Kezdők kézikönyve, 1. fejezet, válasszunk fajt

Promie Motz . Cikkek 3900

Következzen egy cikksorozat, ami nagyban fog támaszkodni Duban írásaira a Battle.net fórumról, dőlt betűvel azt, amit ő írt, és a megjegyzések csak majd így rendesen.

Bétáztam is és eléggé jó játékos vagyok. És ha találtam valamit, ami kritikus a játék játszása közben, az az, hogy a megfelelő fajt válasszuk. Hogy jól szerepeljünk, ahhoz fontos, hogy ne legyünk csak azért Terranokkal, mert ők is emberek, Protossok, mert tök menők és jó cuccaik vannak, és Zergek, mert csipázzuk az állatkáikat.
Mindegyik fajnak egy jól elkülönülő játék-stílusa van. Minden játékosnak egyedi játékstílusa van, ami a legjobban illeszkedik az adott személyhez, és ezt meg kell találnod, hogy a lehető legtöbbet tudd kihozni, és ennek megfelelően kell választanod fajt.

Terran: a Terran egy extrém defenzív faj. A játékstílusuk általában arra épül, hogy a korai játékrészben megerősítik a pozíciójukat, gyakran elfalazva az elülső bejáratukat különböző épületekkel. Ezután egy nagyobbacska sereg felállítása után a megfelelő időben kimozdulnak a bázisukról. Mivel a Terran stratégia meglehetősen egy-irányba haladó, és a fejlesztés közben végigmásszák alaposan a tech-tree-t szinte minden egységet megnyitva, ezért általában őket tartják „Easy Race”-nek.
Ha a Terranok van számottevő gyengeségük, akkor az az, hogy csak annyi bázist tudnak hatékonyan kezelni, amennyit meg is tudnak védeni. Gyakran vannak 1-2 bázisra szorulva ezen okból kifolyólag. Az egységeik lassúak és a hatékony használatuk a megfelelő pozicionáláson múlik. A lehető legjobb választás egy szoros védelmére, de egy váratlan összecsapásra nyírt területen, mozgás közben gyakran nincsenek felkészülve.

Kicsit szerintem túlmisztifikálta a gyerek a terran védelmet, mert ez nem a kötelező játékstílus, ha valami vadabbat csinálsz a terrannal, és nem csak falazgatsz és tankozol, akkor lehet, pont ezzel szinte „megleped” az ellenfeledet, és ezért nyersz. A Reaperek és a Helionok nagyon is mobilis egységek, és a  légierőre sem lehet panasz, bár ott már nem feltétlenül a gyorsaságon, hanem a tűzerőn van a hangsúly.

Zerg: ha a Terranoknak az a mottója, hogy : „Ez az én bázisom, és nem tudsz ellenem mit tenni, hogy ezt megszerezd!”, akkor a Zergek szokásos reagálása: „Oké haver, nekem elég a térkép 90%-a is”. A Zergek sorait sok gyors egység gazdagítja. Sebesség fejlesztéssel rendelkező villámgyors Zerglignek („Speedlingek”) és gyors és rugalmas mutaliskek, föld alatt közlekedő roach-ok és infestor-ok. A Terranok a szorosokat szeretik tartani, a Zergek pedig a pálya közepén bekeríteni az ellenfelüket.
A Zerg játékos gyakran úgy győz, hogy felülmúlja gyártókapacitásban és egységszámban, makróban az ellenfelét. Ezen belül azonban van két kategória. Az egyik fajta játékos semmit nem gyárt szinte drone-okon kívül, amíg csak ezt a nyugodt, makro játékstílust csak hagyják nekik. Valami kis sereggel próbálják túlélni a játék elején, és igazából már csak akkor kezd el gyártani, amikor már látja, hogy az ellenfél mivel hagyta el a bázisát, és akkor már a tökéletes counterek hozza.
A másik stratégiában fontos szerep járul arra, hogy az ellenfél makro-ját nem hagyod kibontakozni. A gyors egységekkel folyamatosan harassolják az ellenfelüket. Ahelyett, hogy legyőzhetetlen gazdaságuk lenne, megelégszenek egy közepessel, és arra törekednek, hogy az ellenfélnek még ilyen jó se legyen. Bármilyen taktika a mutákon és baneling droppon keresztül, amit csak ki tudnak találni, segíti a céljukat.
Ha a Zergek gyengeségét kéne megemlíteni, az az lenne, hogy a képességeik nagyban függnek a játékos képességein. A Makro masternek pontosan tudnia kell, hogy milyen nagy az ellenfél serege, és fel kell tudni egyszerre mérnie, hogy mire van szüksége a megállításukhoz. A harassolós zergnek egyszerre több dologra kell jól fókuszálnia, mert ha csak álldogálnak az egységeid, akkor nem hozzák meg az árukat. A Zerget ezért sokan a „Hard” race-nek tartják, DE ha hajlandó vagy velük sokat gyakorolni, dolgozni, akkor látványos eredményeket lehet velük produkálni.

Akkor egy megjegyzés ide:ahogy a Battle.net fórumon is írják, a zerg egységekre jellemző, hogy általában kevés az életük és a páncéljuk. Ezért egy komolyabb csatában, egyenlő supply érték mellett ritkán jön ki a Zerg nyertesen, ha nincs egy olyan serege, ami tisztán alázna a Protossokét mondjuk. Ezért tényleg fontos, hogy számban, vagy makróban felülmúld az ellenfeledet, mert ha „csak” ugyan úgy állsz, és ülsz a babérjaidon, akkor az nem valószínű, hogy a te javadra fog eldőlni.

Protoss: amiért a Protossok kerültek a végére, az azért történt, mert talán jobb őket mind a két oldalhoz egyszerre hasonlítani. Meg van bennük a lehetőség a nagyon agresszív játékstílusra, több Gateway egyidejű bewarpolásával, hogy egy nagy sereggel lehessen átköszönni a szomszédos táborba. Ők is tudnak ugyanakkor egy-két zelával és több épülettel jól falazni, amin nem olyan egyszerű áthatolni.
A Protossok a Zergekhez képest elég jól meg tudják vetni egy helyen a lábukat, de a Terranok mögött azonban ebben a tekintetben elmaradnak. A seregük ellenben mobilisebb az emberekénél, ugyanakkor retteghetnek tőle, hogy a zergek még őket is kimanőverezik, ha van rá helyük (elszaladnak a sereg mellett a lingek a bázisra, stb). A Zergek ellen a szorosokat érdemes védeniük, a jól ellenőrizhető pozíciókat, ellenben a Terranokat a szabadban érdemes megtámadniuk. Aránylag hamar ki tudnak expelni, vagy akár egy bázison is jól elvegetálni.
A Protossoknak nincs komoly gyengeségük, ellenben nincs is ebből a szempontból jól megmutatható specializációjuk. Jobbak azokban a dolgokban, amiben a Zegek rosszak, és jók azokban a dolgokban, amikben meg a Terranok rosszak. Összességében egy nagyon kerek, „egész” faj így a protoss. Őket tartják összesítve a a „közepes” fajnak nehézség tekintetében, mert nem kell annyi ismeret és mikro, mint a Zergekhez, viszont ugyan úgy tisztában kell lenni az ellenfeled adott taktikájával, és hogy azt hogyan kell lereagálnod.

Protossoknak egy gyengeségük és előnyük, hogy kevés egységük van. Azokkal egyszerűbb mikrózni, akár még kezdő játékosnak is, és úgy talán „effektívebbnek” tűnik pár Stalker megmentése, mint pár marine-nak vagy zerglingek.

Ennyi lenne az első rész, van még 4 másik is, a következő címe Basic Rules to Live By. Ha írtok vissza, hogy ez tetszik nektek, akkor jön a többi is, mert ha nincs visszajelzés, akkor nem erre fogom szánni a fordításhoz szükséges időt, hanem megyek SC-zni


Promie Motz

Életcélom megélni a Starcraft azon epizódját, amiben a Zergek elfoglalják a Világmindenséget... XD

Comments (46)

  • Depyangel

    |

    Nekem tetszik! Bár van egy két helyes írási hiba benne (nem fikázásból csak gondoltam segítek! 🙂 ) És talán jobban nézne ki ha quote-be tennéd nem dőlt betűbe mert úgy talán a szemet sem kell annyira erőltetni. 🙂

    Reply

  • Xiccdrow

    |

    Jó írás, de szerintem azért ez a fajválasztás nem így működik. Ez egy játék, játszon mindenki azzal, ami tetszik neki… egy idő után úgyis megismerkedik az ember mind a 3 fajjal. No meg a terran azért nem olyan defenzív szerintem mint anno első részben volt tvp-be vagy tvt-be. Ez az exp dolog viszont tény és való… ha tankokkal befészkeled magadat valahova, akkor onnan nehéz kirobbantani 😀

    Ja és folytasd amit elkezdtél 😀

    Reply

  • iDaarg

    |

    „[…] fontos, hogy ne legyünk csak azért Terranokkal, mert ők is emberek, Protossok, mert tök menők és jó cucaik vannak, ás Zrgek, mert csipázzuk az állatkáikat. […]”
    én pont azért kezdtem el játszadozni a zergel mert megtetszett a kinézete.. pickeljek terrant? ember vagyok élőben is, így uncsi. protossnak túl sok volt a csili-vili dolga, marad a zerg. és lám egy idő után meg is tetszett

    Reply

  • Hellac

    |

    Nekem tetszett, annak ellenére hogy túl sok újat nem mondott, mégis rávilágított pár fontos dologra, illetve kezdőknek ideális olvasmány, várom a többi cikket 🙂

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #3 Jó, anno én is azért választottam a zerget, mert tetszettek stílusra is, hogy ilyen xenomorfok, meg megjelenésre is. Itt most azoknak a pléjereknek szól ez már, akik azért a multival nem csak azért leülnek, és akkor haverokkal tolunk 5 meccset, hanem tolnak 1v1-et is, és valahogy nem megy nekik még sem a választott fajjal a játék.

    Pl én nagyon szívesen nyomnék Terrant, mert tök jó ez a slow push, meg minden, pár egyéb taktika is, de egyszerűen nem tudom őket hatékonyan kezelni, meghal a makróm, aztán a maroknyi egységemmel meg felmorzsolnak.

    Zerggel meg valahol a két fő stílus között vagyok elveszve, attól függ, éppen hogy jön ki. Ez persze így annyira nem a legjobb, de ez van 🙂

    a Quote-os ötlet megjegyezve, köszönöm, helyesírásra pedig megpróbálok majd még jobban figyelni, úgy tűnik, egyszeri átnézés után is maradt benne pár 🙂

    Folytatás meg nem tudom, várok még pár visszajelzést, de lehet, holnap este nekiállok

    Reply

  • 666xxx666

    |

    Helyesírás! Ne legyünk már pányvás disznók…

    Reply

  • OmenTD

    |

    Várjuk a következö részt 🙂

    Reply

  • Darc1n

    |

    Tetszik, alig várom a többit.

    Reply

  • sweeping

    |

    Nem értek egyet azzal hogy a terran lenne a legkönnyebb faj. Sőt a terránnal nyomják a legeslegdurvább microkat. Szerintem ennek a cikknek az írója elfogult

    Én rengeteg vodot láttam már, és játszottam már olyan kaliberű játékosokkal mint pl lucifron, Satiini és sorolhatnám. Brutális microkat nyomtak csak pislogtam.
    Az már más kérdés hogy az amatőrök mit csinálnak, de az most kit érdekel.
    A marauderek lassító képességének köszönhetően + a stimnek, a legdurvább microkat lehet velük lenyomni
    Mara+marine comboval is iszonyat microt lehet végrehajtani, akkor ott van a reaper rush az is az egyik leg micro igényesebb rush, na és még sorolhatnám…

    Szerintem a zergel sokkal könnyebb microzni, mivel inkább macro orientáltak a zerg játékosok, nagyobb csaták szoktak dönteni ahol ha 100 unit a pályán már nem feltétlen lehet velük jól microzni. Inkább csak egy flank kell és attack move

    Reply

  • Peter1984

    |

    Válasz 666xxx666 #6 üzenetére:

    Pányvás disznók??? LOL ez honnan jött 😀

    Amúgy jó a cikk promie még ilyet. Nagyon érdekel hogy más miért döntött másképp a kezdeteknél mint én.
    És SC1 óta Terrannal vagyok, bevallom csak egy dolog miatt. Ez pedig a Siege tank. Ha a Protossnak lenne egy siegéje, akkor már nyomnám is a Zealotokat a gatewayből 🙂
    Nagyon szeretem a hangját, a lőtávját, a splash dmg-t. Szeretem úgy használni, hogy 3-4 tankot beteszek hátra Siege módban 2-3 tankal meg eléjük megyek és elzárom az utat/kiszedem velük a banelingeket, a kettő között meg SCV-k hadát tartom auto repair üzemmódban. Nagyon adják zerg ellen amikor tiszta vér meg kráter a szűzmária is 😀

    Megyek is játszok egy 7v1et zerg ellen very easyn 😀

    Reply

  • Rokalesocipo

    |

    Egy kérdés:
    Még az első bejelentkezéskor elgépeltem a játékosnevemet. Ki lehet valahogy javítani, mert nem úgy akarom ahogy most van

    Reply

  • iDaarg

    |

    Promie légyszi legalább te válaszolj az 1v1 zergnél ha már a többiek leszarnak

    edit:
    @11 amikor megcsináltad a neved kiírja, hogy úgy válassz nevet, hogy az permanens. vegyél új accountot ha más nevet akarsz
    @post most elolvastam az egészet. hát nem tudom, szerintem nagyrészt nem valami okos dolgokat ír ez a Duban.

    Reply

  • janosiaron

    |

    Nagyszerű ismertetése a 3 fajnak ami kezdők számára fontos és érdekes lehet. Vannak hasznos információk, ígya aki a fasza borítón elolvasta h a terran nomád, az átokfajzatok savokádóak az űrsugár viszont felszámolja őket, az azért végre valós képet kaphat a 3 fajról h mégis melyikkel fusson neki a multinak.

    Azért én nem igazán nevezném a terrant easy racenek, mert egy kezdő sok unitból nem fogja tudni mit csináljon pl. tvt-ben. számítani kell mindenre de lehet beköszön egy két void ray mikor elment a seregével támadni és nincs 30 larva h gyorsan gyártson, vagy 6 warpgate..
    Szoval akkor is kell készülnie védekezni, ha ő maga támad.
    De mind egy melyik milyen race, mert ez tuti h nagyobbrészt a player beállítottságától függ.

    Reply

  • xely

    |

    Azt leírni, hogy melyik fajjal mennyire kell tudni, hogy a másik mit csinál, szerintem marhaság. Mindhárom fajjal csak egy cél van: jobban kell tudni, mit csinál az ellen, mint amennyire ő tudja, hogy mit csinálsz te. Ha ez nem sikerül, őrült nagy mák kell a győzelemhez, vagy sokkal jobban kell macrozni az ellenfélnél. Nehezen tudom elképzelni, hogy derítés nélkül magasabb szinten bárki bármikor nyerni fog és ez mind a 3 fajra vonatkozik (OK persze 6pool meg társait kivéve 😉 ).

    A Terran easy race, a zerg meg hard? Nem tudom, hogy így van-e, de szerintem ez messze nem ilyen egyértelmű. A macro például a terrannal a legnehezebb talán. A protoss jelentős segítséget kap a warp innel, a zerg egy controlgroupba rámolja az összes hatcheryt, a terrannak azonban semmi ilyen segítsége nincs, sőt még az épületeket is reptetgetheti az addonok miatt.

    Ami miatt viszont a zergeket talán kissé nehezebb fajnak nevezném a többinél, az az, hogy nincsen annyira jó felderítés (scan, observer), illetve nincsenek nekik instantwin egységeik. Instantwin egységek alatt pedig azt értem, hogy ha a protoss egy dark shrinet vagy egy stargatet elrejt valahol, akkor egy DT vagy Void ray egy pillanat alatt eldöntheti a meccset, de ugyanez igaz a bansheere illetve a ghostra is. Persze ott van a zergnek is a nydus illetve esetleg a fastmuta, de ezek még mindig ritkábban jönnek jól ki, mint a másik két fajnál, arról már nem is beszélve, hogy ugye proxy szóba se jöhet. Összességében tehát zerggel meglepetésre játszani bár nem lehetetlen, de jóval nehezebb, mint a másik két fajnál (a 6poolt kivéve persze, de egyrészt ha felderíted, az is könnyen védhető, másrészt pedig az azért tényleg mi már…).

    Reply

  • Parker

    |

    nekem nagyon bejön!
    legalább támogatjuk a kezdőket is 😀

    Reply

  • Atlasy

    |

    jó volt nekem tetszett bár a többi részre vagyok inkább kíváncsi szóval folytasd!

    Reply

  • Predi

    |

    Király a leírás csak a protoss-hoz még annyi mehetne hogy drágábbak valamivel az egységek mint a többi fajnak de annyival jobbak is.Pl 1 zela 100 mineral miközben a marine 50 de az az 1 zela 2 marine-al simán elbír kivéve akkor ha a terran távolmarad tőle.

    Reply

  • Csenky

    |

    Hát ez így érdekes, mert én pont a terrant tudom a legkevésbé játszani, akármilyen könnyű is amúgy.

    #9 Zerggel tartanám legfontosabbnak a microt, pont a lowhp egységek miatt. Mert hát meg tud olni 6 ling egymás után 2-3 zealotot is, micro és enemy kérdése. 🙂 Lehet, hogy nincs egyszerre 6-8 féle egység a terepen mint terrannal, de azt ami van, azt nagyon kell tudni használni.
    Protossra ugyanez igaz, szép meg jó, hogy van blink meg colossus meg void, de aki nem tudja használni őket, az nem sokra megy. A warpolás meg aztán a csúcs, pylonokat nagyon jól kell elhelyezni a mapon mindenfelé. 🙂 De nagyon profi stormert is láttam nemrég, esélyem nem volt ellene zerggel.

    Alapvetően jó írás egyébként, de szerintem azok, akiknek készült, nem feltétlen vannak tisztában a micro-macro fogalmával (vagy súlyával az sc világában), vagy tévednék és ezek már mindenkinek nyilvánvaló alapdolgok? Úgy értem, ez alapján nem lehet fajt választani… Le kell nyomni a challlange-eket, aztán pár custom melee mindegyik fajjal és kialakul melyik jön be az embernek.

    Reply

  • dN

    |

    Jaj, de sok helyesírási hiba. Azért a cikk csak kevés hülyeséget tartalmaz. Meg a fekete háttér előtt fehér szövegtől ilyen mennyiség után kifolyik az ember szeme. Ettől még vedd úgy, hogy támogatlak, mert ez is több mint a semmi. 🙂

    Reply

  • Isaac

    |

    Szép írás de hozzám ennek semmi köze nincs mert én azért lettem Protoss mert még anno 2002-ben ezt a fajt láttam meg először mikor havernál voltam és éppen vitte az egyik singli missziót.(SC1)Ezért is lettem Protoss akkor és most. Hűség mindenek felett.

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Faja lett Promie 🙂

    Reply

  • Kalcifer

    |

    Nem akarok szemétkedni, de ez elég gyenge írás, semmi infó nincs benne, sőt az a kevés ami benne van az is eléggé hülye információ.
    A zerg hard faj? Az egyik legnehezebb? Erősen kétlem. Amikor azt a stratégiát választom, hogy RUSH-olok ( ezt miért nem írta le Duban, amikor a Zergek legeslegalapabb taktikája?) akkor azt egyáltalán nem nehét megvalósítani. A zerg rush sc2-ben olyan, hogy a kezdeti 50 mineralt nem költöd el, hanem megvárod amíg összeszedsz 200-t és leraksz egy Spawning pool.t. Utána jöhet egy Drone és egy overlord. Majd ha ezek megvannak, lesz elég pénzed és lárvád 2-3 zerglinget készíteni (abból lesz 4-6) és ez mindössze kb. másfél perc alatt. Na ez a zerg rush egyáltalán nem nehéz. És nem láttam még olyan zerget, aki nem ment volna Early Pushra (vagyis játék korai fázisában történő ellenfél csesztetése). Vagyis láttam már olyat, aki mást csinált, de ez, hogy a zerg leálljon csak drone-okat csinálni és csak később csinál bármit is. Zerg Techelés. Elég szürreális ettől a fajtól. az SC2 felgyorsult, ha egy kezdő elkezdi ezt a „stratégiát” követni, akkor egy Terran ellenfél simán lerombolja őt 4 marinnal és 3 Marauderrel. Általában ezt szokták küldeni 2 és fél perc elteltével. A Terran egyáltalán nem könnyű. Az új képességek pl.: Mule, vagy ott a választási lehetőség, hogy Reactor vagy Techlab. A tapasztalt játékosok mindig tudják az adott helyzetben éppen mi kell.
    Zergről még annyit, hogy Speedlingek? aki rááll Zerglingre az keményen Rushol, Early Pushol minden, de Speedlingeket 100 játékból 1-szer ha látni. Pont hogy beleesik a megemlíthető kategóriába. Akkor már inkább a Roach, ami eléggé erős regenerálódása is iszonyat gyors.
    Falazás. A Terran persze hogy el szokta falazni magát de a protoss is szinte mindig. Írod hogy két Zeal és egy fal elég jól működik. Nem működik jól, főleg nem akkor, amikor a Zealotok be vannak zárva a bázisra és nem tudnak távolról lőni, ha sebezni akarják az ellent oda kell menni, de a faltól nem férnek oda. Vagy ha ki vannak szorulva a Zealotok és megérkezik egy korai Reaper rush?
    meg még sok mindent írhatnék de hirtelen csak ennyi jut eszembe.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Kalcifer #22 üzenetére:
    Teljesen másképp működnek a dolgok a diamond legelején és a bronz ligában.
    De ezt a pl diamond legeleje és platina között is megemlíthetném, hatalmas a különbség a kettő között
    És amíg te ezt így gondolod, addig ez ott teljesen másképp megy. Pl tökéletesen működik ez a drone pumpálás a játék elején, az már kérdés hogy Béla a silverben mit csinál, vagy akár mondhattam volna a platinum szintet is példának.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz sweeping #9 üzenetére:
    Mivel a cikk címe, kezdők kézikönyve, ezért ez komoly részben az „amatőrebbeknek” készült, tehát nem a diamond ligásoknak, az biztos 😉
    Egyébként én a terran easy race-ségével szintén nem értek teljesen egyet, de mondjuk az IdrA vs Sivler meccsen IdrA az első veresége után felszólította Silver-t, hogy kérjen bocsánatot, amiért terrannal játszik, mert így nem megérdemelt győzelmeket arat.
    Egyébként a cikk írója nem írta azt szerintem, hogy nem kell hozzájuk mikro (vagy ma nem látom, hogy ezt így leírtam volna), hanem hogy csak jól tudnak ülni a bázisokon.
    Válasz dN #19 üzenetére: ha jól emlékszem arra a pár órára, amit nekünk tipográfiára szántak, akkor a sötét háttér előtti világos szöveg pontosan jól olvasható a számítógép képernyőjén. Jó, a dőlt tényleg lehet, hogy kicsit megizzasztja a szemeteket 😉 Átfutottam még egyszer helyesírási hibákra vadászva, hogy ne mondjátok, nem figyelek a visszajelzésekre. Este majd akkor jön a következő.

    Reply

  • Kalcifer

    |

    Szerintem a bronzban is inkább egy gyors játékra törekednek a játékosok és nem hagyják az ellent felépülni.
    És a Platina ligáról nem tudok nyilatkozni, mivel én az aranyban voltam első amikor legutóbb játszottam, még nem voltam platinában :/ de sok Husky és más SC2-es srác videóját láttam már, akik a Platinában mozognak és ott is csak azért húzódnak a meccsek 15-20 percig, mert a játokosok próbálkozásai, a korai támadások, Rush-ok nem hoztak eredményt, mind a két játékos ugyanannyira erős és nem bírnak a másikkal. Végül szerencse, jó helyezkedés, ügyes taktika meghozza az eredményt.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Promie Motz #24 üzenetére:
    Lehet hogy kezdőknek készült, ettől függetlenül olyan tippek is vannak benne amik csak magasabb szinten működnek jól. Lásd a drone pumpálást a játék elején. Kalcifer itt értetlenkedik hogy ez hogy a fenébe lehetséges. De egy jó zerg simán meg tudja csinálni, hogy csak éppen annyi unitot vesz amennyivel megfogja az ellenfelét és gazdasági fölénybe kerül
    Ez egy leírás hogy mire számítson az ember, hogy kéne velük jól játszani, szinttől függetlenül

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Kalcifer #25 üzenetére:
    Husky ritkán kommentál 6pool rush-t. Azt is emg lehet fogni, mivel akkor már lesz az ellenek 10+ szedője a 6 ling ellen, és ha túléli, lehet, jobb formában, mint ahogy éppen te állsz.
    10 pool rush-t valóban szoktak nyomni a zergek, mert ha az nem jön össze, onnan még fel lehet állni. De azt, ha deríted, akkor látod, és fel lehet rá készülni mind3 fajjal.
    Válasz sweeping #26 üzenetére:

    a Drone-ok pumpálásával már azért gold-platinás zergek is megpróbálkoznak szerintem, persze ott még, mint én is gyakran, levesznek pár egységet is közben, és nem olyan tisztán játsszák ezt a stratégiát, de az alapgondolat az nem csak a diamondban van.

    Reply

  • Sabika

    |

    Szerintem meg egyáltalán nem jelent semmit a diamond és a platina mert egyenlőre mindenki noob!
    Diamondba is vannak olyan emberek akiknek nem ott a helyük és diamond elejéről beszélek 1-10-ig.
    Sajnos játszottam olyan diamond 6. helyezett játékossal hogy a védekezésen kívül mást nemtudott és eljutott diamond elejéig!
    A hackről meg nem is beszélek.

    Reply

  • nakedman

    |

    Egyszerűen nettó baromság amit a terránokról ír, statikus a védelmük, ez egyértelmű de hogy toss jobb védelmet kilehet építeni ha megvan rá az időd az biztos, az hogy a terrán nem mobilis, újabb ostobaság, egyik srác említette is az első kommentek közt-steampackelős infantry-healion-reaper-marine/thor/sige drop, levegőben viking, bunker rush stb…Anyiban nem mobilis hogy neki kell al egtöbb buildinget lehozni adott menyiségű egység gyors lehozásához.

    Az meg hogy ők lennének ez easy race, bétában lehet h így volt, de jelenleg unitmacroban egy infantry/mec build legpontosabb unitmacrot igényli szerintem. 1-1-1 build rendes kihasználása sem az az easy mod.

    Amit a zergekről írt abszolút elfogadom. Egy idra féle macro császár kezébe, neis beszéljünk róla, koreaiak rákapnak a zergre és megtanulják őket jajj nekünk 🙂

    Tosst meg egyetlen okból utáltam meg, béta alatt mesterien empző terránok marauder healional nyakonöntve…megették a tier1 seregem

    Reply

  • zharusz

    |

    Egész jó a leírás!!
    Nos én protos párti vagyok de nem azért me „csilivili” meg hasonlók (mert elboldogulok szívesen bármelyik fajjal)
    hanem mert nekem ezt egyszerűbb kezelni mint a többit.
    Zergnél pl nem tetszik h fel kell áldoznom a dronokat az épületért de tudom h olcsóbban kijönnnek és gyógyulnak…
    Terran scv leáll barkácsolni … legalább belehetne többet állítani melóba (mint a campányban is meg lehet csinni)
    Igaz költséges a prot meg kevés egysége van de jó taktikával meg lehet oldani a „tank falat” vagy a zerg rohamot is.
    de ez fordítva is mehet … csak tapasztalat kérdése minden 😀

    szal röviden:
    Terran: ha nem csak az „odamennjé me aszondom” hanem a „mész oszt ölsz” rohammal indul el már nem okoz gondot a támadás
    Zerg: „sokan vagyunk de nem elegen” szal qeen segít hozni még 7-8 egységet azán attack
    Protos: „sün!” ha védeni kell canon fallal körbeveszi magát és építkezik fejleszt aztán lerohan carrierekkel a többi véd vagy terjeszkedik
    de ez csak egy comment a sok közül 😀

    Reply

  • grindcore

    |

    „Protossok, mert tök menők és jó cuccaik vannak, ás Zergek, mert csipázzuk az állatkáikat.”
    –> „és” Zergek

    „és ezt meg kell találnod, hogy a lehető legtöbbet tud kihozni”
    –> legtöbbet tudd kihozni

    „Mivel a Terran stratégia meglehetősen egy-irányba”
    –> nem kell kötőjel!

    „Ha a Terranok van számottevő gyengeségük”
    –> Terránoknak!

    „és a hatékony használatuk a megfelelő pozicionáláson múlik.”
    –> pozícionáláson

    Ez még csak az eleje…ez nem szenyaság, de szerintem 2x-3x is érdemes átolvasni a cikket figyelmesen, ha már nincs korrektor az oldalon. A vesszőhibákat nem nagyon veszik észre (pedig van vagy 20), de vannak nagyobbak is…

    Reply

  • SuPeRnAtUrAl

    |

    szuper volt, gratula és köszönjük! várom a kövit!

    Reply

  • Thomas

    |

    Mivel én még nem vagyok annyira profi sok itt jelenlevőhöz képest, nekem ez az írás sok segítséget nyújt.
    Várom a többit is.

    Reply

  • R153R

    |

    off: A randomról mikor lesz ilyen cikk? 🙂
    Amúgy nekem tetszett…

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz grindcore #31 üzenetére:
    hamarabb szárad le a kezem, mint hogy „Terránokat” írjak, az egyszer biztos 🙂 az „egyiányba” szót legalábbis a böngésző nem hajlandó elfogadni, és én hiszek neki 🙂
    Nem szenyaságból mondom, de én ennyi helyesírási hibával írok, ha fáradt vagyok, már két javító kört így is tettem rajta, ezek már bizony benne maradnak 🙂

    Válasz R153R #34 üzenetére:
    A randomról még nem írtak ilyet, ha gondolod, lehetsz te az első 😉

    Reply

  • Csenky

    |

    Kalcifer#22: A speedlingeket le lehet ám nézni, de pedig nagyon jó kis armyt lehet fabrikálni belőlük, főleg mióta van baneling. Én legalábbis szeretek microzni velük, ha véletlen épp zerg vagyok. Simán ki lehet húzni mass speedlinggel mutáig vagy hydráig, ha jól csinálja az ember, nem kell roach.

    Reply

  • valentino

    |

    Hello Promie Motz. Nagyon tetszik az oldal, tele naprakész infókkal 🙂 Szivesen besegítek a fordításba ha van rá igény. A „WHAT YOU MIGHT NOT KNOW” részt lefordíthatom és akkor egy résszel kevesebbet kell neded csinálni.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #37 Szia! Üdv itt, és örülünk, hogy tetszik az oldal 🙂 nagyon köszönöm a segítséget, a másodikat pont most tettem ki, de persze annál jobb, minél hamarabb kikerül az összes 🙂 a hirbekuldo(kukacstarcraft2(pont)hu címre küldjed majd a fordítást, és majd cserébe kapsz egy nagy-nagy „köszönöm”-öt és virtuális hátba-veregetést 🙂

    Reply

  • Starfun

    |

    Toss user vagyok ,és én nagyon is hiányolom a „Protoss tank” a reaver elvételét az sc2 ből. A területreható sebzését és egy dropshippel való jó kis mikrózása nagyon megfűszerezné a játékot.Még szerencse hogy bővült azért a lassú tos mozgáskúltúrája a blinkel,pylon warppal.

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz Starfun #39 üzenetére:
    Colossus.

    Reply

  • valentino

    |

    Válasz Promie Motz #38 üzenetére:
    Elküldtem az 5.rész fordítását a megadott email címre, nézd át és mondd el mit gondolsz.

    Reply

  • grindcore

    |

    válasz: Promie Motz-nak

    Jézusom, Te tényleg nem tudsz helyesen írni, a Terránoknál nem az Á-n lévő ékezet a baj, persze hogy Terran, hanem egész egyszerűen értelmetlen a mondat RAG nélkül: te ezt írtad: “Ha a Terranok van számottevő gyengeségük” olvasd már el 😀

    A másiknál pedig nem azt mondtam hogy egyben, hanem azt írtam nem kell kötőjel, tehát: „egy irányba”

    És csak segíteni akartam…

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz valentino #41 üzenetére:
    köszönöm a gyors fordítást, nekem tetszik, még arra árok Astonéktól választ, hogy mennyire lenne furcsa, ha hamrabb menne ki az 5 rész, mint a 3,4 🙂 (a 3-on már egyébként dolgozok)

    Reply

  • valentino

    |

    Válasz Promie Motz #43 üzenetére:
    Lefordítottam a 4.-et is, hogy hamarabb felkerülhessen a sorozat. Elküldtem mail-ben.

    Reply

  • Animebj

    |

    A Wikipédiába is terveztem hasonlón, de annál sokkal tömörebbet és képiesebbet.

    Reply

  • janosiaron

    |

    Na Kalcifer ne haragudj meg rám amiért ezt mondom, de nem tudhatsz te sokat erről a játékról…
    Szted a meccsek 5 percig tartanak?
    Lehet h te sixpoololsz minden meccseden, de sweeping jól mondja. Diamondban, platinumban próbáld meg. Ha scoutolnak meghalsz. Ha nem te nyersz. Így tényleg 5 perc, de attól a speed az egyik legfontossabb early upgrade marad…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.