StarCraft II – Legacy of the Void előzetes

protoss2

Mint jól tudjuk, a Blizzard évekkel ezelőtt már bejelentette, hogy a StarCraft II három részben fog megjelenni. Először jött 2010. július 27-én a Wings of Liberty, majd ezt követte 2013-ban az első kiegészítője, a Heart of the Swarm, mely a Terran kampányát követően ezúttal a Zergeket hozta előtérbe Kerrigan főszereplésével. Természetesen az egyjátékos kampány mellett újítások egész sorozata is várta a játékosokat, mint például a Battle.net rendszerének újragondolása és finomhangolása, vagy új egységek és képességek hozzáadása a játék multiplayer részébe. A történetnek még nincs vége, a trilógiát a Legacy of the Void fogja zárni, melynek középpontjában a Protossok fognak állni. Tűzijátékra tehát ismételten lehet majd számolni. Utánanéztünk, mit lehet tudni eddig a trilógia befejező darabjáról…

DACA . Cikkek 2328 13 hozzászólás

A StarCraft II-től okosabb leszel

raynorokos

Nemrég egy kutatás kimutatta, hogy a StarCraft 2 és hasonló RTS-ek jótékony hatással vannak a gondolkodásra. Legalábbis a Queen Mary University és a University College London kutatóinak legújabb tanulmányából ez derül ki.

Mostanában rengeteg szó esett a videojátékok káros hatásairól, szinte minden tragédiát megpróbáltak valamilyen formában összekötni a Call of Duty-val és a Halo-val, de mára már egy köztudott tény, hogy a pörgős FPS-ek javítják az ember reflexeit, szem-kéz koordinációját és egyéb észlelési folyamatait.

starcraft-2_screenshot_20130824105025_1_nfh

A két brit egyetem kutatói viszont most azt vizsgálták, hogy a komplexebb, gyors gondolkodást és több dologra való egyszerre figyelést igénylő játékok milyen hatással vannak az átlagemberre. A kutatók két csoport nem gamer beállítottságú tanulót játszattak két hónapon keresztül a The Sims 3-mal, vagy a StarCraft 2-vel és egy sor nem játéktémájú tesztet írattak velük. 

DACA . Cikkek 1680 3 hozzászólás

HPL 2. selejtező

HPL

Magyarország legnagyobb összdíjazású versenyének, a Hungarian Pro League-nek, ma lesz délután 3 órától (15:00) a második selejtezője. Ne maradj le róla! Jelentkezz Te is!

A meccseket ezúttal Pobcorn & JuGGernaut fogja közvetíteni Magyarország legnagyobb StarCraft II csatornáján, a WildTv4-en.
Poisoned Hearts most nem biztosít angol és német streamet.

Ingame channel: HPL

 GL HF GG

Eyesis . Cikkek, e-Sport 1160 No Comments

Starcraft II Core™ Amateur verseny

kov_ver_470x300

 

Itt vannak újra a Core Versenyek!

 

Pénteken 18:00-tól megújult versenyünkel várunk titeket!
Örömmel értesítek mindenkit hogy nem tűntünk el sőt szerveződünk gyakorlunk és egyre profibbak leszünk.Rengeteg új taggal bővültünk és már mindenki várja az új szezont. Rengeteg jó verseny és Stream volt a múlt hónapban. A Magyar profik megmutatták hogy kik ők és hogy milyen fából faragták őket. Szeretnénk esélyt adni a nem profi játékosoknak is és ezért kerül megrendezésre a Starcraft II Core™ Amateur verseny ami a Starcraft II Core Gold-ot váltja fel. A változások és a jelentkezés lejjebb!

Eyesis . Cikkek, e-Sport 1262 5 hozzászólás

Készülőben az sc2gears utódja

sc2gears

Bizonyára mindenki tudja, hogy az sc2gears bizony egy magyar srác gyermeke, aki az utóbbi közel fél évben az ő kis „titkos” új projektjén dolgozott, az sc2gears utódján. Ő nem más, mint Beliczay András (icza).

Az útód nevét még nem árulja el, de teamliquid-en elég sokat mesélt róla:

Miért is döntött úgy, hogy frissítés helyett egy új projektbe fog?

Ennek számos okát sorolta fel:

– Az Sc2gears elég ismert és nagy lett. Túl nagy. Sosem gondolta volna, hogy ennyi új funkcióval ruházza majd fel programját, amit egyre nehezebb volt karbantartania.
– Sokak szerint nehéz használni az Sc2gears-t, és sok funkciót nem is értenek.
– Sokan panaszkodtak, hogy rossz az UI design is.
– A Blizzard végül mégis elkezdte hivatalosan támogatni a replay elemzést, éskiadott egy nyílt forráskódú python library-t, az „s2protocol”-t.
– Az elmúlt 3 évben, az Sc2gears fejlesztése és karbantartása során egyre jobban megismerte a replay-eket, rengeteg tapasztalatot gyűjtött, és a Blizzard is egyre több információt tárol el bennük.
– A Java 7 újdonságait is szeretné már kihasználni.

Korábban is úgy gondolta, hogy ha egyszer újraírná a programot, akkor rengeteg dolgot másképp csinálna. Ezeket könnyebb egy új projektben megvalósítani, mint egy hatalmas és összetett projektet átírni. Újraírás nélkül a munkáját egyre csak nehezítené, ezáltal mindenki egyre csak elégedettlenebb lenne. Tény, hogy lényegesen több munka előről megírni az egészet, mint egy frissítést, de úgy tervezi, hogy sokkal nagyobb szerepet szán majd a projektjének, így megéri nem a könnyebb utat választani, hogy hosszabb távon legyen könnyebb a dolga.

Főbb szempontok az új projekthez

  • Újra kell mindent gondolni (az Sc2gears-el kapcsolatosan). Új dolgokat kell kitalálni. Egyszerűen kell tálalni bonyolult funkciókat. Meg kell tudni tartani az összes jó tulajdonságát az Sc2gears-nek.
  • Egységes és felhasználóbarátabb kezelőfelület kell. Intuitív, produktív és környezetfüggő súgó és tippek azokatnak, akiknek szükségük van rá.
  • A felhasználóknak különböző számítógépes tapasztalaik vannak. A kezelőfelületen megjelenített információk mennyisége, beállítások, és vezérlők ennek függvényében kell megjelenjenek.
  • Több testreszabási és konfigurációs lehetőség kell, mint az Sc2gears-ben, de nagyon ügyesen kell ezeket elérhetővé tenni, hogy könnyen meg lehessen találni azokat a beállításokat, amiket keresünk.
  • A lehető legmélyebben és legátfogóbban kell bemutatni a replay-eket, alacsony és magas szinten egyaránt.
  • Legyen sokkal magasabb szinvonalú az egész projekt. Valami, ami könnyen hasznákható, mókás, és megérje használni.

Nagyon örülünk, hogy lelkesedése nem hagyott alább, sőt egyenesen nőtt. Reméljük sokan támogatják munkáját!

 

Teamliquid: http://www.teamliquid.net/forum/viewmessage.php?topic_id=423280

Sc2gears: https://sites.google.com/site/sc2gears/

Eyesis . Cikkek, Hírek 1272 5 hozzászólás

Megélhetés számítógépes játékkal

Érdekes téma ez a pro gaming. A sportot sem mindenki tudja elfogadni munkaként, ráadásul a számítógépes játékokat még kevesebben tudják sportnak tekinteni. Az e-sport egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nemrég kezdett csak el az USA is sportolói vízumot adni az e-sportolóknak. Azt mindenki elismeri, hogy egy sportban jónak lenni több, mint munka, ehhez elhivatottság is kell, kitartás. Persze attól még, hogy valaki sportoló, még nem kapja ingyen a boltban a kenyeret, azaz az energia italt 🙂 Szponzort találni nem egyszerű még akkor sem, ha valaki kiemelkedően jó focista, ám ha egy számítógépes játékban jeleskedik, szinte lehetetlen. Szerencsére vannak országok, ahol ez kicsit könnyebb, és néhány legendás játékos bizony jól meg tud élni.

17767_506749402715163_1201692962_n

Az esportsearnings.com nemrég készített egy listát a 100 legjobban fizetett videójátékosról. A jó hír, hogy igen sokan közülök szeretett játékunkban jeleskedik, hiszen 28-an StarCraft II-vel játszanak versenyszerűen. A legjobban kereső Starcraft II játékosok közül Mvp, azaz Jung, Jong Hyun  kapott a legtöbbet eddig, kb. 84 millió Forintnyi pénz. MC, azaz Jang, Min Chul szorosan mögötte, kb. ő is 84 millió Forint környékén keresett eddig, majd tőlük kicsit lemaradva NesTea, azaz Lim, Jae Duk „csupán” 58 millió Forintnak megfelelő pénz gyűjtött. Micsoda balance, minden fajból szerepel egy játékos 🙂 (Magyarországon mostanában kb. 2,8 millió Forint az éves átlag bruttó kereset)

Érdekességképpen 16 Starcraft: Brood War játékos is itt figyel ezen a 100-as listán, tehát mondhatjuk, hogy a legjobban fizető játék a Starcraft 🙂 Akit érdekel a lista, bátran kattintson a linkre! (esportsearnings.com)

Sajnos országunkban nem éppen ilyen fényes a helyzet, ahogy Koreán kívül máshol sem annyira, hiszen a 100 játékos közel fele koreai.

Ugye szponzor nincs néző nélkül, színvonalas játék nincs nyeremény nélkül, nyeremény nincs szponzor nélkül. Mindannyiunk érdeke, hogy népszerűbbé tegyük a játékot, és a kis közösségünk ne osszuk meg! (Pobcorn kérésére vastagon)

(A képen a 2013-as 6. Mondocon Live Invitational verseny látható, mondhatni az egyetlen offline, pénzdíjas verseny Magyarországon)

Eyesis . Cikkek, e-Sport, Hírek 1357 3 hozzászólás

Versenyek, ahol magyarok is indultak

Logitech G100s

A Vstopi v igro a Logitech G-vel és a Connecting Slovenia-val együttműködve tartott Logitech G StarCraft II HotS Cup kupán több magyar játékos is indulhatott.

A legjobb négy közé két magyar játékos is bejutott, végül a döntőben Breach nyert 2-0-ra a horvát zerg, Blitz ellen. És a harmadik helyet Psz szerezte meg 2-0-ra a szintén horvát zerg, SnowZi ellen.
Ezzel Breach egy Logitech G500s egérrel gazdagodott, míg Psz egy Logitech G100s egérrel. Gratulálunk Nekik!

Részletes bracket itt található: http://www.conn.si/lexiconn/index.php?title=Logitech_G_StarCraft_II_HotS_Cup

 

Conn.Si Arena Season 2

Második csoportkörök

Mint már korábban is értesültetek róla, nagyon szép eredményt értek el eddig a magyar játékosok, hiszen a legjobb 8 között 4-en is magyarok!
Már ki is sorsolták a két csoportot:

A csoport B csoport
Hr.png P small.png CheeseKing Hu.png P small.png Horazon
Hu.png T small.png Breach Hu.png T small.png RobbyG
Hu.png P small.png Mate Ua.png Z small.png DIMAGA
Sr.png T small.png Beastyqt Si.png Z small.png Starbuck

 

Azt már lehet tudni, hogy az A csoport május 27-én este 18:00-tól küzd meg egymással a bracketra jutásért. Élő közvetítés angolul biztosan lesz, és minden megteszek, hogy magyarul is legyen, várhatóan a StarCraft II Core csatornáján: starcraftiicore -on.

Az egyik páros Hr.png P small.png CheeseKing vs. Hu.png T small.png Breach lesz,

a másik pedig Sr.png T small.png Beastyqt vs. Hu.png P small.png Mate

Szurkoljatok minél többen a magyar játékosoknak!

Eyesis . Cikkek, e-Sport, Hírek 1257 No Comments

Havi díjas lesz a StarCraft II (áprilisi tréfa volt)

A Blizzard bejelentette, hogy májustól havi díjas lesz a StarCraft II. Akik már korábban megvásárolták a játékot, azoknak idén még nem kell fizetni, de 2014. januártól már ők sem kivételek. A havi díj nem is sok, hiszen csupán 5 dollár, azaz kb. 1000 Ft. Persze ha nálunk ez euro-ban lesz 5, akkor 1500Ft jelenleg 🙁

Kinek, hogy tetszik a bejelentés?

 

Természetesen csak áprilisi tréfa volt 🙂 Remélem most már tudtok mosolyogni 🙂

Eyesis . Cikkek 1728 16 hozzászólás