Hot6ix kupa 2014 és közönségszavazás

2014_H6_Cup

A GOM eXP csapata idén is megrendezi a Hot6ix Kupát, mely az év utolsó jelentős StarCraft II versenye lesz Dél-Koreában. A verseny november 18-án kezdődik, a döntőt pedig december 7-én rendezik, egyenlőre csak annyit lehet tudni, hogy nem a GOM eXP stúdióban. 16 játékos küzdhet majd meg a körülbelül 40 000 dollár összdíjazásért, akiket az alábbi rendszer szerint válogatják össze:

  • Az idei 3 GSL Code S bajnok: (P)Zest, (P)Classic, (T)INnoVation,
  • Az idei 3 GSL Code S második helyezettje: (Z)soO,
  • 10 játékos selejtezőkön keresztül juthat be,
  • 2 játékos pedig közönségszavazással.

Szavazni itt lehet.

A szavazáshoz Google felhasználói fiók szükséges.

Ander . e-Sport, Szavazás 1060 No Comments

WECG 2014: Dél-Koreai selejtező

2014_WECG_KR

A GSL 3. szezonjának végeztével és a BlizzCon előtti időszakban a koreai játékosok, a World Cyber Games utódjaiként is aposztrofált, World e-Sports Championship Games dél-koreai selejtezőjében mérhetik össze tudásukat, hogy képviselhessék hazájukat a Világbajnoki Döntőben. A verseny már az elődöntőknél jár, de érdemes visszanézni az eddigi meccseket az ESportsTV YouTube csatornáján. Az elődöntőket holnap 11:00 órakor játsszák, a döntőt pedig holnap után ugyanúgy 11:00-tól. Illetve mivel a verseny első három helyezettje jut tovább, ezért a bronzmeccset is lejátsszák. A selejtezők lebonyolításáért a Proleague csapata felelős és a helyszín is a megszokott Nexon Aréna.

Stream

A tovább gombra kattintva megtekinthetitek a versenyzők listáját és a verseny eddigi alakulását.

Ander . e-Sport, Hírek, VOD 1084 No Comments

2014 WCS AM 3. szezon – negyeddöntőtől a döntőig

Finals_WCSHeader

Holnap és holnapután 0:00-tól kerül lebonyolításra a WCS AM 3. szezonjának utolsó felvonása, vasárnap a negyeddöntők, majd hétfőn az elődöntők és a döntő kerül műsorra. A játékosok közül Hyun, Polt és Bomber már biztosan eljut a Világbajnoki Döntőre, illetve Heart és HuK a bajnoki cím megszerzésével sem tudna elegendő WCS pontot szerezni a kvalifikációhoz. Cserébe Scarlett, Pigbaby és HerO a kupa mellé egy BlizzCon belépőt is nyerhet, amivel nem mellékesen kiszorítanák Jaedongot a 16. helyről. A negyeddöntő mérkőzései időrendben:

TerranHeart vs ZergScarlett

ZergHyuN vs ProtossHuK

TerranBomber vs ProtossPigbaby

TerranPolt vs ProtossHerO

Stream

Ander . e-Sport, Hírek 1062 No Comments

MondoGames Live Invitational 9 összefoglaló

mondogames-live-invitational-8Idén második alkalommal került megrendezésre a MondoGames Live Invitational, mely a MondoConon rendezett Starcraft II bajnokságok sorában a 9. A verseny napján, október 5-én, az elődöntőket, a bronzmeccset és természetesen a döntőt lehetett figyelemmel kísérni, élőben a MondoConon és a Wild Multigaming csapat Twitch csatornáján. A versenyzők: (P)BBQ, (T)NRG, (T)PSZ és (T)Wordix. Ha valaki lemaradt volna a bajnokságról, vagy szeretne egy összefoglalót olvasni az eseményekről az kattintson a tovább gombra. Akit csak az eredmény érdekel, annak két kép segít a tájékozódásban.

Ander . e-Sport, Hírek 1098 2 hozzászólás

2014 WCS EU 3. szezon – negyeddöntőtől a döntőig

2014WCS_EU_S3_Finals

A játékosok: TCM Yoda, YoeFW San, Ai Golden, Liquid Bunny, MC, Empire Happy, Acer MMA és Millenium ForGG

Szombaton 17:00-kor kezdődik a WCS EU bajnokságának lezárása, szombaton az negyeddöntőket játsszák, majd vasárnap 18:00-tól az elődöntőket és végül a döntőt. A játékosok közül MC, San és MMA már biztosan eljutnak a BlizzConra, illetve Happy már a bajnoki cím megszerzésével sem jut be a legjobb 16 közé. Bunny és ForGG már egy második helyezéssel is kijuthat a Világbajnoki Döntőre, de előbbi játékos esetén még mások kiszoríthatják, ha „csak” az ezüst érmet szerzi meg. Golden és YoDa viszont kénytelen megnyerni a bajnokságot, hogy akár csak esélyük is legyen, pontosabban YoDa a 16. helyre kerülne holt versenyben Snuteal, így mindenképpen meg kellene küzdenie még egyszer a sikeres kvalifikációhoz.

A szombaton játszott elődöntős mérkőzések és azok sorrendje:

Protoss MC vs Terran YoDa

Terran Happy vs Zerg Golden

Terran Bunny vs Protoss San

Terran MMA vs Terran ForGG

Ander . e-Sport 1102 1 Comment

2014 GSL 3. szezon Code S döntő: soO vs INnoVation

GSL_CodeS

Szombat 11:00-kor, másfél év után ismét TvZ döntőnek lehetünk szemtanúi a GSL Code S bajnokságában. Ráadásul ugyanaz az (T)INnoVation küzd meg a bajnoki címért, aki másfél évvel ezelőtt tette. Akkor 3-0-ás előnyből 3-4-es vereséget szenvedett, úgy tűnt nem állt készen arra, hogy bajnok legyen. Mostani ellenfele (Z)soO sorozatban negyedszer jutott el a döntőbe, de eddig egyszer sem sikerült neki megszerezni az első helyet. Mindkettejük legnagyobb ellenfele saját maga.

A döntő Bo7 rendszerben kerül megrendezésre, a pályák sorrendje: Catallena, NimbusKing Sejong Station, Foxtrot Labs, Merry Go RoundDeadwing és Overgrowth. A tovább gombra kattintva olvashattok egy-egy interjút a két döntőssel, ezek az interjúk még az elődöntők után készültek.

Ander . e-Sport, gsl 1161 3 hozzászólás

2014 GSL 3. szezon Code S elődöntő: Cure vs INnoVation

GSL_CodeSAz anno GomTvT-ként aposztrofált GSL Code S idei első két szezonjában egyetlen TvT mérkőzést sem lehetett látni, mely a bajnokság történelmében eddig példátlan volt. A 3. szezonban is eddig csupán egy TvT mérkőzést játszottak (T)Cure vs (T)Reality a Ro16 A Csoportjában. Ebben a tekintetben, már kuriózumnak számít ez az elődöntő melyben Jin Air Green Wings (T)Cure és (T)INnoVation mérik össze TvT tudásukat. Curenak ez az első Code S szereplése, ha sikerül megszereznie a bajnoki címet ő lesz a 5. Royal Roader a GSL történelmében. Viszont számára már az így szerzett WCS Pontok sem lennének elegendőek a BlizzConra való kijutáshoz. Ellenben, ha INnoVationnek sikerül továbbjutnia és még a bajnoki címet is elnyeri, akkor a jelenlegi állás szerint a 10. helyre küzdené fel magát. INnoVation az elmúlt napokban csatlakozott az SK Telekom T1 csapatához, így a csapat keresésen már nem kell aggódnia.

Az elődöntő ismét Bo7 rendszerben kerül megrendezésre, a pályák listája pedig a következő: Merry Go Round, King Sejong Station, Catallena, Foxtrot Labs, Nimbus, Overgrowth és Deadwing.

Stream, kedzés 2014.09.26 11:00

Ander . e-Sport, gsl, Hírek 1052 1 Comment

2014 GSL 3. szezon Code S elődöntő: Zest vs soO

GSL_CodeS

Az első 2014-es GSL Code S szezon döntőjének felállása kerül ismét terítékre, ezúttal az elődöntőben. KT Rolster (P)Zest és SK Telecom T1 (Z)soO megküzdöttek nem sokkal az 1. szezon döntője után a GSL Global Championship elődöntőjében is. Mindkét esetben Zest győzedelmeskedett, ráadásul az IEM Torontós teljesítménye és a KeSPA Cup elnyerése után kétségtelenül formában van. Viszont soO az elmúlt 3 GSL Code S szezonban mindig eljutott a döntőig. Tény, hogy a KeSPA Cup során egy Protoss játékos miatt (Super) esett ki, de egy hete Zest csapattársát Statsot győzte le 3-1-es eredménnyel. Illetve soO számára ez a mérkőzés nem csupán a továbbjutásról szól, hanem a WCS pontokról is, mivel jelenleg a 16. helyen áll a pontversenyben. (Feltehetőleg ezért is utazik el a mérkőzés után Stockholmba, hogy részt vegyen a DreamHack ottani versenyén.) Természetesen Zestnek is jelentőséggel bírnak a WCS pontok, mivel a döntőbe jutással holtversenyben az első helyre kerülne a ranglistán.

A Code S során első alkalommal az elődöntő is Bo7 rendszerben kerül megrendezésre, a pályák sorrendje a következő: Nimbus, Deadwing, Overgrowth, Catallena, King Sejong Station, Merry Go Round és Foxtrot Labs. Ennél jobb feltételek talán nem is kellenek egy nagyszerű mérkőzéssorozathoz.

Stream, kezdés: 2014.09.24. 11:00

Ander . e-Sport, gsl 1104 No Comments