Teszteld a Starcraft 2 hadjárat magyarítását!

DACA . Fontos 1649

 

A StarCraft 2: WoL honosításának utolsó fázisába érkeztünk, jöhetnek az utolsó simítások, tesztelések, miegymás. Át is adom a szót qcz-nek, a magyarítás vezetőjének:

Lesz szabadidőd augusztusban? Értesz a helyesíráshoz és van egy kis szépérzéked? Esetleg kapásból kiszúrod a hibás fordításokat? Akkor a StarCraft II magyarítás hadjáratának tesztelői között a helyed! Olyan embereket keresünk,

 

  • akik biztosan rá fognak érni az augusztus 8 utáni időszakban. Természetesen nem várjuk el, hogy egész nap a magyarítást teszteld, azonban ne is legyen az, hogy a tesztelés feléig nem is hallunk felőled. Ha tudod (vagy esélyes), hogy nem érsz rá, NEjelentkezz! Ígéretekből már kaptunk sokat pár korábbi fordító és tesztelő részéről, nem kérünk;
  • akik legalább középszinten művelik a magyar helyesírást (Kérettetik a levelet normálisan megfogalmazni, olyan, hogy ‘vok’ alapvető kizáró ok);
  • akik az angol szöveg hallatán simán kiszúrják az esetleges hibás vagy leiterjakab fordításokat;
  • akik kiszúrják a felhasználói felüelten a legkisebb hibákat is;
  • akik szeretik a StarCraft II-t, és az elsők között szeretnék tesztelni a hadjárat magyarítását.

Azok viszont VÉLETLENÜL SE, akik szeretik a StarCraft II-t, és az elsők között szeretnék tesztelni a hadjárat magyarítását, azonban alapvető helyesírási és stilisztikai hibákat nem vesznek észre. Ha csak nyári szüneted van, unatkozol és nincs mivel játszanod, nem a tesztelők között a helyed. A korábbi jelentkezésekhez hasonlóan egy apró teszten kell átmennie a jelentkezőknek, azonban most sokkal szigorúbbak leszünk a korábbi tesztekkel ellentétben.

A tesztelők feladata az lesz, hogy a játékban teszteljék a magyarítást, amennyire csak lehet, és visszajelzéseket küldjenek az előforduló problémákról, hibákról. Jelenleg nem keresünk lektorokat, tehát ha nem tudsz a játékban tesztelni, ne jelentkezz! Jelentkezési határidő: 2011. augusztus 7., eredmény az azt követő héten. Az emaileket az sc2[kukac]qcz.hu címre várjuk, a megvesztegetési pénzt a svájci offshore cégünk (StarCraft-Übersetzung Ungarn GmbH) bankszámlájára kérjük. A tesztelés konkrét kezdési dátuma még nincs kitűzve, valamikor augusztus 8. után.


Comments (24)

  • Yashok

    |

    „Értesz a helyesíráshoz…?”
    Igen..: „NEjelentkezz!”, ezt külön kéne írni.
    Amúgy nem egyszerűbb lenne így írni: „***A SPAMBOTOK MIATT***”, mint ezt „sc2[kukac]qcz.hu”?

    Reply

  • Qcz

    |

    1) Mi a baj vele?
    2) Gondolom másolásnál történt egy apró hiba, az eredeti változat rendben van.
    3) Ha egy annyira bonyolult, költséges és időigényes folyamat, mint a [kukac] @-ra cserélése kifog egy jelentkezőn, akkor szerinted alkalmas tesztelésre?

    Reply

  • Spirit

    |

    Miért jó az nekem ha jelentkezek? 😀

    Reply

  • esfrost

    |

    Nem értem a felhívást, elvileg a tesztelők tennének szívességet a készítőknek azzal, hogy segítenek. Ilyen offenzív felhívás után, ha ráérnék sem jelentkeznék. Nem így kell segítséget kérni, de ti tudjátok. Bocsi az offért.

    Reply

  • Yeaf Kitri

    |

    „akik kiszúrják a felhasználói FELÜLETEN a legkisebb hibákat is;”

    Átmentem mester? 🙂

    Reply

  • Qcz

    |

    Válasz esfrost #4 üzenetére:
    Persze, én is tisztában vagyok vele, hogy a tesztelők a saját szabadidejüket áldozzák fel. Ahogy mi is. Ha újra elolvasod a szöveget, láthatod, hogy csak azok felé offenzív a szöveg, akik amúgy sem lennének megfelelő munkatársak. Mellesleg viccesre vettem a figurát, tehát nem teljesen offenzív ez.

    Az offenzivitás oka a tapasztalat. Sajnos jó pár olyan fordító és tesztelő volt a csapatban, akik jelentkeztek, először még egész jó javításokkal, fordításokkal, aztán vagy kritikán aluli teljesítményt tanúsítottak, vagy egyáltalán nem tettek semmit a projekthez, annak ellenére, hogy jelentkezéskor még „nagyon lelkesek” voltak. Én megértem, ha valaki nem ér rá, vagy nincs kedve hozzá, azonban egyetlen olyan eset volt a projekt során, ahol e-mailes könyörgés nélkül szólt valaki, hogy bocsi, nem érek rá segíteni. Van, aki még e-mailes megkeresés után is csak rengeteget késve, esetleg egyáltalán nem.

    Másrészt a korábbi jelentkezések alapján tudom azt, hogy rengeteg unatkozó tinédzser van, akiknek fingjuk sincs az angol nyelv vagy a magyar helyesírás alapjairól, és ők akarnak – gyakran helyesírási hibákkal teli mailben – jelentkezni egy kész fordítás stílusának, nyelvezetének ellenőrzésére, tesztelésre.
    Félreértés ne essék, semmi bajom a fiatalabbakkal, hiszen egy jó részben miattuk csináljuk ezt az egészet, csak nem ők a megfelelő célcsoport a tesztelésre.

    Nagyjából ennyi 🙂

    Reply

  • DACA

    |

    Válasz Qcz #6 üzenetére:
    Maximálisan megértem a helyzetet, és ez egyébként minden internetes projektnél így van kb. Aki még ezt nem tapasztalta, annak lövése sincs az egészről 🙂

    Reply

  • viasz

    |

    Ez a magyarítás befolyásolhatja a játékom működését? Vagy csak a szövegek, hang és videó fájlok vannak kicserélve?
    A tesztelés hogyan zajlana? Csak játszanom kell ahogy eddig, vagy irányított lenne a dolog?
    (Mondjuk nyilán a kampányt végig kellene csinálni megint.)

    Reply

  • Qcz

    |

    Válasz viasz #8 üzenetére:
    Nem befolyásolja a játék működését.
    Nyilván valamennyire irányított lesz a dolog, főként azoknak, akik nem tudják vállalni az egész végigjátszását. Nem lenne jó ugyanis, ha mindenki csak az első négy-öt pályát vinné végig 😀

    Reply

  • shael

    |

    A kérettetik az nem simán kéretik lenne? 🙂 Bocs, hogy kötekedek. 🙂 Amúgy kitartást a teszteléshez, és hajrá! 🙂

    Reply

  • googlekereso

    |

    Válasz shael #10 üzenetére:
    mindkettő használható, bár, hogy melyiket használják gyakrabban, az passz…

    Reply

  • Leto

    |

    na akkor kezdjük az ellenőrzést 😀

    a képen az apró betűs írásban nem köszül, hanem közül. 😀

    Reply

  • Qcz

    |

    Válasz googlekereso #11 üzenetére:
    Ez a változat elég ritkán használt, de ettől függetlenül még létezik 🙂

    Válasz Leto #12 üzenetére:
    Igen, ezt a hibát már a magyarítás blogjának olvasói is megtalálták 😀

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Hmm… felhívó levélnek úgy gondolom, hogy egy kicsit visszataszító, no offense, de így van szerintem. Bocsi 🙂 Azonban jó munkát kívánok hozzá!

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Zwiebel #14 üzenetére:
    Igazából a logikát nem értem az utolsó előtti bekezdésben. Miért baj, ha mondjuk az 5-6 (most csak random bedobok pár számot) elhivatott tesztelő mellé bekerül 30 casual is? Lehet nem nyelvi lektorok, de ha valami bugos, hülyén hangzik, el van gépelve, nincs lefordítva, stb. azt ők is észreveszik. Veszíteni való pedig semmi sincs, hiszen legrosszabb esetben 30 „haszontalan” ember is végigtolta magyarul a játékot, na bumm! Nem kapnak semmi fizetést, ergo az esetleges semmittevésükkel sem károsítják a készítóket. Nem látom tehát értelmét elzavarni őket, főleg egy ilyen nagy projektnél, de persze mindenki úgy művel(tet)i a kertjét, ahogy akarja.

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Válasz Hero #15 üzenetére:
    Detto, na meg azért ez a mondat sem valami bizalomgerjesztő… „Ha tudod (vagy esélyes), hogy nem érsz rá, NEjelentkezz! Ígéretekből már kaptunk sokat pár korábbi fordító és tesztelő részéről, nem kérünk;” Nem egy hiba van benne (ha már egyszer annyira okos embert keresnek, + aki elolvassa szerintem nem valószínű hogy jelentkezni fog, hacsak nem elsőként akarja kipróbálni a fordítást… Egyetértek fizetés nincs -> Mi ez a dorgálás?

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Másik pedig az, hogy a „vok” nem hinném, hogy helyesírási hibaként lenne besorolva. Attól még hogy valaki jelentkező levélben ilyet ír, nem biztos, hogy nem tud fogalmazni, vagy éppen helyesen írni. Az a leiterjakab vagy mi a fene jobban nem ide illik… khm…

    Aztán jelentkezzen az aki:
    … akik szeretik a StarCraft II-t, és az elsők között szeretnék tesztelni a hadjárat magyarítását.

    Azonban:
    …Azok viszont VÉLETLENÜL SE, akik szeretik a StarCraft II-t, és az elsők között szeretnék tesztelni a hadjárat magyarítását,

    Ezekutánszeretnékjelentkezniamagyarításteszteléséreésmegnéznihogymilyenhibákvannakajátékban.

    Bocsi, ezt nem tudtam kihagyni POWER OFF sok sikert.

    Reply

  • Qcz

    |

    Válasz Hero #15 üzenetére:
    Mert casual tesztelőink most is vannak. Ami meg véletlenül magyartalan, bugos, elírt marad, azt utólag egy patch keretében kijavítjuk.

    Válasz Zwiebel #17 üzenetére:
    – Ahogy már leírtam (gondolom még véletlenül sem olvastad el), ráérés alatt nem azt várjuk el, hogy egész nap a StarCraft II előtt görnyedjen szegény tesztelő. Azonban nem egy, hanem több olyan ember volt már a csapatban, aki nem hogy heti 1-2 órát nem tudott szánni a projektre, hanem hetekig sem hallottam hírét… Volt olyan eset, hogy ez a nagyon ráérő emberke ígérte, hogy csinálja, csinálja, mégsem tette, de azért B.neten folyamatosan ladderezett.
    – Az, hogy te nem érted a leiterjakab jelentését, az csakis a saját problémád.
    – Mellesleg tényleg rendkívül jól felvázoltad az „Az jelentkezzen”-„VÉLETLENÜL SE jelentkezzen”-ellentétet, csak épp a másodiknál a vessző utáni részt hagytad le, éppen a különbséget. Ügyes, majd kérj egy buksisimit valakitől!

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Válasz Qcz #18 üzenetére:

    Edit: Jó inkább hagyjuk :), eltértem az alapvetően offenzíva ellenes hozzászólásomtól.

    Reply

  • Rayzen

    |

    Nem jelenkezem, mert nem jó a magyar helyesírásom, és az angol nyelvtudásom se elegendő. Viszont miután kész lesz a magyarítás, és találok benne hibát, ugye elnézitek nekem ha éppenséggel valami tiszteletlen dolgot írok/teszek. Nem csodálkoznék ha egy ilyen felszólítás után még az se jelentkezne aki tudná csinálni… Mivel nem a helyesírással kéne foglalkozni (hogy egy „t” vagy két „t”) hanem hogy magyaros legyen…azt meg akárki aki szokott olvasni könyveket, vagy hasonló, észreveszi. Én így gondolom…. Köpködhettek ha akartok….

    Reply

  • Qcz

    |

    Válasz Rayzen #20 üzenetére:
    Meg Értetük.

    Reply

  • Garnju

    |

    Qcz-nek és Daca-nak.

    Lenne két észrevételem bár gondolom ezeket ti is tudjátok/hallottátok már.

    1 – a lekororkkal kapcsolatban. Ajánlott egy külsös is (értsd nem SC-rajongó) hiszen a saját gyerekben nehezebb meglátni a hibákat.
    2 – neveztek emiatt kukacoskodónak má, DE a Medic lehetőleg Felcsernek (régies) vagy Szanitécnek (modernebb) légyen elkeresztelve ne Orvosnak.

    Ez utóbbi valahogy mindig nyilvánvalónak tűnt bár sok helyen láttam.

    Reply

  • slopavitsova

    |

    Válasz Garnju #22 üzenetére:
    A nővérke, lenne a legjobb.. !:)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.