Megnyílt a Blizzard Store

Astonkacser . Blog 914

A Blizzard megnyitotta a napokban az online boltját, ahol kedvünkre válogathatunk és rendelhetünk a Blizzard termékei között/közül.

store1.gif


baseballcap1.jpgElőször kételkedtem, úgy gondoltam ez nekem úgy sem jelent semmit. Aztán amikor regisztráltam, megörültem, hogy lehet „Hungary”-t is választani. Nagyszerű, hát akkor csapjunk a levesbe, ki is néztem magamnak az oldalt látható gyönyörűséget.

Na mondom, 17,99$ de hát egyszer élünk, megközelítőleg 23 év alatt nem költöttem ennyit fejfedőre, de ez most kell. Az első szépség hiba még délelőtt történt meg velem, amikor is a regisztráció során a képfelismerő nem akarta elfogadni azt, amit beírok neki. Legalább 10szer próbáltam, aztán magamban „$÷×ß%@ Blizzard”-al odébb álltam. Nemrég próbáltam újra, már sikeresen.

Aztán valahogy számítottam rá, hogy ez a dolog nem lesz olyan egyszerű, de azért majd meglátjuk. A végösszeg alább látható:

order1.PNG

Na itt mintha arcon csaptak volna egy péklapáttal, le is mondtam egyelőre a baseball sapkáról. Egyből megkerestem az európai változatot, hátha ott kisebbek a szállítási költségek:

store2.PNG

Úgyhogy projekt lezárva 🙁 .

Forrás:


Comments (4)

  • gabriel21

    |

    Nem adják olcsón a dolgokat.. xD
    De reméljük minél előbb megnyílik az európai változat! =)

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Reméljük, de a Diablo Archive-t nem találtam rajta, csak a másik 2-t. Addig maximum az amazon-t használom, de leőbb legyen keret, hogy legyen pótolni a magyarul meg nem jelent példányokat.

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    Én most a Starcraft társas magyar nyelvű változatára várok de nagyon, mert ha angol nyelven van csak akkor nem fogok 18000 forintot rákölteni. Inkább fizetek 19000-et de legyen magyar!

    Reply

  • god

    |

    #3: Idén biztosan nem fog már megjelenni magyarul, sőt az is lehet, hogy a későbbiekben sem.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.