Karune Kérdések és Válaszok 34.

Karune nem feledkezett meg rólunk…

Most hogy mindhárom fajról lerántottuk a leplet, azt hihetnétek, hogy már mindent tudtok – pedig nem! A fejlesztői csapat keményen dolgozik azon, hogy még több innovációs újítást és balance változtatást építsen a játékba, hogy a Starcraft II még jobbá váljon.

Chat a fejlesztőkkel: A Protoss Carrier kapott egy új képességet, ami még erősebbé teheti az ellenséges Viking vagy Corruptor seregek ellen. Régen a Carriernek csak néhány darab Interceptorja volt, amit a semmiből kellett megépíteni. Most azonban a legyártott Carrier 4 db Interceptorral érkezik (egyébként maximum is ennyi Interceptor fér el benne). Kárpótlásul ezért kaptak egy új robotrepülőt, az Escortot. A Strike Fighter Escort megépítése nyersanyagba kerül, és csak 45 másodpercig „élnek”, de ez alatt az idő alatt hatalmas pusztításra képesek. Maximum 4 Escort képzése lehetséges. Mindegyikük azt támadja, ami a Carrier aktuális célpontja, így remek fókusztűzre képesek. Az áruk viszonylag magas lesz, tehát a játékosnak jól meg kell majd fontolnia, hogy mikor érdemes bevetni őket. Amikor viszont megteszi, akkor az ellenséges fél szembesülhet a Protoss flotta teljes erejével.

StarCraft II Q&A – Batch 34

Vorian . Hírek 1354 42 hozzászólás

JeuxVideo interjú Chris Sigaty-val és Dustin Browder-rel

SSNagyrészt már ismert dolgokról beszélgetnek benne, de kiderül néhány új dolog is:

  • Dustin szerint az új egységek, új képességek és pályaelemek elegek lesznek ahhoz, hogy ne csak egy „Starcraft 3D”-nek érezzük a második részt.
  • A „casual” (hobbi-) és új játékosoknak nem kell félniük a Starcraft II-től, mert a felújított interface eltünteti a nagy előd gyengeségeit. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a hardcore gamereknek nem marad benne kihívás.
  • A játék nem fog kijönni konzolra, mert a fejlesztők úgy érzik, hogy ott nem adná vissza ugyanazt a játékélményt.
  • A Starcraft II legnagyobb konkurensének magát az első részt tartják. De szerintük csak a leghardcorebb hardcore játékosok maradnak az első résznél, és ők is csak nagy áldozatok árán.
  • A Battle.net a játék köré épült közösség szíve, ezért nagyon nagy horderejű változtatásokra számíthatunk e téren.

Forrás:

Vorian . Hírek 978 5 hozzászólás

Starcraft: Tychus Chronicles – konzol játék

Úgy látszik a Blizzard nem sürgeti annyira az RTS divízióját, mint a konzol részt. Mint tudjuk a Starcraft Ghost-tal már elég régóta vágynak a konzol piacra, de azt a projektet befagyasztották. A Starfeeder értesülései szerint az Activision Blizzard felvásárolta a Konamit, hogy egy Starcraft alapú konzol játékot hozzon létre.

konami.gif

A készülődő játék főhőse Tychus Findlay lesz (tudjátok az SC2 intróból), és a játék neve: Starcraft: Tychus Chronicles.

A játékot 2008 decemberében akarják piacra dobni. A kiszivárgott fotókon az látszik, hogy Kerrigan hatalmas Zerg Queenné alakul át a játék végén, akivel Tychusnak kell megküzdenie:

Astonkacser . Hírek 1337 9 hozzászólás

Starcraft2.Com frissítés – Tauren Marine

noflash-taurenmarine-stand.jpgElég hosszú ideje nem volt frissítve a hivatalos honlap, de most megtört a jég. Úgy látszik a Blizzard ötvözni próbálja a Warcraft elemeit a Starcrafttal, ugyanis az eddigi Terran Marine-t lecserélték Tauren Marine-ra.

Kaptunk róla 2 artworkot, az egyik az eredetével kapcsolatos, a másik pedig jól mutatja hátán ülő segítő társát (ami egy ismeretlen Murloc nevű alien):

3 új screenshoton is láthatjuk akció közben:

 

Az már most látszik, hogy egy durva egység lesz, és reméljük, hogy jól beleillik majd a készülő játékba.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 1586 30 hozzászólás

Kék áradat

Még pont tegnap agyaltam azon, hogy nincs elég kék post egy bejegyzésnyire, erre most nézem, hogy annyi van hogy örülök ha nem alszok el a billentyűzeten mire a végére érek. Szóval csapjunk a levesbe.

  • Nydus Worm információ:
    nydus_worm_sc2.jpgA Nydus Worm jelenleg eléggé „work-in-progress”, vagyis pl. bármit tud szállítani, ha csapatodban van terran vagy protoss, akkor azt is, ráadásul Ultralisket is. Karune nem győzi hangsúlyozni, hogy rengeteg munka vár még erre az egységre, nagyon dolgoznak rajta, hogy ki legyen egyensúlyozva, de jelenleg nagyon jó móka játszadozni vele. Az ellenfél sosem tudhatja, mikor ugrik elő egy Nydus Worm a bázisa közepén, Zerglingeket ontva ki magából pillanatok alatt.
    Fontos viszont megjegyezni, hogy a detektorok látják majd ahogy a Nydus Worm mászik a föld alatt, ezzel beazonosítva a kiszemelt célterületet.
  • karune.gifPsi Storm ++:
    A legújabb screencraftban bemutatott képen úgy látszik mintha a High Templarok „channelingelnék” (folyamatosan varázsolják) a Psi Stormot. Karune elmondja, hogy még mindig instant castos mint az eredeti játékban, a csillogás a kezükben az az effekt, amikor éppen létrehozzák a Psi Stormot. Egyébként full minőségben megtekinthető az animáció az avatarján.
  • evolutionchamber.jpgEvolution chamber:
    Egyik fórumozó kérdezte, hogy az oldalt látható épület az micsoda. Az bizony az Evolution chamber. Egy kis plussz infó, hogy a Burrow képességet itt lehet fejleszteni és nem a Hatcheryben.
  • Ghost infó:
    A Ghost új képessége amivel látja a láthatatlanokat, csak azokra az egységekre hat, aminek energiája van. Azt hiszem ennél világosabb már nem is lehetne.
  • Psi Storm ++++:
    Az egyik fórumozó azért sírt, hogy „miért ilyen a Psi Storm és miért nem inkább olyan”. Karune elmondta, hogy a Psi Storm az egyik olyan különleges effekt a játékban, amely egyik screenshoton sem fogja maximálisan visszaadni azt az élményt, amit az queensnest.jpganimált változat nyújt. Egyszerűen ott sokkal jobban néz ki.
  • Ez meg micsoda:
    Kérem szépen, ez az épület a Nest, és a Roach gyártásának előfeltétele.

Egyebet nem tudok elmondani.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 1130 13 hozzászólás

Vadiúj screenshotok

A taiwani haverok, akik sc2p.com-ra hallgatnak (avagy sc2.sgamer.com), rejtélyes módon az éjszaka leple alatt screenshotokat hoztak nyilvánosságra. Úgy látszik a Blizzard Taiwanra is ellátogatott, és ott is bemutatta a Zergeket. Mindenesetre a játék azóta is változott, mint azt a képek elárulják.

Na nem is ez a lényeg, hanem a képek, amelyeken egy Protoss vs. Zerg meccset tekinthetünk végig:

2363869133_2f99fd1c48.jpg

Az új bejelentkező képernyő … olyan mintha egy Dropship beljesében lennénk. Elég lecsúpaszított még, szerintem ez rengeteget fog változni.

Astonkacser . Hírek 2232 26 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 33. – ScreenCraft

karune.gifHú de rég nem volt már Karune Q&A. Igaz, bejelentették közben a Zergeket, de az… csekélység.

Chat a fejlesztőkkel: A Zerg bejelentés után megkérdeztem Dustint, hogy mik a legérdekesebb változtatások a már meglévő egységeken. Érdekes választ kaptam: a Terran Ghost kapott egy passzív képességet, miszerint 30 yardos körzetben láthatóvá válik számára minden energiával rendelkező lény (=caster), még a Fog of Warban is. Ez az új képesség sok érdekes lehetőségeket adhat, például egy bérgyilkos küldetés az egyjátékos kampányban…

ScreenCraft: Psi Onslaught

A közösség kérésére reagálva készítettem el ezt a screenshotot, amin a Twilight Archon sereg támad meg egy Zerg bázist. A Zergek hamar ott teremnek a védősereggel, több tucat Zerglinggel és pár Ultraliskkel. A Protoss játékos a csata hevében egy okos húzással beteleportál pár Stalkert az ellenség vonalai mögé, hogy a Zerg gazdaságát is megbénítsa.

1. Melyik fejlesztési típus lesz hatással a Vikingre? (gyalogsági / földi páncélos / légi)
A Viking újra a Starportban készül, és az űrhajókra ható páncél/fegyver fejlesztések lesznek rá hatással.

2. Mit tudnak egyáltalán a Zerglingek kezdeni a Jackal ellen?
Kelleni fog hozzá egy kis micro, mindenképp szét kell szóródni a Zerglingekkel támadás előtt. A Jackal életpontjai egyébként le lettek csökkentve 125-ről 75-re, viszont kapott egy kis sebességnövelést. Ha a Zerglingekkel sikerül bekeríteni a Jackalokat, akkor hamar ledarálhatóak.

3. Ha egy Protoss épület éppen képez egy egységet, miközben elveszti az energiaforrását (Pylon), akkor a gyártás megtorpan?
Igen, ilyenkor minden fejlesztés és képzés azonnal leáll, egészen az energiaforrás pótlásáig.

4. A Nydus Worm mellett megmarad szállítónak az Overlord? És az Ultralisk fog tudni egységeket szállítani?
Se az Overlord, se az Ultralisk nem fog tudni majd szállítani, de nem kell félniük a Zerg játékosoknak, mivel a Nydus Wormok hatalmas mobilitást biztosítanak.

5. A Starcraft II mennyire fogja támogatni a hot-key-ek átállítását, csak részlegesen mint a Warcraft III vagy teljesen?
Természetesen lehetőség lesz a billentyűk átállítására, de a részleteket még nem döntöttük el.

A fórumon nyitottam egy új témát, ahova a ScreenCraft kéréseket lehet beküldeni. A legjobb, legfrappánsabb és legaktuálisabb kéréseket beleírjuk a havi jelentésbe.

Forrás:

Vorian . Hírek 1298 10 hozzászólás

Napi törmelék

A hírzárlat ellenére azért néha csurran-cseppen egy-két újdonság.

banelingkicsi.jpgJött egy új kék post. Mint már biztos Ti is észrevettétek, a Baneling méretét kb. megháromszorozták. Nincs is baj magával a kinézetével, de ez a méret engem teljesen elriasztott.

A méret növekedés azért történt, mert egy csatában fontos, hogy a Banelingeket öljük meg először, hiszen nagyot robbannak. A változtatás előtt ha a Zerg hozott egy rakás Zerglinget és egy rakás Banelinget egy seregben összekeverve, akkor szinte lehetetlen volt a Banelingeket koncentráltan támadni, mert nehéz eltalálni őket az egérmutatóval. Az új koncepcióval nem csak a méretét, de a sebzését és az életerejét is megnövelték. A végső méret persze változhat, de most ezt tesztelik.

Találtam még 2 új screenshotot is:

Infesztált Marineok jönnek elő egy megfertőzött Supply Depotból… Igen, jól látjátok 😀 …

Astonkacser . Hírek 1024 7 hozzászólás

ZvZ Queen rush for the win

karune.gifA nagy pihi után Karune ismét bevadult és elkezdte szórni a kék postokat. Lássuk mit tudtunk ma meg:

Egy sértődött rajongó panaszkodott, hogy a jó öreg Sunken Colonyt kivették a játékból, ami még nem is lenne baj, de a mostani védelmi „lövegek” amiket a Queen tud lerakni, vizuálisan nem pótolják a régi nyalókát, a Zerg bázis teljesen üres.

A válaszban Karune elmondja, hogy a Zerg védelmi épületek kinézete még nincs véglegesítve, tehát nem kell izgulni, lesz ez még változtatva. Emellett megjegyzi, hogy a Zergek új védelmi mechanizmusa az épületek stratégiai elhelyezésére teszi a hangsúlyt, vagyis jól ki kell találnod, hogy építsd fel a bázist, ha hatékony védelmet akarsz otthonra. A részletek bemutatása az elkövetkező Q&A-kban remélhetőleg közlésre kerül.

Astonkacser . Hírek 1068 17 hozzászólás

GameTrailers interjú: Chris Sigaty

A GameTrailers is készített három interjút (1, 2, 3) Chris Sigatyvel, íme a legfontosabb infók:

  • A Blizzard még a „Fastest” módnál is gyorsabb sebességekkel kísérletezget.
  • Amikor a Blizzard RTS csapat elkezdte a Starcraft 2 fejlesztését, eldöntötték, hogy nem fogja tartalmazni a Warcraft 3-ba berakott új elemeket (hősök, creepek, stb.). Vissza kívántak térni a Starcraft micro-intenzív, hatalmas csatáihoz és több bázis menedzsmentet szeretnének beletenni.
  • A csapat sokat tanult a Warcraft 3-ból, számos UI és Battle.net fejlesztés fog bekerülni a Starcraft 2-be.
  • „A kulcs a könnyű és gyors játéklehetőség (meccslehetőség) bizosítása a játékosoknak” (Tehát 99%, hogy lesz AMM – Anonymus Matchmaking)
  • Hamarosan indul a béta, és reméljük, hogy sok visszajelzést fogunk majd kapni.”

Mi pedig reméljük, hogy az a „hamarosan” hamar eljön…

Forrás:

Vorian . Hírek 1114 19 hozzászólás