Január 24-én 19:00-kor tart bemutatót a DeepMind csapata a StarCraft 2-ben elért legújabb eredményeikről. Ha valaki nem hallott volna még a DeepMind cégről, akkor röviden annyit érdemes tudni róluk, hogy ők fejlesztették ki az AlphaGo nevű Go játszó mesterséges intelligenciát, mely 2016 márciusában 4-1-re legyőzte Lee Sedol-t, aki akkor a világ legjobb Go játékosának számított. A 2016-os BlizzCon során a Blizzard és a DeepMind bejelentették, hogy közösen fognak dolgozni azon, hogy a StarCraft 2 lehessen a mesterséges intelligencia kutatás egyik következő kutatási területe. A pár hónapja megrendezett 2018-as BlizzCon során is tartottak egy beszámolót, de csak szóban számoltak be az eredményekről. Most csütörtökön élő bemutatóra kerül sor, melynek Dan ‘Artosis’ Stemkoski és Kevin ‘Rotterdam’ van der Kooi lesznek a kommentátorai.
Stream
HomeStory Cup XVIII
A mai napon 13:00-kor kezdődik a HomeStory Kupa XVIII. bajnoksága, melynek a TaKeTV 2000 négyzetméteres, krefeld-i stúdiója ad otthont. A verseny vasárnap estig tart, amikor is kiderül, hogy a 32 induló játékosból ki nyeri el a bajnoki címet és a vele járó 8 000 dollárt. A bajnokságban a fenti 32 játékos indul, akikből szombatra már csak 16 marad, a vasárnapi rájátszásra pedig már csak 8. A kommentátorok a HomeStory kupák hagyományához hűen a játékosok lesznek, illetve 6 meghívott kommentátor. Ha valaki lemaradna az élő adásról, akkor a közvetítések végeztével újra lejátsszák az aznapi műsort felvételről.
Stream 1, Stream 2
Legacy of the Void 4.7.0 Patch
Megjelent a 4.7.0-es patch, ezzel elérhetővé vált a BlizzCon-on bejelentett új Co-op parancsnok: Zeratul.
WCS 2018 Világbajnokság rájátszás
A mai napon 20:00-kor folytatódik a WCS Világbajnoksága, ahol a WCS rendszer megmaradt 8 legjobb játékosa küzdhet meg a 700 000 dolláros összdíjazásért, melyből a bajnok jutalma 280 000 dollár. Ma a negyeddöntőkre kerül sor, ahol a játékosoknak 3 győzelemre van szükségük a továbbjutáshoz. Holnap az elődöntők és a döntő kerül megrendezésre, előbbiben szintén 3, míg utóbbiban már 4 győzelemre van szükség a bajnoki kupa megszerzéséhez.
Stream, kezdés 20:00
QLASH Casters Invitational
A mai napon 18:00-kor kezdődik a QLASH Casters Invitational. A versenyben 16 kommentátor indul, akik 4 darab 4 fős csoportba osztva küzdenek meg a rájátszásba való továbbjutásért. A részletes csoportbeosztást az olvass tovább linkre kattintva láthatjátok. Az A csoport 21-én, a B csoport 22-én, a C csoport 23-án és a D csoport 29-én kerül közvetítésre, míg a negyeddöntők 30-án. A versenyben résztvevő kommentátorok portréi (lásd fent) a StarCraft 2 játékban is elérhetőek, és itt lehet őket megvásárolni, az így befolyt összegből lesznek jutalmazva a résztvevők. A bajnokság kommentátorai ToD, Harstem és Lambo lesznek.
Stream
Legacy of the Void 4.7.1 Patch
Megjelent a 4.7.1-es patch, és ezzel kezdetét vette a 2018-as év 4. Ladder szezonja, mely a patch játékegyensúlyt érintő változtatásai mellett 4 új pályát is hozott magával.
WCS 2018 Világbajnok: Serral
Joona „Serral” Sotala a BlizzCon és a WCS történelmének első nem dél-koreai bajnoka.
WCS 2018 Világbajnokság csoportkör
A mai napon 18:00-kor kezdődik a WCS Világbajnoksága, ahol a WCS rendszer 16 legjobb játékosa küzdhet meg a 700 000 dolláros összdíjazásért, melyből a bajnok jutalma 280 000 dollár. Október 26-28 között a verseny csoportköre kerül lebonyolításra, ahol 4 darab 4 fős csoportba sorolják a játékosokat. A csoportokból való továbbjutáshoz két mérkőzéssorozat megnyerésére van szükség. Október 26-án az A és B csoportból, október 27-én a C és D csoportból, 3-3 mérkőzéssorozat kerül lejátszásra, 28-án pedig a maradék mérkőzéssorozatok.
Stream, kezdés 18:00
A Teamliquid csapata minden játékosról írt egy ismertető cikket, melyeket itt olvashattok el. A Blizzard pedig interjú videókat készített 4 játékossal, melyeket itt nézhettek meg, vagy ha lejjebb görgettek itt a főoldalon.
