2014 GSL Code S 2. szezon negyeddöntők 1. napja

Ander . Hírek 1307

GSL

Eredetileg előzetesnek szántam ezt a cikket, de a negyeddöntők első napja ma volt. Aki látta a mérkőzéseket az remélem jól szórakozott. Én csak felvételről tudom nézni a meccseket és lehet nem vagyok ezzel egyedül, így valakinek még lehet ez a megkésett cikk is előzetes :). A tovább után elolvashatjátok a negyeddöntő első napján versengő játékosokkal készített riportokat. A nyilatkozatok közvetlenül a csoport körök után készültek, amikor még nem mindegyik játékos tudta, hogy ki is lesz az ellenfele.

A felvételek megtekinthetőek a GSL Twitch csatornáján

SKT_Classic vs SKT_Paralyze

Jin Air Green Wings Maru vs SKT_Soulkey

P SK Telecom T1 Classic

Classic

Milyen érzés először eljutni a negyeddöntőbe?

Már hosszú ideje ki vagyok éhezve az egyéni ligákra. Szerettem volna a negyeddöntőig eljutni, ezért boldog vagyok, hogy most sikerült. Az önbizalmam is nagyban javult, mert prominens játékosokon és csapattársakon küzdöttem át magam.

Két csapattársaddal kerültél egy csoportba. Nem okozott ez nehézséget a felkészülésben?

Néhány nappal előtte vettünk részt egy továbbképzésen, így nem állt sok idő a rendelkezésünkre. Ezért ahelyett, hogy játékokban gyakoroltam volna inkább elméleti felkészülést végeztem és felvételeket néztem.

A csoport elsőségért folytatott sorozat első meccsében négyszer cannon rusholtál. Mi történt?

A Zergek nagyon zavarónak találják, ha a Froston a bázis bejáratánál cannon rusholnak. Ezért úgy álltam hozzá, hogy mindenképpen jól jövök ki a helyzetből. A Zergek még gyakorlás közben is, rendszeresen, nehezen tudják kezelni a helyzetet. Ma azért nyertem, mert a canno rushok jobban sikerültek mint gondoltam.

A második meccsen soO bosszút állt egy baneling all-innel. Akkor mit éreztél?

Gondoltam erre a lehetőségre. Viszont rosszul helyeztem el az épületeimet, és túl olcsón adtam a győzelmet egy olyan játékban, amit meg is nyerhettem volna, aztán az előző szezon traumái is elkezdtek kísérteni.

A harmadik meccs egy eliminációs versenybe torkollott. Esélyesnek láttad a győzelmet?

Őszintén szólva nem gondoltam, hogy a játék így fog alakulni. Nem akartam lemaradni, ezért úgy döntöttem, hogy magamhoz kell ragadnom a kezdeményezést. Úgy gondolom ezért tudtam győzni.

Először jutottál el a negyeddöntőig. Mik a további céljaid?

Mivel még soha nem jutottam el a negyeddöntőig, ezért ez volt az első és legfőbb célom. Most viszont úgy gondolom, hogy egy nagy lehetőség áll előttem. A bajnoki cím a célom.

Mivel ez az első negyedöntőd érzel bármilyen nyomást a Bo5 rendszer miatt?

Ez az első alkalom, hogy ilyen formátumban játszom, ezért kihívásnak látom. Viszont a csapatomban több olyan játékos is van, aki már nyert bajnokságot vagy messzire jutott egy bajnokságban, ezért úgy tervezem, hogy tőlük kérek tanácsot.

A B Csoportból másodikként továbbjutó játékossal fogsz szembe kerülni. Kit szeretnél ellenfelednek?

Mindig magabiztosnak érzem magam PvZ-ben. Mivel Life-tól kikaptam az első csoport körben ezért vele. Bosszút akarok állni.

Elsőként jutottál tovább a csoportból. Viszont két csapattársad még folytatja a küzdelmet.

Úgy vélem kettejük közül egyikük biztosan továbbjut. Cserébe egyikük biztosan kiesik, őt majd vigasztalnom kell.

Bármi egyéb, amit hozzá szeretnél fűzni?

Ez az első alkalom, hogy eljutottam a negyeddöntőig. Keményen fogok dolgozni, hogy ne vesztegessem el ezt a lehetőséget és akár még a bajnoki címet is megszerezzem. Remélem a rajongók sokszor szurkolnak majd nekem.

VS

P SK Telecom T1 ParalyzE

ParalyzE

Hogyan érzed magad, most hogy először jutottál el a negyeddöntőbe?

Jól érzem magam, de ez egy furcsa jó érzés. Örülök, hogy nem kerültem szembe a csapattársammal, de annak nem, hogy Rain kiesett. Nem mintha miattam esett volna ki, de csalódott vagyok, mert nem tudtunk együtt továbbjutni.

Kétszer is legyőzted Life-ot. Összesen 5 meccset játszottál ellene. Van olyan meccs, amire kifejezetten emlékszel?

Az utolsó sorozat második meccse King Sejong Stationön nagyon kiábrándító vereség volt. Keményen felkészültem, hogy hárítani tudjam a támadását, de így is veszítettem (nevetés). Azt mondanám, hogy az utolsó sorozat 3. meccse Overgrowthon komoly kihívást jelentett. Elveszítettem az expansionnél levő Nexusomat így nem tudtam irányítani a játék ritmusát. Annak ellenére, hogy rendelkeztem minden információval a Zerglingjeinek hollétével kapcsolatban, nem tudtam időben kifejleszteni a Warp Gateeket és ezért elveszítettem a Nexust. Rá kellett döbbennem, hogy akár a mérkőzést is elveszíthetem.

Miért tudtad mégis megnyerni a harmadik meccset?

Miután elveszítettem a Nexusomat úgy véltem, hogy hátrányban vagyok, de miután egy hallucinációval felderítettem Life bázisát láttam, hogy technológiában nagyon el van maradva. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán még van esélyem, ha a Void Rayekkel sikerül megzavarnom, miközben újból megpróbálok terjeszkedni. Úgy éreztem, hogy nem lehet sok Droneja hiszen nagyon sok Zerglinget gyártott. Viszont elkövettem néhány hibát én is. Mindeközben túl sok Probeot gyártottam és nem tudtam megfelelően gázt bányászni. Ezért is lett ilyen szoros ez a meccs.

Totális vereséget szenvedtél el Solartól a győztesek közötti meccsben.

Nem befolyásolt, hogy veszítettem Solar ellen. Az egyetlen dolog, ami bosszantott, hogy nem tud majd mindkettő SKT játékos továbbjutni, ha nem én jutok tovább az első helyen. Mindenáron meg akartam nyerni a győztesek közötti meccset, így nagy csalódás ért. Ha visszatekintek azokra a meccsekre, akkor azt látom, hogy nem túl jól választottam ki a build orderjeimet. Viszont a vereség nem volt annyira rossz, hogy úgy érezzem egy falnak ütköztem.

Csapattársaddal Classiccal kerülsz majd szembe a negyeddöntőben.

Előzetesen soO azt mondta, hogy majd vele kerülök szembe miután elsőként jutok tovább a csoportomból (nevetés). Végül Classiccal kell majd megmérkőznöm. A pozitív oldaláról közelítem meg ezt a helyzetet. Hiszen akárki is nyerjen egy SKT játékos biztosan eljut az elődöntőbe. Bár azért én akarok lenni az, aki továbbjut. Leginkább azért, mert most nekem kell a jobbnak bizonyulnom.

Magabiztosnak érzed magad Classiccal szemben?

Jelen pillanatban elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy az esélyek egyenlőek legyenek. Ha PvP meccset kell játszania a Proleagueben, akkor mindig ellenem játszva készül fel. Ezért úgy gondolom, hogy külön kell választanom a Proleaugere való felkészülés során használt stratégiákat és az egyéni ligára használtakat. Viszont ez az összecsapás számomra kevésbé fog arról szólni, hogy ki ismeri jobban a másikat és inkább arról, hogy kinek jobb a hozzáállása és kinek jobbak a build orderjei. Ezek alapján nehéz megjósolni, hogy ki is fog nyerni és ki fog veszíteni.

Miben különbözik ez a szezon az előzötől, amikor is kiestél az első csoport körben?

Az előző szezonban nem játszottam túl jól. Nem voltam elég képzett. Különösen PvZ-ben voltam nagyon gyenge. A PvT-m még mindig azonos szinten van, és a PvP-m az utóbbi időben sokat javult. Raintől sokat tanultam a PvP-ről. A PvZ-m sokkal erősebb lett manapság. Mióta Soulkeyel és soOval lakok egy szobában nagyban növekedtek a PvZ-vel kapcsolatos ismereteim. Soulkey azt tanácsolta, hogy figyeljek oda az új bázisok megszerzésére és ez sokat segített.

Bármi egyéb, amit szeretnél hozzáfűzni?

Keményen fogok készülni a következő meccseimre is (nevetés).

T Jin Air Green Wings Maru

Maru

Hogyan érzed magad a negyeddöntőbe való jutás után?

Nem igazán érzem át a helyzetet, a meccsek túl gyorsan véget értek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar végzek. Mikor támadni mentem mindig vége lett a meccsnek (nevetés).

A közelmúltban tartott Jin Air promóciók miatt nem maradhatott sok időd a gyakorlásra. Hogyan készültél fel?

Elsősorban ladder játékokkal.

Miért élezted ki a stratégiáid többségét a játék kezdeti szakaszára?

Ezek improvizált döntések voltak. Így akartam játszani. Semmi konkréttal nem készültem Stork ellen. Soha nem láttam a korábbi meccseit. Ha kiderítették volna, hogy mire készülök, akkor valószínűleg egyből feladtam volna.

Úgy tűnik, hogy a patch óta megnövekedett a Hellbat használat. Téged is befolyásolt a patch?

Nem szeretem a Hellbateket. Ezért úgy gondolom, hogy számomra használhatatlan a patch.

A Dark elleni első meccsen, úgy tűnt az ütközetben előnyben vagy, de végül sikerült hárítania. Ennek volt rád valami hatása?

Majdnem sikerült nyernem, de túlbecsültem az előnyömet és ezért veszítettem. Viszont ez egyáltalán nem zavart meg.

A második meccshez Allterzim Strongholdot választottad és egy Reaper alapú játékstílust mutattál be. Ez is egy improvizált döntés volt?

Igen. Egy macro játék és a Reaper játék között vacilláltam, de végül a Reaper alapú stratégiát választottam, mert úgy éreztem, hogy Dark most fog először találkozni vele. Bár ahhoz is kellő önbizalmat éreztem magamban, hogy egy macro játékot is megnyerjek Alterzim Strongholdon.

Azért mondtad, hogy Zesttel szeretnél szembe kerülni, mert nagyon magabiztosnak érezted magad TvP-ben?

Nem érdekel, hogy Zesttel kerülök-e szembe. Csupán úgy érzem, hogy jó volna számomra, ha Protoss ellen játszanék. Ez az a párosítás, amiben legmagabiztosabb vagyok.

A GangNam Terran stratégia, amit Habitation Stationön használtál szintén improvizált volt? (A GangNam Terran kifejezés alatt a koreaiak azt értik, hogy a játék kezdeténél a CC-t átrepítik az arany erőforrásokhoz.)

Igen. Nem különösebben kedvelem ezt a stratégiát, de ma nagyon ki szerettem volna próbálni valamilyen indíttatásból.

A legutóbbi szezonban kiestél a negyeddöntőknél. Mit gondolsz ebben a szezonban meg tudod szerezni a bajnoki címet?

Először látnom kell, hogy ki lesz az ellenfelem. Azt gondolom, hogy nem lesz gond, hacsak nem Soulkeyel kerülök össze. Nem számít, ha végül vele kerülök szembe, de remélem, hogy Soulkey elsőként jut tovább a csoportjából (nevetés).

INnoVation a D Csoportban játszik. Szeretnél mondani bármit azzal kapcsolatban, hogy rajtad kívül ő az egyetlen Terran?

Úgy gondolom, hogy ő majd még nálam is jobban teljesít.

Bármi egyéb, amit szeretnél hozzáfűzni?

Remélem akármi is történik TRUE tovább jut a negyeddöntőbe. Illetve szeretném megköszönni a Jin Air munkatársainak a kemény munkát, amit a promóciónkba fektettek.

VS

Z SK Telecom T1 Soulkey

Soulkey

Egy szoros meccs után jutottál tovább a negyeddöntőbe, hogyan érzed most magad?

Általánosságban véve minden meccsem nehéz volt, de az INnoVation elleniek jelentették a legnagyobb kihívást. Cserébe mivel nehéz volt megszerezni a győzelmet sokkal boldogabb vagyok.

Mit gondolsz miért maradtál alul Zesttel szemben?

Nem hoztam túl jó döntéseket. Nagyon gyengén szerepeltem. Csalódás volt, és ha legközelebb szembekerülök vele, akkor biztosra akarok menni.

Nem volt senki sem ebben a csoportban, akinek nyilvánvaló előnye lett volna a többiekkel szemben. Te hogyan álltál hozzá az egyes meccsekhez?

A célom az volt, hogy elsőként jussak tovább. Bosszantó módon viszont másodikként sikerült csak. Azt mondták, hogy minden ellenfelem veszélyes ragadozó, de a felkészülés olyan jól ment, hogy nem akartam elhinni.

Néha-néha all-ineket is használtál a mai napon. Miért?

Nem állt kellő idő a rendelkezésemre a felkészüléshez, ezért előkészítettem néhány all-int is. Készültem velük, mert úgy gondoltam, hogy időnként jó lesz majd bevetni őket. Bár őszintén szólva, úgy érzem, hogy Zest ellen csak azért működött, mert nem számított rá, ezért nem is vagyok rá igazán büszke.

Az INnoVation elleni utolsó meccsed nagyon kiélezett küzdelem volt. Te milyennek láttad a helyzetet?

Felkészülés közben soha nem szembesültem ilyesmivel, ezért nagyon veszélyes helyzet volt. Nem járt más a fejemben mint, hogy hárítanom kell. Úgy gondolom, hogy jól sikerült hárítanom.

A következő ellenfeled Maru. Úgy tűnik, hogy te vagy fölényben. Te hogyan érzed?

Őszintén szólva a ZvT sokat nehezedett mostanában. Nem lesz egyszerű, de keményen fogok dolgozni, hogy találjak egy kiutat magamnak. Jelentős előnyben vagyok, de úgy gondolom, hogy most nehéz dolgom lesz.

Maru mellett a bajnokságnak ezen ága Classicból, ParalyzEból és belőled áll, vagyis nagy az esélye, hogy egy T1 játékos eljut a döntőbe. Erről mit gondolsz?

Nem számított, hogy a csoportomból elsőként vagy másodikként jutok tovább. Nagyon magas volt az esélye, hogy bármi is történjen, az elődöntőben egy csapattárssal kell megküzdenem. A team kill mindentől függetlenül be fog következni, de ha eljutok a döntőig, akkor szeretném elkerülni a ZvZ-t. Ezért akartam elsőként továbbjutni a csoportomból, hogy elkerüljem a ZvZ döntő lehetőségét, de nem sikerült, ami csalódást jelent.

Végre valahára megszakítottad a Shine elleni vereség sorozatodat. Erről szeretnél nyilatkozni valamit?

Nem vagyok túl boldog ezzel kapcsolatban. A kezdetektől fogva magabiztosnak éreztem magam. Viszont összességében nagyon passzívak voltak a megmozdulásaim a mai napon. Befolyásolt a közös múltunk, de ezután nem lesz semmi ilyesmi. Bár őszintén, különösen az első meccsen, minden szempontból nagyon passzív voltam.

Mi a célod ebben a szezonban?

A célom a bajnoki cím. Viszont még mindig vannak hiányosságaim ZvP-ben, ha nem tudok felülkerekedni ezeken, akkor nehéz dolgom lesz. Le kell küzdenem a gyengeségeimet ZvP-ben.

Szeretnél még bármi egyebet hozzáfűzni?

Örülök neki, hogy biztosítottam a helyemet a következő szezonban az által, hogy eljutottam a negyeddöntőbe. Keményen fogok dolgozni, hogy jó formában legyek ZvT-ben és a még hátralévő Proleague meccsekben is.

Forrás


Leave a comment

You must be logged in to post a comment.