BroodLord plusz érdekes kérdések

Astonkacser . Hírek 1335

A német Gamestar magazin jelentetett meg a napokban egy cikket a Starcraft II-ről, amiben Dustin Browder válaszolt egy-két kérdésre. A szöveget a TeamLiquid fordította le nekünk angolra. 

Na először is nézzük a lényeget, az új BroodLord egységet, amely – bizonyára hatalmas megdöbbenést és ovációt okozva ezzel közönségünknek – a BroodWarban lévő Guardiannak felel meg. Hoppá! Micsoda drámai fordulatoknak lehetünk szemtanúi.

broodlord

Többet sajnos nem tudtunk meg erről az egységről, ez van. Na de itt van három érdekes kérdés, röviden összefoglalva:

1. A Thor rengeteget változott az elmúlt két évben. Volt az a koncepció, hogy a Thort le lehet sebezni, aztán mozdulatlan lesz és 200 gázért újra mozgóvá építhető vissza. Az volt ezzel a gond, hogy ha támadni mentél és az ellenfélnél sérült le, akkor már tök mindegy volt, vesztes csatában már nem tudtad ezt kihasználni. Ha pedig otthon vertél vissza egy támadást, akkor meg túlságosan is nagy előnyre tettél szert, mert pikk-pakk összekaptad a seregedet. Ezért döntöttek úgy, hogy ezt a képességet kiveszik. Jelenleg van egy „Particle Cannon” képesége, amely szétzúzza az előtte lévő ellenséget.

2. A Starcraft II AI (mesterséges intelligencia) alapvetően nem fog csalni. A sima Starcraftban az AI mindent látott a pályán és pontosan tudta, hogy mit csinálsz. Ezzel szemben az SC2-ben az AI pont annyit lát a játékból mint te. Ha információt akar szerezni rólad, akkor el kell küldenie egy felderítőt, és az így birtokába jutott információk alapján fogja adaptálni a stratégiáját (például meglátja, hogy van Battlecruisered és egyből kilép a játékból .. de ez csak ->vicc<- ). Egyedül az „Insane” fokozat különbözik ettől annyiban, hogy több nyersanyagot kap minden bányászás alkalmával.

3. Volt egy olyan ötlet, hogy a játékot befolyásolja a nappalok-éjszakák váltakozása, vagy az időjárás. A válasz: nem lesz ilyen. Például képzeljük el, hogy egy havas pályán az egységek a havon lassabban mozognak. Ez totál tönkre teszi a fajok közötti egyensúlyt. Főleg a Zergnek gond ez, mert ott az egységek mozgékonyságán nagyon nagy hangsúly van. Vagy például esős időben a levegőben lévő egységek nem látnak olyan messzire. Az ilyen lehetőségek miatt totál át kellene szervezni az egész játékot. Egy érdekes ötlet egyébként ez a jövőre nézve, de most semmiképpen nem akarnak ilyesmit csinálni.

Még egy pár plusz infó:

  • A Nighthawk ismét új nevet kapott, most már Raven. Van egy új képessége: Defensive Drone. Ha lerakod, akkor ez felfogja az ellenfél bázis védelmének rakétáit és lövéseit, mint például a Missile Turretét.
  • A High Templarnak van egy új képessége: Plasma Surge. Feltölti minden baráti Protoss egység pajzsát feltölti egy adott sugarú körben.

Comments (31)

  • The Zerg Overmind

    |

    Ez milyen hülyeség már? Legyártasz egy BC-t, és amint meglátja az AI egyből feladja… Továbbá miért jó átnevezni mindig az egységeket?

    Reply

  • sweeping

    |

    Rofl a comp mióta tudna kilépni a játékból 😀 ?
    Bár jobban belegondolva lenne értelme.
    Most gondoljunk bele a starcraft mesterséges intelligenciájába. Akkora egy szar, ha már egyetlen egy harcos unitja sincs, és épp az épületeit zúzod nagyban, akkor is képes még az utolsó mineraljait elkölteni egy raxra, vagy újra építeni az egyik lerombolt expjét. Teljesen feleslegesen elkezd építkezni + munkát csinálva ezzel, hogy még később elimináljuk az utolsó épületét.
    Meg gondoljunk abba is bele, hogy mennyi idő már teljesen elpusztítani a computert…
    Mennyivel egyszerűbb lenne amikor már 100% hogy vesztett, mert ebből már képtelenség nyerni, kilépne.
    Milyen jó lenne már nem? Az időt minek húzni…

    Aston tényleg ez állt az eredeti szövegben? (Sajnos én nem tudok angolul)
    Amúgy ennek én személy szerint kifejezetten örülnék 🙂

    Reply

  • Blase

    |

    Igen még azt is beírja hogy GG. Gondolkozz már, ilyen úgyse lesz. Ha mégis az első patchel kiszedik, ha nem tetszik a népnek. Az átnevezés meg hadd legyen az Ő apró örömük. Inkább örülj annak hogy apró simításokat végeznek, és a nehzén túlvannak.

    Reply

  • Cho

    |

    Irónia emberek, irónia. 🙂

    amúgy épp fordítom a cikket magyarra, kb a felénél kicsit több van most meg, nem haladok túl jól, de legkésőbb holnap estig le lesz közölve.

    Reply

  • PHX

    |

    Válasz The Zerg Overmind #1 üzenetére:

    Jah, már látom is magam előtt, hogy jön a message:

    Easy AI: OMFG BC!!! 8(
    Easy AI: GG…

    Erős a gyanúm, hogy Aston csak viccelt… 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    #4 Sejtettem én ezt Cho, mert ez teljesen hihetetlen volt.
    Csak olyan jó lett volna elhini, hogy már el is kezdtem merengeni, istenem de jó is lenne
    Hiszen mennyivel egyszerűbb lenne már ha nem kellene azzal még perceket eltölteni, hogy megsemmisítsük az épületeit…

    Reply

  • Cho

    |

    Pedig nincs is jobb mint a fű mögé elrejtett supply depot kezdeményt keresgélni fél órán át 😛
    jó ám a túrót, én is megszavaznám ha vesztes helyzetből kilépne, csak jön az etikai/morális/politikai/wtf kérdés:

    Mi számít vesztes helyzetnek 🙂

    Reply

  • Dav

    |

    Válasz Blase #3 üzenetére:
    hard AI azt írja be hogy GG az insane meg hogy fucking noob

    Reply

  • butcher

    |

    Haha igen kilépne ha meglát egy BC-t, és még be is írná hogy GG :DD

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Dav #8 üzenetére:
    az easy azt, hogy hacker, a normal GG-t, a hard GGnoRE-t, az insane meg tényleg fucking noobot 🙂

    Reply

  • Raymond

    |

    Mondjuk a hulye elrejtett epuleteitt keresgelni az egesz palyan en is utaltam nagyon. Mondjuk lenne egy kerdese, hogy elfogadjuk-e a feladasat vagy sem. Es ha igen, na akkor irna, hogy: „GG” 😀
    A singleben remelem azert lesz idojaras, es napszak valtasok, ott nagyon hangulatossa tenne a gamet 😉
    Mit fog fel meg a Defensive Drone? Es hogy mukodik, ez is energiaba kerul, es meddig hat, mig van elete, vagy amig az ideje le nem jar?
    Ez a plasma vmi IMBAnak tunik. Egy hordozhato shield battery, egy amugy is gyakori unitnak? Ahhh, nagyon brutla lenne!
    Raven mit jelent?

    Reply

  • inkwizitor

    |

    raven=holló

    Reply

  • razieel

    |

    igazából lefordítottam a cikket és nem akkor lép ki a gép ha BC-t lát, hanem hogyha sokat, és neki nincsenek fejlett egységei. és valóban írták, hogy szeretnék minnél jobban az igazi játékosokhoz hasonlóra írni az MI-t, és emiatt tényleg (egyenlőre csak egyoldalúan) kommunikálni fog velünk.

    Dustin Browder mesélt is egy két példát. pl a fent említett BC-s esetnél „MASS BC, u re a fucking noob, BB” vagy esetleg „sorry my mom said i have to go to sleep… u re fucking lucky…” üzeneteket vél életszerűnek, és jelenleg is ezt tesztelik a srácok.

    Mindig meglepődök mennyi új dolgot visznek bele a játékba a BLIZZes fiúk, kira game lesz 😉

    Reply

  • sweeping

    |

    #13 Szuper, mondjuk azt eddig is gondoltam, hogy nem egy bc miatt fog kilépni 🙂
    Akkor csak nekünk volt igazunk, jó volt a megérzésünk, hogy ez nem teljesen fake, bár nem voltam benne 100% biztos de reménykedtem 🙂

    Reply

  • sise

    |

    -a BroodWarban lévő Guardiannak felel meg. Hoppá!-

    Minden idők legjobb döntése én mint single player játékos maximálisan támogatom ezt az egyik leghasznosabb egység a zergeknél, valaki nagyon jól irányította azt a bizonyos kijózanító erejű pofont !

    U.I. fejlődés = W00T

    Reply

  • Promie Motz

    |

    a Brood Lordról még senki sem írt semmit sem 😀

    nekem azért annyira nem tetszik… kb olyan a stílusa, mint a korábbi zergek, amiket már kifinomítottak, mert ennek is el kéne még kis finomítás 🙂

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz Promie Motz #16 üzenetére:
    Egyetértek! Ahogy egy másik fórumon olvastam, olyan mint egy „bajusz összekenve mustárra”. 😀

    Én egyébként meg voltam róla győződve, hogy kamu-kép. Még most sem igazán hiszem el… Olyan, mintha a hydra fejnyúlványát rátették volna egy dronera, a szélére meg bőrredőket tettek volna… Ráadásul tök homály a háttér és az árnyék sem látszik. És értelmes lore magyarázatot sem tudok elképzelni, hogy mégis mitől repül?… Se szárnya, se légkamrái…

    A korábbi sc2-s swarm guardian ezerszer jobban nézett ki a hullámzó mozgásával! Az olyan volt mint egy kövér repülő hernyó! 😀 Nem is értem miért kellett megváltoztatni! Panaszkodott arra valaki?…

    Na mindegy, a lényeg, hogy én még mindig értetlenül állok ez a kép előtt, engem egyáltalán nem győzött meg, hogy ez a zerg légierő atombrutál ostromgépe… 🙁

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Az lenne a nagyon LOL MI ha a vesztes mérkőzés után a játék leszedne a netről egy hack-at és azzal verne el :D.

    A Plasma Surge helyet meg élet feltöltő kellene egy adott sugárban és az csak protoszokon lehetne használni.

    Tényleg elégé BWs Guardianos lett ez a model, nekem jobban tetszett az a hullámzó model, de ezt a model kinézetett miért nem szavaztatta meg a Blizz úgy mint a Dark Templar-nál?

    Reply

  • aarchie

    |

    Válasz Promie Motz #16 üzenetére:
    Ebben nincs igazad. Ez a sötét szín, nyálkás textúra, „életszagú” testrészek/arányok igenis az új zerg stílusra illik. Az időjárást meg szívesen látjuk Singleben!

    Reply

  • Aston

    |

    hú látom azért egy páran bekapták a battlecruiser viccet 😀 akinek nem tetszett az jól értékelje le a kommentemet

    Reply

  • Strogg

    |

    Sőt, ha az elején elver egy rush-al, akkor még be is írja a vége előtt hogy U N00b!! 😀
    Egyébként a nighthawk… Khmm… Raven lassan apokalipszissé válik a rakétáival meg mindenféle jóval, bár a vessel irradiate-ja is elég imba volt. mikor magára tette, és ott szaladgált a droneok fölött, azok meg meghatak…
    (remélem ezzel most jó nagy felháborodást keltek 😛 )

    Reply

  • sweeping

    |

    razieel dumáját jó megettem 😀

    Reply

  • Assasin1122

    |

    (például meglátja, hogy van Battlecruisered és egyből kilép a játékból .. de ez csak ->vicc<- )

    Reply

  • Strogg

    |

    Válasz sweeping #22 üzenetére:
    LOL, te tényleg elhitted? 😀 Max a poénverzióban lesz benne 😛

    Reply

  • Promie Motz

    |

    az insane majd olyat fog tolni, hogy techelsz BC-re ezerrel és mikor észreveszi az elsőt, akkor csak azt írja be:
    „OMG!!!!” és ő belebegtet limit BC-t a main-ed főlé

    és ha a végén nem írod be, hogy gg… lenooboz a channelen és nem hajlandó ellened többet játszani

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #2 Igazábol volt egy wc3 AI az amai AI ami tudta hogy mikor „illik kilépni” (egyébként a többieknek mondom hogy azt irta be „mary xmas and happy new year”). Mellesleg ez nem feladós természet wc3 ban hatványozottan idegesítő, gondolj bele ott egy 4k hp-s épületet meddig bontanak az archerek 😀 ahhoz képest sc ben még ugyan gyorsan le lehet durni a cuccokat inkább csak az a kérdés hogy megtalálod e őket.

    #25 Az egy másik játék Promie, az a „Jürgenke szimulátor” meg az „Ivánka” emuátor esetleg a „Vérpistike” bot 😀

    Egyébként ezt most elpoénkodjátok de remélem nem újság hogy a jó réginek számító Q3 ban és a „klasszikus” UT ben simán szövegelt a gép olyanokat hogy ha valaki érti az angolt és először halja, a hátralévő küzdelmet a röhögéstől remegő kezével kénytelen befejezni. (egyébként az UT nak a magyar változata is haláli, mai napig emlegetjük hogy „Mostmár visíthatsz” vagy hogy „Járjál inkább vidámparkba” :D)

    Az új broodlordrol anynit hogy tényleg kezd kicsit elharapózni itt az sc2 túl hosszúra nyúlt fejlesztése közben ez a „csináljunk mindent vissza” hangulat, amivel most visszaállították a guardiant lényegében. Mivel senki ne mpanaszkodott a külsejére csak arra tudok gondolni, hogy játéktechnikailag volt zavaró a kígyózó animáció vagy épp a túl nagy méret (főleg hossz). Egyébként meg megoldhatnák úgy a kérdést mint a DT-knél legyen ilyen is olyan is vegyesen.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Crafty_FOX #26 üzenetére:
    én is bírtam az ut-t ebből. az más kérdés, hogy a fizikát hiányoltam belőle, és egy 2 hét alatt letöröltem ^^.

    Reply

  • 84Noname

    |

    Akkoriban hol volt még fizika? 🙂 …UT még a Q3-al jött kb egyszerre.

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Off: Válasz SzuL #27 üzenetére:

    Fizika volt benne, ha nagyot estél meghaltál, meg ha kiestél a pályáról meghaltál, ott a fizika, mint gravitáció élt benne 🙂

    A szövegek benne tényleg jók, egyszer bátyám papjának csináltam macrot a ressurrect spellhez, én rogue-al voltam, így tök jól odaillett, hogy: „Öcsém sebész, idehívjam?” ,de a többi si nagyon frappánsra sikeredett: Tátsd a szádat, megy a töltet!, Tűz alatt van a seggem, Subidubidúú stb…

    On: Yeah újabb vérengző zerg egység. Eszerint a Broodlord felesége a Queen. 🙂
    Az viszont tetszik, h nem fog a gép csalni, mert azért milyen gáz, hogy véletlen pont elsőre megtalál mikor felfedezni indult.

    Reply

  • Kovacsgergows

    |

    Ejjj, de sokan bevettétek ezt a BC-s kilépést! 😛 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.