GSL körkép

Hero . Cikkek 1131

GSL raynor

A világ legrangosabb Starcraft 2-es tornája vitathatatlanul a GSL. A jövőhéten induló NASL jó reményekkel veheti fel a versenyt a koreai tornával, de szerintem a második szezonig felesleges lesz párhuzamokat vonni, meg kell várni míg a NASL első szezonjából kiesnek azok, akik úgy kerültek oda, hogy *khm*, és végre bekerülhetnek azok a jó játékosok, akik csak azért nem jutottak be, mert *khm*.

De a NASL majd csak jövőhéten indul, és ha már „GSL körkép” a bejegyzés címe, akkor talán nem lenne rossz ötlet, ha mondjuk a GSL-ről is írnék valamit. A „Tovább…” mögött megtalálhatóak a következő GSL szezon (GSL Május) Code A és Code S párosításai, csoportjai, megnézzük kik nem jutottak be a Code A-be és kitérünk még a méltánytalanul alulértékelt GSTL-re is, valamint kiderül, hogy milyen pályákon is fognak megküzdeni egymással a játékosok.

Az is nyugodtan bekukkanthat a folytatás mögé, akik esetleg émelyegnek a hosszú szövegektől (hiszen nem azért töltjük olvasás helyett internetezéssel az időnket, hogy aztán meg itt kelljen olvasni), mert a sorsolások eredményeihez nem kell átolvasni mindent. =)

Code S

Kezdjük talán a Code S-sel! Idra távozása után ismét két külföldi jeleskedhet majd a tornán, hiszen Huk átverekedte magát az Up and Down meccseken, így már érte is izgulhattunk a sorsoláson. A sorsolás úgy zajlott, hogy a mostani GSL első nyolc helyezettjéből minden csoportba került 1-1 játékos, MC és July (a két döntős) a legtávolabb kerültek egymástól, hogy csak a döntőben találkozhassanak újra. A csoportokban az első ember (akiket ugyebár már előre „elhelyeztek”) választhat, hogy kit akar maga mellé, aztán az a játékos is választ egyet, majd a következő is, és így alakul ki egy végleges csoport. Természetesen olyat nem lehet választani, akit már besorsoltak egy másik csoportba, tehát MC nem hívhatta át pl. NaDát. Lássuk akkor hogyan alakult a sorsolás:

code s

Nájsz. Sajnos még nem láttam az eseményről készült VODot, így nem tudom, hogy ki mivel indokolta a választását (ugyanis kell indokolni), de MC a legutóbbi győzelme után azt nyilatkozta, hogy azért fogja az oGs (saját csapata) csapatkapitányát, TheWindet választani, hogy kiejtse a Code S-ből, ezáltal több időt tudjon fordítani a csapatra. Lehet utálni MC-t, de ilyen alakok nélkül nem lehet belendíteni egy sportot.:)

Itt vannak a tippjeim a csoportok végeredményéről, mivel tudom, hogy rohadtul érdekel mindenkit:

  • MC, Supernova, Polt, TheWind. Windnek viszont lesz egy olyan 50%-a megúszni a kiesést az Up and Down meccseken.
  • sc, rainbow, top, byun
  • Losira, Hongun, Kyrix, Genius
  • A D csoport egyértelműen a legdurvább. Szerintem Alicia lesz az első, de többet nem merek mondani.
  • Nestea, san, Jinro, Clide – ha Jinro összeszedi magát, akkor meglehet a 2. hely
  • Killer a Code A-ben legyőzte MMA-t, szóval az első helyet megajánlom neki. A második Lyn. FD meg feldobhat egy érmét, aztán kiderül, hogy 3. vagy 4. lesz.
  • Tester, anypro, Ensnare, Lyn
  • A H az pont jó úgy ahogy van: July, Rain, Inca, Huk. Persze, örülnék, ha Huk továbbmenne de Inca és July ellen esélye sincs, Rain pedig… hát ember legyen a talpán aki őt tudja hova tenni.

Most még nyugodtan megtehetitek a tétjeiteket, hogy majd verhessétek a melletek, ha nem mondtatok túl nagy baromságot.:)

Fajeloszlás:

  • 10 Protoss
  • 14 Terran
  • 8  Zerg

Code A

Továbbra sem izgalmasabb a Code A, mint a Code S, de a következő szezonra azért ez a bajnokság is kitett magáért, és nem csak azért, mert van egy MVP-nk és egy Boxerünk. Előbb azonban nézzük meg, hogy milyen ismertebb játékosoknak nem sikerült bejutniuk és hol hasaltak el. Az 5. kör számított a döntőnek, aki ott bukott el, az azt jelenti, hogyha ott nyer, akkor bejutott volna.

  • Moonglade (kiverte Violet az 1.fordulóban)
  • Maka (kiverte Bomber a 3. fordulóban)
  • Cella (kiverte Maru, nem tudni hányadik fordulóban)
  • Torch (kiverte Yoda a 2. fordulóban)
  • Haypro (kiesett a 3. fordulóban)
  • Seed (kiverte Ryung az 5. fordulóban)
  • Moon (kiverte TopClass az 5. fordulóban)
  • Junwi (kiesett az 5. fordulóban)
  • Hero (skit kivert az 5. fordulóban 🙁 )
  • Yoda (kiverte Min az 5. fordulóban)

Akkor most lássuk a párosításokat:

Első nap

MMA vs. TopClass
Hyperdub vs. Line
Ganzi vs. PeanutCracker [wtf]
JJUN vs. Bomber

Második nap:

Leenock vs. CreatorPrime
Revival vs. Ryung
SlayerS_BoxeR vs. explosionNL
ALive vs. Finale

Harmadik nap:

Ace vs. Violet
August vs. YuGiOh
TheBest vs. Min
MVP vs. Lure

Negyedik nap:

BansBans vs. Brown
choya vs. Keen
CoCa vs. Squirtle
Noblesse vs. Tassadar

A legfelső ágon durva lesz az MMA vs. Bomber, egyébként meg a harmadik nap játszó egyénekre kell odafigyelni. Elég szomorú, hogy egy szakaszba került Ace, Yugioh, Min és MVP.:( A Code A egyébként egy új kommentátorral is gazdagodik: moletrap.

Fajeloszlás:

  • 12 Protoss
  • 13 Terran
  • 7 Zerg

Pályák a Code A és S meccsein:

  • Metalopolis
  • Scrap Station
  • Xel’Naga Caverns
  • Crossfire SE
  • Terminus RE
  • Dual Sight
  • Xel’Naga Fortress
  • Shakuras Plateu
  • Crevasse
  • Tal’Darim Altar

Miért nincs Typhoon Peaks?:( Nagyon jó meccsek voltak ott.

GSTL

Ez az a torna, ahol a győztes csapat kevesebbet kap, mint egy Code S játékos. Ez az a torna ahová bepakolják az új pályákat tesztelni, hogyha ne adj ég valamelyik felsülne, akkor inkább ide rondítson bele. Ez az a torna, ahol rengeteg ismeretlen játékos szerepel. Ez az a torna, ami jobb, mint a Code A és a Code S együttvéve.

Lehet most robbant fel az agyatok és már írnátok is bőszen, hogy „RAGEEEEEEEEEEEEEEEEE”, de feleslegesen teszitek, mert ez az igazság. Eleve más a hangulata, amikor csapatok küzdenek egymás ellen, de csupán a játékok minőségét és izgalom faktorát nézve is első.

Az első GSTL négy dologról vált híressé:

  • Itt mutatkoztak be először a GSL mapok. Mit ad ég, rögtön feljavultak a meccsek.
  • Itt fedezhettünk fel először olyan játékosokat, mint pl. Squirtle vagy Bomber, akiktől már jogosan retteghet bárki.
  • Squirtle all-kill.
  • A döntő, ami BO9-ben zajlott, elképesztően fordulatos volt és csak a 9. meccs tudott dönteni a torna végkimeneteléről. Végül az IM 5-4-re legyőzte a Startalet. NesTea volt ugyanúgy az utolsó ember, mint a GSL Világbajnokságon is.

Instant fanfavorit lett a torna, hiszen amellett, hogy voltak izgalmas meccsek, a GSTL-re a szezonjegy mindössze 5$, azaz kevesebb, mint 1000 Ft. Igazából aki egy kicsit is gondolkozik rajta, hogy pénzt áldozzon az e-sportra, annak a GSTL a legjobb választás.

A második szezon viszont minden előzetes várakozást fölülmúlt. Sablonos az a duma, hogy valami akkor sem alakulhatott volna izgalmasabban, ha profi írók irányítják a történéseket, de ami igaz az igaz.

A nyitányban máris bemutatkozhatott az előző bajnok. Vajon megtudják védeni a címüket? Az első fordulóban azzal a Zenexszel találkoztak, akiket az előző szezonban egy könnyed 4-1-gyel hazaküldtek. Akkor az IM egyetlen veresége Losirának volt köszönhető, aki kikapott Kyrixtől. Losirát nagyon nyomaszthatta a dolog, mert elsőként lépett a fülkéhez (épp úgy, mint az előző IM vs. Zenex összecsapáson), de ezúttal már volt egy Code A győzelem a háta mögött, az elmúlt szezonban még ismeretlen IM-esnek. Losira bosszúból egymaga kivégezte az egész Zenex csapatot, így Squirtle után az ő nevéhez köthető a második all-kill.

A fou csapata az előző szezonban az első körben kifogta a későbbi ezüstérmest, úgyhogy azt gondolhatták, hogy a TSL-lel most megfogták az Isten lábát, de nem ez volt a helyzet: 4-3-ra kikaptak. A TSL sikeréhez FD semmivel sem tudott hozzájárulni.

Az előző szezonban a Slayers a Zenextől már az első fordulóban kikapott. Többek között Boxer sem tudott hozni még csak egy meccset sem. A Zenex pedig nem is egy olyan bitang erős csapat. De mindegy is, mert ezúttal azt az oGs-t kapták ellenfélül, akiknél MC azt nyilatkozta, hogy ő nem fél semmitől, mert ha esetleg be is ütne a baj, akkor jön ő és mindenkit szétcsap. Az első meccs Inca vs. Min volt. Most ha valaki ezt látja, akkor biztosan vakargatja a fejét, hogy ez hogy a jó frászba lehetne jobb, mint pl. a Code S? Egyáltalán ki az a Min? Erről több szót nem is ejtenék, itt meglehet nézni, hogy ki az a Min 🙂 . A Slayers hatalmas meglepetésre már 3-1-re vezetett (Boxer még csak nem is játszott!), amikor is MC úgy gondolta, hogy elég volt a babazsúrból. Rögtön fel is hozta az állást 3-3-ra. A Slayers csapatkapitánya, Cella, ekkor kiküldte MMA-t, akiről annyit tudhattunk, hogy a Code A első fordulójában kiejtette Retet. URAMISTEN, KIEJTETTE RETET! Nem semmi, igaz?! Micsoda rezumé! Talán még MC is csak röhögött magában, amikor is meglátta, hogy kapott egy szép kis cheeset MMA-tól és az egyetlen kiút számára a „gg”. Ezután ment is a nagy vita, hogy most MMA egy Isten, vagy csak egy cheesy majom, aki ilyen alantas módon szerez magának hírnevet. Egy biztos volt: Cella egy jó csapatkapitány.

A Startale az előző szezonbéli második helyét elsőre szerette volna cserélni és a célkitűzésük első akadályát úgy hívták, hogy Prime. A GSL Open első ezüstérmesét meg Rainbownak. A szivárványfiú (nem homokos… vagyis nem tudok róla) már 3-0-nál tartott és a 4. meccsén is azt csinált Makával amit akart, viszont a fejébe szállt a dicsőség, és ahelyett, hogy gyorsan befejezte volna a játékot, Battlecruiserekkel akarta megalázni Makát. A BC-k viszont egy dolgot tudtak csinálni: hangosan ordibálni, hogy „áj nííd ö pecccsss”, ugyanis a csigalassúságuk miatt semmire sem voltak jók. Rainbow elvesztette a fonalat, vagy csak megbotlott a sajátjában, lényegtelen: Maka nyert. Aztán jött Curious és 4-1, kthx.

Eljött hát az elődöntők ideje. Először az IM vs. TSL-re került sor. Vagyis került volna, de MVP annyira belefeledkezett a játékba, hogy már 3-0-nál tartott. Azt azért beékelném ide, hogy a 3. meccsét, amit FruitDealer ellen nyert meg, elvileg simán elveszthette volna, ha FD nem balek. De ezt csak a TL kibeszélőben olvastam. Mindegy, egy kis FD bökögetés mindig kijár. A negyedik meccsen Tester szépíteni tudott, de aztán jött Losira, aki a győzelmével már 5 winnél tartott zsinórban.

A másik ágon a Startalenek a Slayerst kellett legyőznie ahhoz, hogy ismét a döntőbe kerüljenek. Mi sem egyszerűbb – gondolhatták az ST-sek, főleg miután July behúzta az első meccsét. Jött viszont MMA, aki miután leverte Julyt, Squirtlet és Curioust, bebizonyította, hogy ő tényleg egy rohadt jó játékos. Bomber megtudta állítani, de a Slayersnél még mindig Cella ült a csapatkapitányi pozícióban, aki nem a nevek alapján küldte ki a játékosait, hanem ésszel. Így került a választása a legjobb TvT-sükre, Ryungra, aki teljesítette is a feladatát. Hallod ezt Huk?

Így került sor a meseszerű döntőre: Az IM, mint hatalmas szörnyeteg ismét a döntőben találta magát, míg a legesleggyengébbnek tartott csapat, a Slayers, úgy tűnik megtalálta a maga kis kristály cipellőjét. Cella ismét csak bravúrosan kezdte a meccset: kiküldte az eddig jegeltetett Aliciát, aki kétségtelenül az egyik legjobb protoss a világon. Talán ha nem lenne egy MC nevű srác, akkor el is hagyhatnánk az „egyik”-et. Az első meccsen kiiktatta Yodát, így lélektani előnyhöz juttatta picit a Slayerst, hiszen nagy megszégyenülés már semmiképp sem lehetett ebből. Bár kétlem, hogy ez lett volna a hozzáállásuk Boxerrel a fedélzeten. Losira zsinórban a 6. győzelmére készült, de elbukott, épp úgy, mint az utána következő NesTea. Nyilvánvaló volt, hogy Aliciát csakis egy dologgal ejthetik ki: PvP. A pénzfeldobást az IM nyerte, felhozták magukat 3-1-re. Egy adok-kapok után (4-2, BO9 volt a döntő) MVP lépett a színre, és megpróbálkozott azzal, ami MC-nek nem sikerült. Ryung és Ganzi kiejtésével 4-4-re hozta a meccset, az utolsó forduló következett. Cella MMA-t küldi. Boxer ellátja 1-2 jó tanáccsal a fiút. Aki nyer. NYER!!!!! 5-4 a Slayersnek! A legesélytelenebbnek tartott csapat legyőzte a legerősebbnek tartottat! Boxer még csak egy meccset sem játszott; hagyta, hogy a fiatal tehetségei kibontakozhassanak.

A legjobb edző díját Cella kapta, míg az MVP (Most Valuable Player = Legértékesebb Játékos) MMA lett. Azt hiszem egyik döntéssel sem lehet vitatkozni. Boxer pedig úgy tűnik, ismét valami nagyot alkotott. A Slayers játékosok berajzották a Code A-t, és Alicia személyében a Code S-ben is képviseltetik magukat.

cellagstl

Végül egy kis érdekesség: A GSTL-re pontok alapján lehet bejutni. Minden csapat pontokat kap aszerint, hogy hány játékosa van a Code A-ben és a Code S-ben, értelemszerűen utóbbiak több pontot érnek. Az első nyolc helyezett csapat indulhat a GSTL-en. Hogy hol a meglepetés? Figyeljétek!

1. oGs 13.8 (8 code S, 1 code A)
2. TSL 10.0 (5 code S, 2 code A)
3. Prime 9.0 (5 code S, 1 code A)
4. Startale 8.8 (3 code S, 4 code A)
5. MvP 7.6 (1 code S, 6 code A)
5. SlayerS 7.6 (1 code S, 6 code A)
7. ZeNEX 6.2 (2 code S, 3 code A)
8. fOu 5.6 (1 code S, 4 code A)
————————————————-
9. IM 5.2 (2 code S, 2 code A)
10. NSHS 3.6 (1 code S, 2 code A)
11. TLAF-TL 3.2 (2 code S, 0 code A)
12. WMF 1.6 (1 code S, 0 code A)

No, megvan már a „hiba”? Még várok egy picikét…
Na?…
A megfejtés: úgy tűnik a két GSTL-en egy arany- és egy ezüstérmet begyűjtő IM nem indulhat a következő csapatversenyen. Az ok (az IM játékosok rossz szereplésén kívül, -July ), hogy az MvP nevű csapat megtáltosodott és a semmiből előretört, így a következő GSTL-en debütálhatnak.

Forrás: Team Liquid .net


Comments (8)

  • Utopia

    |

    visszatérve a GSL-hez. az utóbbiakban kikerült post, ahol sok gom.tv vod volt linkelve. ott a semi final-ig végignéztem az összeset, aztán a finalról sehol (googleban) sem találok linket. most az a GSL véget ért, vagy még nem? Ha igen, akkor hol találom a final matcheknek a vodjait?

    Köszönöm szépen elöre 😉

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Utopia #1 üzenetére:
    Holnap reggel 8-kor lesz a döntő.

    Reply

  • balimko

    |

    Nagyon rendben van ez a cikk!

    Örülök, hogy érkezett egy rendes összefoglaló GSL-ről, mert szerintem többen követhetnék figyelemmel (vagy csak én látok kevés aktuálisan GSL-hez köthető kommentet egy egy aktuális verseny alatt)

    A GSTL promótálás pedig fenomenáliis, szerintem is sokkal látványosabb és sokszor izgalmasabb, mint a GSL, és bár én eléggé követtem ott is az eseményeket, sok újat írtál.

    Szóval, mégegyszer kösz a cikket, és Tessék GSL-t meg GSTL-t nézni!

    Üdv,

    Bali

    Reply

  • IonGun

    |

    Én nem nagyon követem ezeket a versenyeket (sajnos), de ez a cikk nagyon jó! Élvezet volt olvasni! 😀 GJ

    Reply

  • Hero

    |

    Hupsz, azt kifelejtettem, hogy moletrap személyében új kommentátort is köszönthetünk a Code A-ben, de már beleszerkesztettem. Meg amikor átolvastam (publikálás után) még eszembe jutott valami, de már nem tudom mi. Aki kitalálja, az nyugodtan szóljon.:D

    Edit: bekerült még egy kép a végére, és a két GSTL-en debütált pályához raktam be liquipedia linkeket.

    Reply

  • googlekereso

    |

    Válasz Hero #5 üzenetére:
    ilyen messziről nem működik a gondolatolvasó képességem 😀

    megint egy jó kis cikk, élvezet olvasni, grat

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz googlekereso #6 üzenetére:
    Amikor most az előbb a Dual Sight linkjét másoltam, akkor a pályáról eszembe jutott Rainbow egyik meccse, arról meg az, hogy azt akartam még írni, hogy Rainbow lehetett volna a 3. aki végrehajt egy all-kilt, ha behúzza a biztos győzelmét. De ezt már nem írom bele, mert akkor úgy sem bírnám ki, hogy ne fogalmazzam át minden második mondatot. =)

    Reply

  • googlekereso

    |

    Válasz Hero #7 üzenetére:
    tessék, bár a gondolatolvasás nem megy, de a telepatikus agystimuláció igen 😀 😀

    ugye milyen nehéz nekem, hogy mindig segítek másokon? XDXDXD

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.