Pro BroodWar Team-ek játszanak a StarCraft 2-vel

Gepzsir . e-Sport, Hírek 1427


Több Brood War csapat is elkezdett gyakorolni a StarCraft 2-vel, hogy felkészüljenek a következő ProLiga szezonra.


Pár csapat megerősítette, hogy már elkezdtek gyakorolni a játékkal: nyilatkozott néhány csapat, és pár pro-gamer, és ezek a nyilatkozatok tartalmazzák, hogy valóban vége van a BroodWarból, a Starcraft 2-be való áttérés korszakának, és már versenyekre is készülnek.

A Csapat:

Még nem tudtunk kellően felkészülni az SC2-re, úgyhogy folyamatosan gyakorlunk. Mióta van egy jó rendszerük erre, hogy mindenki megnézi egymás meccseit, és tanácsokat ad, segít, azóta gyorsan fejlődik az ügyességük. Még mindig messze vannak azoktól akik a megjelenés óta játszanak az SC2-vel, de az egyik SC2 csapat vezetője, akikkel rendszeresen gyakorlunk azt mondta, „Hihetetlen ahogy ezek a játékosok elérték a mostani szintjüket, csupán 2hét alatt.”

 

B Csapat:

Ha ez egy teljesen más műfajú játék lenne, az okot adhatna a nehéz áttérésre, de a csapatunk pro játékosai az RTS játékokra van rá állva. Az olyan dolgok mint buildek kialakítása, megoldások a különböző szituációkra, és egyébb ehez hasonló tudás nem tűnik el csak úgy, szóval aki jó volt a BW-ben, az az SC2-ben is jó lesz.

 

C csapat:

Miután neves játékosokkal gyakorolnak, képesek lesznek hasonló ügyességet felmutatni. A BloodWarral összehasonlítva, egy SC2 mecs rövidebb ideig tart, így a játékosok adott idő alatt többet tudnak gyakorolni, mint ezelött.

 

Brood War bajnokok A és B:

Gyakorlunk, miközben GSL meccseket nézünk. Úgy gondoljuk, ha elkezdjük élesben, hamarosan lehetőségünk lesz top játékosokká válni az SC2-ben is.

Természetesen nincs minden teljesen tisztázva amíg a KeSPA nem tesz hivatalos nyilatkozatot a következő Proliga szezonról.

Sajnos az eredeti cikk nem említi hogy melyik csapatokról van szó, de akit jobban érdekel az itt találhat egy lehetséges játékos listát (főleg koreaiul van, de Teamliquides fórum)

Forrás:


Comments (23)

  • Xiccdrow

    |

    Ez szép és jó, de engedi ezt a KESPA ? Tudtommal eddig úgy volt, hogy kizárják bw-ből azokat akik át szeretnének térni SC2-re

    Reply

  • Kzotyooo

    |

    Ők tervezik a 2012-es Proligue season-be bevenni a SC2-t is.

    Reply

  • viasz

    |

    Egy helyen: „BloodWar” van (C csapat) 🙂

    Reply

  • Vargos

    |

    Váltaniuk kell időben, haladni a korral bármennyire hatalmas game a BW. Ezt be kell látni. Mire beszoknak az SCII-be jön a HotS. Amit már látatlanban meg lehet állapítani, az igazi oldschool BW játékosok képességeit a kieg. jobban ki fogja aknázni a harass képes unitok miatt, ebben biztos vagyok. Jelenleg főként a decision making, mikro, timing (adott unit kompozíció, makróval) számít. A hots-al bejön a komoly multitaskolás is.

    Reply

  • din

    |

    hát ez elszomorító 🙁

    Reply

  • winterzor

    |

    Hát, ha egy ilyen Flash/Jaedong SC2-vel elkezd komolyabban foglalkozni akkor lesz itt nemulass a mostaniaknak… figyelembe véve, hogy MC például BWbe egy rakás szar volt a pro scene-en, most meg mekkora király… 😀

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz winterzor #6 üzenetére:
    „Hát, ha egy ilyen Flash/Jaedong SC2-vel elkezd komolyabban foglalkozni akkor lesz itt nemulass a mostaniaknak… ”
    Nem hiszek abban, hogy a liberty metagame-je lehetővé tenné azt hogy óriás mértékben kitűnjenek a többitől. A bw skill faktor nem tud érvényesülni teljesen, úgy mint majd a hots-ban. Top-on lennének valahol valszeg, de az ő világuk igazán a hots-tól kezdődik.

    „MC például BWbe egy rakás szar volt a pro scene-en, most meg mekkora király…”

    MC szerencsés, hogy pro bw múltja volt. Viszont rakás szar lesz később az SCII-ben is. Nagyon jó gondolkodó (decision maker), de mikor streamel, akkor meg lehet érteni egyből, miért volt nulla a BW-ben.

    Reply

  • 84Noname

    |

    Ez kb a lehető legjobb időzítés volt… megszokják a felületet, ráéreznek a hotsban is bent maradó unitokra… Egynerangú playerként kezdhetik a hots bétát a mostnai pro scennel…

    Reply

  • kajtarp

    |

    És miért volt nulla BW-ben?

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz kajtarp #9 üzenetére:
    Mert a többi játékos jobb volt nála 🙂
    Komolyra fordítva a szót óvatosan írok le véleményt, mert már barmoztak le itt. Úgyhogy nem írom le. Gondolkozz. Vedd a BW játékos oldali alapelemeket, hasonlítsd össze az SCII paramétereivel és megkapod a választ. Feltéve ha játszottál az első gémmel. Ismerem az eredményt lehet jobban azoknál, akik lebarmoznának. ’98 óta játszok bneten szinte napi szinten, ez a hobbim. Van már elég tapasztalatom ahhoz, hogy közel igaz megállapításra jussak.

    Reply

  • xplode

    |

    különben én sem hiszem h ilyen flash/jaedong 1.hamarosan áttérne sc2re, 2. annyival jobb lenne, sc2ben nem kell 400as APM sem, és sok olyan automatikus dolog van, amit bwben irányítani kell, maximum unatkozni fognak egy kicsit játék közben mer nem lesz mit csinálni, ezen a hots sem fog sokat változtatni szerintem, jó hogy a zerg meg a protoss kap még caster unitokat, de a terran továbbra is egyszerű marad(na erre kapom majd a sok flamet^^). valószínűleg csak azok a bw-s gamerek térnek át, akik kezdenek kiesni a bw pro-pro sceneből

    Reply

  • Pene

    |

    Válasz xplode #11 üzenetére:
    hogy ne kéne a minél nagyobb APM? hányszor látod például profi meccseken is, hogy képtelenek normálisan széthúzni a marine-okat mikor mennek rájuk banelinggel? pedig egy-egy ilyen szituációt tízezerszer is gyakoroltak már, mégsem tudják megcsinálni. és biztos tudnék még tucatnyi példát hozni, ami szerintem pont az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit állítasz az első mondatodban.

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Pene #12 üzenetére:
    profi meccseken azért elég ügyesen széthúzogják, bár igaz h nem minden egyes marinet külön külön, de az nem is nagyon lehetséges. és bárki megmondja aki bw-zott h sc2höz messze nem kell olyan APM mint a bwhez. és most valamelyk patchel jött az új APM számláló, ahol ignorálja a redundanciát, még a legmagasabb APMmel rendelkező sc2 playerenek sem megy fel 200 felé, pedig ilyen losira, MC, HuK 300 felett nyomogta

    Reply

  • princeps

    |

    jobb a több APM, de a profik nem csak ebből állnak. Az a rutin és multitasking amit ők tudnak új színt fog hozni az sc2be

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz princeps #14 üzenetére:
    igen, ez igaz, de mint mondtam, a legjobb BW játékosok nem fognak váltani (legalább is még nem most)

    Reply

  • MechaniX

    |

    Minden koreai kis köcsög ugyanahhoz a fodrászhoz jár? 😛

    Reply

  • Castorp

    |

    No offense, de nekem kissé uncsi már ez az SC 1 kontra SC 2 vita. Hogy az első részhez mennyivel több APM, skill stb. kell. Ott a technológia miatt egy csomó kényelmi funkció hiányzott, nehogy már ezt állítsuk be előnynek. Az SC 2 egy másik játék. Más a tempója, más jelenti benne a kihívást. Az SC 1 alapjain nyugszik, de egy új, felpörgetett rendszer.

    Azokon a találgatásokon pedig, hogy mennyire legyalulják majd az SC 2-re átálló profik az SC 2 scene-t, csak nevetni tudok. Mintha az istenek érkeznének. Ott van July, ott van Boxer. Nem becsülném le az SC 1-es karrierjüket. Hosszú hónapok óta játszanak a második résszel, tehát a rutinjuk is megvan. Mégse zabálták fel az SC 2 prokat. Sőt. Valaki érvényesül majd, valaki pedig végképp eltűnik. MC és FruitDealer pl. az SC 2-vel értek a csúcsra, de biztos vagyok benne, hogy sok SC 1-es pro szenved majd, ha átáll.

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz Castorp #17 üzenetére:
    „Ott a technológia miatt egy csomó kényelmi funkció hiányzott, nehogy már ezt állítsuk be előnynek.”
    Nem uncsi ez. SC2-ben is a metagame ad értelmet a játék lényegi részének. A kényelmi funkciók hiánya hasonló evolúciót okozott a BW-ben.
    Azt pedig megfigyelheted, hogy most elég instabil a top játékosok teljesítménye jönnek-mennek, kb. valahol fent vannak, de nem tudnak folyamatosan dominálni, mert a rendszer maga nem engedi. Hidd el az a néhány figyelem megosztó funkció és plussz elem segíteni fogja a magasabb peak-re képes játékosok stabil érvényesülését.

    Reply

  • Oleewere

    |

    Azért a BW lényegesen nehezebb, mint az SC2. nem biztos,hogy dominálni tudnak majd Mvp-NesTea féle játékosok ellen (annak ellenére, hogy bizonyára ott lesznek az élmezőnyben)…lásd Boxer,July

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz Oleewere #19 üzenetére:
    „Azért a BW lényegesen nehezebb, mint az SC2.”
    Én ezt nem vitatom. Szerintem jó irányba fejlesztik. Soha nem lesz ugyan olyan, mint az elődje. De idővel komolyabb játékká növi ki magát talán „nehézségben” is. Bele se merek gondolni, mit hoz a toss kieg, amikor már a hots drámai metagame evolúciót fog eredményezni 🙂

    Reply

  • princeps

    |

    Válasz Vargos #18 üzenetére:
    Alig 1 éves az SC2 ne akarjunk már bojwakat, még teljesen ki sincs balanceolva a játék. BWhez viszonyítva még a taktikák is igen kezdetlegesek

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz princeps #21 üzenetére:
    Dehogy akarok én már bonjwákat. Egyébként sc1-ben sem volt, bár ott kb. 1 év múlva jött a kieg. és az után lódult be. Deja vu érzésem van. Csak azt állítom, hogy mivel elég korlátozott a metagame nem tud stabilan kiemelkedni egy nagyon jó képességű játékos még ha tudna sem. Kizárólag topon tud maradni, de verseny win streaket lehetetlen csinálnia.
    „BWhez viszonyítva még a taktikák is igen kezdetlegesek”
    Igen a libertyben nem éri meg taktikázni az automatizmusok miatt, ha egy aprót elszámítod magad bezúznak massolással. Kicsit azért engedi, de szerintem korlátolt. Gondold végig milyen taktikával lesz több-kevesebb, mint a hots és a bw? Ha amit kitaláltak és működik ismételni tudom magad drámai metagame változást fog hozni olyan képességű gamerek közt, aki ki is tudja játszani!

    Reply

  • Vandor1823

    |

    Szerintem a sc2 jó de a sc1 bw-nek még nyomába se ér. A bw sokkal izgalmasabb volt sokkal jobban lehetett taktikázni mert ez volt a lényege a stratégia. A sc2 stratégiailag le lett butítva szerintem. Ha a kettő között választanom kéne akkor a bw-t választanám.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.