére:

    Igazad van, ha valahol félreértelmezek valamit, akkor nyugodtan javítsd ki, bár nálam a Real ID az nagyjából lefedi a valós nevet, ebben a szövegkörnyezetben.

    Reply

  • FonixShield

    |

    A Blizzard nem szokott „megtörni”, csak szimplán a játékosaik kedvében próbálnak járni..:)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.