Részletek az idei WCG-ről

sweeping . Hírek 2426

Nyakunkon az idei WCG amelyet végre újra Koreában rendeznek meg, ami dec 8.-11.-ig tart. Na és ez kit érdekel? Merülhet fel a kérdés egyesekben. Aki esetleg nem tudná annak elárulom, hogy ez végre idén minket is érint, mivel a Brood War-t leváltotta a StarCraft2, ami örömteli és szomorú hír is egyben. Na de nem csak ennek örülhetünk, hanem annak is, hogy lesz magyar résztvevő a WCG-n , aki pedig nem más mint Gorky.

Mivel szponzor nem volt, ezért Gorky saját pénzből utazik ki, fizeti a szállást a részvételi díjat és az egyéb költségeket. Reméljük túljut az első csoportkörön, akkor már megérte kiutaznia 🙂
Gorky Brood War múltját most nem szeretném bemutatni, mivel „késő estig” körmölhetnék, ha mindent leszeretnék írni 🙂 Ezért hát térjünk rá egyből az Sc2 teljesítményére:

Amikor megjelent a játék Skyless-el 2v2-ben nagyon jó párost alkottak, a National Warokon is egyértelmű volt, hogy ők játsszák a team meccseket. Sajnos motiváció és időhiány miatt abbahagyták a játékot, és jelenleg Gorkynak egy barátja játszik az accountján. Viszont Gorky is gyakorol, csak éppen mindig más accountján, állítása szerint nem sokat, mivel ideje és kedve sincs hozzá, de nem megy neki rosszul : -) Reméljük kellemes meglepetést fog okozni. Ez utún is szeretnék sok szerencsét kívánni. A bejegyzésben megtekinthetitek a kvalifikált játékosok névsorát, szerintem a mezőny elég erős : -)

Csoportok:

GROUP A
[image loading] (Z)DB.F91
[image loading] (Z)GAMANIA.Sen
[image loading] [image loading] Josh
[image loading] (P)aTn.Socke
[image loading] (Z)mouz.biGs
[image loading] (Z)BLAST.JacK
[image loading] (P)Acer|elfi

GROUP B
[image loading] (Z)IG.XiGua
[image loading] (P)aLt.nirvAnA
[image loading] [image loading] Souke
[image loading] [image loading] GTAkiles
[image loading] (T)Empire.Happy
[image loading] (T)Empire.Kas
[image loading] (P)Empire.Welmu

GROUP C
[image loading] (T)IMmvp
[image loading] (P)DB.Cobo
[image loading] (T)ESC.GoOdy
[image loading] (P)Splendour
[image loading] (Z)Empire.Aristeo
[image loading] (Z)Cytoplasm
[image loading] [image loading] Deny

GROUP D
[image loading] (Z)EG.IdrA
[image loading] (P)KTCapoch
[image loading] (Z)d.KiLLeR
[image loading] (P)RoXKIS.TitaN
[image loading] Kazakhstan #1
[image loading] [image loading] Kelevra
[image loading] (Z)LLL.Orly

GROUP E
[image loading] (Z)breek
[image loading] (Z)Mski.EnDerr
[image loading] (P)EG.HuK
[image loading] (P)skzi.Gorky
[image loading] (Z)GLSnute
[image loading] (Z)mouz.MorroW
[image loading] (Z)Ptak

GROUP F
[image loading] (T)MarineKingPrime.WE
[image loading] (P)XpecIMHui
[image loading] (Z)aTn.DarKFoRcE
[image loading] Slovenia #1
[image loading] (P)NaVi’BabyKnight
[image loading] [image loading] wern
[image loading] (T)Empire.Beastyqt

GROUP G
[image loading] (T)inFi.RedArchon
[image loading] (P)RGN.KiWiKaKi
[image loading] (T)imba.FXO.Strelok
[image loading] (Z)imba.FXO.LoWeLy
[image loading] (T)aTn.ClouD
[image loading] (P)FnaticMSI.ToD
[image loading] (P)d.BlinG

GROUP H
[image loading] Jordan #1
[image loading] (T)oGs.SuperNoVa
[image loading] (P)iG.MacSed
[image loading] (T)iSMaker
[image loading] (Z)KTReasoN
[image loading] (T)IMFenix
[image loading] (P)srs/RAZER/xEi
[image loading] (P)aAa.Slider


Comments (55)

  • SkyMouz

    |

    22 toss 38,9%
    21 zerg 36,5%
    14 terran 24,6%

    az azért szép 😀

    Gorky-t szeretném látni egyszer hogy játszik, mert valahogy olyan sejtésem van, hogy nem egy GM szint..

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Damnosaurus #1 üzenetére:
    Kicsit átfogalmaztam, valóban eltúloztam 😀

    Reply

  • Vargos

    |

    … ásít …

    Reply

  • Tokman

    |

    Mondjuk legalább kifizeti.
    Team gamebe bárki lehet top master.
    Elég szánalmas, hogy 3 gmünk van erre nincs szponzor és kiküldünk egy masteres, (ha egyáltalán az) és még írta is, hogy ideje meg kedve sincs gyakorolni akkor minek megy ki?
    Tudom én mit tettem az ügy érdekébe?
    Semmit azon kivül hogy megvettem a játékot és a pofámat jártatom.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    jó de gorkynak annyi pénze van hogy wcg-re még wc3ból is indult:), nekem kicsit érdekes ez, de én már csak ilyen vagyok! hajrá magyar esport 🙂

    Reply

  • Vargos

    |

    Nem tudom mi hiányzik. Sorry, még HUN-1-en soha sem voltam SC2-ben, így nem ismerem a community-t és a lehetőségeket. De olybá tűnik, hogy az alapok hiányoznak már pl. a közösség teremtés terén. Bár itt vannak próbálkozások, de nem elég.
    Az igaz kell egy kis szerencse, a többi elhatározás kérdése. Ha mi annak idején páran összehoztuk BW-ben nullából, amikor még sehol nem volt az e-sport golden age-je, mint most. Szerintem a mai titánoknak még könnyebben sikerülne. Nálunk majdnem maximális összetartás volt az elsőtől az utolsó játékosig. Csak úgy poénból. Egy példa, miért kell a tömegbázis. Ismertem legalább két hun-t, aki potenciálisan jobb volt mint gorky, mégis ő lett az ismertebb. Mert a három közül ő volt az ambiciózus.
    Kivágtam pár mondatot az ismeret hiánya miatt és azért, hogy ne legyek sértő. 🙂

    Reply

  • rici

    |

    ha nincs kedve jatszani, akkor kar eroltetni….

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Vargos #7 üzenetére:
    Köhöm, a community nem a HUN-1-ből áll. Nézz csak körül bátran itt is :D.

    Én is sajnálkozom kicsit a WCG szponzoráció miatt, de vigasztaljon mindenkit az, hogy idén Breach a SEC-en $1000-t hozott haza, ami még BW-s viszonylatokban is az eddigi legnagyobb összeg, amit magyar játékos elért, ezen érdemes gondolkodni.

    Reply

  • viasz

    |

    Válasz SkyMouz #2 üzenetére:
    MLG-n láttam egy jó táblát, mikor kiesett az utolsó terran játékos.
    A felirat:
    „Problem terran?”

    Reply

  • viasz

    |

    Válasz Darc1n #9 üzenetére:
    Én elgondolkodtam ezen a nyereményen, de különösebb dologra nem jutottam. 🙂
    Mire kellett volna jussak? 🙂

    Reply

  • viasz

    |

    Hogy valami értelmesebbet is írjak:
    Nem emlékszem, hogy a klánok bemutatásánál szó lett volna a skzi klánról. Azt hiszem itt az ideje bemutatni őket 🙂 mint látom, egy másik ismerős(legalábbis nekem, innen fórumról) tagjuk is van, Koley.
    Sőt, csapatkapitányuk Xibalbaa 🙂
    (Mondjuk ha mégis volt róluk cikk, akkor most jól bebuktam 😀 )
    _
    http://skzi.org/index.php/teams/starcraft2/

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz viasz #12 üzenetére:
    Már megszünt, inaktív volt mindenki, és a napokban hivatalosan is felbomlott.
    Jelenleg a fop csapatába tartozok, és xib is csatlakozott hozzánk 🙂

    Szerk: Egyébként volt erről régebben egy cikk, de az már tényleg régen volt 🙂

    Reply

  • viasz

    |

    Válasz sweeping #13 üzenetére:
    A fene.
    Pedig sokkal jobban örültem volna egy szupertitkos csupa top grandmasteres magyar klán létezésének 😀

    Reply

  • Stark

    |

    Mindenképpen sok szerencsét Gorkynak!
    Az más kérdés, hogy a leirtak alapján inkább egy koreai kiruccanás szaga van a dolognak.
    Remélem, egyszer majd csak rendeződnek az e-sport viszonyok itthon, és valaki megint érdemben fogja képviselni hazánkat egy ilyen rangos eseményen.

    Reply

  • rici

    |

    Válasz Stark #15 üzenetére:
    majd en, d3bol !
    😀

    Reply

  • Fana

    |

    Válasz rici #16 üzenetére:
    Ha lenne WCG D3 ból akkor abból is Gorky menne te butus 🙂

    Reply

  • nf.purple

    |

    Hajra Gorky! Tossal csak abuzolni kell 🙂

    Reply

  • rici

    |

    Válasz Fana #17 üzenetére:
    🙁

    Reply

  • 84Noname

    |

    Szerintem ilyenformán ebből csak leégés lehet….de ha Gorkynak van hozzá arca, akkor hf gl. Na mindegy… Mér van olyan érzésem mintha ez egy kis celebhír lenne, ami akkora kamu mint az állat? TL-en mondjuk kint van 🙂

    Reply

  •  

    |

    Group E
    EG.Huk (Canada)
    mouzMorrow (Sweden)
    breek (Japan)
    GL.Snute (Norway)
    Gorky (Hungary)
    Enderr (Philippine)
    Ptak (Croatia)

    húzós lesz. top2 jut tovább.

    Reply

  • sweeping

    |

    Frissítettem a hírt, mindegyik csoport nagyon erős, egyikből se juthatna tovább.
    Szerintem gorky mindenkitől kikap, de hozzátenném, hiába van 3 gm játékosunk egyik se jutott volna ki, ebből a csoportból.
    Huk szarrá ver mindenkit a csoportján belül, hiába készült volna bármelyik magyar gm játékosunk ellene, cheesel se lett volna esélyük, túl nagy a skill különbség. A 2. helyért pedig harcban van a többi grandmaster, túl sok a jó zerg, ez se lett volna meg, tehát olymind1 hogy ki ment ki.

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    hát azért breek meg enderr se lehet valami állat, ptak mintha remlene de szerintem ö se ász

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Damnosaurus #24 üzenetére:
    Ptak bw-ben jó volt, sc2ben se rossz, de én morrowot tartom a legnagyobb esélyesnek.
    Bár jelenleg master, de ő top gm volt, most éppen nem játszik az accjan. Lehet épp egy másik szerveren álnéven gyakorol, mivel azt kétlem hogy ennyire inaktív lenne, pláne wcg előtt.
    Pláne úgy, hogy tudja jól, hogy van esélye, (persze nem a végső győzelemre, de sokáig tudna menetelni) sok nagy versenyen ott volt és jó szerepelt
    Terranja is elég erős, breek vagy EnDerr-t és gorky-t t-vel is megenné

    Reply

  • AdamoA

    |

    Válasz sweeping #25 üzenetére:
    Morrow T-vel IEM GC-t nyert IdrA-val szemben, szóval közel sem szar a T-je… 🙂
    Egyértelmű, hogy HuK és ő jut tovább.

    Reply

  • SZM

    |

    Őszintén szólva ez érdekesen hangzik D: sok sikert mindenestre
    Mennyibe kerülhetett a nevezés/kiutazás?

    Reply

  • breach

    |

    Válasz sweeping #23 üzenetére:
    leggyengebb csoport kb. wcgn. de ugy messze.
    meg hukon kivul csak zerg ellen kell gyakorolni, ami nagyon nagy konnyedseg. snute verheto. morrow inaktiv, ptak meg egy lama BWs szintjehez kepest.
    huk ellen meg kell probalni. legalabbis a magyar GMesek szintjehez mondom. remelem gorky egy keveset gyakorol.

    Reply

  • inoirawus

    |

    „Reméljük túljut az első csoportkörön, akkor már megérte kiutaznia :)”
    MorroW-val és Huk-kal egy csoportban.. esélyes a továbbjutás, nagyon esélyes.
    egyébiránt nagyon érdekelne, hogy miért ő képvisel minket? van 3 gm -esünk, és oké, egyik se jutna tovább, de Gorky-ról kb csak ilyenkor hallani.. többi mester/grandmester játékosunk aktívabb tagja a közösségnek, játszanak rendesen saját acc-on..

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz inoirawus #29 üzenetére:
    Bárki mehetett volna, de csak neki volt rá pénze 🙂
    Mivel szponzor nélkül ez kb 500ezer-1millió ft körül mozog utaztatással nevezéssel, szálassal és minden más egyébbel együtt
    Bárki csatlakozhatott volna gorky mellé, vagy mehetett volna helyette, ha lenne elég pénze 🙂

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Nem értem mieza semmi szponzor duma, nem a wcg állja? megérdezte már valaki a wcg magyarország felelősét, aki ennek az oldalnak is a tulajdonosa? vagy a bolgárok 2 embere is saját pénzböl repül ki ? nem teljesen értem mi folyik itt gyöngyösön, de nekem rohadtul ugy tunik hogy azok az emberek akik képesek lennének vmit tenni magyar esportért azok magasról szarnak rá. Én leginkább azokat a magyar játékosokat sajnálom akik még próbálnak elérni vmit

    Reply

  • Toxic

    |

    Azért arra felhívnám mindenki figyelmét, hogy pl mikor kiderült hogy starcraftból nem lesz magyar támogatott játékos még annó hip hopp elkezdett asszem CC3-azni és azzal jutott ki.
    Biztos vagyok benne hogy sunyiba betegre gyakorolta magát és a régi motorosok tudják hogy baromi jó érzéke van az rts-ekhez.

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz breach #28 üzenetére:
    Bár igen hozzátehetjük, hogy Gorky a felkészülésben tud meglepetéseket okozni, a rutinja meg van hozzá, remélem SC2-höz elég is lesz.

    Reply

  • nf.purple

    |

    Japant filippinot le kell hoznia, ha keszul sokat lehet eselye ptak ellen is. Anno amit mondoconon muvelt az siralmas volt, de azota nagyot változott a jatek! Sok sikert neki! Hajra gorkej

    Reply

  • Toxic

    |

    Meg akárhonnan is nézzük az egész országot képviseli, szóval inkább mellette áljunk mint ellene!

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Beszéltem az osztrák nyertessel és kicsit képben lettem, WCG licensz itt gondolom eddig is annal akinel eddig 2006óta Hadházi Dániel, kb mióta szar a wcg. Ök találtak szponzort samsung austria-t. Ha jol tudom MO-n is samsung volt anno a szponzor. Mi lett vele? mivel jobbak osztrákok mint mi? Csak engem érdekel?:D Miért nincs bővebb ismertető? Mintha ö küldött volna ki 3 fifast 1x 😀

    Reply

  • breach

    |

    szurkolunk meg minden, de lassuk mar be, hogy eselye nulla arra, hogy barmit elerjen, anelkul, hogy nem gyakorol egy eve folyamatosan. ne ringassuk mar magunkat valami ostoba illuzioban. hihetetlen. „nefelejtsuk el, meg anno hiphop cnc3” akkor kezdett el cnc3azni mint mindenki mas, amikor kijott.
    hajra hajra, csak ne legyunk idealistak.

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Damnosaurus #36 üzenetére:
    Én ismerem őt és biztosíthatlak róla, hogy ő is nagyon sokat szenvedett azért, hogy egyáltalán legyen bármi is. Válság van, Magyarországon különösebben nehezebb bármit megcsinálni. Ezáltal a szponzorok, mint pl. esetünkben a Samsung is egyre kevesebb országot tud támogatni, nekik pedig természetesen az is szempont, hogy eredményeket is elérjenek ezek az országok.

    A FIFA csapatnak lett volna esélye, elég nagy, de ez már a múlt, nem érdemes összeveszni ezen.
    Itt volt a SEC, a Lancraft és lesz még IEM6, ahová szurkolunk Sztádört-nek ezerrel, jövőre pedig biztos vagyok benne, hogy ha tartjuk a GM szintet, lesz WCG selejtező is.

    Reply

  • breach

    |

    egy kerdes amugy, gorky egyedul megy koreaba?

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz breach #39 üzenetére:
    Játszani WCG-re csak ő. G-San is vele lesz ha jól tudom.

    Reply

  • breach

    |

    Válasz Darc1n #40 üzenetére:
    es g-sannak miert is kell vele menni? es o mibol megy? neki is ingyen lesz a szallas? akkor o befizette sc2nek a nevezest es igy o a csapatkapitany es sajat penzbol allja az utazast? nagyon jo lenne tudni hogy ha volt valamennyi szponzori penz a wcgre, barmennyi az hova ment el. pontos adatokkal. mert ez a „befizette a sajatat mert azt hitte, de elfogyott, meg valsag van” sztori nagyon buzlik. miert jo az hogy a community teljesen ki van zarva abbol ami erte van? vagy lehet egybol meg kene kerdezni a microsoftot vagy a magyar samsungot, hogy is volt ez az egesz. nem mintha lehet tudni, hogy kik ezert a felelos, magyar WCG oldal nincs.
    felporogtem, mert nem hiszem el, hogy mi van itt.

    Reply

  • breach

    |

    mert ha ekkora valsag van gondolom plusz egy embernek a koreai ut az mar apropenz.
    namindegy lenyugodtam.
    de az lenne a korrekt ha mindenrol kapnank pontos infot, hogy mennyi volt a penz, ha volt egyaltalan. vagy kik voltak a szponzorok. hogy lehessen veluk beszelni. tisztazni a helyzetet.
    Darc1n@
    „Én ismerem őt és biztosíthatlak róla, hogy ő is nagyon sokat szenvedett azért, hogy egyáltalán legyen bármi is. ”
    ja sokat szenvedett, hogy o meg gorky kimehessen koreaba 😀 vicc

    Reply

  • breach

    |

    megtudom erteni azt, hogy gsan befizette a penzt a WCG-re, de lehet elotte beszelni kellett volna a kozosseggel, hogyha esetleg nincs penz a szponzoroktol, akkor van-e valaki, aki ki tud menni a sajat penzebol. mert ha nincs, akkor pl. nem kellett volna befizetni es akkor nem alakult volna ki egy ilyen helyzet. biztos veletlen volt az egesz. igy tortent. a dolgok sajnalatos alakulasa vegett gorkynak kell menni, hasonlokepp mint 2009ben W3bol. pedig azt hittek lesz! en elhiszem!

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    Hát igen ezek a kérdések bennem is megfogalmazodtak, de biztos gsan saját pénzből repül ki annyira csipi esportot, azért támogatja ennyire a magyarokat is, fellenditi itt az eletet, főleg azzal a gaming hungary vagy mia****-al, 🙂 Ennyi idő alatt már tehetett volna annyit hogy 10x nagyobb legyen az egész scene, és még ő is jobban járt volna.

    Reply

  • breach

    |

    inkabb jatszatok HSLt, aki tud segitsen!! egyutt, kozosen, osszefogva a magyar SC2 lesz olyan mint a sved baszdmeg! jatszon mindenki, gyakoroljon, irjon cikket. jarjon el versenyekre. tamogassa a magyar ugyet. a tehetseg meg van. nem lehet bizni masokban csak sajat magukban. jovore lesz SC2es magyarorszagrol. csak akarni kell. es nem varni legyen valami. mert akkor lesz ez ami most van. elsikkad az egesz sztori. lemaradunk mindenrol csak a vegeredmenyt latjuk majd abba meg tulsokat beleszolni nemtudunk.

    Reply

  • breach

    |

    bocs spamert:D ujra megnyomtam irtam de beszolt mate szoval nem irhatok tobbet mert osztrakizalnak hamar.

    Reply

  • Skyless

    |

    Válasz breach #43 üzenetére:

    Üdv,

    G-san felajánlotta minden top magyarnak, hogy kimehet saját pénzén…

    Reply

  • Skyless

    |

    Sziasztok!

    Sajnos a nickemet nem sikerult regisztralnom, nehany hiba uzenet miatt, ezert most ezen a neven fogok irni par szot. (Gorky)
    Sajnos szinte minden evben eljon az a nap mikor be kell irjak egy commentet. Szeretnem a felreerteseket tisztazni, mert egyesek nem nagyon vannak tisztaban a jelenlegi helyettel, ezalatt ertem a wcg szervest illetve a wcg n valo reszvetelt.
    A magyar wcg-nek, de kb minden orszagb wcg-jenek fo szponzora a samsung, iden sajnos a valsag miatt a samsung nem adott penzt a rendezveny leszervezesere. Itt termeszetesen a valsagon kivul az is szerepet jatszik hogy az elmult 10 evben nem sikerult sajnos produkalnunk semmilyen kezzel foghato eredmenyt.
    Ezen lehet felhaborodni es hozongeni, de nem hiszem, hogy ez elore vinne a jelenlegi helyetett ahogy ezt tobben irtak mar feljebb.
    Damnosaurus kijelentesevel csak annyi a problema, hogy mint mar feljebb skyless is irta, fel lett ajalva es ezt breach se ertem miert tagadja le… jelen voltam mikor megtortent, hogy sajat penzbol barmelyik jatekos fizetheti maganak, akar 3 jatekos is johetett volna, ha kifizetik az utat es a nevest.
    Az hogy ki grand master es ki master, meg dobalozni szavakkal, hogy ilyen meg olyan jok vagyunk, ezt szerintem nem kene… tobb ervet is fel tudnek hozni, de felesleges veszekedni ezen.
    Valaszolva sokakban felmerulo kerdesre, miert en megyek? A valasz egyerubb, mint egyesek gondolna, semmifele osszeeskuvesrol vagy egyeb dologrol nincs szo, csak arrol hogy szerettem volna megnezni milyen koreaban a cyber sport es az ottani feeling, ezert kifizettem az utat, de ez senkit nem akadalyozott meg abban, hogy ezt mas is megtegye, ha igy lett volna rogton lemondok a kimenetrol.

    Ahogy emlitettek feljebb nincs sok idom practicelni mert, sok a munka, iskola, es egyeb elfoglaltsag, igy nem allitom hogy en vagyok a legjobb jatekos jelenleg magyarorszagon, sot szinte biztos vagyok hogy iden nem jutnek ki…
    Viszont jatszottam eleg sok fele jatekkal mar wcg n es ecg n is, es ezt a tapasztalatott probalom a leheto legjobban kihasznalni, persze az is lehet hogy mindenkitol kikapok… ez az ev igy sikerult.

    A jatekrol annyit hogy valoban unalmasnak talalom, mert kevesebb skillt erzek a mostani jatekban mint a regiben, illetve felgyorsitottak a jatekot a 6 dolgozos kezdessel es a turboval, emiatt sokkal tobb lett benne a szerencse szerepe. Nyilvan sokaig fogjak patchelni es jonnek a kiegek.. es egyre jobb lesz ahogy a starcraft 1 el is tortent. ez csak egy velemeny… de en igy elem meg.

    Osszegezve csak annyit szeretnek mondani, hogy szokas szerint csak a hozongest latom, es nem a nagy osszetartast… en mar ezt megszoktam azert az evek soran…. viszont osszesegeben ez nem vissz elore

    GL HF HUNGARY FIGHTING!

    az ekezetert elnezest, de sajnos olyan geprol irok amin nem tudtam megoldani a hasznalatat.

    Udv
    Gorky

    Reply

  • Damnosaurus

    |

    ezzel a kommentel se lettünk okosabbak, csak néma magyarázkodást látok válaszokat nem, de nem is gorkytol várom igazábol.

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Damnosaurus #49 üzenetére:
    Mit nem értesz, kérdezd meg akkor egyenesen, mert már én is kezdem unni, hogy mit értetlenkedik itt mindenki.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.