Archive for július, 2008
Megnyílik testvér oldalunk, akit keblünkre ölelünk és felvirágoztatjuk egy kis reklámmal, ami úgy történt, hogy a srácok akik az SC2.Hu-nál is sokat segédkeztek, összefogtak, hogy valami újat alkossanak, amiben több örömük van és nagyobb rajongással tudják csinálni. Reméljük megmarad lelkesedésük a Diablo III bejelentésének hosszú ösvényének végéig.
Aki tehát nagyon Diablo Fan, az jegyezze meg jól a következő domain címet:
WWW.DIABLO3.HU
Én, Mengsk
Már volt szó róla, hogy egy új Starcraft regény van születőben, amit Graham McNeil ír meg, és Mengskről fog szólni, pontosabban a címe: „Én, Mengsk”. A Blizzplanet jóvoltából már egy borítót is láthatunk:
Medievaldragon azt mondja, hogy fognak csinálni az íróval egy interjút is. Másik hír, hogy Christie Golden befejezte World of Warcraft: Arthas című könyvét.
Forrás:
BlizzPlanet
Akik kispadra kerültek a WWI-n
A Starcraft II Armory adminjai is ott voltak a WWI-n, és összegyűjtötték azokat az épületeket és egységeket, amelyekről előzetesen már volt szó, de a WWI verzióban még sem voltak benne. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezeket még sosem látjuk viszont a multiplayerben, csak lehetséges.
Továbbá szeretném mégegyszer kihangsúlyozni, hogy ezek az egységek benne lehetnek a single playerben itt-ott, és a Map Editorban 100% hogy benne lesznek.
Terran egységek és épületek
Protoss egységek és épületek
Zerg egységek és épületek
Egy Zerg egység kimaradt, de erről sosem hallhattunk csak a Fansite QnA-ban, a Mothership méretű Zerg légi egység 🙂 . Nagy meglepetésemre a Sensor Tower már nincs, pedig azt hittem hogy van (lol?), és leginkább a Drop Pod-ot sajnálom (hüpp-hüpp).
Wiki update – Mar Sara
Kicsit megkéstünk a fordítással, jobban mondva meg sem csináltuk. Mindenesetre készen van a Mar Sara bolygó adatlapja, tükrözve egyenesen a Starcraft2.Com-ról.
Mar Sara
A fordítást ezúton is köszönjük Nahonnak (replays.hu).
Karune Kérdések és Válaszok 42.
Ahhoz képest, hogy a 42 a válasz MINDENRE, Karune most egy extra rövid Q&A-val jelentkezett 🙁
—StarCraft II Q&A Batch 42—
1. Mi volt a fő oka annak, hogy a Hydraliskot egy tierrel lejjebb raktátok? Milyen hatással van ez a Zerg early-gamere, főleg hogy ez az első levegőbe támadó egységük?
A Hydralisk a Tier 1,5-be került, így a Zergek korábban, tehát a Hatchery Lair-ré való fejlesztése előtt is anti-air egységhez juthatnak. Az eredeti terv az volt, hogy a Hydraliskot csak Lair után tesszük elérhetővé, és az első anti-air egység a Corruptor lett volna. Ehhez azonban nerfelni kellett a Corruptort, ami miatt az túl gyenge lett, és nem volt olyan élvezetes vele játszani. Ráadásul mivel nem volt előfeltételi épülete (a Corruptornak), az ellenfél még felderítéssel sem jöhetett rá, hogy a Zerg elkezdett légi egységeket gyártani. Így visszacsináltunk mindent.
2. Milyen cheat kódok lesznek a Starcraft II-ben?
Mindenképp lesznek kódok, de hogy mik, azok nem itt, a Q&A-ban fognak kiderülni.
3. A térképkészítők egyik nagy problémája: csak két nyersanyag van, ami egyes custom mapok megvalósítását megnehezíti. Egyesek ezt nyersanyagként kezelt egységekkel oldották meg, de túl körülményes volt. Lesz arra valami mód, hogy a térképkészítő saját, kitermelhető nyersanyagot rakjon a játékába?
Igen, nemrég adtunk a játékhoz egy opcionális, extra nyersanyagot, amit a Map Editorban is fel lehet majd használni. Lehet hogy még lesz több is a jövőben, de jelenleg nincsenek ilyen terveink.
4. A Battlecruiser új képességével, ami erős, területre ható sebzést okoz a könnyű páncélzatú légi egységek ellen, megint valósnak tűnik az a félelem, hogy a Thor-nak nincs valós szerepe. Tényleg így van, vagy a Battlecruiser és a Thor ezirányú képessége nagyban eltér egymástól?
Csak annyira hasonlóak egymásra, mint a Siege Tank és a Yamato Gun, vagy mint a Reaver és a Psi Storm. Az új képesség azok az egységek ellen teszi erősebbé a Battlecruisert, amik ellen már eddig is hatásos volt. A legkevésbé sem akartuk, hogy a Battlecruiser azokat az egységeket pusztítsa el könnyen, amik hatékonyak ellene, mint például a Warp Ray.
5. A Battlecruiser területre ható képessége sebzi a hatókörben tartózkodó saját és szövetséges egységeket?
Nem, a Missile Barrage nincs hatással a saját egységekre.
6. Megkapjuk a Map Editorral azt az eszközt, amit maguk a fejlesztők használnak az átvezető videók elkészítéséhez?
Igen, és reméljük, hogy a közösség király videókat fog vele készíteni.
7. A Starcraft 1-ben a láthatatlan egységek nem voltak teljesen láthatatlanok, csupán meggörbült körülöttük a fény. A Warcraft III-ban ezzel szemben tökéletes volt a láthatatlanság. Lehet a Map Editorban választani a két „láthatatlansági mód” között?
Igen, természetesen erre lehetőségetek lesz.
Forrás:
Sc2pod.com
Nem menekülsz, a Warp-Ray megtalál
Egy kis aprólék ebben a nagy-nagy uborka szezonban. Örüljünk neki és csámcsogjunk rajta. Kiderült, hogy a WWI buildben a Warp-Ray sebzés közben tud mozogni, a következő módon:
Yes, the Warp Ray can fire while moving. Once it begins firing at a target, the Warp Ray will follow the target if it begins to move, keeping at a close proximity since the Warp Ray’s range is currently quite short.
Szóval bár a Warp-Ray hatótávja kicsi, de ha egyszer elkezd sebezni valamit, akkor ha az elmozog akkor követi és tovább lövi. Ha még mindig igaz, hogy az idő elteltével egyre többet sebez, akkor => IMBA 😀 .
Tehát, ha az ellenfél elkezdi lőni a Barrackodat, akkor a felemelés és menekülés teljesen értelmetlen? A válasz:
Pretty much, unless you can lure the Warp Ray into some anti air units/defenses faster.
Vagyis igen, eléggé értelmetlen, kivéve ha gyorsan valami légelhárító közelébe tudod behúzni ezzel a Warp-Rayt.
Starcraft Lego ++
Szerepelt már az oldalon több SC-s lego alkotás, de ilyet még biztos nem pipáltatok. Az első képlinken egy haaatalmas BattleCruiser látható, szinte minden oldalról lefényképezve, a másodikon egy Zealot vs. 2xZergling párharcának egy jelenete van megörökítve, a harmadikon pedig random Terran egységek köszönnek vissza.
Ejha. Ez már ilyen betegség számba megy (elnézést ha valakit megbántottam), de hát örüljünk annak ami van. Te próbáltál már legoból SC-s egységet gyártani? (na most ugrik a majom ..)
Forrás:
Sc2Armory.Com
BlizzCon 2008 – TV show és egyebek
Pont ma nézegettem a Blizzard oldalait, hogy vajon a Blizzcon 2008-nak megvan-e már a websiteja. Még nem találtam ilyesmit, de nemrégen ráakadtam egy friss Blizzardos sajtó közleményre, amiben az áll, hogy augusztus 11-től kaphatóak a BlizzCon jegyek. Ez azt jelenti, hogy hamarosan meglesz a weboldal is, és most jön a slussz poén: az egész eseményt a DirectTV fogja közvetíteni élőben, kár hogy fizetős.
Kalifornia elég messze van, és bár Karune megkérdeztem, hogy jövök-e az eseményre, sajnos ez semmiképpen sem teljesíthető (ha csak nem tudtok valakit aki megtámogatna 🙂 ), így szomorúan, de itthon maradok, ez már szinte biztos. DE! Ami Titeket érint az az, hogy EGÉSZ hétvégén október 10-11-én szuper készültségben leszek, bekészítem a karton Red Bullt (vagy inkább Red Ultrát?), a raklap szendvicseket, és 0-24-es készültségben HÍRDÖMPINGET rendezek.
Egy Frostshock! szerkesztői sörözés közben arra gondoltunk, hogy a BlizzCon eseményt lehetne közösen is nézni, összegyűlnénk egy netkávézóban és együtt nézhetnénk a hepajt. Ez csak egy ötlet, lehet hogy megvalósul, mindenesetre kíváncsi lennék hogy kit érdekel.
Új WWI videók
A Blizzard WWI-oldalára kikerült 3 új videó a Developer Panels részlegbe. A Starcraftosban Rob Pardo elmagyarázza, hogy milyen ütemben folyik a játék fejlesztése, mennyi munka van még körülbelül hátra.
A Diablo és WoW fanokról sem feledkeztek meg: előbbiben a történetről és a környezet változásáról beszélnek, utóbbiban pedig a kasztok változásairól.
Érdemes őket letölteni/streamot megnézni, ha még nem láttátok.
Forrás:
eu.blizzard.com
WWI SC2 Art Panel fordítás – by Maverick
WWI 08 Coverage – StarCraft II Art Panel
A második nap a 2008-as Blizzard WWI-in egy Art Panel-lel kezdődött, amit Samwise Didier, a Blizzard Vezető Képi Tervezője, és Dave Berggren, Vezető Környezet Tervező vezetett.