Dreamhack Summer 2013

Gepzsir . e-Sport 1405

DHSummer

UPD: A finálét Evil Geniuses Jeadong és MYinsanity StarDust játszotta, teljesen kihasználták a BO5 adotta lehetőségeket. Tehát összesen 5 meccs került lejátszásra , az elején StarDust megszerezte a vezetést, de Jeadong szépen egyenlített. Az utolsó map Wirlwind volt, ahol StarDust óriási játékkal legyőzte ellenfelét, ezzel megnyerve a Dreamhack Summer 2013-at.

——————————————————————————————

Mielőtt elkezdődne a  StarCraft II 2013-as Világbajnokság második szériája, lesz egy Tier 1-es esemény a nyári DreamHacken Jönköping-ben, Svédországban.

A világ legjobb 128 játékosa fog megmérkőzni, és bizony találunk köztük helyi skandináv prokat is –  ThorZaIN, NaNiwa, Elfi, és Bischu, helyiek, de jönnek Amerikából is – Suppy, Xenocider és HuK. Itt sem lesz másképp, szembe kell szállniuk a koreaiakkal – olyanokkal mint Jaedong, Squirtle, GuMiho, és egyéb világklasszis játékosokkal.

A Versenyen 3 csoportfázis lesz,  és innen lehet bekerülni a 16 fős ágrajzba, ahol az összdíjazás 176,000 SEK vagy $26,000 ami kb. 5,7 millió forintot jelent, de ezen kívül kiosztanak 3600 WCS Pontot is. Ahogy az előző DreamHacken is történt, bizony itt is érdemes tehát bejutni ebbe a top 16-ba, mert értékes WCS pontokat lehet szerezni, a 2013-as WCS Global Finals-ra a BlizzConon ahol a Top 16 pontszerző kap helyet. Ha kíváncsiak vagytok a jelenlegi állásra, nézzétek meg a hivatalos  WCS oldalt.

Akik még élvezetesebbé teszik a meccseket, a már jól ismert Shaun ‘Apollo‘ Clark és Nathan ‘Nathanias‘ Fabrikant. Hozzájuk csatlakozik Geoff ‘iNcontroL‘ Robinson és Dennis ‘Take‘ Gehlen.

A DreamHack már elkezdődött Június 15-én 10:00-kor, és folytatódik holnap, Június 16.-án 13:30-kor, és Hétfőn, Június 17.-én, 11:00-től.

Időbeosztás

Stream


Comments (14)

  • Starcraft 2 Wings of Liberty

    |

    Lássuk jól érzem-e ma délelőtt 10 órakor kezdődött de csak fél 3-kor kaptunk róla hírt… látom ti se a precizitásról vagytok híresek.

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Sokkal jobb mintha nem is lenne róla nemdebár?

    Reply

  • Arape

    |

    Már hónapok óta lehet tudni róla más oldalakról, ezek szerint vagy nem tudsz olvasni vagy csak valami kurva okosat akartál írni, hogy lássuk milyen kibaszott jól tájékozott vagy.

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Csak szerettem volna ha lenne róla valami magyarul 🙁 .

    Reply

  • todor

    |

    Válasz Arape #3 üzenetére:
    Szerintem meg te akarsz kurva tájékozottnak tünni! Én sehol nem hallottam eddig róla és mivel mi hobby starcraftosok csak ide a sc2.hura járunk így szeretnénk aktuális hírt időben.Azért mert te egész nap csajok helyett a sc oldalrakra csöpög(tet)sz nem kell a másikat fikázni. GG Dreamhack! Király hogy van ilyen rendezvény.
    Köszi a hírt sc2.hu Az első kommentelőnek üzenném, hogy a twitch tv-n ha vége felrakják az elejétől. én is megvárom, bár lehet a legvégét megnézem. 🙂 Üdv

    Reply

  • whitecoffee

    |

    Látom nagyon értünk hozzá, hogy elvegyük valakinek a kedvét attól, hogy szabadidejéből bármit is áldozzon.

    Reply

  • Fana

    |

    Szerintem meg tök jogos amit az első kommentelő írt .. nem lenne rossz IDŐBEN értesülni a dolgokról.
    De persze ettől függetlenül köszönjük hogy legalább vetted a fáradtságot és kihírezted 🙂

    ui: HAJRÁ HuK ! 😀

    Reply

  • kartondoboz

    |

    Válasz whitecoffee #6 üzenetére:
    tehát ha valaki a szabadidejében csinál valamit akkor azt tilos kritizálni?

    Reply

  • papirsarkany

    |

    kritizálni lehet, paraszt módjára beszólni nem …

    Reply

  • todor

    |

    Jááá nagyon király meccsek voltak, félelemetes volt tod vs stephano meccse! Gyönyörűen játszott stephano, de akkor is annak drukkolok hogy üsse már ki valaki! 🙂

    Reply

  • todor

    |

    Este nézzétek emberek, nem éri meg kihagyni!

    Reply

  • S0XWilden

    |

    Válasz todor #11 üzenetére:
    Bocs pedig én kihagytam, mert az estét inkább a csajommal töltöttem, mint hogy starcraft 2-re csöpögtessek… Ohh bocs, pont ezért szóltál meg valakit feljebb. képmutató tirpák nerd.

    Reply

  • pRaZz1n

    |

    #12 te is sczel ,tökmind1 ,hogy van barátnőd vagy nincs úgyan úgy nerd vagy! 😀 Speciel nekem reggeli meló előtt jól jött egy kis izgalmas stream 🙂

    Reply

  • todor

    |

    Válasz S0XWilden #12 üzenetére:
    Persze hogy kihagyod a fizetsz a lukért 😀 De persze lehet én látom rosszul a helyzeted és fogcsikorgatva kibirtad hogy a nőddel foglalkozz, hogy utánna beírhasd ezt a kommentet. 🙂 Igen te nem vagy tirpa XD Off

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.