Készül az, csak lassan

Astonkacser . Hírek 1472

xordiahKhm, csak úgy lábjegyzetként említem meg, hogy a mai napon az európai SC2 community-s kisasszony bejelentette, hogy a Starcraft2-höz olasz és lengyel támogatást is adnak, ami azt jelenti, hogy a játékot majd olasz és lengyel nyelven is meg lehet venni, sőt, saját olasz és lengyel nyelvű hivatalos fórumuk is lesz, sőt, saját community managerük is (aki egyébként anno a starcraft2.net.pl-nél írogatott …), meg … meg mi lesz még? Ja, gondolom úgy általánosságban minden extra fícsör ami az átlag sínylődő pórnépnek nem jár. Szóval most akkor örüljünk a lengyeleknek és álljunk be mi is a sorba, hátha egyszer ránk kerül a sor. Erre még talán lenne is esély, kivéve hogy nincs (na jó azért a távoli jövőben talán, maradjunk optimisták!).

Ja és természetesen oroszul is de ez már egy régebbi történet.

A hivatalos bejelentést itt találhatjátok, akit érdekelnek a részletek (bár kétlem).

Ja és hogy miért ez lett a cím? Hát valami olyasmit akartam kihozni az egészből, hogy talán az ilyen-olyan apróságok miatt is, mint például ez a mai hír, lehet hogy ezek miatt is késik az SC2. Mint láthatjuk azért dolgoznak a fiúk, mert ez a hír önmagában véve azért – habár úgy látszik – nem kis dolog. Egy plusz nyelvet (pláne nem kettőt) behozni hivatalosan 100%-ig támogatott nyelvként az igen is nagy feladat, rengeteg plusz munkával jár. Szóval reméljük a legjobbakat, hogy ez a háttérben mozgó hatalmas fogaskerekek működését jelenti.


Comments (24)

  • Qcz

    |

    Azt is bejelentették, hogy február 10-én ismét konferenciahívást közvetítenek a neten. Biztos lesz valami jó kis szaftos bejelentés, mondjuk hogy megint késnek 😀 De legalább találtak egy újabb indokot, hogy miért fog késni megint egy évet a játék 😀

    Reply

  • aarchie

    |

    én már azt várom hogy a BÉTA fog a Cataclysm miatt változni, csúszni, elnyúlni, stb… és akkor ott a full version még sehol 🙂

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    SC2 magyarul meg nem, mi ?! -.-‘

    Reply

  • Lord_Crusare

    |

    Ez az olasz és lengyel hogy jött? Megforgatták a földgömböt, és csukott szemmel ráböktek valahová európába, és ez a két ország jött ki, vagy mi?

    [OFF]

    Érdekel még valakit a Mothership sztori, vagy már mindenki olvasta? Csak mert ha nincs olyan, akit érdekelne, akkor nem fordítom tovább.

    [/OFF]

    Reply

  • Zedas

    |

    Én mondtam is nonnak múltkor, hogy amennyit szarakodnak egy egyszerű battle report többnyelvűsítésén, szerintem egy plusz év lesz a játéknál ugyanez. Úgy látszik bejött.

    Körülbelül mostanra az összes hírre kb. ez a reakcióm:

    „STFU, go back to work!”

    …doodad kép, bazz, mert megérdemlem. Hogy szakadna rájuk az ég. Ehh…

    Reply

  • K4E

    |

    Köszönjük a rengeteg odafigyelést amit kapunk a Blizztől 😉 … a játék meg sztem 2011 elején fog jönni mert saját magának nem tesz keresztbe a Blizz [Kataklizma]. tehát >.> QQ és már a faszkivan, hogy minden indokkal több és több idő-t „Facsarnak ki” maguknak. Szval lassan ideje lenne dobni a ßétát. Már azon is gondolkoztam [igen szoktam olyat…] ,h lehet még az is hogy egyszerre fog kijönni a D3 + SC2. Vagy a D3 hamarabb jön ki [bár mondjuk ott is biztosan húzzák az időt…]
    Szval tessék sietni BLIZZ!!!!

    Reply

  • outro

    |

    Én nem tudom. Tényleg olyan óriási meló lefordítani egy másik nyelvre is a gamét? Pl a Witcher kijött jó pár nyelven szinkronnal annak idején, pedig az szerepjáték nem pedig RTS. Sokkal több dialógus van benne.

    Reply

  • Aston

    |

    #4: Biztos hogy rengetegen elolvasnak.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Lord_Crusare #4 üzenetére:
    Jajj ne viccelj már nagyon várjuk.
    Ha lenne erről egy szavazás 100 emberből 90 azt szeretné hogy lefordítsd.
    Már nagyon várjuk és köszönjük szépen

    Válasz K4E #6 üzenetére:
    Hát ha 2011 elejét hiszel akkor ne várd a bétát augusztus előtt 🙂

    Válasz outro #7 üzenetére:
    Hát igen nem vitás azt sokkal nagyobb meló volt lefordítani.
    De ugye itt is lesz 25-30 küldetés
    Mindegyiknek az elején kb féloldalas story mesélés, amit ugye nemcsak írásban kell lefordítani. (Legalábbis sc-ben így volt, itt is várom a küldetések előtt a bevezetést) Továbbá játékon belül a szövegek, szóval nem 5 perc egy nyelv lefordítása, hanem több hét. Több nyelv értelemszerűen meg több hónap.

    _________________________________________

    Én azt hittem eddigre már rég játszani fogunk a játékkal, de azt hiszem nem csak én hanem mindenki más is. Hihetetlen hogy meddig elhúzták a játékot.

    De az őszintét megvallva már nem is érdekel annyira a játék. Rettentően elhúzták és most kisebb gondom is nagyobb mint ezzel játszani. (Már több mint 1 hónapja itthon betegeskedem és egyre gyengébb vagyok, ne irigyeljetek higgyétek el semmi pénzért nem lennétek a helyemben) Szóval felőlem most már húzhatják, de azért ne a végtelenbe. Mert hát ugye nem csak magamra gondolok hanem azokra is akik várják 🙂

    Reply

  • balint.nk

    |

    Válasz sweeping #10 üzenetére:
    Pontosan nem értem még, hogy mi ez a panel (ezlrt az egészet nem fordítom le), de a gépigényről nagyon konkrét információkat adtak:) :
    „Olyan technikákat osztanak meg, amelyek biztosítják, hogy a játék lehető legtöbbféle elérhető PC hardware-en fusson, biztosítsa minden egyes rendszeren a robosztusságát (erőteljességét kb.) miközben minden egyes hardware szint maximális teljesítményének a kiaknázását célozza.”

    Jópofa, általánosítható állítás: „The date for this Starcraft II panel is not set in stone. It’ tagged az TBD (to be determined)”. [Ennek a panelnak a dátuma még nincs kőbe vésve. Úgy van jelölve, hogy MEK (még eldöntésre kerül).”

    Reply

  • petygrinder

    |

    Pff nemtom mi ez a szinkron mánia, én az életben nem játszanék egy játékot sem magyarul, még a PC Guru-s Jericho-nál is a németet választottam (nem volt angol), annyira szörnyű egy magyar szinkron. A Mass Effectjüknél is a hajamat tépem..egy filmet sem néznék meg szinkronizálva. Utoljára az Imperium Galactica II-t játszottam magyarul, de annak ugyebár az az eredeti nyelve.

    Egy szó mint száz, én nem bajlódnék a lokalizációval, kb. ha lenne magyar is, akkor Amazon.co.uk-ről rendelnék egy angolt (már az szörnyen hangzik amit a hátoldalára írnak..).

    U.h. ez csak időhúzás.

    Reply

  • Vincze01

    |

    Válasz sweeping #9 üzenetére:
    „szóval nem 5 perc egy nyelv lefordítása, hanem több hét. Több nyelv értelemszerűen meg több hónap.”

    Azért gondolom nem ugyan azok az emberek fogják olaszra is meg lengyelre is lefordítani meg szinkronizálni, szval azért ezt így összeadni sztem hülyeség 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Vincze01 #13 üzenetére:
    Mondjuk ebben igazad van

    Válasz petygrinder #12 üzenetére:
    Aki tud idegen nyelvet annak könnyű, de aki nem azért az örül a fordításnak.
    Mindenesetre én már egy magyar feliratnak is örülök, szövegeljenek csak angolul, de legyen egy magyar írásbeli fordítás

    Reply

  • Rayman

    |

    #4
    tessek szepen leforgatni, erre varok(varunk) mar egy ideje.
    #12
    pedig jo dolog az, ha az ember az anyanyelvel jatszhat, en ha tehetem, akkor a leforditott dolgokat keresem.
    #13
    igy van, azt kulonbozo emberek keszitik

    Reply

  • K4E

    |

    🙁 max majd az unokák fognak játszani eme nemes játékkal >(

    Reply

  • DJackson

    |

    te is fox, csak nagypapa korodban 🙂

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz L4.ZsukoV #3 üzenetére:
    jobb is így. bár felirat elférne

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz Rayman #15 üzenetére:
    „pedig jo dolog az, ha az ember az anyanyelvel jatszhat, en ha tehetem, akkor a leforditott dolgokat keresem.”

    csak nem akkor amikor botrányosan szar valaminek a szinkronja. márpedig magyarul biztos hogy nem lesz olyan jó hangjuk a karaktereknek mint angolul.

    Reply

  • Rayman

    |

    Válasz inkwizitor #19 üzenetére:
    En a huncraftbol indultam ki ami teljesen magyarul volt, es nekem az teljesen tetszet, ha sc2 magyarul is olyan jo lenne mint az volt, akkor nekem teljesen megfelel.
    Es persze a rossz szinkron rossz, de azert remeljuk, ha lesz, akkor jol meg lesz csinalva.
    Attol, hogy magyarul lenne nem azt jelentene, hogy rossz, csak hogy vkinek azt is meg kell csinalni, az angol se jo, ha nem csinaljak meg rendesen 🙂

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz Rayman #20 üzenetére:
    hidd el hogy nem lenne jó magyar szinkronja. a huncraftnak sincs jó. a legtöbb filmnek sincs jó magyar szinkronja pedig azokra sokkal nagyobb hangsújt fektetnek a rendezők és a színészek mint egy játékba.
    de szerencsére nem kell ettől tartani mert úgyse lesz maximum valami fanmade 100 év múlva.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz inkwizitor #18 üzenetére: Támogatom!

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #4 Abba ne hagyd!! Én elkezdtem olvasni de nagyon lefárasztott hogy fordítani kellett úgyhogy 2,5 oldal után ott hagytam pedig érdekelne a vége.

    Reply

  • tUz3L0_q7Y4

    |

    Amikor már ilyen cikkekkel kell bízatni a népet, az már régnemjó szerintem xD.
    De hát tökmind1 mikor jelenik meg úgyis fogunk vele játszani, így védtelenek vagyunk kihaználhat minket a véres, sötét Blizzard gépezet….
    Nagyon várom, nem kicsi katarzis lesz kézbe venni, de tényleg túlhúzták a húrt

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.