Interjú Mr. Jack-el

hydramrjack.jpgMr. Jack munkásságáról már beszámoltunk, nem is olyan régen. Ő az aki frissen kézhez kapott Starcraft társasjátékának minden egyes figuráját kifestette.

A Starcraft-Source készített vele egy interjút. Kiderül belőle, hogy Mr. Jack valójában Warhammer rajongó, és kb. 60 óra alatt készítette el a festést. Aki fogékony rá, annak jó olvasgatást, akit annyira nem foglalkoztat a téma, annak is érdemes gyönyörködni egy keveset a képekben.

Forrás:

Astonkacser . Blog 714 1 Comment

Immortal infó és jön a következő BlizzCast

karune.gifSemmi nagy hír, bejelentés nem érkezett a napokban, de hétfőn megéri visszajönni, lesz új QnA és Karune elmondása szerint „lots of new info” lesz benne. Azért addig szemezgessünk kicsit a legfrisebb Karune kékekből.

Először is egy kis Immortal információ:

Sem az Immortal, sem a Reaper nem tud levegőbe lőni. Az Immortal jelenleg nagyszerűen használható bármilyen nagy sebzésű egység ellen (mert ügye a pajzsa nagy sebzésre aktivizálódik), de gyenge a gyors támadási sebességű egységek ellen, mint a Zergling vagy az M&M Stim képességgel (Marine&Medic). Az Immortalt a bónusz sebzése a páncélos egységek ellen még inkább durvává teszi, sok Tier 2 vagy jobb Terran egység ellen. Mindazonáltal, a Terran Banshee-k csúnya pillanatokat fognak szerezni annak a játékosnak, aki tömegesen gyártja az Immortalokat.

Ehhez szerintem nincs mit hozzátenni. A következőhöz viszont van. Az eredeti kérdés az volt, hogy milyen sűrűn lesz BlizzCast.

Tulajdonképpen épp most fejeztük be a második epizódot, amiben összesen 4 fejlesztővel beszélgettünk. A tartalom körülbelül kétszer annyi, mint az első részben – úgyhogy szórakoztató lesz 🙂

Tehát reményeim szerint jövő hét végére ki is adják a következő epizódot, ezzel majd ismét frissítenek valamit úgy, hogy közben semmi újat nem adnak ki a kezükből.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 693 No Comments

Mothership továbbképzés + készülnek a Zergek

cavez.gifÉletképek a Blizzardtól: Cavez (alias Dustion Browder) este munka után hazarobogott autóján, kiadós vacsora után kedvesével nyugovóra tért este 11-kor, de sajnos idilli álom helyett Zergek és Mothershipek zavarták meg nyugodalmát. Hosszasan forgolódott az ágyban, majd leült a géphez és „2/1/2008 2:42:27 AM GMTST”-kor a következőket írta:

Még mindig dolgozunk a Mothership-en, próbáljuk olyan frankóra csinálni amilyenre csak lehet. Jelenleg alavetően nem szuper egység (az életereje és sebzése a költségéhez van igazítva), bár egyszerre csak egy Mothership-ed lehet.

Nagyon különleges, és jeleneg túl erős ez az egység. A gyengítése tervben van, de most a Zergekre fókuszálunk (omg! – a szerk.), így hetek óta nem foglalkoztunk túl sokat vele. Ha van valami, amit érdemes rajta megváltoztatni, akkor megtesszük.

Összességében, ígéretesnek tűnik ez az egység, de még hosszú út áll előtte, hogy méltó legyen a Starcraft 2-höz.

Tehát készülnek a Zergek, és annyira, hogy most a Protossokat háttérbe rakták. Ez jó jel, mert lassan megőrülünk a Zergek nélkül.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 787 7 hozzászólás

Hogy is működik a Warp-In?

cavez.gifMár az első bemutató videóban látható volt ez a Protoss technológia, amikor hipp-hopp odavarázsolt egy osztag Zealotot a harctérre a játékos. Lényegében teleportálásról van szó, amivel az elkészült egységeket gyorsan eljuttathatjuk a csata helyszínére. A napokban kérdezte tőlem Szul, hogy ez hogy is műküdik pontosan, és én is csak találgatni tudtam. A hivatalos fórumon is felmerült a kérdés, jöttek a találgatások, végül Cavez (Dustin Browder) elmondta nekünk:

– Építesz Gateway-eket.
– A Cybernetics Core-ban kifejleszted a Warp-In-t.
– Kijelölöd a Gateway-eket és átalakítod őket Warpgate-é. Ez extrém gyorsan megtörténik.
– A Warpgate-eket ugyanígy visszaalakíthatod Gateway-é (ugyanolyan gyorsan) bármikor. Ez akkor kell amikor le akarod csökkenteni a makródat és hagyatkozni a „várakozási sorra”. Skill-es játékos sose tér vissza a Gateway-ekhez ha már vannak Warpgate-jei.

Most hogy vannak Warpgate-jeid:
– Kiválasztasz egy Warpgate-et.
– Kiválasztasz egy egységet amit építeni akarsz.
– Az energia hatósugaron belül kattints bárhova.
– Az egység elkezd „warp-in”-elni oda, ahova kijelölted.
– A Warp-In nagyon gyors.
– Az egység sebezhető a Warp-In közben, és el is lehet pusztítani még mielőtt a Warp-In befejeződik.
– Ezután a Warpgate „cooldown”-ra kerül annyi időre amennyi az egység előállítási ideje, mielőtt újra Warp-In-elni lehet vele.

Így működik most. A játékokban ez nagyon effektív az Immortalok-kal és Dark Templarok-kal, de láttam már használni minden egységgel.

Tehát úgy látszik, a bemutatóban végrehajtott Zealot osztag teleportálásához egy „osztag” Warpgate-re van szükség. Kíváncsi vagyok mennyiben hoz ez nekünk újat a játékba. De az biztos, hogy rengeteg lehetőség lesz a felhasználására.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 867 6 hozzászólás

Starcraft Online (?)

Mint arról már máshol is olvashattatok, a hét (hónap?) legnagyobb kacsája az, hogy állítólag a Blizzard készülő MMO-ja a Starcraft Online. Az eseményről itt és itt olvashattok külföldi oldalakon. A lényeg kb. annyi, hogy a kínai Netease nevű cég listát adott ki, hogy milyen jövőbeli játékokat akar majd licenszelni. A listán szerepel a Starcaft Online is, amiből arra lehet(ne) következtetni, hogy a Blizzard be nem jelentett titkos projectje egy Starcarft MMO.

Ügye arról már értesültünk, hogy a Blizzard dolgozik valamin, ami egy MMO (méghozzá next generation MMO), ezt el is mondták. A találgatások oda vezettek anno, hogy legvalószínűbb a Diablo III. Mike Morhaine el is mondta egy interjúban, hogy nem tudnak egyik pillanatról a másikra váltani, vagyis nem tudják a teljes WoW csapatot egyszercsak ráállítani valami újra, ez egy hosszabb, több lépéses folyamat. Tehát már most elkezdik fejleszteni azt a játékot, amit valószínű ugyanúgy, mint a Starcraft II-t, 3-4 év múlva fognak bejelenteni. Miért érné meg a Blizzardnak 2 Starcraft játékot fejleszteni egyszerre? Teljesen logikátlan ha azt nézzük, hogy mennyire egyedi játékokat ad ki a Blizzard.

Hivatalos megerősítés még nincs, de valószínűsítem, hogy nem is lesz. Legalábbis én a Blizzard helyében az ilyenre nem reagálnék.

Astonkacser . Blog 1039 15 hozzászólás

BlizzCon – Single player demo

videblog5.jpgLeírás: A BlizzCon-on készült kamerás felvétel a Starcraft II egyjátékos módjáról. Rob Pardo mutatja meg nekünk a Hyperion nevű Battlecruisert belülről, Jim Raynort, Tychus Findlayt, Swant, Matt Hornert. Láthatjuk hogy tudjuk majd a játékban kiválasztani az adott fejlesztéseket, hogy tudunk az interaktív térképen küldetést választani, járkálni, beszélgetni az emberekkel. A videó végén feltűnik Zeratul is, és hozza a hírt: „The Xel’Naga returns!”.

Időtartam: 15:40

URL: http://www.gamespot.com/video/939643/6176222/

Astonkacser . Blog 1012 26 hozzászólás

Progamer interjúk

A Starcraft 2 Forum – ha már a havi téma az Esport – felkeresett több progamert is, hogy megkérdezze a véleményüket a készülődő Starcraft II-ről. Bár vannak még az interjúkban ezen kívül eső részek is (hogy kerültél kapcsolatba a játékkal, milyen érzés a hazádat képviselni stb.), csak azt emelném ki, ami minket érdekelhet.

Az első interjú Gentho progamerrel:

interviewgenthroav8.jpg

Gentho rengeteg játékkal játszott, igazi progamer aki nem csak Starcraftban, hanem Warcraft III-ban, Age of Empires III-ban és C&C3-ben is „karriert” futott be. Kedvenc egysége idáig az Immortal, és annak ellenére, hogy a legtöbb SC játékos szeretné ha az SC2 egy Starcraft „re-release” lenne új dobozban, ő nem fél a változtatásoktól, az MBS-től (több épület egyszerre kijelölése), az autominingtól (parasztok egyből bányászni mennek ha a rally point bányára mutat). Abszolút pozitívan áll hozzá a fejlesztéshez, és bízik a Blizzard megújuló sikerében.

A következő interjú az amerikai iNcontrol nevű sráccal készült:

incontrol_interview.jpg

InControl nyerte idén az USA WCG döntőjét, és egy Zerg játékos. Bár saját faját még nem láthatta (mivel a Blizzard még mindig rejtegeti), abszolút lehangoló a véleménye. Úgy gondolja, hogy a Blizzard sosem fogja tudni megközelíteni az eredeti játékot, hiszen jobbá akarják tenni a tökéletest. Ennélfogva a Starcraft II halálra van ítélve. Az MBS és az automining minden „top” SC játékos szerint rossz, és frusztrálja amit saját fajával művelnek: „Right now we see the complete abuse of my race!”.

Tehát amint láthatjuk, megoszlik a vélemény még a „top” körökben is. Talán iNcontrol kicsit eltúlozta a dolgot, talán Gentho túl optimista, az igazság valahol a kettő között lehet. Vannak hibák, kételyek és még sok megfontolás kell, de én azt látom, hogy a Blizzard 100%-on pörög, hogy a játék maximálisan jó legyen. Ennél többet ők sem tehetnek.

Forrás:

Astonkacser . Cikkek 878 16 hozzászólás

Jim Raynor életrajz

hero-raynor-thumb-03.jpgHivatalos házi fordítónk – Vorian – sajnos elutazott, valami magas hegyekbe vagy mit mondott (remélem kitöri a bokáját az ebadta), állítólag síelni fog, bár szerintem szánkózni ment, de nem merte elmondani. Khm.. elnézést kicsit elkalandoztam.

Szóval a nap hőse: Leto. Ugyanis elkészült Jim Raynor életrajzának fordításával. Olvassátok, véleményezzétek, remélem tetszik Nektek is, ahogy nekem. Most pedig hipp-hipp-hurraay Letonak!

Astonkacser . Blog 768 9 hozzászólás

Starcraft2.Com frissítés – Jim Raynor

hero-raynor-thumb-02.jpgFrissült a hivatalos oldal, egyik kedvenc hősünk, Jim Raynor önéletrajzával. Kaptunk hozzá egy gyönyörű flash-t is, amiben láthatjuk ahogy majd a játékban látni fogjuk a Hyperion fedélzetén.

Jim Raynor was a Confederate marshal on Mar Sara at the time of the first zerg incursions on that world. Despite bravely fighting the alien aggressors and saving many lives, he was arrested by Confederacy forces on the pretext of destroying Confederate property at Backwater Station. When he was subsequently liberated by Arcturus Mengsk’s Sons of Korhal, an anti-Confederate revolutionary group, Raynor chose to fight alongside them.

A frissítés tartalmazott még két képet is, amelyet feltöltöttünk a galériánkba:

jim1 jim2

Igen, ezek screenshotok. Ingame screenshotok. Nem trailer, nem artwork. Gyönyörű lesz ez a játék … Úgy látszik Rob Pardo és a haverok ezerrel dolgoznak a Single player részen, hogy már erről is screenshotokat mutogatnak.

Forrás:

Astonkacser . Hírek 764 13 hozzászólás