HotS béta – Daca

Gepzsir . Interjú 1346

Daca abban a szerencsés helyzetben van, hogy kapott béta kulcsot. A béta indulása óta ugyan nem játszott vele túl sokat, de talán eleget, hogy meglegyenek az első benyomásai a kiegészítőről. A Sorozatot vele kezdjük, őt kérdeztem a bétáról.

Szia!

Mutatkozz be, mondj pár szót magadról!
DACA vagyok, a starcraft2.hu egyik szerkesztője. Azok, akik régebb óta figyelemmel követik a magyar Starcraft 2 közösséget, annak szerintem nem kell bemutatkoznom különösebben.

Mennyit játszottál eddig a bétával?
Mivel mostanában nem nagyon jutott időm a WoL-re sem, ezért a béta indulásakor sem voltam még teljesen felkészülve. A béta indulásakor néhány embernek kölcsönadtam a fiókom (sweeping, StuntR, spray), akik véleményem szerint az elmúlt időszakban mutatott példás magatartásuk és közösségi munkájuk miatt megérdemlik.
A bétával eddig körülbelül 30 meccset játszottam le, tehát nem vittem túlzásba. Az első héten nem volt sok időm, de hamarosan jobban nekiülök.

Melyik a kedvenc fajod a bétában?
Mivel az alap játékban a Protoss volt a fő fajom, ezért a HotS-ban is őket választottam. A kiegészítőben szerintem a Protoss változott a legkevesebbet, aminek nem igazán örültem. Tetszik, hogy a Terran oldalon a mechet többet látom, a Zergek pedig minél többször használják a hydrát és az új egységeket.

Hogy tetszenek az újdonságok?

  • Tét nélküli ladder: Hasznos fícsőrnek vélem, mivel itt gyorsabban tudsz gyakorló partnert találni, mint custom gameben anno. Plusz előny, hogy az MMR itt is működik.
  • Parancs kártyák: Ennek az újításnak nem láttam sok értelmét, de legalább jól néz ki. Szerintem ez inkább olyan „tegyük be hogy más legyen mint az eredeti játék” opció.
  • Automatikus dolgozók az elején: Nagyon nagy badarságnak tartom az alábbi „újítást”. Ezt nagyon remélem, hogy kiveszik.
  • Dolgozó státusz: Kezdőknek hasznos lehet, de szerintem semmi extra. Eddig is meg voltunk nélküle.
  • Teljes sereg kijelölése: Hasonlóan az előzőhöz, ez is a kezdőknek lett kitalálva. Ha ezt a fícsört nem tették volna bele a HotS-ba, nem kaptunk volna agyvérzést.

Mennyire erős a ladder a bétában jobban játszanak az újdonságok miatt?
Igazából az összes újdonságot feleslegesnek tartom, kivéve a tét nélküli laddert. Ez szerintem jópofa.

Hogy tetszenek az új pályák? Melyik a kedvenced?
Hogy őszinte legyek, egyik pálya sem lepte be magát a szívembe. Ennél sokkal jobb pályákat fogunk látni majd a nagyversenyekről, amik remélem ismételten majd visszaköszönnek majd a ladderekben.

Mennyire lehet kihasználni a leomló köveket?
A leomló kő jópofa, és újszerű taktikai lehetőségeket ad, de van olyan vízióm ezzel kapcsolatban, hogy a nagyversenyeken ezt a lehetőséget ki fogják szedni. Olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint a WoL-ben a sárga kristályokkal. De majd meglátjuk.

Hogy tetszenek az új egységek? Milyennek látod az új egységeket játék közben?
Az új egységek jópofák, de balance szempontból még sok munka vár a kiegészítőre. Sajnálom, hogy a Carrier eltűnt a játékból, a Tempest nekem még nem nőtt a szívemhez.

Sokat változik egy meccs az új egységek miatt? Lehet rájuk új taktikákat építeni, vagy csak a régiek kiegészítésére jók?
Több régi taktika is beválik, de látszik már a meccseken, hogy egyre több az új BO és reméljük, ennél még sokkal-sokkal több lesz. A Terranok nagyon szeretnek két gázzal nyitni és Warhoundra techelni, véleményem szerint ez az egység jelen pillanatban imba. A Zergek Viperje és Swarm Hostja is nagyon hasznos tud lenni, még több ügyesség kell. A Protoss Oracle egysége egyelőre csalódás, és ahogy elnéztem White-Ra közvetítéseit is, nem igazán hozza őket a csatatérre. A Mothership Core kifizetődő lehet, tehát érdemes legyártani. A Tempest az előzetesek alapján nem igazán imba…sokkal inkább hasznavehetetlen.

Melyik a kedvenc új egységed, és miért?
A Viper. Nagyon jó lett az animációja.

Milyenek a meccsek? Hosszú Macro meccsek vannak, vagy rövid mikrós meccsek?
Ez változó természetesen, az alap játékkal egyetemben. A pályák közt vannak 4 és 2 személyesek is, tehát minden elképzelhető.

Vannak új cheese taktikák?
PvP-ben a Mothership Core segítségével érdekes nyitásokat lehet csinálni, és meglepni az ellenfelet. A cheese játék sohasem tartozott a kedvenceim közé, de azért szívesen megnézek egy-két jól kivitelizett akciót mondjuk MC-től.

Ha üzennél valamit a többieknek itt a lehetőség
Játszon mindenki Starcraft 2-t, továbbra is nagyon jó. A HotS egy picit csalódás elsőre nekem, de szerintem ez még alakulni fog.
Mindenkit arra biztatok, Starcraft 2-zön! Ja, és elfelejtettem a legfontosabbat: ne felejtsük el egymást tisztelni.

 

Köszönjük Daca hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat!


Comments (32)

  • gmae

    |

    Elötem volt egy író akit kivetek.Értem miért… ha ezt vissza olvasa amit mások írnak üzenem neki.Gratulálok a gyönyörű szókincsedhez és nálad még egy börtöntöltelék is jobban megérdemelné a bétakulcsot.Az interjú jó lett és igaza van ez a tempest nagyon gyenge az a nagy range is minek ha már alapbol használhatatlan egységet kapunk?!Én még a swarm hostot imbábnak tartom a warhoundnál mert erős egységeket hoz ki elégé gyorsan+ földalat van deritő egységek nélkül meg sose szedjük ki.Remélem a blizzard sokat fog tanulni a bétábol mert nagyon nem jók az erőviszonyok.

    Reply

  • TarzanBorz

    |

    Ne haragudj meg de szerintem a te helyedben nem reklamalnek mas szokincsehez/helyesirasahoz.
    Nehany pelda: EloTTem;olvaSSa ( bar szerintem inkabb olvasna a szo amit keresel)

    Ezzel mit akartal kifejezni ujsagiro baratom:
    „Elötem volt egy író akit kivetek.Értem miért… ha ezt vissza olvasa amit mások írnak üzenem neki.”?

    Most menj a sarokba gondolkozni, hogy miert reklamalsz olyan dolgok miatt amiket TE magad se vagy kepes betartani/megvalositani.

    Bocsanat az Offert…

    Reply

  • zsolo1122

    |

    Ha nagyanyámat interjúvoltátok volna meg, még azt is örömtelibb lett volna végig olvasni.

    Reply

  • zsolo1122

    |

    Egy kis építő kritika 😀

    Reply

  • Fana

    |

    „Mennyire erős a ladder a bétában jobban játszanak az újdonságok miatt?
    Igazából az összes újdonságot feleslegesnek tartom, kivéve a tét nélküli laddert. Ez szerintem jópofa.”

    Ez úgy remek válasz D

    Am tuti írt vmi pro is már hots ról, jobb lenne azok véleményét olvasni mint egy 30 gamet játszott low ligás játékost, vagy ha minden áron ragaszkodunk a magyar véleményekhez akkor mondjuk ott van stuntr.

    Reply

  • kuvasz

    |

    Remélem, ti nem emberekkel dolgoztok, hanem mondjuk lovak alól szeditek a salakanyagot.

    Reply

  • viasz

    |

    Válasz Fana #5 üzenetére:
    Cikksorozat, ju nó!
    Az első Daca volt, majd jön stunter, Psz, stb.

    Reply

  • viasz

    |

    Válasz kuvasz #6 üzenetére:
    Kéne az a like gomb ide is 😀
    Lájkolnám a hozzászólásod. 🙂

    Reply

  • Krisztian

    |

    Hát most aztán megmutattad, hogy te vagy a trollintgolás csúcsa. A te szókincsed se nyűgöz le. És az állításod miszerint minden imba csak a toss nem egyrészt nem igaz, másrészt ha igaz is lenne azér van a béta, hogy legyen balance. Mellesleg WOLben csomó ideig és még most is vannak szituk amikor a toss szuper imba.

    Reply

  • Zea

    |

    Hát igen, oltogassuk Dacát. Persze azon nem gondolkodik el senki, hogy vajon miért ő kapta a kulcsot? Hm? Nah ezen elmélkedtetek-e? Daca rengeteget tett a közösségért. Ha pl. az előző hozzászólásokban trollkodó egyén kapott volna kulcsot, oda adta volna-e másnak? Nem. Verte volna a nyálát, hogy yessss kaptam kulcsot gecik és ti sose kaptok mert low geci csicskák vagytok. Ennyi.

    Érdekes az is, hogy aki streamen látta a bétát az sokkal okosabb annál mint aki játszott is vele.

    Daca elmondta a véleményét, hogy neki mi tetszik és mi nem. Joga van hozzá, és ezt mi tiszteletben kell tartsuk akkor is ha nekünk nem tetszik. Mert mi okos emberek vagyunk. Nem holmi trollkodó parasztok…

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Ez egy sorozat, igyekszem mindenkit elérni aki játszott/játszik a bétával.
    Zea kérlek ne káromkodj.

    Reply

  • Trollolo

    |

    Túl sok a „jópofa”, jópofából is megárt a sok és ez csak az egyik dolog, amin változtatni kéne. Zea nem tudom, hogy kinek a szókincsét „minősítette”, de sokunkra ráférne egy kis (nagy) ékes magyar beszéd nyelvlecke.
    Még egy vélemény tőlem, aztán nem mondok többet. Ha pozitív élményekkel nem lettél gazdagabb, építő jellegű, pozitív kicsengésű véleményt nem tudsz mondani a játékról, szerintem inkább passzold tovább a labdát, hiszen 30 játékból nem is nagyon tudtad felmérni, hogy mivel is találkoztál. Senki sem fogja zokon venni. Sokkal többre mennétek, egy nem tőmondatokban megfogalmazott „izgalmas” interjúval. Lehet abban is negatív kritika, élmény leírás természetesen, de az összkép maradjon jó, hagyjon jó szájízt. Akarjuk játszani a játékot és ne csak amiatt, hogy leírod, hogy játssz, játssz és játssz.

    Reply

  • SoDI

    |

    Válasz Trollolo #12 üzenetére: Minek nyilatkozzon valaki pozitívan olyan dologról amiben ő maga csalódott? Arra biztatod az ittlévőket, hogy hazudjanak a rózsaszín idilli bájos hangulat érdekében?

    Az interjúalany által lejátszott pár meccsből, és játékhoz való szakértelméből abszolút nem lehet levonni ilyen következtetéseket, amiket ő megtett. Egy olyan játékos véleménye is mérvadóbb lett volna, aki ugyan nem játszott egyetlenegy hots meccset sem, mégis tapasztaltabb játékos, és mások vodjaiból is meg tud állapítani dolgokat.

    Mellesleg Zea elvtárs: Nem daca kapta a kulcsot, hanem az SC2.hu. Semmivel nem tett többet a közösségért, mint mondjuk sweeping. Az előző adminok mégis a soron következő minden lében kanál illetőnek adták át a stafétabotot, aki évek óta pedálozik egy kis virtuális hatalomért.

    Reply

  • insomania

    |

    sok itt a progémer ahogy elnézem térjetek át inkább a tetrisre,esetleg tanuljatok meg játszani,jó hogy nem banoltatjátok Dacát hogyaszemétállat hogy merte kipróbálni a hots az ilyet meg kéne kövezni!!Szánalom amit csináltok

    Reply

  • Trollolo

    |

    SoDI, kérlek olvasd el még 1x a hozzászólásomat. Pont azt írtam, hogy ha nem tud pozitívan nyilatkozni, akkor inkább ne is tegye… Hazudni meg végképp nem kell, azonban ő egy olyan ilusztris klub tagja lett (béta kulcsot kapott), akik egész egyszerűen marketing okokból sem nyilatkozhatnak negatívan a produktumról. (egyszerű árukapcsolási történet)
    A „szakértelmet” pedig senkitől se akarjuk elvenni, illetve ráerőltetni. A kompetenciát az adott témához mindenkinek a saját belátása eldönteni és aszerint cselekedni. 🙂

    Reply

  • Trollolo

    |

    Insomnia, te is kérlek 3x olvasd át inkább, mielőtt egyszer posztolsz. Jobban jár mindenki. 😉

    Reply

  • insomania

    |

    Válasz Trollolo #16 üzenetére:Gyere vissza ha megtanultál szöveget értelmezni,nem is tudtam hogy a marketing és pozitiv/negativ vélemény összefüggene a hots bétával,aki akarja úgyis megveszi ha bétázott ha nem,de legyen igazad.

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Félre értés van, Daca kapott saját kulcsot.

    Reply

  • Trollolo

    |

    Válasz insomnia #17 üzenetére:A szegénységi bizonyítványt megfelelően kiállítottad magadról, gratulálok. Race won. 🙂

    Ja és nem akarok a szintedre süllyedni, a többit tudod, csak gondolkodj el a pozitív/negatív kritika hatására az eladásoknál… Veled tovább nem szeretnék diskurálni erről (de szerintem másról sem).

    Megpróbálom akkor kevésbé nyakatekerten leírni:
    Sok a szóismétlés és negatív benyomást sugall összességében, ami nem jó (szerintem). Így már eljutott hozzád is, amit írni szerettem volna?

    Reply

  • illemtan

    |

    nagyon faja kis interjú lett nem tudom a fanyalgóknak mi a fene baja van. ha stuntr-el kezdik az interjúsorozatot akkor utána bárki elolvassa a klasszisokkal rosszabb játékosok véleményét? kötve hiszem… először a leggyengébbeket hallgatjuk meg utána a közepes játékosokat és végül jöhet a legjobb! remélem kifejtős interjúk következnek. csak így tovább srácok!

    Reply

  • Trollolo

    |

    Mea culpa, hogy mindenkitől Pulitzer díjas alkotást várok. 🙂 Ne fájjon már ennyire a sok ujjongónak, ha a haver megnyilvánulásáról, valaki -kihangsúlyozom pozitív szándékú- kritikát fogalmaz meg. 😛

    de tudjátok mit, (úgyis ez fog lejönni) csak savanyú a szőlő. 😀

    Ja és miért állítod, hogy DACA a leggyengébb játékos?? Miért degradálod a tudását? Lehet százszor jobban fel tudja mérni a helyzetet, mint egy magát „pro”-nak mondó játékos, csak éppen nincs kedve/ideje annyit gyakorolni, mint az. A ész nem predesztinál pro játékosnak, csak egy szükséges kellék hozzá. (bár ezzel is tudnék vitatkozni néhány pro esetén) 😀 Sok okos ember él, akik sosem lehetnének „pro”-k, mert hiányzik valamilyen fizikális tulajdonságuk/képességük hozzá. Gondolj csak a csonkolt végtaggal élőkre.

    Reply

  • Rayman

    |

    Nekem eddig a Hotsba csak az az uj protoss stilusu palya tetszik, es az uj egysegekrol viszont ugy gondolom, hogy mar tul eroltetettek, nem illenek bele a starcraft vilagaba, igaz en inkabb egy campaign jatekos vagyok.

    Reply

  • Hoenir-eu

    |

    Sziasztok.
    Nem szoktam hozzászólást írni, de most az egyszer írok pár sort.
    Azt javaslom a starcraft2.hu szerkesztőinek, hogy tiltsák le a hozzászólási lehetőségeket, mert ezek rontják az oldal színvonalát.

    Köszönöm.

    Reply

  • illemtan

    |

    ja ez tényleg nem rossz ötlet. bőven elég a fórumrészleg ha hozzá akarunk szólni. erről kéne egy szavazást indítani!!!

    Reply

  • Puding1337

    |

    Válasz Hoenir-eu #23 üzenetére:
    nem nagyon van már hova rontani a színvonalat:):/

    Reply

  • kuvasz

    |

    Válasz illemtan #24 üzenetére: ott életemben négyszer voltam és biztos lehetsz benne, hogy senki nem fogja venni a fáradságot, hogy oda elmenjen.

    Jó a komment lehetőség itt. A modoknak kéne gyorsabbnak/szigorúbbnak lenniük. A trollok elvén kéne működniük: töröljenek minden kicsit is sértő hsz-t, hiszen akit ezzel esetleg megsért (ha túlreagálta), azzal úgysem fog találkozni, nem veszít semmit.

    Reply

  • Nando

    |

    Válasz Hoenir-eu #23 üzenetére:
    Már látom, miért nem szoktál írni xD. Jobb is így mindenkinek.

    Reply

  • CT.CacoS

    |

    A cikknek két hatalmas problémája van: rengeteg felesleges információt tartalmaz, valamint semmitmondó.

    Reply

  • Daylin

    |

    Elég sok magyar oldalt szoktam olvasni főleg azokat amik valamilyen játékkal foglalkoznak. Az ezekhez tartozó hozzászólásokat, és a fórumait is szoktam olvasni (utóbbit ritkábban) és egy kérdés mindig felmerült bennem. Mégpedig, hogy mi motiválja az oldal készítőit abban, hogy tovább csinálják amikor a hozzászólások 70%-a nem szól semmiről csak arról, hogy az unatkozó emberek feljönnek trollkodni.

    Reply

  • WarFire

    |

    Válasz Daylin #29 üzenetére:
    Sajnos túlságosan „eltrollosodott” az Ország. Illetve sokat nyom a latba a „mindig csak nekem lehet igazam” felfogás is, ami méginkább jellemző.

    No, de hogy érdemben is hozzászóljak: Szerintem jó ez az interjú, semmi probléma nincs vele. Igaz, én csak streameket nézegettem eddig, de én is hasonlóképp vélekedek. Van még mit csiszolni, na. De hát ez még elvégre csak egy béta, majd lesz ez jobb is.

    Reply

  • Daylin

    |

    Maga az interjú szerintem is jó lett. Amúgy se lett volna most időm oldalakat olvasgatni tömören megfogalmazott vélemény volt:D
    Az tényleg igaz, hogy a protosok nem igazán kaptak semmit. A tempestől eléggé féltem, hogy nagyon OP lesz de az eddig látott streamek alapján hát nem egy nagy durranás. Őszintén szólva 1-2 meccsen szoktam látni. Szerintem úgy lenne a legjobb a tempest, ha lassan lőne de az akkor nagyot szól:D (Megelőzve a sok magát pronak tartott embert én vagyok a hülye:D)
    Végül olvastam itt olyan véleményt is (nem tudom kitől), hogy ha nem tudsz valamiről jót írni akkor inkább hagyd mert ez rossz reklám (vagy valami ilyesmit írt már nem tudom). Ez egy iszonyat rossz hozzáállás. Hiszen pl egy játékkal kapcsolatban ha nem mondják el a negatívumokat akkor a fejlesztőknek esélye se lenne kijavítani őket.

    Reply

  • gmae

    |

    Válasz TarzanBorz #2 üzenetére:
    Ez nekem teljesen oké de én nem erre gondoltam.Én bevalom nem vagyok jó fogalmazásban és helyesírásban.Hanem elkezdet káronkodni egy olyan repertoárbol amit az emberiségnek ki se kellet volna találnia.Pl: ez a Daca egy mekkora cigány hogy pont ő kapja meg azt a bétaszart más sokkal jobban megérdmelte volna meg hasonlók… ilyeneket írt.De ezt töled kérdem a szókincshez mióta tartozik a helyesírás/fogalmazás?

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.