Archive for 2017. augusztus 10. csütörtök

A DeepMind és a StarCraft II

DeepMind_mini-games

A legjobb Go játékosokat is legyőző mesterséges intelligenciát, az AlphaGo-t, kifejlesztő DeepMind cég, még a tavalyi BlizzCon-on jelentette be, hogy összefog a StarCraft II fejlesztőivel. Közös céljuk, hogy a játékot hozzáférhetőbbé tegyék a mesterséges intelligenciával foglalkozók számára. Ennek a munkának, mely az SC2LE nevet kapta, az eredményeit publikálták most, ami a következőkből áll:

  • Egy gépi tanulást segítő API, melyet a Blizzard készített, hogy a kutatók és fejlesztők könnyebben hozzáférhessenek a játékhoz programok segítségével.
  • 65 000 mérkőzés anonimizált felvételeinek halmaza, mely az elkövetkezendő hetekben több, mint fél milliósra bővül majd.
  • A DeepMind által is használt eszközök nyílt forráskódú változata, a PySC2, amely a Blizzard API által biztosított feature-layer-ekhez nyújt egyszerű hozzáférést a kutatók ágenseinek.
  • Egy adag megerősítéses tanuláshoz használható mini-játékot, mely lehetővé teszi, hogy a fejlesztők lemérhessék ágenseik teljesítményét jól behatárolt feladatokban.
  • Az együttműködésről készült tudományos cikket, mely leírja a fejlesztői környezetet, beszámol a mini-játékokban elért kezdeti eredményekről, a visszajátszások alapján történt felügyelt tanulásról és a StarCraft játékba alapból beépített gépi ellenfél elleni játszmáról.

Ander . Hírek 76 No Comments