Csütörtöki magyar VOD-ok #2

Promie Motz . VOD 1919

Az első VOD Boshi második VOD-ja, van már időközben egy harmadik is, de az a Speak Up-ra készült, azt még nem teszem ki, hehe 😀 Nem tudom, pontosan mit akarnak vele a szervezők 🙂 (Nekem soha semmit nem mondanak el). (ZvZ meccsnek lehetünk a tanui.

A második VOD elkövetője Dearon, PvZ meccset kommentált le nekünk.

A harmadik pedig penge VOD-ja, PvT, Delta Quadrant ismertetővel.

Véleményeiteket ez úton is, kulturált formában várjuk.

Frissítés: egy negyedik VOD készítő is megkért, tegyem be a kosárba: XvoraZ elhozta nekünk a FruitDealer vs BoxeR meccset a Blizzconról, ami egy elképesztő meccs volt.

Boshi:


Dearon


Penge:


Megjegyzés penge VOD-jához. Az observeres trükk tök jó, tetszik nekem, viszont amit a szedőkről mondasz, azt én máshogy tudom. a Második szedő még az adott mineral kupacon ugyan úgy tudja hozni a teljes bevételt, szóval 16-ot 8 mineralra simán megéri tartani. Igazából még egy 20-22 is belefér, mert ott könnyen találnak olyat, ahova át tudnak menni, és nem esik ki sok idő. Valóban, a 24 az már egy akkor létszám, ahol látványosan szaladgálnak néha szedés helyett fel-alá a dolgozók. Persze ettől függetlenül tényleg megéri felezni az új expnél a dolgozókat, de szerintem nem emiatt, hanem hogy utána minden főépület ugyan úgy gyárthatja a dolgozóit a hozzá közel eső mineral fieldek kibányászásához, és nem kell esetleg messzire menniük majd egyesével a munkásoknak.

XvoraZ




Promie Motz

Életcélom megélni a Starcraft azon epizódját, amiben a Zergek elfoglalják a Világmindenséget... XD

Comments (40)

  • Boshi

    |

    Kösz Promie , hogy kiraktad ezeket ^^

    Reply

  • xvoraz

    |

    Kiraknád esetleg az enyém is? Írtam privit. Kösz.

    Reply

  • balimko

    |

    Szuper Jó VOD-ok!
    Köszi a készítőknek, azt hiszem egyrészt jó kis szórakoztató meccseket láthatunk, én személy szerint remélem sokat is tanulhattam belőlük.

    Csak így tovább srácok!

    Üdv,

    Bali

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz xvoraz #2 üzenetére:
    Jó, hogy írtál privátot, arról kaptam email értesítést, és így hamarabb elért hozzám a kérés 🙂

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Promie Motz #4 üzenetére: Promie te egy zerg párti vagy, és azoknak nincsenek jogai, hogy tudjanak bármiről is. 😀

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz L4.ZsukoV #5 üzenetére:
    azt akarod mondani, hogy monnyak le? 🙂

    Reply

  • Dearon

    |

    Köszönöm ,hogy kiraktátok és várom a véleményeket mindenkitől! /De a videó fölött félrevan gépelve, Dearon nem Daeron./ ^^,

    Reply

  • xvoraz

    |

    Én is köszönöm és persze szintén vevő vagyok a kritikára is!

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Dearon #7 üzenetére:
    olyan undorítóan maximalisták vagytok, nem elég, hogy kirakom a munkátokat, de még azt is elvárjátok, hogy a neveteket is le tudjam írni? 😀 Hiba javítva 😉

    Reply

  • Boshi

    |

    xDDD Promie az én nevem légyszi írd el, nemakarom hogy lássák jól leírva!

    PS: Zsukov mi az Email címed? -.-

    Reply

  • iDaarg

    |

    Válasz Boshi #10 üzenetére:
    Küldd SMS-ben az ZSUKOV szót a 1781-re!

    Reply

  • Csenky

    |

    Én nem szoktam kritizálni a vodokat, de folytatólagosan probe-ozni az scv-ket és zelótázni a lingeket egy kicsit furcsa, vagy túl maximalista vagyok? :/

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Csenky #12 üzenetére:
    Na jó, most buktam le, hogy nem néztem meg mindegyiket? :O

    Reply

  • Boshi

    |

    b iDaarg és tudod mit kaptam válaszba? köszönjük hogy segített az árvízkárosultakon!

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Boshi #10 üzenetére: Láttam már a versenyre készített VOD-ot. Egyébként zsukov@starcraft2.hu

    Reply

  • Boshi

    |

    Rendben, csak múlkor kérdeztem ingame hogy elég ha neked küldöm a linket vagy inkább E-mailen küldjem, és nem kaptam választ. Bocsánat :$ ezért kérdeztem. De akkor megvagyok Nyugodva 🙂 köszi még1*!

    Reply

  • Csenky

    |

    Válasz Promie Motz #13 üzenetére:
    Én a BoxeR-esbe néztem bele, hogy végigüljem a meccset jobb grafikai minőségben is, de amikor [SPOILER] FruitDealer zelótái visszaverték BoxeR probe-jait az elején, akkor kikapcsoltam. 🙂
    Egyébként azért próbáltam finoman emliteni csak, mert amúgy stilusra jó a szövegelés, meg már alapból tetszett, hogy az első 5 percben sem alszom be.

    Reply

  • xvoraz

    |

    LOLz sry 🙂

    Reply

  • Parker

    |

    ÉS nypeti VOD-ja hol van? :O

    Reply

  • stalker4ever

    |

    Nalam egyertelmuen csuszi vitte a palmat nagyon porog a szalya nagyon vicces halalra rohogtem magam foleg azon Huss mondta az overlord es tovaszaguldott:D Es a meccset es jol kemmentalja maget a torteneseket is szoval le a kalapokkal

    Reply

  • Drez

    |

    nem vagyok grafika mániás, de nekem pár vodon ez a full minimum beállítás még youtube-os felbontás mellett is nagyon zavaróan néz ki, első ránézésre olyan, mintha egy warcraft3-as meccset néznék.

    Reply

  • puebla90

    |

    XvoraZ nekem nagyon tetszett szerintem fontos dolgokat mondott egy elég szinvonalas meccset kommentált
    az ütközetekről nem maradtunk le a lényeget mutatta nekem nagyon tetszett nem volt lassú nem alvadt meg a tej a szájába pörgősen beszélt. A mai estére neki 10 pontot adok. 😀
    A többiek is nagyonjók voltak nekem ma ez volt a best GZ.

    Reply

  • Restless

    |

    Én ellenben kritizálnám Xvoraz VOD-ját,nem tudom,fáradtan csináltad-e,de össze-vissza beszéltél alatta, az scv helyett probe-ot mondtál,a marine vagy a mara helyett drone-t,és lemaradtál egy csomó akcióról,pl a végén a thordropot mutattad végig,miközben kijött hellionokkal,átment a burrowolt banelingek fölött,nekiállt vmit microzni a zerg sereg közepén,erre mire odaértél annyit tudtál mondani: egy hellionnal körülnézett.
    Kicsit figyelj jobban oda legközelebb. Pozitívum,hogy a beszédkészséged folyamatosabb lett,mint eleinte volt.

    Reply

  • magyarSC2

    |

    Sziasztok!

    A VODomhoz annyit fűznék hozzá, hogy valóban a legnagyobb előny, hogy a két főépület több szedőt tud gyártani egyszerre, de amit mondtam, az igaz, le is teszteltem, 16 szedő nem tud 2x annyi mineralt behordani, mint 8, egy telepről. Nekem 320-360 mineral/perc volt 8 szedővel és 620-640 mineral/perc 16 szedővel, egyenletesen elosztva, természetesen (valószínűleg a közelebbi kupacoknál van némi várakozás a váltáskor). Ami fontos, hogy a maximális incomehoz több, mint 20 szedő szükséges, ez nem kérdés. Én csak annyit mondtam, hogy kétszer 8 szedő többet hord be, mint 16. Ezt crotától hallottam, de le is teszteltem, ahogy írtam is.

    Reply

  • xvoraz

    |

    Köszönöm a plusz és minusz kritikákat. Sajnos a félrebeszélés rendszeres hibám, a gyors beszéddel van összefüggésben… És a videó sem a legjobb videóm, azért választottam, mert ennek a folytatásával nevezek a speak up-ra és mert szerintem nagyon jó meccsek.

    Reply

  • Drez

    |

    Válasz magyarSC2 #25 üzenetére:
    mert 14 munkásig egyenesen arányos a behozott mineral/sec a munkások számával, de még 20 munkásig (3 a távoli mineralokhoz) lényegtelen az a kis különbség amennyivel a +1 munkás kevesebbet hoz.

    Reply

  • Zentie346

    |

    !!!! SÜRGŐS !!!! SEGÍTSÉGRE LENNE SZÜKSÉGEM !!!!

    Némi segítségre lenne szükségem srácok, ugyanis a Fraps nevű programmal kezdtem el VOD-ot készíteni, és minden gördülékenyen megy, kivéve egy dolog: fél percnél leáll a felvétel. Ezt hogyan lehet meghosszabbítani? Vagy ha nem lehet akkor tudna vki valami más programot ajánlani amivel egyben fel tudok venni egy 30-40 perces kommentárt képestül mindenestül? Tökmindegy hogy ha nagy lesz a file, azt majd lefaragom. Sürgős lenne mert okt.30-ig kész kéne legyek vele 🙂 Köszönöm előre is a segítséget srácok!

    mail: zentie „kukac” windowslive.com (msn-ként is üzemel) vagy pedig ide írjátok a választ, rá fogok tapadni a fórumra 🙂

    üdv, Zentie

    Reply

  • Zentie346

    |

    Ja igen, és nagy grat az itteni VOD-okhoz 🙂

    Reply

  • magyarSC2

    |

    Válasz Zentie346 #28 üzenetére:
    Szia! A Fraps próbaverzóját használod, azért csak 30 sec a felvétel.
    Van ingyenes szoftver is, pl camstudio

    sok sikert,
    penge

    Reply

  • samy

    |

    zentie ha elfogadod az msn felkérést akkor tudok átküldeni 1 regisztrált frapsot

    Reply

  • magyarSC2

    |

    Válasz Drez #27 üzenetére: kösz a pontos leírást, nem akarom ezt a dolgot tovább pörgetni, szerintem most már mindenki tisztában van a matematikai háttérrel, csak annyit akartam, hogy nem beszéltem hülyeséget.

    Reply

  • xvoraz

    |

    @zentie: küldtem mailt a témában

    Reply

  • Zentie346

    |

    Köszönöm szépen mindenkinek aki segített, ilyen gyorsan még nem kaptam segítséget. Ez az igazi magyar összetartás 🙂 Köszönöm srácok! Hamarosan jön a VOD-om 😉

    Reply

  • Zentie346

    |

    Srácok kész a VOD-om, most töltöm fel! Egy gond van vele, nem találtam olyan programot amivel össze tudtam volna illeszteni az 5-6 perces részeket, így 5 részletben lesz fent. Továbbá gagyi mikrofonnal rendelkezem, ezért van 1 5 perces rész ahol kicsit olyan a hangom mintha egy hordóbol beszélnék 🙁 Mindenesetre remélem fel fogja tudni venn ia versenyt az itteni nagyszerű VOD-okkal. Köszi mégegyszer a segítséget srácok!

    üdv, Zentie

    Reply

  • csuszi

    |

    Válasz Zentie346 #35 üzenetére:
    kell egy fraps, kell egy sony vegas, kell egy youtube link.
    ennyi, nekem elhiheted, nem csak nekiestem, leteszteltem minden szóba jöhető progit camstudiotol, hypercamig, mindent. ez a 2 a legjobb. fraps felveszi, vegas összeilleszti, vágja, tömöríti. mehet fel tube-ra.

    Reply

  • stalker4ever

    |

    XvoraZ ezt nem piszkalaskent mondom nemtom eszrevetted-e de van egy-ket hiba az elejen szerintem izgultal vagy valami iesmi egyszer a drone-nak mondod h probe utana az SCV-nek aztan a zerglingeknek zelotat mondasz

    Reply

  • Restless

    |

    No,én is csináltam egy VOD-ot (már a versenyre) kíváncsiságból,és igazából megértem a hibákat. Rohadtul figyeltem közben,de valóban,ha az ermber folyamatosan beszél,becsúszik csomó hiba,keveredés,rutinnal majd kikopik.

    Reply

  • Joe

    |

    Csuszi vodja vitte a prímet 😀

    Reply

  • ististi

    |

    Csuszi vodja nagyon nagy xD az előző vodokat is láttam tőle mint pl a schumaher overlord xDDD

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.