Lesz demó, nincs LAN, lesz DRM is

Astonkacser . Hírek 876

Kedves Blase küldött be nekünk egy pár linket a PC Gurutól, és bár ezeknek az információknak nem kerestem meg a forrását, úgy gondolom ez azért nem játék a szavakkal, ezek tények, ezeken nagyon nincs mit ferdíteni. Azért a biztonság kedvéért ha valaki megtalálná az eredeti forrásokat, mármint azt, hogy ezek az állítások mikor és hol hangzottak el, azt megköszönném, addig meg fogadjuk el, hogy:

  • Több mint 100.000 aláírás gyűlt össze a LAN petícióra, de a Blizzard nem enged (mint az nem is meglepetés, sosem engedtek a döntéseikből és jól is teszik). Rob Pardo azt mondta, hogy 1 éven keresztül gondolkoztak ezen a döntésen és muszáj volt, mert ez az ipar jövője.
  • Dustin Browder állítólag azt mondta, hogy a 2010 első félévében való megjelenés után kiadnak majd demót is.
  • Nem csak a Battle.net fogja akadályozni az ingyenélőket, warezolós-crackelős emkerkéket, a Starcraft II-ben DRM azaz másolásvédelem is lesz.

UPDATE: A LAN és a DRM megerősítve. Incgamers cikk. Köszi Keedav!


Comments (25)

  • inkwizitor

    |

    nem tudom konkrétan mi értelme van a játék után kiadni a demót.
    de az is tény hogy marketinghez annyira nem értek.

    Reply

  • Chob

    |

    Erre csak annyit mondok, ha igaz, akkor jól is teszik. Hagy ( köszi Gery 😀 ) fejlődjön a játékipar. Demo azért jöhetne hamarabb is 😛 .

    Reply

  • sweeping

    |

    “Azért a biztonság kedvéért ha valaki megtalálná az eredeti forrásokat, mármint azt, hogy ezek az állítások mikor és hol hangzottak el, azt megköszönném, addig meg fogadjuk el, hogy:”

    Erről a demorol már volt szó az oldalon 100%
    Blogon, kommentben linkelve, vagy fórumba, én már meg nem mondom de 100% hogy olvastam róla ezen az oldalon. És néhányan akkor is csodálkozva fogadták játék megjelenése után demo :o?
    Ez annyira nem új hír

    #1
    Talán azért mert a blizzard nem úgy gondolkozik, hogy majd leszedik warezról, és utána eldöntik hogy meg-e veszik vagy sem. Hanem úgy gondolkozik mint minden más játékfejlesztő, megpróbálja meggátolni a warez verzió működését ami kb lehetetlen, és azt akarja hogy akinek megtetszett a demo az megvegye.
    A demo az egy kis kedvcsináló, és rengeteg játéknak a megjelenése után adják ki a demo verzióját.
    Persze sokan úgy gondolkoznak, minek a demot szedjem le, ha van warezos verzió?
    Ez igaz is, de jelenleg a blizzard is úgy gondolkozik, hogy nem lesz warezos verzió. Majd kiderül, hogy mennyire hatásos másolásvédelmi rendszert sikerült felépíteniük

    Én nagyon drukkolok a blizzardnak. Most először érzem azt, hogy most jött el az idő, hogy nem fogják tudni feltörni a játékukat.


    Dustin Browder, a játék vezető tervezője egy interjúban elárulta, hogy a játék telepítésekor kötelező lesz az internetkapcsolat a hitelesítés miatt, valamint egy battle.net hozzáférést is létre kell hoznunk, ha még nem volna, ám innentől kezdve csak az online mókához kell a világháló.”
    Tiszta szívből remélem, hogy nem fogják tudni kijátszani ezt az új rendszert.

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz sweeping #3 üzenetére:
    harapd már le a fejem na:D

    Reply

  • sweeping

    |

    #4 én csak kifejtettem a véleményemet ezzel kapcsolatban, mert hát az emberek 90%ban ugyan így gondolkoznak, ahogy ezt te leírtad 😀 szerintem nem volt erős 😀
    Sajnos ide jutottunk a 21. században, hogy minek a demo a játék megjelenése után o.O 😀

    Reply

  • Chob

    |

    #3
    Én is így érzek basszus, milyen durva lenne már, ha tényleg nem tudnák feltörni 🙂 .

    Reply

  • inkwizitor

    |

    úgy értettem hogy a demo régebben mindig a játék előtt volt.

    Reply

  • Tauren

    |

    Lehet, hogy nekem is vannak “másolt” nem eredeti játékok, de a Blizzard nálam csak eredetibe jöhet, akár csak az ID nálam ők ketten az elsők. 😀
    Gyerünk Blizzard! győzd le a Torrentet!!

    Terrible terrible damage for Torrent!! 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Egy hátránya lenne az egésznek, ha nekik sikerülne, akkor előbb vagy utóbb elterjedne az ő módszerük, és másoknak is sikerülne. És véget érnének a szép idők, hogy bármelyik játékot kipróbálhattuk poénból teljesen ingyen, és azt azért nagyon sajnálnám.

    Reply

  • Maverick

    |

    Igazából teljesen mindegy hogy milyen űberállat szupertitkos másolás védelemmel látja el bármelyik fejlesztő a játékait, olyan nem létezik hogy feltörhetetlen. Maximum azt tudják elérni hogy nem 1 óra alatt lesz fenn torrenten a játék hanem kell hozzá 2 hét, ami miatt persze nyílván sokan nem várják meg hanem tényleg megveszik. A GTA4-nek is azt hiszem hogy csak valami 2 hét után volt torrent verziója.
    Az viszont biztos hogy én mindenféleképpen meg fogom venni. Szeretnék vele rendesen bneten is játszani 😀 Az egy megvolt eredetiben de a koleszból ellopták és azóta nem is pótoltam, de az tuti hogy valami biztonsági másolatot vagy valami hasonlót fogok nyomni az SC2-re, aztán az eredeti díszdobos változatot bekereteztetem és teszek mellé egy “Végszükség esetére” kalapácsot, ha netán megint ellopnák a játékom.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    A linken is sok kommentet elolvastam a témában. Néhányan azt mondják ha eredetibe megveszed (ahogy tervezzük) akkor nem fog cseszletni a másolás védelem szóval happynek kéne lennünk. Csakhogy ez nem igaz. A tapasztalat szerint sajnos pont az a helyzet hogy különböző másolás védelmek csak azokkal tolnak ki akik az eredetit veszik és nem azokkal akik lewarezelik és már a crackers szépen kivette belőle a másolás védelmet.
    Sweeping az meg hogy a cracker nem töri meg kamu. Nagyon naivak vagytok ha azt gondoljátok “egyszer csak lesz egy védelem, a mesebeli királyfi pajzsa, amin nem megy át egy cracker se”, hát hogyne… Nincs olyan amit ne tudnának a crackerek megtörni, ez ugyanaz a probléma mint az átlőhetetlen pajzs. Ilyesmi nem létezik csak idő kérdése.
    Tehát a dolog vége hogy aki eredetibe megveszi az majd egy picit megszívhatja a “fasza” másolás védelmet.

    Ez a a döntés azért is hibás szerintem mert tudtuk hogy a játék lényege úgyis csak akkor jön ki ha eredetibe veszi az ember és ezzel eddig se volt baj aki bneten akarta tolni kénytelen volt megvenni. Inkább a cheater szűrést vennék ilyen komolyan hosszútávon is.

    Az pedig hogy mindenkit ennyire szorosan láncolnak a bnethez (se lan se telepítés se semmi) oda fog vezetni hogy majd jól megfizettetnek valamit ami érzékenyen érinti a tömegeket.

    Mert igen, ígéret volt hogy csak az extra szolgáltatásokért kell majd perkálni, de ki látta már a jogi nyilatkozatot ? Mégis mi a definiciója az extra szolgáltatásnak, miket sorolnak alá ? Esetleg extra szolgáltatás lesz a Ladder game ? Vagy a faj váltás ? -.- ki tudja mert ezt majd ők döntik el. Az szép visszalépés lenne a jelenlegi helyzethez képest. De már ugye mindenki rászorul a bnetre szóval…

    Sokan attól félnek (és most már úgy látszik nem alaptalanul) hogy miután megvették a játékot ráül a nyakukra egy mamutcég, és nem akkor és annyit játszanak majd a kedvencükkel amikor és amennyit akarnak hanem amennyit ki is tudnak fizetni. Ezt a függetlenséget hiányolom én is (mos tmár még telepíteni se lehet ha épp nincs net), talán a wowosok már hozzászoktak de mi még nem ….

    Reply

  • Barnalisk

    |

    Válasz inkwizitor #7 üzenetére:

    Sztem ezen kár filózni.Ez a demó azoknak az embereknek készült,akik nem nagyon halottak még a Starcraftól,vagy nem nagyon vannak otthon az ilyen témákban.Ez szerintem azért jobb így mert SHI (Starcraft Hiányos Illető) letölti,kipróbálja,megtetszik és egyből megtudja venni a boltokban,nem kell rá várni 4,5,32 hónapot a megjelenésig.Mert ha előbb adnák ki,lehet mire megjelenne elfelejené hogy ennek a demójával egyszer játszott..

    Válasz sweeping #3 üzenetére:
    “Tiszta szívből remélem, hogy nem fogják tudni kijátszani ezt az új rendszert”
    Minden Blizzard dolgozó ezt reméli,de előbb utóbb eljön sajnos az idő amikor…

    A LAN engem nem érint,nem is értem miért sírnak az emberek.(Tudom ezért egyeseket és kövezést kapok.Mindig az a ellenpélda hogy nincs sok helyen net.De a tévébe mindig azt látom Afrikában egy kis törzsnél,XY ágyékkötős kolega webcamozik a szomszéd törzs lakóival.Kaja meg gyógyszer nincs de gép igen..)

    A demó jó ötlet a kételkedőknek,vagy az amatőrebb játékfanoknak.

    A DRM meg várható volt.

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz Barnalisk #12 üzenetére:
    így már értem kösz 🙂

    Reply

  • Tcraft

    |

    Válasz inkwizitor #7 üzenetére:

    Általában előtte, de pont a StarCraft demoja jött ki 2-3 hónappal a Full után, nyáron.

    Emlékszem, végigtoltam a demo-t, felmentem battle.net-re (akkoriban 10 órás internet csomagot kellett beosztanom) és kipróbálhattam a demo single mapokon nem gyártható egységeket is. T-T meccseket lehetett nyomni 1 db pályán, de az összes egységgel.
    Másnap telefonáltam is a forgalmazóknak, de mindenhol elfogyott……kivéve egy (azóta megszűnt) cégnél, akik postázták is azonnal, azóta is a polcomon figyel :))

    update: a StarCraft demoja a teljes játék történetéhez -3, -2, -1 és 0. küldetések, így annak is megéri kipróbálni, aki a végigvitte a teljeset. Blizzard féle profizmus, hogy külön minikampányt gyártottak, és nem csak kivették a full első 2-3 küldetését.

    Reply

  • Barnalisk

    |

    Válasz Crafty_FOX #11 üzenetére:
    Sokmindenbe van reáció amiket írsz.
    “Ezt a függetlenséget hiányolom én is (mos tmár még telepíteni se lehet ha épp nincs net), talán a wowosok már hozzászoktak de mi még nem ….”
    Ehez azt fűzném hozzá,hogy az elmúlt 1 évben amiket vettem eredeti játékot,sokhoz (a legtöbbhöz) kellet interneten chekkolni.Ez ma már tök mindennapos dolog EREDETI játékoknál.Szóval én már hozzá vagyok szokva,meg akik eredeti játékot vesznek.

    Reply

  • Tauren

    |

    AJAJ!!!
    Én is pont ettől tartok, hogy mindenért majd fizetni kell, de belegondolva egy olyan stratégiai játék sincs, ahol a faj választás, vagy más dolog pénzbe kerülne. Szerintem a beszélgetés játék alatt opció, valami ultra profi játékos kereső, vagy maga egy blog megnyitása a BN2-őn belül, sztem ezek fognak pénzbe kerülni.
    Vagy például a tournamentek pelépéséhez. Hiszen WC3-ra is akartam menni tournamentezni, de ahhoz pár dolláros becsekolás kell, ami nem gond, mert aki akar nyerni, ahhoz most pár dollár semmi. De remélem a rendes játék, hogy csak leülünk haverokkal, vagy más fanokkal játszani egy jót, az ingyen lesz. Mert ha nem lesz ingyen, több millió ember fog dühbe gurulni. 😀
    Az ilyen csuda profi cuccokra kell pénz, videó beszélgetés, blog nyitás, kereső, videókészítés amit felnyomhatsz Youtube-ra, az ilyenekre megértem ha pénzt kell áldozni, de maga a játék legyen ingyen, ha már így is a 3-szorosát kell majd fizetni a Triológia miatt.
    (És szerintem a Blizzard gondol a kis emberekre is, hiszen a WOW is havonta 3000FT, ami nekem egy fél, vagy egész heti zseppénzem, vagy hallottam már olcsóbról is 😀 )

    Reply

  • Barnalisk

    |

    Válasz Tauren #16 üzenetére:
    Kizárt dolog hogy az alapjáték fizetős legyen.A nem fizetős rész is ki fogja elégíteni az átlagot.Szerintem a fizetős extrák csak az átlag játékos feletti réteget fogja érinteni.Aki csak felugrik néha veretni egyet azokat ezek az extrák nem nagyon fogják izgatni csak az elvetemültebbeket szerintem.

    Reply

  • keedav

    |

    forrás: http://www.incgamers.com/News/17885/starcraft-ii-gets-drm
    Amúgy szerintem tuti kiveszi a Blizzard ezt a DRM védelmet (mármint, hogy net kell a telepítéshez). Szerintem csak az Activision nyomására teszi bele, de ha benne is marad megjelenésig, egy hivatalos patch úgyis ki fogja szedni. Egy másik icngamers-es interjúban meg pont az volt, hogy a Blizzard nem tart a kalózkodástól. Azzal egyetértek, hogy csak Bneten lehet multizni, de azzal nem, hogy net nélkül még singleplayert se lehessen vinni.

    Reply

  • Zenorbi

    |

    A “feltörhetetlen” nem utópia. Igenis lehetséges, csak épp nem szó szerint, hanem mint a webes titkosításnál már a 128 bites is olyan erős, hogy 2 évbe tellene visszafejteni akkor, ha egy komplett szerverfarm áll rendelkezésedre. Azt meg, hogy a google meg a bankok már 1024 biteset használnak, a feltörési ideje akkora, hogy ki lehet jelenteni, hogy feltörhetetlen. Ez egy verseny a kódkészítők és a kódtörők között. A weben jelenleg a kódkészítők állnak jobban. Most itt az ideje, hogy legyen egy változás a játékok terén is.

    Reply

  • h143570

    |

    Válasz Crafty_FOX #11 üzenetére:

    A DRM a jatekvilagban, bar en inkabb masolas vedelemnek neveznem, sosem a teljes feltorhetetlenseget celozta meg, hanem a feltores es a megjelenes kozti ido kitolasat.

    Erre jo pelda 2005 Starforce es a Tom Clancy’s Splinter Cell: Chaos Theory a megjelenes utan 1 evig tartott mire sikerult feltorni. Mellesleg akkor az osszes SF-el vedet program torhetetlen volt jo sokaig.

    Ha az SC2 kibirja az elso par hetet mar akkor orulhetnek a Blizzardnal, ha tovabb akkor azt az ipar tobi szereploje is at fogja venni.

    Reply

  • Terfoder

    |

    Örülök hogy kap DRM-et a Starcraft 2, amúgy a Bnettel való telepítés erősen emlékeztet a Steam rendszerre. Lehet bármit is tudni hogy mi lesz a BattleNet 2.0-ban? Kicsit le vagyok maradva vele. A megjelenés utáni demo koncepiója nekem sem igazán tűnik logikusnak,de ők tudják:)
    Én csak abban reménykedem hogy az Activisionnak nem nagyon van beleszólása a Blizzard játékok megjelenési árába mert még eljátszák azt amit a Modern Warfare 2-vel kapcsolatban.

    Reply

  • Xiccdrow

    |

    Na most kezd a tököm tele lenni a blizzel. Ez a fizetős b.net az újításaival is már egy hülye ötlet volt.. menjenek a fenébe, mintha nem lenne elég bevételük az eléggé elcseszett wowjukból. Az anti-warezzel kapcsolatban osztom Crafty_Fox véleményét.

    Akinek pedig ez a mániája, az nyugodtan szavazzon le! 🙂

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz Crafty_FOX #11 üzenetére:
    Szinte biztos vagyok benne, hogy ilyen alapokért nem kell fizetni.. olyan szinten mint a Bneten tuti fogsz tudni játszani..

    Reply

  • Animebj

    |

    Nem meglepő, hogy a Blizzard kénytelen másolatvédelmet dobni a játékaira. A piac megtelt kalózokkal, így a PC-s játékok halálának egyik (ha nem legfőbb) okaivá váltak. Csak remélni tudom, hogy nem lesz telepítési limit, mint a Spore-nál. Az, hogy miféle “achievement”-eket, és extra, pénzes dolgokat ígérnek, most részletkérdés.

    A Battle.Net 2.0 tényleg lehet, hogy fizetőssé teszik?

    Reply

  • Barnalisk

    |

    Válasz Xiccdrow #22 üzenetére:
    Nézd,ők csak pénzt akarnak csinálni,mint mindenki.Én se vagyok elragadtatva,de ez van.

    A Wowhoz:
    Tegyük fel bemész egy XY áruhzláncba,aminek a fedő neve legyem most a …T.E.S.C.O.Leveszel egy tejfölt,odamész a pénztárhoz és azt mondja a pénztáros:
    -80 Forint lesz Uram.
    Mire Te kifakadsz:
    -Hát kivan veletek a tököm!Nincs elég bevételetek a ruhaosztályról??…….
    (Remélem értehtő volt a példa.)

    Amúgy nem értem miért van ki a töke mindenkinek a fizetéssel.Én nem tudok még ezekről semmit.Miért?Mennyit?Hogy?Ti igen?Amíg nincsennek tények nem tudok megállapítani semmit.Lesz fizetős,meg nem fizetős.Ennyi.Aki nem akar fizetni nem fizet.Aki szeretné kipróbálni az meg fizet.Nem kötelező semmi se.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.