Gyorshír: válogatott

nf.purple . e-Sport, Fontos 1796

Júniustól Pásztor Szabolcs aka FoPǂPSZ veszi át a magyar StarCraft2-es válogatott vezetését.  Egy gyors bemutatkozás tőle:

FoPǂPsz vagyok, polgári néven Pásztor Szabolcs, 18 éves és Budapesten élek. A release óta játszom a StarCraft II-vel , ez az első RTS amit kipróbáltam, viszont hamar elkezdett komolyabban érdekelni. Ezért is sikerült viszonylag hamar feljutnom Master league-be, így szorosabb kapcsolatba kerülhettem Magyarország legjobb playereivel, az SCII napokon pedig sokat beszélgettünk. Purple meghívott a magyar válogatottba, pár meccsen részt is vettem, de az utóbbi időben nem működött jól a dolog, ami részben Purple időhiányának, részben a playerek inaktivitásának köszönhető. Ezen próbálunk meg úgy változtatni, hogy Purple-lel együtt fogjuk vinni a válogatottat, ami alatt a playerek beszervezését, illetve a meccsek megszervezését kell érteni. Reméljük, hogy nyártól újjáéledhet a válogatott, viszont ehhez a mi munkánkon kívül szükség lesz jó playerekre és nagy létszámú közönségre is.

Válogatott válogatókról, barátságos meccsekről reméljük már június végére adhatunk beszámolót. PSZ-el hamarosan készül egy nagyobb lélegzetvételű interjú, ahol még többet megtudhattok majd róla. Sok sikert kívánunk a munkádhoz PSZ!


nf.purple

[url=http://sc2sig.com/profile/eu/228154/1/Purple/][img]http://sc2sig.com/s/eu/228154-1.png[/img][/url] [url=http://sc2sig.com/profile/eu/228154/1/Purple/[/url]

Comments (4)

  • TinyBee

    |

    Az jó lenne.Én szívesen mennék a válogatottba bár még csak pár száz lejátszott meccsem van de most úgy érzem hogy nincs értelme fejlődnöm!:S
    Érzem hogy tudnék fejlődni csak nehéz gyakorló partnert találni..

    Reply

  • nf.purple

    |

    Válasz TinyBee #1 üzenetére:
    find match

    Reply

  • CT.CacoS

    |

    Minden jót Psz! go go Hungary!

    Reply

  • ANS

    |

    „Júniustól Pásztor Szabolcs aka FoPǂPSZ veszi át a magyar StarCraft2-es válogatott vezetését” dafuq? :DDDD picipsz a vezért

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.