PlayIT 2013 Tavasz Összefoglaló

GaBoO . Hírek 2361

 playit-2013-aprilis_screenshot_20130220120733_3_original

A hétvégén sikeresen lezajlott Magyarország legnagyobb gamer kiállítása, a PlayIT. Vitathatatlanul bebizonyította a résztvevők hatalmas tömege, hogy végre kis hazánk játék kultúrája egy fontos mérföldkőhöz érkezett. Természetesen mi is képviseltettük magunkat a rendezvényen 6 géppel, amik a SC2: HotS futtatására tökéletesen elegendők voltak.

Minden kezdet nehéz

A napunk kezdetét ez tökéletesen ábrázolja, mert sikerült a technika ördögének közbeavatkoznia rögtön a legelején. Sajnálatos módon kivetítő és hangosítás nélkül maradtunk, így a tervezet streamelés is elmaradt. Ám a nehéz kezdés után a legtöbb problémát sikerült kijavítanunk és a tervezett menetrendet tartanunk.
A 9 órai kezdést követően is már hatalmas tömeg özönlött be az épületbe és vette birtokba a különböző standokat, többek között a miénket is. A minket megrohamozó érdeklődők száma jóval felül múlta az elvárásokat és szerencsére ezt az állapotot egészen a nap végéig szinte töretlenül tudtuk tartani.

_DSC9319-mStarCraft 2 Stand Rohamozva_DSC9233-m

CP, CP, CP…

Az utolsó PlayIT óta történt egy alapvető és fontos változás, mégpedig a PlayIT és a HoldfényCon különválása. Voltak félelmeink, hogy ez miatt a cosplayerek is eltűnnek, illetve drasztikusan lecsökken számuk a rendezvényen. Mindenki örömére sok-sok Teemo-t, Annie-t, Katarina-t és majdnem minden fal mögött egy-egy férfi szemeket gyönyörködtető Lara Croft-ot találhattunk. Természetesen ezek mellett láthatók voltak még anime/manga cosplayerek. Kicsit elszomorító, hogy nem találkoztunk egyetlen SC2-es cosplayel sem.

_DSC9443-m_DSC9239-m

Igaz nem volt Resident Evil stand, de ez nem tartotta vissza a PlayON és a Professional MakeUp School sminkmestereit attól, hogy a látogatók nagyobbik hányadából vérszomjas zombikat varázsoljanak. Ezt a jópofa ötletet azzal koronázták, hogy az este egy záró műsoraként zombi szépségversenyt tartottak.

_DSC9449-m

A vállalkozó szellemű cosplayerek és önnön jelölt zombie hadak mellett mi sem mutatta jobban a cosplay fontos szerepét a PlayIT-en, mint pár kreatív cosplayer szervező, például Sophiaso R2-D2 szerelékével tisztelgett a Star Wars előtt, Sirius pedig egy rövid időre Sims karakter lett. Ha már Star Wars akkor nem hiányozhattak az 501-es Légió katonái sem.

sophiaso-vader-msophiaso-m_DSC9461-m

Küzdelem a végsőkig

Természetesen most is rendeztünk egy mini-tournament-et, ahol 16 játékos próbálhatta ki magát az értékes nyereményekért. A mini-tournament menete Bo3 volt a döntőig, majd az első helyért Bo5-ban kellett megküzdeni. Az 1. helyezet egy pólóval és egy StarCraft 2: Heart of the Swarm Collector’s Edition-nel lett gazdagabb, míg a 2. és 3. helyezettek egy-egy pólóval.

A jelentkezést a kiírás szerinti 11:00-kor megkezdtük és 11:01-kor le is zártuk, a hatalmas érdeklődés miatt pillanatok alatt megteltek a helyek. A 12 órakor el is indítottuk, Darc1n kezét több mint valószínű a sors vezette mikor összesorsolta a versenyzőket. Mivel nagyjából mindenki a neki megfelelő ellenfelet kapta meg ez által nagyon jól balance-t és izgalmas meccseket követhettek végig a nézők. Végül a döntőben Mosten és Destin maradt, tőlük nagyon szép végjátékot láthattunk, amit végül 3:0-ra Mosten nyert meg.

_DSC9422-m_DSC9425-m

Közben a szomszéd standnál új értelmet nyert számunkra a „Zerg Rush” kifejezés, amit a Sirius-t letámadó gyerek-, illetve rajongó sereg demonstrált. Ezek után Sirius nagy eséllyel szállhat szembe Kerrigan-nel a „Heart of the Swarm” címért.

_DSC9406-m

A verseny zárásával következtek az elmaradhatatlan Showmérkőzések. Az új és amatőr játékosok profi taktikákat leshettek el a fellépő Orosz „Breach” Dénes-től és ellenfelétől Szabó „Mate” Máté-tól. A fiúk feladata viszont nem ért véget a közönség szórakoztatásánál, mert többen autógrammért is megrohamozták őket.

_DSC9419-m_DSC9380-m_DSC9463-m

És mi volt még?

A nagyszínpadot és a műsorvezetést a GameStar munkatársaira osztották, akik HP és Daev személyében nagy örömmel el is vállalták ezt a megtisztelő feladatot. Egy kis időre Siriusnak is átadták a lehetőséget, hogy megfürödjön a rivalda fényben. A mi berkeinken belül Breach volt látható a nagyszínpadon 12:40-től. Gyorsmérkőzéses kereten belül bemutatásra került a „Kő-Papír-Olló-Gyík-Spock” közönség játék. Illetve a most megjelent és megjelenő nagy játékok kaptak helyett a nagyszínpadon.

_DSC9320

Összegezném, de nem lehet

Az egyik legnehezebb részhez értünk el. Igazából pár mondatban nem lehetne összegezni a nap történéseit. Amit tudunk az az, hogy nagyon-nagyon jó hangulatban telt a PlayIT, talán ideig az egyik legjobbat élhettük át. Hatalmas tömegek érkeztek és nem is tudott mindenki bejutni. Az egyik tény, ami mutatja a rendezvény sikerét, hogy a sor majdnem a Széna térig elért. A másik fele, hogy aki túl élte és türelmesen kivárta a bejutást abban az esetben, ha vásárolni akart állhatott be az 576kbyte kígyózó sorába. Már nagyon régen nem lehetet látni ilyen aktivitást Magyarországon. Az is bebizonyosodott, hogy kinőttük a mostani kereteinket, ahogy elnéztük ez nem csak az StarCraft-ra igaz, hanem a rendezvény többi szereplőjére is.

A végére még egy kis ajánló a rendezvényről más szemszögekből:
GameStar Hype
GameStar Online
TinodiVideo
PlayIT Face
A felhasznált képekért köszönet: EX3QTE-nak, a [WiLD]-ból.


Comments (1)

  • Shakuras

    |

    Szerencsére fellépőként nem kellet kivárnom hogy bejussak, csak úgy gubbadt a szemem reggel fél 10-kor hogy mi van itt. 😀 Szerencsére az sc2 hotsal együtt is megvan szal megy a kockulás. 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=OqvpnUeZ7JA (kék fehér ruhás raiden lennék én… :D)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.