Archive for április, 2008

Starcraft AI párbaj

A Twenty Sided egyik bloggere, Shamus írt egy nagyon jó kis cikket a Starcraft AI-ről. Nem ám egy statisztikákkal és algoritmusokkal, tudományos elemzésekkel teli elmélkedésre kell számítani, hanem egy jó ötletre, megvalósításra, és az eredmény leírására, közérthetően. Az alap ötlet az, hogy vegyünk egy jó nagy pályát, tegyünk bele 7 számítógép vezérelte játékost (mivel egynek nekünk kell lenni), aztán hagyjuk őket magukra, és nézzük meg, „bírnak-e” egymással. A számítógépek FFA-ban játszanak a Hunters nevű pályán, 2 protoss, 2 zerg, 3 terran eloszlásban. A srác első éjszakára ott hagyta a gépet, és azt remélte, hogy majd reggelre kap egy jó kis replayt, amit böngészhet, ehelyett reggelre a játék még mindig ment, és jópáran élve voltak, csak épületekkel, nyersanyag és egységek nélkül. Más szóval felélték az összes nyersanyagot aztán nem bírtak végül egymással.

Astonkacser . Cikkek 1250 10 hozzászólás

E-sport kishazánkban #2 Interjú DNA-val

A sorozat következő epizódja következik. Ezúttal a profi Warcraft III játékossal, DNA-val beszélgettem. DNA és Moon – WCG 2007 Seattle Megtennéd, hogy bemutatkozol és mesélsz nekünk egy kicsit az eddigi eredményeidről? Agárdi Péternek hivnak, 18 éves vagyok, Ercsiben lakom, Budapestre a Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Gimnáziumba járok. Emellett már 5 éve Warcraft 3-azok lassan 2 éve profi szinten. Eddigi eredményeim magyar WCG 2005 3. hely WCG 2006 1. hely, kint Monzában top16, WCG 2007. 1. hely, Seattle-ben top24, ezek az eddig legnagyobb eredményeim, ezek mellett még jópár kisebb magyar lant is megnyertem.

Astonkacser . Cikkek 1964 5 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 34.

Karune nem feledkezett meg rólunk… Most hogy mindhárom fajról lerántottuk a leplet, azt hihetnétek, hogy már mindent tudtok – pedig nem! A fejlesztői csapat keményen dolgozik azon, hogy még több innovációs újítást és balance változtatást építsen a játékba, hogy a Starcraft II még jobbá váljon. Chat a fejlesztőkkel: A Protoss Carrier kapott egy új képességet, ami még erősebbé teheti az ellenséges Viking vagy Corruptor seregek ellen. Régen a Carriernek csak néhány darab Interceptorja volt, amit a semmiből kellett megépíteni. Most azonban a legyártott Carrier 4 db Interceptorral érkezik (egyébként maximum is ennyi Interceptor fér el benne). Kárpótlásul ezért kaptak egy új robotrepülőt, az Escortot. A Strike Fighter Escort megépítése nyersanyagba kerül, és csak 45 másodpercig „élnek”, de ez alatt az idő alatt hatalmas pusztításra képesek. Maximum 4 Escort képzése lehetséges. Mindegyikük azt támadja, ami a Carrier aktuális célpontja, így remek fókusztűzre képesek. Az áruk viszonylag magas lesz, tehát a játékosnak jól meg kell majd fontolnia, hogy mikor érdemes bevetni őket. Amikor viszont megteszi, akkor az ellenséges fél szembesülhet a Protoss flotta teljes erejével. —StarCraft II Q&A – Batch 34—

Vorian . Hírek 1804 42 hozzászólás

MYM Starcraft összeállítás

Snotty, a myMYM egyik szerkesztője készített egy igen izgalmas összeállítást az egyik profi játékosról, Testie-ről (eredményei itt érhetők el). Testie – King of Random – legszebb pillanatai kerültek terítékre, ahogy főleg Protoss és Zerg hadseregeket mészárol halomra, briliáns mikróval. A videónak nem csak az anyaga szemre való, hanem a kivitelezése is, az effektek, a zene, minden ott van. Jó minőségben itt tölthető le, de ahhoz regisztrálni kell. Enjoy! Forrás: myMYM.com

Astonkacser . Blog 1706 10 hozzászólás

Pre-alfa

Régebben már volt szó arról, hogy az SCII jelenlegi grafikája vajon mennyire is olyan amilyennek lennie kellene. Bemutattunk pár Starcraft alfa képet, amin jól látszik az (összehasonlítva a végleges verzióval) hogy az eredeti Starcraft milyen változásokon ment keresztül az alfától a kiadott példányig. Titkosügynökeink véletlenül bukkantak rá annak a játéknak az alfa verzió screenshotjára, amit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: WorldofWarcraft. Jól látszik, hogy az interface mennyire kezdetleges, a grafika az úgy-ahogy 95%, de a chat panel, a képesség panelek, az inventory … omg. Nem hivatalos forrásokból azt is kiderítettük, hogy az eredeti 2 frakció és 8 faj helyett csak 4 faj volt (human, orc, dwarf, tauren) frakciók nélkül. Ha a Starcraft II pre-alfa státuszban van (mert ott van), beleborzongok ha arra gondolok, hogy ha már most ilyen jól néz ki, akkor mi lesz ezzel még később …

Astonkacser . Blog 1616 14 hozzászólás

Áprilisi Téma: Baneling

Tűkön ülve vártuk, hogy mi lesz az e havi téma, és végre kiderült… …Baneling! Az elmúlt hónap a Zergről szólt. Végre a rajongók és a sajtó is részesülhetett abban az élményben, hogy kipróbálhassa a Starcraft II harmadik faját. Olvashattatok a különböző egységekről, épületekről, videókat és screenshotokat nézhettetek, meghallgathattátok a többiek játékbeszámolóit. Az április havi téma az egyik Zerg egységről fog szólni: a Banelingről, ami a faj legnépszerűbb egységéből, a Zerglingből mutálódik. A Baneling sokat változott az elmúlt pár hét alatt, és szívesen hallanánk a véleményeteket! Új Baneling: 190 sebzés / Baneling (40 alap + 150 épületek ellen) Sebzés erősebb szórása (100% sebzés minden hatósugárban lévő egységnek)

Vorian . Hírek 1469 10 hozzászólás

Reaper + Medivac Dropship plusz infó

Karune úgy döntött, hogy kicsit felvilágosít minket arról, hogy mi is állt a Medic –> Medivac változtatás mögött… Tisztáznék pár dolgot, hogy miért is érdemes a Reapereket együtt használni a Medivac Dropshippel szemben a sima Marine+Dropship felállással: A Reaperek sokkal gyorsabbak rajtaütésszerű támadásoknál. Egységek ledobásánál (a Dropshipből) 1 másodperc telik el minden ledobott egység között. 8 Marine-nal számolva ez 8 másodperc, és ennyi idő alatt ugyanennyi Reaper már rég jelentős károkat okozott volna az ellenfélnek. A Reaperek a könnyű páncélzatú (light armor) egységek ellen hatásosak, tehát munkások, Zerglingek, Zealotok, sőt Queenek ellen is. Az aknáikkal pillanatok alatt felrobbanthatnak több épületet is. A Reaperekkel gyors visszavonulót lehet fújni, és a legváratlanabb pillanatban visszajönni, míg a Marine-okkal a már említett „beszállási” és „kiszállási” idő miatt ez kicsit problémásabb… Remélem ebből kiderül, hogy mit is gondoltunk, amikor meghoztuk a változtatást. Mindenesetre biztosíthatlak titeket, hogy a rajongók által felvetett összes javaslatot, ötletet mindig elolvassuk és megfontoljuk. Forrás: Battle.net Fórum

Vorian . Hírek 1566 14 hozzászólás

I <3 SC - A nagy fotó project

Nos, elhatároztuk, hogy márpedig mi részei leszünk a Starcraft történelmének, és rákerülünk arra a bizonyos mozaikra, ami aztán bejárja a világot. Úgy gondoltuk legnagyobb esélyünk akkor van, ha csinálunk egy fotót, amin minél többen vagyunk rajta, a Blizzard ezt biztosan értékelni fogja. A cél érdekében egy közös fotózásra hívlak Titeket: Időpont: 2008. április 12. – 15:00 (most szombat) Helyszín: Budapest, Batthyányi tér A tervek szerint a rakpart előtt a Parlamentnek háttal készítjük a fotókat. Legyünk minél többen és hozzunk minél több I <3 SC képet. Ha van nagy felbontású, minőségi fényképezőgéped, légyszives hozd el, hogy minél több jó fotó szülessen. A fotókat feltöltheted a fórumba, de elküldheted nekem is.

Astonkacser . Blog 2166 14 hozzászólás

Hírzárlat a köbön

3 napja semmi hír. Bizony ez elszomorító. Lehet hogy vannak akik úgy gondolják „na, jóvan sc2.hu, megunták a srácok”, de el kell mondjam egész hétvégén kerestem, de nem találtam semmi. Még az Sc2pod community trackere is üres, 3 napja nincs rendes bejegyzés a zInternet össze scii fansiteján! Csak Lipton nyomatja az offtopic blog bejegyzéseket. Például írt egy értekezést Karuneról, hogy ki is valójában és hol tűnt fel idáig a médiában. Az jutott eszembe erről, mint amikor a hivatalos fórumon statisztikát készítettek, hogy mely időpontoknak legnagyobb az esélye, hogy Karune postol, azt hiszem a délelőtt 11 és az ebéd utána 3-4 óra volt a legaktívabb. Argh. Született még egy domain story, a diabloiii.es egy blog volt, de a Blizzard egyszercsak úgy gondolta, hogy ráteszi a kezét, aztán jött a nagy felháborodás, hogy milyen dolog ez. Milyen-milyen dolog lenne, hasonló felháborodásában gondolja Lipton is, a Blizzard levédette az összes játékát, így a domain megilleti. Ha a magyar játékpiac nagyobb lenne, elég valószínű, hogy mi sem futtathatnánk tovább ezt az oldalt ezen a domainen. A játékiparba is betör a drog lassan, egy FPS növelő szert árul egy cég, amely megnöveli a játékteljesítményedet. Szép mondhatom. A legfrissebb statisztikák szerint az oldalt látogatók 30.96%-a használ Internet Explorert, ezek közül pedig több mint a fele még a 6.0-sat! Próbáljátok ki a FireFox-ot, mert tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. Főleg hogy rendeget plugint lehet hozzá telepíteni, ami szükséges a Starcraft2 körüli hírek böngészéséhez. De ha már a megszokás hatalmában vagytok, akkor legalább töltsétek le az új verziót, a 7.0-t. Ezekre az időkre tudom ajánlani mindenkinek, aki nagyon várja már a játékot, hogy nézegesse meg a régi videókat. A video blogunk erre tökéletesen alkalmas, mert garantáltan a legjobb minőségű videók mind ott vannak. Az első artwork videót mindenképpen ajánlom. Ezenkívül érdemes szétnézni a fórumban is, és beszélgetni a játékról. Utolsó szó gyanánt pedig: kitartást.

Astonkacser . Blog 1469 12 hozzászólás