IEM – Lengyelország-Katowice

Gepzsir . e-Sport 1272

Pár nap múlva, Január 18.-án kezdődik, és 20.-ig tart az Intel Extreme Masters következő eseménye, amit Lengyelországban rendeznek, a Katowicei Spodek arénában. A nyereményalap 29.000$, amin 24 játékos osztozhat (az első hely 6.500$ ér, míg az utolsó 24.-ik 600$-t).

Nagyobb méretért katt a képre

  • a csoportok utolsó 2helye még üres, ezekre a nyílt ágrajzból fognak bekerülni játékosok
  • 6koreai is részt vesz a versenyen.
  • Stephanonak is sikerült helyet szereznie, de nem tud részt venni rajta, úgyhogy helyette Socke jön.

A népszerű játékosok mellett, a híres kommentátorokban sem lesz hiány:
A legtöbben a GSL és a WCS adásokból ismert Khaldor, először fog IEM eseményen kommentálni, és ahogy megszokhattuk, Apollo és Kaelaris lesz a társa. Arról pedig hogy jól nyomon követhessük az akciót a képernyőn, Michael ‘Adebisi‘ Van Driel fog gondoskodni.

Program:
Minden nap déltől kb. este 10-ig lesz műsor.

  • Január 17.-én, Nyílt ágrajz
  • Január 18.-án A és B csoport meccsek
  • Január 19.-én C és D csoport
  • Január 20.-án rájátszások, és a döntő ami este 7 után lesz.

Az ágrajzot, aktuális híreket és a csoportállásokat itt tudjátok figyelemmel követni

 

 

Kedvcsináló videók:

 

Forrás:


Comments (11)

  • Winner_hun

    |

    “Nagyobb méretért katt a képre”

    Kattinthatok, nem lesz nagyobb.

    Reply

  • DACA

    |

    Válasz Winner_hun #1 üzenetére:
    Javítva!

    Reply

  • Homyx

    |

    a képre katt nálam 403 Forbidden

    Reply

  • DACA

    |

    Válasz Homyx #3 üzenetére:
    így járunk, ha nem a saját szerverünkre töltjük fel sokszor a képeket. most már jó lesz 🙂

    Reply

  • Lynet

    |

    Nevetségesen hitvány módon szaggat a stream. Élvezhetetlen.

    Reply

  • DACA

    |

    Válasz Lynet #5 üzenetére:
    Nekem tükörsimán fut 720p-ben.

    Reply

  • Julien

    |

    Nincs kedvetek rendes cikkeket írni legalább heti egyszer?

    Reply

  • kuvasz

    |

    Válasz Julien #7 üzenetére:
    :D:D:D:D

    Amúgy a lag meg a technikai dolgok NASL1-re emlékeztetnek. A kedvem is elmegy a nézésétől, így nem bánkódom, hogy nem nézem 🙂

    Reply

  • Ref

    |

    Miért van az, hogy amikor a játékosokat mutogatják, akkor 720+, ha meg a játékot, akkor max 480p?

    Reply

  • Ref

    |

    És akinek szaggatás mentesen fut a stream, annak offline sincs?

    Reply

  • SoDI

    |

    ez a lány nyert?

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.