Hírek az Starcraft világából

Gepzsir . Cikkek, e-Sport 1893

Egy régebbi cikkünkben összefoglaltuk hogy milyen versenyek voltak Szeptemberben. Most megnézzük hogy milyen fontosabb eredmények születtek, de a versenyeken kívül több más színes hírt is találtok a tovább után, szám szerint kilencet.

1. Taeja Újabb bajnoki címet szerzett: DH Valencia


Egy hónapja Sikerült legyőznie MC-t és ezzel ő lett az Assembly Summer bajnoka, és övé lett az ezzel járó fődíj. Most elugrott Spanyolországba, és két nap alatt – eddig tartott a Dream Hack – ismét sikerült kiegészítenie a kasszát, pedig nem volt egyszerű dolga:

Legyőzte Stephano-t, kiejtette Sase-t, Bly-t és Targa-t a versenyből, majd egy szenzációs döntőben 0-2-ről hozta magát vissza ForGG ellen, hogy megvédje a  “Világ legjobb Terranja” címet. Ezek után nyugodtan állíthatjuk, hogy megérdemelte a bajnoki címet.

2. Creator nyerte a $16,000-t, a TSL 4-en


A WCS bajnoka meghódította a TSL 4 Versenyt, ami a végére már eléggé kifogyott a nem-koreai játékosokból. Ez egy lenyűgöző bravúr volt, és sem a Creator, sem a Thorzain elleni győzelem nem tudja beárnyékolni, a mostani győzelmet.

Miért van ez, kérdezzük, főleg azért, hogy megtöltsük ezt a cikket. Azért volt, mert a Jonireco végével minden sztori amivel a közösség törődött elveszett? Vagy azért mert az összes koreai aki maradt még nem szerzett nevet magának, de azért jó úton haladnak? Vagy az egész arról szólt hogy Creator erőfeszítés nélkül haladt végig és semmi kihívással nem került szembe? Talán mindegyik, de azért senki se mondja, hogy a Tsl4 nem volt jó verseny. De a Tsl3 azért más volt…

3. Stephano, Európa bajnoka


Stephano Stockholmba ment az Európai Világbajnoki selejtezőre, és úgy ált a tornához hogy le se sz…ja (“not giving a f**k”), még a poggyásza is lemaradt. A stratégiája az volt hogy  “nyerjünk Gangnam Stílusban”, aztán elhozott $24,000-t és a győzelmet.

4. OSL Ro16: Flash szétzúzta MC-t


Akarsz hallani egy jó viccet az elefántról és egy istenről? MC biztosan nem.

Vesztett Flash ellen az OSL-en, és ez elég volt hogy a nemzetközi közösség felkapja a témát, hogy az SC2 egyik legjobb játékosát olyan győzte le, aki mindkét játékkal (Broowdwar, SC2) egyszerre gyakorol.

A nagy hírverés mögött az van hogy valójában csak egy BO1 meccsről van szó. Persze ettől még igaz, és legközelebb Flying ellen fog játszani MC.

5. Az eSport fejeseinek gyűlése


Szeptember 21.-én, húsz, az eSportokat meghatározó személy gyűlt össze Valenciában, hogy megbeszéljék a jövőt. Csapat főnökök, Versenyszervezők, játékfejlesztők, és a streaming/hosting cégek vezetői vettek részt ezen a kongresszuson, amin olyan témák voltak, hogy milyen legyen a marketing, a nemzetközi irányító szervezet, márkák, az eSport média, és hogyan reklámozzák az eSportot.

A Video megtalálható az eSportot támogató oldalakon. Nézd meg hogy például miért gondolja David Ting az IPL-től, hogy még túl korai lenne a megalkotni az eSportok FIFA-ját, és a Blizzard miért nem szeretné ingyenessé tenni a StarCraft 2 multiplayer részét.


További részek a TwitchTV-n

6. Stephano átigazolt az EG-hez


Erre már régóta voltak találgatások, és az utolsó pillanatig nem lehetett találni hivatalos infót róla, de megtörtént. A Francia powerhouseból átkerült az Amerikai Evil Geniusesbe, igaz még mindig nincs hivatalos hír az átigazolásról.

A nagy kérdésre a választ, hogy tulajdonképpen mennyi pénze lehet az EG-nek, még nem tudjuk a választ, de lehet rá következtetni abból, hogy  Stephano havi fizetése $8,000, ami átszámolva kb. 1,7millió forint, és rajta kívül több játékos is van, teljes ellátással.

7. Warhound visszavonva, Carrier visszarakva


És mindenki örül aki nem a Terrannal játszott. Rajtuk kívül mindenki utálta a Warhoundot a bétában. Viszont visszakerül a szeretett(?) Carrier.

A Terranok így jogosan kérdezhetik: – Akkor csak egy új egységet, és egy upgradet kapunk?

8. IEM Guangzhou elmaradt


Elég volt a mókából, jöjjön valami komolyabb téma.

Szeptember 19-e szomorú nap volt az eSport történetében. Politikai konfliktus van Kína és Japán között, a Diaoyu szigetek miatt (amit Senkaku szigeteknek hívnak a Japánok), ezért az Intel Extreme Masters is elmaradt. Azóta sincs hír róla, hogy akkor most hol lesz az IEM, de reméljük hamarosan tájékoztatnak róla minket.

9. MLG vs Proleague


Nemrég jött a hír, hogy lesz egy új Verseny, név szerint az MLG vs Proleague invitational. Már a nevéből is kitűnik, hogy a cél, hogy ültessük le az MLG nem-koreai játékosait a koreai KeSPA játékosokkal.

Azonban 5 nappal ezelőtt bejelentették, hogy az ESF játékosok úgy döntöttek hogy visszavonják a tornát, bár ez sem hivatalos információ. Az FXOBoSs tett közzé a közösségi üzenő falán a következőz: „Elég valószínű, mert az ESF csapatok csak  8 meghívást kaptak, és a KESPA-nak  24 van.” És nincs is semmilyen lépés az ESF csapatoktól hogy részt vegyenek. Ezt azzal indokolták hogy „ütköznek az időpontok, más események fontosabbak most, kevés az össznyeremény, stb”.

MvP meghívókat adtak ki nem-ESF játékosoknak is úgyhogy a szervezés folytatódik.

 

Forrás:


Comments (14)

  • scr

    |

    fasza cikk, de azért egy BO1es 2base colossus timing failt nem mondanék szétzúzásnak 🙂

    Reply

  • JOE_RTK_

    |

    Sziasztok!

    Nem tud valaki linket az MvP Starcraft 2 Invitational meccsekhez? Nagyon hálás lennék értük.

    Reply

  • ProNoob

    |

    jó cikk!! még sok ilyet! 😀 De sztem nem Taeja a legjobb, Marineking a legjobb T! 😀

    Reply

  • scr

    |

    Válasz JOE_RTK_ #2 üzenetére:
    premium only. azaz fizetősek a vodok is :/ persze biztos van rá valami sunyi oldal, ahol meg lehet őket lesni.

    Reply

  • JOE_RTK_

    |

    Válasz scr #4 üzenetére:

    Kár 🙁 A youtubeos highlight videó alapján nagyon jó meccsek voltak. Azért kösz!

    Reply

  • JunoO

    |

    Válasz ProNoob #3 üzenetére:

    +1 cool kis összefoglaló. Remélem rendszeresítve lesz.

    Marineking MÉG a legjobb. Flash majd idővel lejön az BW-ről és akkor lesz ne mulass 😀

    Reply

  • Eyesis

    |

    „Nézd meg hogy például miért gondolja David Ting az IPL-től, hogy még túl korai lenne a megalkotni az eSportok FIFA-ját, és a Blizzard miért nem szeretné ingyenessé tenni a StarCraft 2 multiplayer részét.” Erről lehetne valami rövid összefoglaló, mert érdekelne, de 3 órás videot nem fogok megnézni.

    Reply

  • ProNoob

    |

    Válasz Eyesis #8 üzenetére: Szerintem a Blizzard még akar bevételt a HotS-ból is és a LoV-ból is és amikor már játék eladás lelassul, akkor teszi ingyenessé az egészet, mint mindenki számára elérhető e-sportot. Attól kezdve a bevételei forrásait a versenyek, reklámok, stb. fogják kitenni, így maximálisan is jól jár. Meg sztem, ahhoz hogy komoly sportként legyen bejegyezve, meg kell várni az utolsó kieget és véglegesre kell balanceolni és úgy hosszútávú e-sport maradhat.

    Reply

  • Murlo

    |

    Válasz ProNoob #3 üzenetére:

    Várjatok csak, MVP már nem terrannal játszik? 🙂

    Reply

  • ProNoob

    |

    Válasz Murlo #10 üzenetére: Na elismerem ő tényleg esélyes lehet a világ legjobb T címre. Csak MKP-nek a stílusa tetszik, nagyon jó microja van és sokszor kockáztat, ami sajnos nem mindig jön be, de ha bejön abból epic meccsek szoktak lenni. 😀

    Reply

  • scr

    |

    Válasz Murlo #10 üzenetére:
    ilyenek ezek az mkp fanok manapság, mkp gsl győzelem nélkül sose lesz a legjobb. a legjobb t mvp/taeja, nemsokára kiderül 🙂 tvtben taeja a király

    Reply

  • Murlo

    |

    Válasz scr #12 üzenetére:

    én mindhármukat nagyon kedvelem, mkp-nak meg még a szemüvegei is baromi jók :). amúgy kb. mindenkivel elégedett vagyok aki a 16-ba bekerült, részemről eddig a legjobb gsl amit láttam.

    Reply

  • DeadKid

    |

    JO cikk. Meg tobb ilyet. 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.