Starcraft 2 demo élmények
Kedves olvasónk „bme_joco” küldte nekünk a linket, amelyben arról ír az sc2armory.com egyik szerzője, hogy milyen élményeik voltak a BlizzCon-on a Starcraft 2 demóval. A teljes cikket itt találhatjátok meg.
A stáb és a cikk szerzője több órát és jópár meccset játszhatott a készülő játékkal. Elmondása szerint a grafika lenyűgöző, a játék fantasztikus és igen pörgős, ugyanis minden elérhető fejlesztés kipróbálásával is 20 perc alatt végeztek egy meccsel. A megszerzett játék tapasztalatokat csoportosítva írja le:
Általános:
- A Fog of war (harci köd szószerint, vagyis az a terület amit nem láthatsz mert nincsenek ott egységeid) nem teljesen fekete, a pálya látszik. (ez már így volt a sima SC-ben is, sőt a Warcraft III-ban azzal volt megtoldva, hogy mindent pontosan úgy láttál, mint ahogyan legutoljára láttad)
- Xel’Naga Observatory Tower (úgy látszik beigazolódott, hogy a Xel’Naga lesz a negyedik ám nem játszható faj) egy semleges épület amit nem lehet elfoglalni, viszont ha közel viszel egy földi egységet akkor aktivizálódik és egy bizonyos területet láthatóvá tesz.
- Ha kijelölsz egy egységet akkor megjelenik egy kör körülötte ami a range-t vagyis hatótávolságát mutatja.
- Lehet zoom-olni, vagyis közelíteni, természetesen.
- 6 munkással kezded a játékot.
Terran:
- Az új Salvage képesség eladja az aktuális épületet és az építésébe fektetett nyersanyag 100%-át adja vissza, ám aktivizálása után nem lehet megállítani.
- A Reaper-eket a Merc Haven-ben (kiegészítő épület) lehet építeni és D8 Charges/Magnetic Mine nevu bombákat tudnak dobni amik kis idő múlva felrobbannak. Ilyet láthattunk a hivatalos oldalon is.
- „Reapers are pre-built up to 4 units, after you build 4 (very quickly), the units must recharge before being rebuilt.” Ezt nem teljesen értem, de arról lehet szó, hogy 4 Reaper építése után várni kell.
- A Command Centert Planetary Fortressé és Surveillance Centerré lehet továbbfejleszteni, mellesleg van lift off (repülés mód) képessége amivel 6 SCV-t tud cipelni.
- A továbbfejlesztett CC változatokat nem lehet visszalakítani és repülni sem tudnak.
- Medic visszatér az SC2-ben is, ugyanolyan fehér ruhával és pajzssal.
- A Tech-labban lehet a Marinet, Medicet, Siege Tankot stb. fejleszteni.
- A Siege Tech továbbfejlesztés után lesz elérheto a Siege mode.
- Két új légi egysége, a Nomad ( Science Vessel helyett ) és a Predator.
- A Nomad képességei: EMP ( ügye ez a Protoss pajzsokat semlegesíti ), Defensive Matrix ( sebzést felfogó aura), tud légi egységeket javítani, de nincs támadása egyáltalán.
- A Defensive Matrix egy nagy burkot képez, és azokat az egységeket védi akik benne vannak. ( gondolom akkor ez az új DM nem egy egységre lesz pakolható, viszont nem fog mozogni).
- A Predator egy légelhárító egység, amely Intercept módba tud átalakulni és blokkolja/reflektálja a támadásokat. ( azért az nem mindegy, hogy egyszeruen blokkolja vagy pedig visszaveri az ellenre a saját sebzését, ez nem derült itt ki sajnos )
- A Vikinget a Factoryban építhetjük. Alapból „mech form”-ban van és a Fighter Tech fejlesztés teszi lehetővé a légi módot.
- A Banshee csak földre sebez, oda viszont több rakétát lo amik egyenként területre hatnak (splash damage).
- A Goliath egyelore nincs a játékban (sajnos).
- A Starportot Starbasezé lehet fejleszteni, amivel repülés közben is lehet gyártani az egységeket (OMG!).
- Az Engineering Bay és az Armory visszatér, viszont nem tud repülni.
- Jelenleg nincsen földre ható Turret.
- Munitions Depot épületben lehet a Thort fejleszteni (250mm-es ágyúk).
- A Thorhoz Munitions Depotvan van szükség, lassan mozog és lassan is fordul, gyenge a légi egységek ellen és van egy „missile barrage” képessége. (rakéta zárótűz, egyelőre nincs több infó)
- Nem találkoztunk rang/veterán rendszerrel, még. (ugye pl. mint Red Alert 2, ha egy egység sok ellenséget gyilkolt már le, akkor rangot lépett és egyre erősebb lett)
- Van egy Deep Space Relay épület amely lehetővé teszi a Battlecruiserek építését.
- A Battlecruisernek van egy területre ható Plasma Turret képessége amely sok lézer sugarat lő ki ahelyett hogy egyre koncentrálna. Magad dönthetsz arról, hogy mivé fejleszted tovább az egységet, vagy Yamato Gun-os vagy Plasma Turretes legyen és attól függően változik meg a kinézete.
- Van egy Shadow Ops épület amiben Ghost képzés és fejlesztés lehetséges. (Cloak – láthatatlanság, Drop Pods – segítség hívás, Nuke – atombomba)
- A Ghostnak nincs Lockdown képessége.
- A Snipe (Ghost képesség) 150et sebez egy élo egységen. (ezt a képességet láthattuk valószínuleg a hivatalos oldalon is
- A Radar Dome mutatja hatósugarán belül felkiáltójellel a fog of warban lévő ellenséges egységeket.
- A Drop Pods 6 Marinet küld segítségül, de elotte gyártani kell.
Protoss:
- A Star Relicet átnevezték Stasis Orbra, nem tud repülni, Gatewayben lehet gyártani és támadásával lassítja az ellenséget.
- A Tempestet kivették és helyére rakták a Carriert. (valójában megszüntették a névcserét mivel ugyanaz a két egység nagyjából)
- A Carrier arany színű az ezüst helyett, és ez az új Fohajó, nagyobb mint egy Warp-Ray és Interceptorokat szállít.
- Az Interceptorok változatlan formában visszakerülnek és lézert lonek suriken helyett.
- A Warp-Ray ezüst színű Shakurasról való egység amely jóval kisebb a Carriernél.
- A Twilight Archonnak nincsen lába, lebeg mozgás közben és van Feedback képessége.
- A Dark Obelisk nem képez Dark Templart.
- A Mothership Black Hole képessége megszunt, viszont van Cloaking Field képessége (gondolom kirakja egy területre és aki az alatt van az láthatatlan) , a Planet Cracker képesség egy hatalmas lézert lo sok kicsi helyett és lehet több Mothershiped egyszerre.
- A Stalker és Immortal a Gatewayben képezheto.
- A Warp-Gate egy fejlesztés és váltogathatsz Warp-Gate és Gateway között.
- A Twilight Council teszi elérhetové a Stalkerek és Immortalok gyártását és tartalmazza a Zealot, Stalker, Immortal fejlesztéseket.
- A Colossust nem lehet transzportálni.
- A Reaver nincs a játékban. (igen már mi is elsirattuk itt).
Érdemes még megnézni a srácok BlizzConos Flicker galériáját.
Screenshotok:
Forrás: