A NaNiwa dráma, visszavonulás

esfrost . Cikkek, e-Sport, Hírek 1807

A legutóbbi világversenyt Katowice városában rendezték, ez volt az IEM, ahol NaNiwa a legjobb 16 játékos között az első meccs elvesztése után egyszerűen feladta a küzdelmet. Polt ellen egy proxy gate-tel próbálkozott, amit ellenfele sikeresen scoutolt. Ezt az alábbi videóban nézhetitek meg, mi is történt ezután.

NaNiwa hónapok óta motiválatlan volt és ezt többször el is mondta, de talán erre senki sem számított, hogy egy ilyen fontos versenyt félbehagy. Arra hivatkozott, hogy a hangszigetelés a versenyen gyakorlatilag minimális volt és ez kimondottan zavarta őt. Utólag több koreai játékos megerősítette, hogy tényleg nem volt a legmegfelelőbb a játékkörnyezet. A verseny után kifejtette, örül annak, hogy „végzett ezzel az egész undorító közösséggel, és majd meglátja mit hoz a jövő.” De fontos volt tudatnia velünk, hogy ő nem tartozik nekünk semmivel.

A mai napon közölte sajátos stílusában, hogy az Alliance elbocsátotta őt. Nem volt kedve játszani és motiválatlan volt, és többször kérte a csapatát, hogy küldjenek helyette mást a versenyre. Érthető okokból (támogatók miatt) erre nem volt lehetőség. Elvesztegetett időnek tekintette az egészet, ami elég érdekes egy igazolt fizetett profi játékosnál. Az Alliance természetesen lépett. Megnyugodhatunk, hisz biztosított mindenkit, hogy ő emiatt egyáltalán nem szomorú és bármikor a legjobb foreigner lehet 2 hét gyakorlással, ha esetleg úgy dönt visszatér.

Az ő távozásával ismét egy megosztó arcnak kell búcsút intenünk, idrA után.  Általánosságban elmondható az, hogy a játékostársai nem kedvelték, ő máshogy volt megosztó, mint idrA. Egy korábbi TL-interjúsorozatot (1,2,3)  olvashattok tőle, amiből azért átjön az ő sajátos és nehezen emészthető személyisége.

Hogy visszatér-e még a svéd protoss játékos, a magyar WarCraft pro DNA egykori csapattársa azt majd meglátjuk, biztos lesz akinek hiányozni fog én magam nem tartozom közéjük.
GG NaNiwa!

nanitwitt

Forrás:

  • TL (1,2)

Comments (6)

  • Maigowanin

    |

    Sosem szerettem ezt a csávót. Szerintem autista. Volt hogy meccsek után nem fogott kezet pedig nyújtották neki elég sokan. Meg voltak még egyéb „bunkó” megmozdulásai is. Nem fog hiányozni!

    Reply

  • csana

    |

    De azért remélem átérzed a jelenlegi helyzetet, hogy egy IEM-en nem voltak képesek egy szaros hangszigetelést normálisan kivitelezni és rohadt irritáló, ha emiatt megy el egy játék. Ha meg betolnak egy proxy 2rax-al annak én sem nyújtanám vissza a kezemet.

    Reply

  • pRaZz1n

    |

    Idra abbahagyta ,Naniwa abbahagyta csak nehogy Szpircsi legyen a következő..! :DDD

    Reply

  • viasz

    |

    Nekem hiányozni fog. Lehet mert én is egy tahó vagyok. 😀

    Reply

  • DNA

    |

    jó érzés látni hogy vannak még akik emlékeznek mi volt régen 🙂

    hát igen ezen én nem lepődök meg, Johan egy totálisan pszihopata személyiség aki úgylátszik képtelen változni, rengeteget tudnék mesélni róla az együtt eltöltött 1.5 év alatt a hooraiban :))

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.