Változások a HotS multiban

Hero . Hírek 1878

Dustin Browder (aki ezt hallgatja, miközben „blogol”) friss infókkal jelentkezett a HotS multijáról, azon belül is az új egységekről. Volt idő, amikor gondolkoztam, hogy írjak a tervezett egységekről, de oly rég volt a BlizzCon, hogy nem szerettem volna feleslegesen felhozni a témát. Most viszont friss és ropogós a dolog, úgyhogy körvonalakban elmondom, hogy Dustin mit mivel magyaráz (lefordítani felesleges lenne), meg hogy én mit gondolok a dologról.

Terran

  • Shredder: Ennek az egységnek búcsút inthettek. Tudjátok, ez egy kis robot, amit aktiváltok és megöl mindent a földön, a föld alatt és a levegőben. Én ezer meg egy érvet tudnék felhozni, hogy miért halva született egy egység ez, de Dustin azzal indokolja a lépést, hogy egyrészt nagyon összezavarta a játékosokat, másrészt szinte észrevétlenül tudta eltüntetni az ellenfél munkásait a mineraloknál. A map controlra – amire szánták elvileg – pedig alig-alig használták.
  • Warhound: Funkciójában túlságosan is hasonlított a Thorra, ami nem nyújtott elegendő újdonságot a Terranok számára, ezért ettől az egységtől is elbúcsúzhatunk. Hála a jó égnek, ugyanis ha valakit ezért a desginért (meg unit tervért) fizettek volna, az bizony már a bűncselekmény kategóriájába esne. Helyette különböző factorys egységeket próbálgatnak, viszont állításuk szerint nincs könnyű dolguk, hiszen a WoL-ban annyira rugalmas a Terran, hogy nem egyszerű új stratégiákkal előrukkolni. Biztos vagyok benne, hogy a Terran gyűlölők remek újdonságokat tudnának javasolni Dustinnak.:D Vespene-t szedő MULE? Valaki? 
  • Thor: Lehet, hogy megmarad a jelenlegi formájában. Talán ez pár embernek nem fog tetszeni, de könyörgöm, bármit, csak ne egy hero unitot adjanak a Terrannak. Annyira gáz. Szép meg jó volt, hogy a Protossnak ott volt (igen, én már múlt időben mondom) a Mothership, de most még egy fajnak adni egy ilyet… kissé komolytalan. Vissza a goliathot, aztán mehet a menet! De nem, ez nem fog megtörténni.
  • Anti-air spider mine: A spider mine az SC1-ben a Terranok egyik legjobb map control képessége. Dustin szeretné, ha a Terrannak lenne egy hasonlóan jó map controlt biztosító egysége/képessége. Dustinék behozzák a shreddert. Totális bukás, teljes komolytalanság. Megoldás? Átvenni a spider mine-t? Dehogy is, ez a második rész, ide csakis új és eredeti ötletek jöhetnek! Hölgyeim és uraim, had mutassam be a légi spider minet! Ezzel segíteni szeretnék a Thort (már ha marad szegénykém), hogy ahová nem ér el a 857-es range-ével, ott berobbanjon egy légi akna. Mostanra már remélem ti is rájöttetek, hogy én teljes mértékben lájkolom az ötletet.
  • Esetleges megoldás a TvT-re: Egy olyan egységen törik a fejüket a fiúk, amit ők távolsági rakétavetőként emlegetnek, ami a TvT-ben feltörné a siege tank vonalakat. Ez gondolom azért jó, mert ezentúl még nagyobb légüres tér lesz két Terran sereg között, ugyanis ha az egyik T tud építeni Red Alert kopi rakétavető lövegeket, akkor nyilvánvalóan a másik is. Persze, amíg nem tudunk többet, addig ne ítélkezzünk. A szándék dícséretes.

Protoss

  • Oracle: Az egyik legjobb új egység, amivel a Blizz előállt. Örömmel jelenthetem, illetve tolmácsolhatom, hogy továbbra is tervben van, a funkciói sem változtak. Ha van egy kis eszük, akkor ezt végleg megtartják.
  • Replicant: Ez az egység egészen konkrétan megölte a játékot. Illetve megölte volna, hiszen már hivatalos, hogy lesöpörték az asztalról. A replicanttól tartó játékosok bizonyos egységeket nem mertek megépíteni, hiszen ki akar megvenni egy siege tankot, hogy fél percen belül 9 siege modeban lévő siege tank lője a saját bázisát, mikor nyomorult embernek még ki sincs fejlesztve a saját siege mode-ja. A deathball mondjuk elég viccesen nézett volna ki Protoss részről.
  • Tempest: Miután a phoenix nem is oly régen megkapta a lő táv fejlesztését, a Tempest képviselte területi anti-air pusztító szerep hirtelenjében nem volt olyan fontos a Protoss számára, ezért ezt az egységet egy picit áttervezték. Jelenleg egy nagy hatótávval rendelkező föld-/légbombázó a Tempest, szóval egy masszív brood lord, aki még a levegőben is hasznos. Ennek létigényét azzal indokolta Dustin, hogy a végjátékban egy olyan egységre tesz ezzel szert a Protoss, ami távolról kényszerítheti támadásra az ellenfelet. Uncsiiiiii. Arról nem is beszélve, hogy az addigra legyártott colossus tömeg így is elég jól tudja csipkedni az ellenséget, nem szükséges, hogy még az égből is hulljon az áldás.
  • Nexus: Kísérletezgetnek egy mass recall képességgel, amit a Nexus kapna. Szerintük ez arra lenne jó, hogy egy kisebb Protoss csapat elindul hadjáratra, és ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a kedves kolléga szerette volna, akkor bumm, az egész csapat újra otthon van. Most nem hozakodom elő azzal, hogy szerintem mennyire egy oltári nagy idiótaság az egész warp in rendszer (és mennyi balance-t igényelt már…), de hogy most már ne csak BÁRHOVA tudjon termelni a protoss, hanem BÁRHONNÉT vissza is hozhassa a bajbajutott seregét… Miért akar olyan dolgokat a Blizz, ami engedékeny a bénákkal szemben? Shredder: tegyél le párat, aztán ha valaki támadni akar, akkor meghal, gg. Replicant: vegyél párat, aztán ha rossz a seregösszetételed, akkor instant lopd le az ellenféltől az egységeket, hogy korrigáld a hibád, mass recall: nyugodtan cheeseld be az ellenfeled, ha ügyes volt és leolvasta a szándékod, sőt, ne adj ég pont olyan buildet csinált, ami countereli a tiéd, akkor nyomd meg ezt a gombot és semmit sem veszítettél! Mire jó ez?

Zerg

  • Swarm Host: Semmi változás, erősen tartja magát. Ennek pedig nagyon örülök, mert az Oracle után a második legjobb új egység – igaz, a felhozatal nem túl acélos. Itt is az volt a cél, hogy előjöjjenek valami újjal, hogy ne kelljen visszahozni a lurkert, de ezzel az egységgel legalább jó úton járnak. Nem egy lurkeres úton, hiszen akik ez utóbbit szeretnék, azok soha nem fogják beérni mással, de ha nem nerfelik agyon a mi kis barátunkat, akkor bizony sokkal-sokkal-sokkal színesebb lesz a Zerg játék. Ha Day[9] lennék, most bekezdéseken át mesélnék nektek arról, hogy miért elképesztően fontos egy lockdown unit (azaz egy egység, ami lezárva tart egy bizonyos területet, útvonalat), de egyrészt ő ezt már sokszor megtette, másrészről pedig remélhetőleg ti is átérzitek a súlyát! Persze, eddig is ott volt a baneling, de az egy passzív lockdown, ez pedig aktív. Ja, és ez tényleg Zerges.
  • Viper: A teljesen nevetséges abduct képessége továbbra is megvan – ezzel húz magához egy ellenséges egységet -, ahogyan a területi vakítása is (a megvakult egységek lőtávja 1 lesz, szóval az SC1-es dark swarm távoli rokona), de újdonság, hogy rá tud cuppanni egy mineral patchre, és abból szívja magának a manát, miközben bányászhatatlanná teszi a kristályhalmot. A vakítás menő, ezt a manaszívásos dolgot pedig nem igazán tudom hova tenni. Majd ha többet tudunk.
  • Overseer: Szegénykém mégis marad, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a Blizz rájött, hogy kész káosz lett volna az a detectoros megoldás, amit a Viperrel akartak bevezetni. Dustinék most viszont agyalnak ezerrel, hogy milyen új, használhatóbb képességeket kapjon ez a szegény pára. Szerintem spawn infested terrant 125 energy-ért. Oh, régi szép idők~
  • Nydus Network: Tervben van, hogy többféle Nydus Worm legyen, többek közt egy olyan, ami egyszerre több helyen kezd el creepet fecskendezni a talajra (ezzel könnyebben létrehozható creep utakat kapnának a Zergek), de lenne olyan változat is, ami csak épületeket tud támadni, ezzel a Zerg arzenál kapna egy földi épületrombolót. Bizonyára emlékeztek, hogy ez a szerep annak idején az ultraliskre hárult volna.

Végszó

Még van pár dolog, amit meg kell csinálnunk a HotS béta teszt előtt. Tudjuk, hogy mindenki tudni szeretné, hogy mikor játszhat végre, és azt is, hogy mennyire fontos ezt a dátumot minél előbb bejelenteni a közösség számára. Dolgozunk az ügyön.

Ez pedig nagyon király:


Comments (33)

  • pageup91

    |

    true story

    Reply

  • Kaeiir

    |

    Köszi!

    Távolsági rakétavető… Zerg ellen szuper lesz, ami teli van melee unittal. Eddig is háromszor meggondoltad, mikor mész neki a siege tankos seregnek, hát most lesz még néhány méter, ahol a unitjaid elolvadhatnak.
    Tempest szintén fincsinek tűnik. Roachoknak itt már semmi esélye nem lesz snipe-olni őket, nem úgy, mint egy-két colo esetén. Mondjuk nyilván minden ár függő is, hogy mit mikor lehet kihozni.
    Nydusnak örülök, hogy agyalnak rajta. Remélem, ki is sül belőle valami.
    Swarm host egyértelműen egy nagy segítség lesz a zergeknek, de nem tudom, hogy mennyire vesz ez el a faj stílusából (hit and run).
    Overseernek szintén örülök, eléggé megszerettem.
    Ez a mass recall meg egyszerűen röhej. Én szeretem a warp technológiát, mert úgy érzem, hogy ez a fő dolog, ami a fajt megkülönbözteti stílusában a terrantól. Viszont így vicces lesz lecsapni egy nexust, meg counter attackokat is mintha ellehetetlenítené a dolog.

    Most akkor végülis terrannal konkrétan még semmit nem haladtak, vagy hogy van ez?

    Reply

  • predator_tom

    |

    Nos terran-hoz én tudok egy jót.

    A siege tank legyen újra SIEGE tank mondjuk 50-es dmg-vel a SHOCK cannon,amin monjuk egy pajzs nélküli marine már nem röhögi szét az agyát pajzsal még akkor is de az már oké mert ezzel a 35-el (50 armored, kérdem én egy artilleri mióta használnak jobban páncélosok ellen mint tömeges gyalogság ellen?)nos én visszatértem marauder-hez igaz annak csak 10 és armored 20 de olcsóbb ,gyorsabban lő ,meg még lassít is.

    Kérdem én,ha sc 1-be megfelelt a 70-es dmg a SHOCK cannon-nak(fejlesztés nélkül) akkor itt…..

    Amúgy a témában már egy előző postban elmondtam erről a véleményt de azt még mindig fent tartom hogy a carrier (egy protoss ikon)maradjon a tempest lépjen.Ha nagy lő távot akarnak akkor kérem növeljék az interceptorok hatótávját.

    A légi spider mine az jó az nekem is elfogadható, és a zerg swarm host is.Mondjuk a Nydus wormot nem értem annak az eredeti funkciója az egységszállítás nem?Ha épületrombolót akarnak akkor legyen egy vagy vagy fejlesztés a zerglingnek (baneling v chargeling:D vagy valami)ami épületek ellen üt többet mint 80 azt ennyi vagy ultralisk RAAAAM újra.xD

    Reply

  • FoPǂSpirit

    |

    Itt az ideje protossra váltani. Am a nexusból hozható cannonról nincs hír? Na majd jó lesz, ha a proti pvzben úgy expel, hogy nexus, gw cyber aztán ha jön a ling csak rányom 1 cannont a gw-re (vagy éppen 2gw rushnál jó lesz. Protoss túlságosan elkényelmesedik, főleg ezzel az új aclick tempestel.
    Jah meg dustin gyerek azt mondta, hogy a carrier szerepe túlságosan hasonló volt a colossuséhoz, erre jön az új tempest :D. Na ezen jót röhögtem.

    Am a Vipernél az abduct miért lenne nevetséges? Tudod te hány rangeről lehet castolni? Ha a neural parasiteal hasonlítod össze kb ugyanaz, és annál nem is baj ha hasznosabb lenne, tekintve h, a viper 100/200 az infestor 100/150 és a neural használhatatlan.
    A területi vakításnál meg kihagytad, hogy csak BIOLOGICAL unit ellen hatásos (sok noob toss megnyugodhat).
    Swarm host megint teljes gyökérség. Egy marine siege tank vonalat sohasem fog elérni, zvzben inkább az infestorra (vagy viper!)gyúrnék csatában, nem a bázisom megvédésére, protossnak meg ott az ff, ott sem ér majd sokat –> Mivel supportolod a swarm hostot? Roachal? Ebben az esetben a locustok beakadnak a roachok mögé, vagy a swarm hostot kell a roachok elé rakni (elég hülyeség), melee unittal minek supportolni ugye, ez az egység kb csak a bázisodon fog állni totál hülyeség (talán infestorral lehet supportolni).
    Nah a terranon megint jót röhögtem, kell 1 unit ami még a siege tanknál is messzebre lő (nuke nem volt jó nekik), inkább a bc-ből kéne valami használhatót csinálni a speed helyett. Anti air spider mine megint totális baromság.

    Reply

  • FoPǂSpirit

    |

    Azért nem sebez 50-et a tank, mert 13-as range van, és akkor minden földi egységet verne massolva.
    3-as attackal ígyis elég erős, zealot ellen szívás, dehát ez a van, ígyis milyen „nehéz” a toss.
    Jah és sc2=/=sc1.

    Reply

  • Rou

    |

    Azt kéne végre megoldani, hogy a 200 ezres gépemen minimumom ne akadjon a játék és nem mindenféle chat ablak pachet kiadni. Remélem javítják ezt a bosszantó hibát végre a HotS-ba.

    Reply

  • Tadzsin

    |

    Na lassan megfeleződik az új unitok száma ,Shredder még t szemmel is imba lett volna dolgozók ellen thort baromság lenne kiveni bőven jó siege tankok ellen tankolni a dmg-t muta ellen is,anti air spider mine:remélem beraknak vmi seeker missiles v 2.0, 0.001 speedel had legyen az is használhatatlan, ez a „távolsági rakétavető”-s megoldás meg minek annyira zavar mindenkit ha 5 percet állnak a siege-ek akkor úgyis elmegyek dropolni stb.. ha meg ne adj isten pure mechezünk akkor szépen átállok air-re olyan nehéz ez?Még annyit h sztem a nexus mass recall lesz a következő hír amit kiszednek hiszen milyen fincsi lesz amikor megjön prismmel 3 sentry zela és kizár mainről szédszedi mert bevarpol még sentry-t stalkert én meg nézhetem, és ha hülye fejemmel elmegyek counterelni akkor hazahozza az egészet

    Reply

  • PRGǂShael

    |

    A viper manaszívása gondolom majd úgy fog működni mint az oracle kristály lefogása… csak kevésbé op izé táposul…

    Reply

  • sweeping

    |

    Ettől a recalltól szerintem kár félni, ha jól emlékszem régebben 75 energy-t igényelt, tehát egy majdnem teli nexust. Ergo fejlesztés és termelés hátrányba van a toss, ha játék elején erre gyűjt. Valamit-valamiért 🙂
    Forget pl folyamatosan boostoljak fejlesztésnél, colot meg a range fejlesztését +immo-t is, meg gw-ket ha csinált egy early 4 gate vagy 6-7 gate blink stalker vagy 8 gate támadást amivel zerg 3. base-t akarod kiszedni. Egy jó tossnál a nexus energy kb mindig nullához közelít (kivéve amikor gyűjt valamire). Tehát, ezekről mind le kell mondani, későbbi weapon upgrade, később legyártott egység, kevesebb munkás, cserébe egy recallért. Jajj szegény toss, most hova szarjak, mondhatnák az tosst imbázók. De szerintem így balancos, valamit-valamiért 🙂

    Tehát mielőtt itt átmennénk abba, hogy ez mennyire imba ebbe is gondoljatok bele. Ha játék elején recallt akarod használni, később támadhatsz, kevesebb unittal, ergo esélyed sem lesz nagy kárt okozni, de gyors kis harassra megfelelő.

    Reply

  • Eyesis

    |

    hmm hmm… mindenesetre lehetett volna pár kép, vagy illusztráció az egységekhez, így túl száraz volt 🙂

    Reply

  • Janobal

    |

    Nos én zergként a Tempest miatt izgulok nagyon, nekem egyelőre nagyon opnak tűnik. A swarm host nagyon jó ötlet szerintem, el tudom képzelni ostromegységnek, de akár védelemnek is a hatchery mellé mondjuk, mivel automatikusan hoz ki egységeket, így nem kell sokat a bázisra nézni, ha jön egy kis csapat ellenség harassolni. A távolsági rakétavetőt nevetségesnek tartom. Az anti-air spider mine még akár jó is lehet, ha azt nézzük, hogy a terranok mennyit bajlódnak a thorral a lassúsága miatt. De a területi vakítást nem tartom nagy hülyeségnek, mert ezzel mind a colókat, mind a siege tankokat jól lehet counterelni egy támadásnál. Az overseer-re kíváncsi leszek, szerintem az lenne a jó, ha valahogy előbb ki lehetne hozni, vagy valami más felderítő egység, mert a zerg a játék első jó 8-10 percében annyit lát, amennyit az első derítő drone-ja látott, azaz van-e gáz, vagy nincs, vagy cheese lesz-e, vagy sem.

    Reply

  • nfteamDirty

    |

    Eyesis…ez az örök elégedetlenség…:D
    Én csak annyit fűznék hozzá a dologhoz, h a recail a PvZ-ben lesz hasznos mikor kapok 72636553 fungalt, és az már midgame xal lesz elég energy :), a tempest……… arra nagyon kíváncsi leszek hogy mit fog érni egyáltalán a milliós költségével…:/
    Ez a nydlus…o.0, ne nevettessük már ki magunkat ^^, lomtár…. 1-2 pylon korai scoutra, aztán warp a helyszínre és köszi viszlát 🙂
    ,,távolsági rakétavető”….???o.0′ da’***ck?…1-2 ghost és már helyettesítve is van…-.-‘
    Na mind1…már repesve várom a bétát hogy élőben is megtapasztaljam a viper vakító erejét…xdd
    Gl hf mindenkinek!^^

    Reply

  • Formaster

    |

    Az egész Hots felesleges, amivel szétcincálják a starcraftosokat, eddig is megosztott nép voltunk.

    Ha összemosták volna a multit az új résszel, akkor abbahagyom a game-et az új unitok miatt, így meg lehet hogy azért hagyom abba mert alig fog ellenfelet találni a WingsofLibertyben.

    És valóban most is elég sok gond van a játékban, pl kommunikáció, optimalizálási gondok és a balanszt fel se hozzuk, mert az vitatható. Viszont tény, hogy nekem a mai napig 3x kell belépnem, hogy a partyban lévő játékos társaim mindegyikét halljam. Vicc. Talán ezen kéne dolgozniuk.
    Ettől függetlenül szeretem a játékot, de később nem tudom mi lesz.

    Reply

  • FoPǂSpirit

    |

    a protoss megint 1 skill nélküli csicska race lesz, a terrannal meg csak meg kell tanulni játszani és tiéd a világ, pont mint a wolban. a zeg meg szívjon.

    Reply

  • Formaster

    |

    Most a GM-esek áttérnek a Hots-ra, hisz ez lesz a középpontban. Tehát a megmaradt masteresek veszik majd át a gm liga helyét és így tovább. Szóval a wol-t kinyírják teljesen, pedig nekem jo lenne ez így ahogy van. Nem hinném hogy jobban tetszenének az új unitok, persze mindennel meg kell tanulni játszani. De épp most kezdeném érezni a wol-os unitokat. (lelkes amatőr)

    Reply

  • Formaster

    |

    De érthető a Blizz. A második résszel leegyszerűsíti a játékot, hogy minél több új amatőr be merjen szállni a game-be. Majd a 3. résszel mindennek a keverékét szeretnék, hogy egy nagyon technikás és igazi challangekkel teli, elismert sportággá növesszék a SC-t.

    Reply

  • Kaeiir

    |

    Válasz sweeping #9 üzenetére:
    Hát azért majd megnézem, mennyire lesz elterjedve a macro nexus ezek után. Valahogy olcsóbbnak tűnik néhány chronozó nexust fölhúzni, mint hogy minden expet telipakolsz cannonokkal.

    Reply

  • WhiteZombie

    |

    Tempest vicclesz 😀

    Reply

  • nfteamDirty

    |

    Válasz FoPǂSpirit #14 üzenetére:
    Kifejtenéd kérlek hogy hogyan értetted a skill nélküli csicska kifejezést?:)
    Válasz Formaster #13 üzenetére:
    Már ne haragudj…de ha még nem hallottál a TS-ről az ingame voice helyett, akkor tényleg hagyd abba a játékot 🙂
    Mellesleg az utóbbi időben rájöttem hogy a balance az arányos, csak mindennek meg kell találni a taxát…:)

    Reply

  • predator_tom

    |

    Válasz FoPǂSpirit #5 üzenetére:
    Igazad van sc2=/=sc1.Itt a marine-nak több a hp-ja.És ha ennyire leküzdhetetlen egyes (nem próbálkozom inkább rámondom hogy op)embereknek a tank akkor kérlek fireing speed legyen lasabb.
    De szerintem elég röhej hogy egy ostromfegyver egy rohadt marine-al nem tud végezni egy lövésből, na akkor a toss-ról nem is beszélek.Ez nem balansz dolog, ez szimpla logika és realitás, ami még egy fantasy-ban is megtalálható.(Mielött valaki azzal jönne hogy ez játék nem valóság).Igen is, ami SIEGE ismétlem SIEGE tank és SHOCK ismétlem SHOCK cannon az legyen is az. A másik, én nem vagyok pro de odáig azért eljutottam ,hogy ne zealotok-kal meg lingek-kel menjek tank ellen szemből.Taktika ez egy jó szó, kombinálás ez egy másik.

    És akkor az 50-el még keveset mondtam az sc1-es 70-hez képes.

    Reply

  • inoirawus

    |

    Válasz predator_tom #20 üzenetére:
    „Ez nem balansz dolog, ez szimpla logika és realitás” – De ez pont, hogy balance dolog;) De menjünk akkor realítás talaján! Oké, lőjjön szét mindent a tank. De kérdem én, a lőszere miért nem fogy ki soha?:P Mert ha már realitást nézünk, akkor legyen minden reális! A storm meg ugye villám, szóval majdnem minden terran mechanikát hatástalanítania kellene? (Pluszpontért atombomba sugárzást hagy maga után, és a területen minden sebződik, az ott gyártott egységek gyengébbek és a többi..)
    Összefoglalva: nevetséges kérésed van.
    Tessék elfogadni, hogy attól, mert _reális_, hogy egy ostromtank szétlőjjön 1lövésből egy space marinet, izé terran marinet, attól még nem lesz balanceos.
    De holnap nyitok egy fórumot Battle.net oldalán, hogy nevezzék már át, mert egy magyar rage-kid szerint a shock az csak shock-ként működhet, és sehogy máshogy, még balance miatt sem:D
    Eszem megáll:’D

    Reply

  • Kaeiir

    |

    Válasz predator_tom #20 üzenetére:
    Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy egy scifi játékban megmondod, hogy meg kell-e halni egy marine-nak a siege tanktól? Fogalmad sincs, milyen gravitációs erők mozognak az adott bolygón. Azt sem tudod, hogy milyen erős anyagokból készül a marine-k ruhája. Nagyon rossz úton haladsz, ha ebbe belefogsz, mert akkor kb. mindent újratervezhetnél a játékban.
    Nem értem pl. a terran barackokból hogy jön ki annyi marine. Hogy kerül oda annyi ember? Medivac miért nem száll le drop előtt, meg az egységek felvételekor? Lőszer miért nem kerül pénzbe? Stbstb…

    Fenn lehet akadni minden egyes apróságon, amit nem tartunk logikusnak, mert nincs megmagyarázva, hogy is történik. Ez még nem jelenti azt, hogy ha nagyon akarnánk, ne tudnánk rá magyarázatot találni. Csak senki nem foglalkozik ezek megmagyarázásával, mert lényegtelen. Aki csomót keres, úgyis találni fog.

    Reply

  • zf79

    |

    Azt hol olvastátok hogy a Warhoundot kivették? Én csak arra emlékszem, hogy azt mondták, jelenleg túlságosan hasonlít a Thorra, de azt nem írták hogy kiveszik.

    Reply

  • zf79

    |

    „Terrans have undergone significant changes since we talked about them at BlizzCon. We have not kept the shredder, and even the warhound is in contention.” – Vitatkoznak rajta, nem kivették.

    Reply

  • predator_tom

    |

    Válasz inoirawus #21 üzenetére:

    Nos szerinted nevetséges a kérésem de bezzeg starcraft 1 korában senki nem tartotta annak.Igaz a reális nem ellett volna elég a logikus.Most érted akkor a storm se sebezzen annyit amennyit mert uuu balansz.
    Sebezzen 1000-t a gauss rifle mert balansz??Azért találjunk már egy határt főleg úgy hogy egyszer ez már működött.De gondolom te voltál az az ember aki a ghost nerf mellet is kiált és most már egy zerling is kiröhögi a snipe-jával.

    UI: ilyen ember szavát kiforgató szöveg után csak azt tudom mondani, hogy ami nincs az nem tud megállni.

    Válasz Kaeiir #22 üzenetére:

    Na egy te kinek képzeled magad hogy így beszólsz.A véleményemet mondtam el semmi mást.
    Kettő akkor mire a nagy löveg há bazz akkor az ultralis-nek meg a nagy pengéi üssenek egyet az csá.
    Tudod ha a Blizzard nem én a Blizzard valamit elnevez akkor azt okkal nevezze el és itt nemtudom mit jöttök a többi ökörséggel oké mondtam a reális szót eltúloztam beismerem de ha már RPG-vel rohangálsz akkor az ne fagyit lőjön már.

    És végül „Nem értem pl. a terran barackokból hogy jön ki annyi marine. Hogy kerül oda annyi ember? Medivac miért nem száll le drop előtt, meg az egységek felvételekor? Lőszer miért nem kerül pénzbe? Stbstb…”
    Ez mi a picsa? Én nem azt kérdeztem hogy a siege tank hogy tölt újra olyan gyorsan, én azt kérdeztem hogy minek van ha nem jó még a legalapabb egységek kilövésére se?Honnan tudom hogy milyen erős a marine páncél? Há bubu oda van írva 0 armor 45-ös hp,ilyen erős és kész.

    Ismétlem SC1-be 70-et sebzett marine-nak 40-es _nem 45-ös meg pajzzsal 55-ös_ 40-es hp-ja volt és érdekes senki sem jött azzal hogy BALANSZ!!!Ott storm-ért reklamáltak hogy erős na…

    Végezetül ez nekem csak egy vélemény volt észrevétel, nem kell egyből a kemény csávót játszani hogy, na majd én kiosztom mert felesleges csak magadat égeted.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz zf79 #24 üzenetére:
    Valóban nem vették ki, de nem tetszik nekik, mert túlságosan is hasonlít a thorra és sok új factorys egységet próbálgatnak jelenleg. Az anti-air spider mine is annak a jele, hogy inkább a thort szeretnék bent tartani és adni mellé egy másfajta AA egységet. Kimondva valóban nincs a kasza, de azért a sorok közt olvasva ez eléggé 90%+ körüli dolog.

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz Hero #26 üzenetére:
    Nekem ez inkább úgy jött le, hogy át akarják dolgozni az egységet, hogy más szerepet kapjon. Nem úgy hogy ki akarják venni. Aztán majd meglátjuk. 😀

    Reply

  • mikroman

    |

    Predato_tom: azért picit nyugodj le, vegyél nagy levegőt és hagyd abba a sc1-hez hasonlítgatást! Nekem úgy tűnt, hogy ez nem SC1 és nem is Broodwar. Szép és jó elképzelés a splash damról a tanknál, meg legyen nagy, de ha ezt átvennék a régebbiből, akkor zerg visszakaphatná a deflert az egyszeri területre ható, közel 300-at sebző plague képességével és a dark swarmmal. Aztán jöhetnek az MMM és tank kombók. Ja, meg a lurker is befigyelhetne, nem? Szerintem a mostani terranok 80-90%-a sírva vetődne az uninstall gombra vagy megtérne a zerg nyájba ilyen retro fejlesztés után. El kell fogadni, hogy az sc 2 az nem sc1, egy siege tank lövés nem szedi le a teljesen ép harci páncélos gyalogost alacsony gravitáción és a zerg a leghumánusabb faj és ezért kivonta a korábbi játék két tömeggyilkos egységét az evolúciós fejlődéséből. Ez tény. A zergek aranyosak és szó szerint szeretik a terranokat és protossokat. Lehetőleg véresen + vacsoraidőben 🙂

    Reply

  • Formaster

    |

    Válasz nfteamDirty #19 üzenetére:
    Szoktuk használni a TS-t bizonyos csapatban de a másikban nem szokás. Egyszerűen a játékban van és miért is nem működik a communication?

    Reply

  • nfteamDirty

    |

    Válasz Formaster #29 üzenetére:
    Azt nem tudom h miért nem működik… nem én készítem a patcheket :), viszont ahelyett h Q.Q-znál rávehetnéd a többieket a TS-re 🙂

    Reply

  • predator_tom

    |

    Válasz mikroman #28 üzenetére:
    Rendben van figyel én elfogadom mint említettem ez csak egy vélemény, észrevétel volt annak rendje és módja szerint semmi több. Ami kicsit felhúzott az néhány ember lekezelő hangneme volt a semmiért de az más tészta.Balansz oké tudom ez van, nem omlik össze a világ csak említést tettem.

    A lurker vissza azt támogatom azt imádtam:D

    Reply

  • Platschu

    |

    Tehát gyakorlatilag majdnem mindent töröltek…

    Én nekem azért még lenne pár ötletem, hogy miket lehetne bedobni, hogy a meglévő egységeket másra is lehessen használni. Van lehetőség tippek / ötletek előadására a Blizzardéknál? 🙂

    Reply

  • Krisztian

    |

    Hát azon kívül, hogy a játék multyiát majdnemhogy teljesen előröl kezdték néhány elégnagy hülyeséget is mondtak. Ez az extranagy hatótávú rakétakilövő… grat mert a nuke aztán semmit nem csinált. Vipernek király képességei vannak de nem túl eredetiek, ez a vakitófelhő egy darkswarm 2 a death grip meg a left 2 die custom-ban na ott a spec infestorok is tudnak ilyen szóval a programozásba nem haltak beleh, kb kimásolták és fölgyorsították a sebességét. A schredder. Hát jót röhögtem. Ledarálta a dolgozókat aztmondja. Ez annyival meg lehetett volna oldani, hogy ahogyan egy kész spine crawlert ami mobilis állapotban van, nem lehet betölteni overlordba vagy nydusba úgy a schreddert se lehessen berakni medivacbe és máris nem dolgozóvadászat van. A pálya szélén lévő expekre meg figyelsz pl odaküldesz pár egységet vagy spinet, hogy ne tudjanak ott sétálni. A replicant és a shcredder problémája kb az első videóból látszott, hogy nemtudják megoldani. Szerintem nem kellet volna erőltetniük őket hanem gyorsan alkotni valami mást mert ezzel szerintem most 1-2 hónapot ráhúztak a béta megjelenéséig. A warhound. Mini Thor hát ezt szerintem akkor kellet volna észrevenni amikor elkezték fejleszteni nem akkor amikor, háhá kész az új egység és ajjaj ez egy thor csak kisebb és kicsit máshogy néz ki de ugyanazt tudja. Aminek mondjuk én nagyon örülnék, hogyha minden fajhoz nagyjából ugyanakkkora apm kellene. Tudom ez kb nemérdekli őket mert túl nehéz lenne nekik megoldani, de azér elég gáz olyan pvz-t nézni ahol a zerg nem csinál semmi nagy hibát, a zerg apm 300 a toss 200 és a toss nyer… Ellég szánalmas. Na mindegy remélem hamar megjön a béta.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.