2014 GSL Code S 2. szezon – Interjú a Bajnokkal

Ander . e-Sport, gsl 1273

Classic Champion

Miután hat évig figyelte barátait és csapattársait ahogy bajnokok lettek, miközben ő csak a kispadon várta, hogy az ünneplés során a magasba emelje őket, (P)Classic végül kiérdemelte a legjobbnak járó helyet, mint a Code S 2. szezonjának bajnoka, a (Z)soO fölött aratott 4-2-es győzelmével.

Hat év után sikerült megszerezned első bajnoki címedet, hogyan érzed most magad?

Tele vagyok vegyes érzelmekkel. Sokkal jelentősebb, mert ilyen sokáig tartott. Azt gondolom a bajnokság megnyerése több értelmet nyert számomra a negyeddöntők után. Kezdtem furcsán érezni magam mikor visszagondoltam arra, hogy milyen keményen is dolgoztam az elmúlt éveken át, mint profi játékos. Bár annak ellenére, hogy furcsa érzés volt, egyértelműen egy jófajta furcsa érzés volt.

Mit éreztél, mikor kiderült, hogy soO lesz az ellenfeled a döntőben?

Örültem neki, hogy a csapattársam továbbjutott, de rájöttem, hogy nem lesz egyszerű a helyzet, hiszen együtt gyakorlok soOval. Mivel a Proleaguere is készülnöm kellett, ezért megpróbáltam elméleti tréninggel felkészülni a döntőre, amikor csak volt szabadidőm. Megkönnyebbülés számomra, hogy a végeredmény jobb lett, mint amire számítottam.

A mai döntő mérkőzései közül ki tudnál emelni olyat, amit a többinél fontosabbnak véltél?

A legelső meccs volt a legfontosabb. Illetve úgy gondolom, hogy a harmadik is jelentős volt. Mivel Frost egy olyan pálya, ahol se a Protosss se a Zerg nincs előnyben, ezért úgy gondoltam, hogy az aki megnyeri ezt a pályát fogja megszerezni a végső győzelmet is.

Nem lehetett egyszerű felkészülni a döntőre.

Az a helyzet, bár az egyéni liga szempontjából ez egy nagyon fontos mérkőzés volt, mivel két csapattárs került szembe, viszont a Proleague is kritikus szakaszban jár éppen. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több energiát kellett volna készülésre fordítanom, ha egy másik csapatban játszó játékos jutott volna tovább. Mindenesetre mindketten ugyanannyi időt kaptunk a felkészülésre, ezért kihoztuk belőle a legtöbbet és nem törődtünk azzal, hogy mennyi időnk is volt a gyakorlásra.

Most miért nem próbálkoztál cannon rushal?

Felkészülés közben gyakran próbálkoztam vele, és úgy éreztem soO számítani fog a cannon rushra, ezért feltehetőleg a Hatchery előtt fog Spawning Poolt építeni. Illetve az volt az érzésem, hogy jobban járok, ha a gazdasági játékot választom mint, hogy cannon rusht használok. Bíztam az ösztöneimben.

Bajnok lettél. Milyen profi játékos szeretnél lenni ezután?

Soha nem engedném meg magamnak, hogy egy bajnoki címmel beérjem. Most bajnok vagyok, de biztos vagyok benne, hogy a rajongók nem úgy tekintenek rám, mint egy megállíthatatlan játékosra, aki sohasem veszíthet. Sok mérkőzés áll még előttem, ezért nem hagyom kárba veszni a lendületet. Keményen fogok dolgozni, hogy megmutathassam, én egy olyan játékos vagyok, aki nem szalasztja el a lehetőséget, hogy másodjára vagy harmadjára is megszerezze a bajnoki címet.

Pályafutásod során többször kellett csapatot cserélned és egyszer még fajt is váltottál. Mi volt a legnehezebb pillanat számodra?

Valamilyen okból minden alkalommal, mikor jó eredményeket értem el, a csapat amiben játszottam, mint az eSTRO és STX, feloszlott. Mindig mikor új csapatba kerülök időre van szükségem, hogy alkalmazkodjak és sok nehéz helyzettel kell szembenéznem. Nehéz volt számomra a csapatok közötti váltogatás.

Úgy tűnt, hogy kicsit könnyeztél a bajnoki interjúd során. Volt valaki, akire kifejezetten gondoltál akkor?

A szüleimre. Nem tudom, hogy a szüleim valaha megnéznének-e minden mérkőzést, de tudom, hogy az enyémeket figyelemmel kísérik. Amint nyertem, egyből a szüleim jutottak az eszembe, és az a sok munka, amit az évek során belefektettem ebbe a játékba, ezért törtek rám az érzelmek. Most már tudom, hogy miért sírnak a bajnokok.

Classic+soO

A győzelmi ceremónia során nagyon megható volt, mikor megöleltétek egymást soOval. Mit gondolsz, milyen lesz a kapcsolatotok ezután?

Még az én szemszögemből nézve is, biztos vagyok benne, hogy a második hely nagy csalódás lehet. Annak ellenére, hogy soO azt mondja rendben van, tudom hogy belül küszködik. Régebben egy szobában voltam soOval és közeli barátok vagyunk, ezért majd sokszor meg fogom hívni és jól fogok bánni vele.

Mindegyik játékban Stragate alapú stratégiát használtál, kivéve az utolsót, ahol egy all-int. Miért?

Mikor megláttam a pályák sorrendjét tudtam, hogy a mérkőzések előrehaladtával egyre nehezebb és nehezebb lesz a helyzetem Protossként. Ezért úgy éreztem, hogy egyszer vagy kétszer működni fog a nehéz pályákon egy all-in. Egy pillanatig zavarba jöttem, mert soOnak több Hydraliskje volt, mint amire számítottam, de végül a dolgok úgy alakultak, ahogyan elterveztem.

Úgy tűnik, hogy a Protoss fölényesen győzedelmeskedik a Zerg felett a WCS döntőkben. Erről mi a véleményed?

Nem gondolom, hogy a Protoss egy rossz faj. A Zerg is teljesen játszható, ezért csak azt tudom mondani, hogy az a játékos nyer, aki jobban felkészül.

Mit tervezel, mire fogod elkölteni a 70 000 dollárt, amit nyertél?

Nem volt rá lehetőségem, hogy meghívjam a csapattársaimat valami finomságra, mivel olyan sokat játszottunk egymás ellen is a bajnokságban és a Proleaguere is készülni kellett. Szeretném ezt a lehetőséget arra használni, hogy többször is vendégül-lássam őket. Azután pedig majd apránként fogok elgondolkodni azon hogyan is tovább.

Bármi egyéb, amit szeretnél hozzáfűzni?

Hosszú pályafutásom során végül sikerült egyéni ligában bajnokságot nyernem. Szeretném megköszönni a rajongóimnak, hogy mindezidáig hittek bennem és szurkoltak nekem, és a családomnak is szerenték köszönetet mondani. Figyelni fogok rá, hogy ne legyek ezután beképzelt, és keményen fogok dolgozni, hogy megtarthassam ezt a helyet, hogy a rajnogók változatlanul is tovább szurkoljanak nekem.

Interjú forrása.

Összefoglaló cikk a döntőről.


Comments (1)

  • KaLoZ

    |

    9/13 protoss győztes, 8 különböző protoss bajnok? Bizonyám, ez a race márcsak ilyen balanced. Unskilled, easy, röhejesen op nobrain amove szar. Remélem david kimet felakasztják.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.