Játékegyensúly tesztelés a közeljövőben – Július 1.

Ander . Hírek 1057

balance

David Kim: Az utóbbi időben kapott visszajelzések miatt szeretnénk megosztani veletek a gondolatainkat a HotS játékegyensúlyáról.

  1. A legjobb profi játékosok körében a Terran enyhén gyengébbnek tűnik mint a többi faj és szeretnénk elkezdeni lehetséges változtatások tesztelését.
  2. Az utóbbi időben szerzett bajnoki győzelmek tekintetében a három faj nagyjából azonosan teljesített.
  3. Mind a Protoss és Zerg faj látszólag jól teljesít a legfelsőbb szinteken, a bajnoki győzelmek tekintetében és általánosságban is.

Szeretnénk előkészíteni egy általános Terran javítást, miközben folyamatosan figyelmesen elemezzük a Terranok szereplését a TvP és TvZ párosításokban. Vannak ötleteink sokrétű Terran javításokra és szeretnénk hallani a véleményeteket. Illetve szeretnénk látni a visszajelzéseiteket egyéb témákkal kapcsolatban is, amik segíthetik a Terranokat és élvezetesebbé tehetik a játékot, a játékosoknak és nézőknek egyaránt.

Medivac
A Medivac alapú harass sokat veszített az erejéből a HotS megjelenése óta, mivel a játékosok egyre jobbá váltak az elhárításában. Ha növeljük a Medivacek erejét, akkor nem csak a Terranoknak segítünk mindkét párosításban, de lehetővé tesszük a még akciódúsabb játékok megjelenését. Azon gondolkodunk, hogy a szállított egységek kiszállási sebességének növelése vagy a sebesség növelő képesség hatóidejének apró növelése pozitív változást hozna.

Widow Mine
Mind a TvP és a TvZ párosításban elég központi egység a Widow Mine. Illetve az egyik legizgalmasabb egységnek is számítanak és sok különféle helyzetet teremtenek attól függően, hogy a játékosok hogyan kezelik őket az egyes összecsapásokban. Jelen pillanatban a robbanás hatósugarának növelését fontolgatjuk, ami szerintünk egy jó irány lenne, amit érdemes megvizsgálni.

Természetesen semmi sem végleges, mivel még konkrét számokat sem javasoltunk, de szeretnénk elindítani a beszélgetést, ami lehetővé teszi, hogy egy játékegyensúly tesztelő pályát készítsünk a közeljövőben.

Forrás


Comments (3)

  • KaLoZ

    |

    Nade mostmár komolyan … Hogy lehet valaki ennyire idióta? Van ennél lejjebb? Ez a csávó tényleg egy nagy cég egyik fejese?
    Két olyan terran egységet akar buffolni amelyek:
    – bőven vannak használva
    – kellően erősek most is
    – mid-game egységek, amivel a terrannak jelenleg semmi problémája nincs.
    Ráadásul nevetséges módon. A rohadt gyors medivac legyen gyorsabb, a cost effective widow mine meg cost effectivebb. Az indoklás meg még szánalmasabb: a widow mine izgalmas egység, az emberek meg jól védik a medivacot, büntessük meg már őket (kivéve a photon overchargeot, mert az balance).
    Szóval a protoss masszív imbalanceból megint nem ismer el semmit. A terran lategamen megint nem változtat semmit, nyilván toss meg zerg ellen is only bio+mine legyen csak bebetonozva, nehogy már mást is lehessen nézni, így izgalmasabb lesz a játék is. Az meg már megint hogy jönne a balancehoz, hogy a terran megnyeri a mid-game meccsek 80%-át (ez csak egy példa), a toss meg a meccs többi részének 80%-ban nyer majd. EZ NEM BALANCE! IMBALANCE ELMÉLYÍTÉSE, EGY IDIÓTA SEMMIT SEM TUDÓ „BALANCE DESIGNER” KONTÁRKODÁSA!!!

    Reply

  • PannonPuma

    |

    Már elég régen nem játszom, de a host megjelenésével épphogy jobbak lettek a medivac droppok, nem hiszem hogy ez lenne a terran gyengesége. a WM meg egyszerűen undorító, amikor én játszottam vele, elfeledkeztem kettőről -zerg ellen játszottam- és mikor a játék vége felé rájuk néztem, az egyiken 20, a másikon 50 körüli kill volt.

    Reply

  • Nebulo 28

    |

    A BLIZZARD alapjaiban rontotta el az SC2-őt, és én már nem táplálok hiú reményeket afelé, hogy valaha is lesz normális balance a játékban. A zergből egy buta A-MOVE fajt kreáltam. Csata közben jó ha 2 speciális képességet kell használni…talán 5 normális SPELL-jük van, ha a QUEEN-ét is beleszámolom. VICC. Az utolsó tucat patch másról sem szól, csak hogy a terran játékát is leegyszerűsítsék a minimumra. Sorra tűnnek el a fejlesztések (amiket megkapnak) mindezt amellett, hogy mass tier 1 egységekkel 40 perc után is még játékban tudnak maradni. BW-ben ha nem techelt valaki, felmosták vele a pályát! A protos pedig ha eljut a tier 3 techfa tetejéig, legyőzhetetlen. Ez minden csak nem kiegyensúlyozott játék, és ez a rohamosan fogyatkozó játékközösségen, és a lelépő PRO játékosok számán is látszik. De hogy a hírhez is szóljak a WM az egyik legundorítóbb egység az egész játékban. KB semmi nem kell hozzá, semmibe nem kerül, de leb*sz 125 Splash DMG-t , a burrow képességről ne is beszéljünk.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.