Archive for január, 2009

2009. január – Számvetés, kérdések, jelentés a Blizzardnak

Nos egy kis össznépi bréjnsztormingra invitálom a kedves egybegyűlteket. Elérkezett hát az idő, hogy leadjuk a januári jelentést, amely az elmúlt időszakban kicsit … ööö … hogy is mondjam, akadozva sikerült. De most, hogy újult erővel tudom belevetni magamat az ilyen munkálatokba, lássuk a teendőinket:

  • Nézzük meg, hogy mi történt januárban
  • Vitassuk meg azokat a kérdéseket, amelyeket fel tudunk tenni Blizzard bácsinak
  • Szeretnék segítséget kérni a mostani és a jövőbeni jelentésekhez. Egy aktív tag kellene, aki angol tudással és SC2 terén nagy tájékozottsággal rendelkezik

Tehát a január eseményei:

  • Battle Report #1: Bár nem januárban, hanem december közepén jött ki, meghatározó esemény az évkezdésre. Az ezzel kapcsolatos kérdések most is jöhetnek
  • Dark Templar szavazás: Az év első közösségi eseménye, ahol szavazhattunk arról, melyik DT modell kerüljön bele a multiplayerbe
  • Kulas Ravine pálya: Ezt azért emelem ki, mert pályákkal kapcsolatban is tehetnénk fel kérdéseket
  • Balanszolás, középpontban a Zealot és a Colossus: ebben a hónapban, mint idáig is, a legtöbb szó a Protossról esett, így hát itt az ideje, hogy feltegyünk pár kérdést a Terranról és a Zergről is. Nem baj ha a kérdés már szerepelt régi kérdés-válaszokban, a balanszolás folyamatos, így rákérdezhetünk arra, most hol tart ez-vagy-az az egység balanszolása
  • Béta információ: Xordiah kiszivárgott béta információi jót sejtetnek, hamarosan jöhet a béta, így hát ezzel kapcsolatban is lehet kérdéseket feltenni
  • Kérdések és válaszok 48.: Észrevettétek, hogy már nagyon régen volt Pálya Készítő kiadás? A kedves pályakészítők kérdéseit várnám tehát

Amint láthatjuk az események nem pörögnek annyira, így hát vitassuk meg a kérdéseket, és aztán összegyűjtve leadom a Blizzardnak. A közreműködést előre is köszönöm mindenkinek!

Astonkacser . Blog 1428 23 hozzászólás

BlizzCast 7 – Starcraft nélkül ugyancsak

Ha abban reménykedtetek, hogy a következő Blizzcastban majd lesz valami érdekes, hát nem. Az egész 7-edik rész egy dologról szól: Wrath of the Lick King.

Nah gratulálok, de … volt már csak a Diablo III-nak szentelt rész, ez meg most csak a WoW-nak szentelt rész, ideje lenne már egy olyan rész is, ahol csak SC van. Ah, na mindegy.

Ha még most is érdekel valakit, akkor itt.

Astonkacser . Blog 1488 23 hozzászólás

Csomó apró frissítés

warp_ray_128.gifMéghozzá a Fansite Kiten keresztül, ami körülbelül 1 év óta most frissült, tudtam meg a Starcraft2Forum.orgtól.

Nos lássuk mi újat találunk a mostani csomagban:

  • 7 új screenshot (elképesztőek)
  • pár eddig nem látott artwork (illetve egy-két régebbi módosított változata)
  • friss épület és egység renderek (mindhárom fajhoz)
  • rakás új avatarnak való kis képecske (gief!)
  • nagy felbontású logók mind három fajhoz (ezek az új logók!)
  • egy-két kisebb hangfájl
  • 2 új kidolgozott fansite template

Nagyon szuper a letöltéshez KLIKKK! A screenshotok itt is megtekinthetők:

Screenshot10.jpg
Screenshot12.jpg
Screenshot02.jpg
Screenshot05.jpg
Screenshot06.jpg
Screenshot08.jpg
Screenshot09.jpg


Astonkacser . Hírek 1422 32 hozzászólás

Friss kék ibolya

Melyet ma legeltem a hivatalos fórumról. Karune volt ma a fejlesztők szócsöve, elmondott nekünk néhány apróságot:

  • A legújabb verzióban a Colossust tovább balanszolták, kapott több sebzést, de egy picit csökkentették a fegyvere gyorsaságát, plusz növelték a burst sebzést. Pár ilyen egységgel már elég szépen lehet ritkítani a light armorral rendelkező ellenfeleket.
  • Art szempontból a legutóbbi frissítések a különféle speciális effektekre, fegyverekre és animációkra terjedtek ki (véglegesítés!!!! OMG – bocs nem bírtam ki). Ezeket elég nehéz screenshoton megmutatni. Például a Marine a Hellion tüzétől úgy hal meg (ahogy a Drone), hogy hamuvá perzselődik. A következő kérdés-válasz kötegben ezekre is ki fogunk térni.
  • Az egyensúlyozás legutóbbi fázisában a Nighthawk különféle képességei mint például az Auto Turret nem energiából, hanem kristályból hozhatók létre. Ezek az ‘instant’ lehetőségek pillanatok alatt megváltoztathatják a csatatéren kialakult helyzetet …

Forrás:

Astonkacser . Hírek 1161 12 hozzászólás

Tanulj Starcraftot a Berkeleyn

Amindenit, jópáran beküldtétek nekem a mai omg hírt, amit még Hancu talált reggel. Megkockáztatom, hogy a hír hallatán az egész magyar internet forgalma megduplázódott:

A kaliforniai Berkeley egyetemen felvehető választható tantárgy indult, melynek témája: Starcraft

Szóval még mielőtt itt is megjelennék a teleportáló expertek, hogy mekkora baromság így-meg-úgy, szeretném elmondani, hogy ez egy választható alacsony kredites tárgy, heti 1 alkalommal. A tanterv a következő:

berkeley-text.gifWeek 1: Orientation / Competitive Gaming Industry Overview / StarCraft Boom in Korea
Week 2: Units, Strength, Weakness, Attributes, Stats
Week 3: Fighting Micro and Unit Use
Week 4: Army Movement and Positioning
Week 5: Expo and Macro
Week 6: Building Placement and Base Layout
Week 7: Scouting and Counters
Week 8: Harass
Week 9: Overloading the Enemy, Multi-plays
Week 10: Economic Basis, Micro vs Macro
Week 11: Timing and Evaluation of Resources
Week 12: Deception
Week 13: Mindset and Series Play
Week 14: Tournament

A diákoknak minden héten házi feladatot kell megoldaniuk, az első három már elérhető. Ilyen kérdések vannak, mint „Miért nem használják a Marine&Medic kombinációt olyan gyakran Protoss ellen?” vagy „Az alábbi listában jelölje meg a koreai progamereket:”.

Ha minden igaz nemsokára készül interjú a professzorral is. Kíváncsi leszek, hogy indul-e majd Starcraft2 kurzus is, Starcraft előkövetelménnyel 🙂 .

Forrás:

Astonkacser . Blog 2346 27 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 48.

Megjött hát a beígért 48. kérdés-válasz köteg. A régiekkel ellentétben most egész jó kérdések kerültek megválaszolásra. Kicsit szakítunk most régi hagyományainkkal és csak egy vázlatos összefoglalót adunk a teljes fordítás helyett.

Beszélgetés a fejlesztőkkel: Az új év köszöntével tovább folytatódik a Starcraft II fejlesztése, mind a multiplayer mind pedig a művészeti vonalon. Jelenleg a művészek véglegesítik, polírozzák az egységeket, és rengeteg új halál animációt adtak már hozzá a játékhoz. Például ahogy a Drone hamuvá válik, amikor a Hellion tüzes ágyúinak kereszttüzében elbúcsúzik az élettől, vagy ahogy az Overlord gázzal teli tömlői szétdurrannak, amikor egy Marine Gauss puskájától hal meg. Ezen kívül folytatóik az a folyamat, aminek a végén igazán epikus harcok szemtanúi lehetünk majd a játék során.

Ami a multiplayert illeti, a fejlesztők jelenleg azon dolgoznak, hogy további makrót tegyenek bele a játékba. A terv az, hogy a játékosnak legyen lehetősége a saját bányászását különféle módszerekkel felgyorsítani (mint amiről már Xordiah tájékoztatott minket), így előnyre tegyen szert azokkal szemben, akik erre nem fordítanak időt és energiát. Ezekről még majd hallgatunk az elkövetkező Q&A-kban, és a legközelebbi Battle Reportban.

A  kérdések összefoglalását ezúttal egyik kedves olvasónk druzil írta meg nekünk (köszönjük a segítséget):

1. A nem rég közzétett képeken esős éjszaka látható. Az éjszaka, vagy más időjárás-típusok le lesznek korlátozva a kampány módra? Esetleg a map editorban is be lesznek állíthatók?
Igen, csak a kampányban lesznek nagy valószínűséggel. Ezenkívül megtalálhatóak lesznek a map editorban, így a custom mapokhoz fel lehet használni őket.

Astonkacser . Cikkek 1988 71 hozzászólás

Át lettünk verve + élednek a kékek

Remélem nem túl sokan hitték el az előző posztban említett teóriát, ugyanis fake! A Blazur nevű srác beismerte, hogy kamu az egész. Nem is tehetett mást, mivel Shadowie egy teljes leleplező műsort készített neki. Szóval kiderült, hogy csak photoshoppolta …

Mindamellett feléledtek újra a kékek, de ezúttal csak rövid hozzászólásokkal jutalmazták meg az őrült népet a hivatalos fórumon.

cavez.gifHé Blizzard! Mikor lesz már frissítéééés??? Dustin Browder válasza:

Bocs, elfoglalt vagyok, játékot kell készítenem.

Hol van már a 48. kérdés válasz? Karune válasza:

Holnap lesz frissítés.

Astonkacser . Hírek 1572 35 hozzászólás

Blizzard béta utalás?

omgomg.jpgHoppá, komolyan ez már tényleg jelzi a dolog közeledését. Emlékeztek még a WWI 2008 előtti időkre? A Blizzard oldalain mindenfelé megjelentek Diablo III-ra utaló jelek.

Az SC2Armory egyik tagja találta a következő CAPTHCA képet a hivatalos fórumokon. Tudjátok ez olyan kép, amin elmosódott betűk vannak, amiket be kell gépelned. Ezzel igazolod a rendszer felé, hogy nem vagy „webrobot”.

sc2betarumor.jpg

Na? Na? Béta márciusban? (Betainmar) Ollé!

UPDATE: A lelkes fórumozók találtak még több ilyen utalást. Igaz van aki azt írja, hogy ő „b3t42011”-et kapott.

Astonkacser . Hírek 1466 25 hozzászólás

Már készül az első SC2 fan kampány

lotc.jpg

Akármilyen furcsa is, elsőre én sem hittem a szememnek, de igen. A Starcraft II-höz már most készül egy kampány, amit fanok terveznek, és fanok kiviteleznek. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy valami gyenge minőségű küldetéslemezről van szó, nézzétek meg az intrót (HD itt):

Szerintem mindenképpen ígéretes, főleg, hogy mindent maguk csinálnak a srácok. De hát nincs is még kinnt a Starcraft II, akkor hogyan? Na igen, SC2 még közel sincs a megjelenéshez, a pályaszerkesztő pedig csak a végleges játékkal jön majd. Amit idáig csináltak:

  • 4 hasonló előre renderelt videón dolgoznak már (és még egy csomót terveznek majd az SC2 grafikus motorjával elkészíteni)
  • 769 oldalnyi forgatókönyvet írtak már
  • 13 órányi hangfelvétel van készülőben (ehhez most is keresnek hangszínészeket)
  • átlag 20 percnyi dialógus az egyes küldetésekhez
  • 3 epizód: Past Porpuses, Dawn of Darkness, Galaxy of Fire

A terv a következő: a Starcraft II megjelenése után kb. 3-4 hónappal kiadják az első epizód első két misszióját, majd minden héten egyet az első epizód végéig. Ugyanígy a második és harmadik epizóddal. Mindezt 100%-ig ingyen!

Úgy látom ha megjelenik az SC2, és már végigvittük az első kampányt (Wings of Liberty), akkor sem fogunk szórakozás nélkül maradni a második kiadásáig (Heart of the Swarm). Epik lesz.

Forrás:

Astonkacser . Blog 1566 20 hozzászólás

Egy kis béta infó

4playerslogo.pngDav nevű kedves olvasónk hozta nekünk a bréking nyúzt, amely a 2009-es ESL döntőről való (amit Bécsben rendeztek meg hétvégén). A Starcraft2.4Players.De weboldal egyik tagja kinnt járt az eseményen, és írt egy szép hosszú beszámolót a Starcraft2 meccseiről. Nem is ez a lényeg, hanem hogy az első napon beszélt Xordiahhal, és megtudta tőle a következőket:

  • A Blizzard már tudja, hogy mikor indítja a bétát, de persze ez még titkos (Ójaj! Ez jót jelent!!!)
  • A Multiplayer már egy-két részlettől eltekintve készen van
  • Lesz egy csomó lehetőség majd béta kulcsokat szerezni (versenyek, pályázatok)
  • A jelenlegi verzióban van valami Dark Pylon-szerűség, ami a cooldown leteltével felgyorsítja a Probe-okat (????)
  • A Command Centernek is van egy cooldownnal ellátott képessége, amivel nagyobb SCV-t lehet gyártani, ami gyorsabban termel
  • A Supply Depotot upgradelni lehet, hogy +2 supplyt adjon
  • Xordiah teljesen Protoss párti (lol)
  • Az Immortalok nagyon erősek a jelenlegi verzióban

Nos uram, úgy érzem lassan elkezdhetünk készülődni a bétára. Jövő héten lezavarom az utolsó vizsgámat, aztán nekilátunk a drasztikus átszervezéseknek.

Astonkacser . Hírek 1440 35 hozzászólás