Archive for 2012. április 3. kedd

HunCraft Invitational 1. hét – Élménybeszámoló

Huncraftpro1

Élménybeszámoló következik Kasas tollából:

Először is azzal kezdeném, hogy ezt a versenyt több mint 1 hónapja elkezdtük szervezni. Hosszas egyeztetések a játékosokkal, a streamerekkel, versenyszervező társaimmal stb.. Mégis az első adás nem úgy sikerült, ahogy elterveztük (stream szakadás, kisebb-nagyobb kavarások), de azt kell mondjam, jó meccseket láthattunk, ott voltatok csaknem 100-an, és úgy ahogy a tervezett időrend szerint végeztünk is.

Akik nem voltak ott múlt hét pénteken és a műsort sem látták felvételről, azoknak nagyvonalakban elmesélem, mi is történt és mi várható még a következő adásokban.

Ahogy mondtam, akadt 1-2 kavarás, igazából a játékosok jeleztek felém, hogy nem jó az időpont, nem-e lehetne eltolni, vagy cserélni más párosokkal. Aztán szerencsénkre sikerült orvosolni ezeket a problémákat. Frodo-nak sürgős dolga akadt, ezért 15 perccel korábban kellett kezdenünk.

Frodo vs Spirit: Egy akciódús pvz-t láthattunk a két fél között. Mindketten rutinosan és megfontoltan játszottak. Az első meccsen úgy tűnt, hogy Spirit könnyedén nyerni fog, de Frodo egy nagyszerűen időzített támadással megfordította a mérkőzést. Majd a második meccsen egy jól elrejtett pylon és egy tökéletesen kivitelezett 7 GW-s BO-val lesöpörte ellenfelét a pályáról. GG

Breach vs Whitelotus(Boshi): Nagy meglepetésre Lotus behúzta az első mérkőzést. Aki kíváncsi rá, az mindenféleképpen nézze meg felvételről, „hogyan verjünk GM-est” . Aztán a következő két meccsen Breach megmutatta az igazi arcát. Döbbenten néztük, mennyire precízen játszik, szinte zéró hibával. GG

A közvetítés végén sikerült Breach-et mikrofon végen kapni. Elég részletesen beszámolt a 3 mérkőzésről, mit miért csinált, megdicsérte ellenfelét, majd kitért saját pályafutására. Mesélt a mostani klánjáról, az elkövetkezendő versenyekről és a közeljövő történéseiről. Hasznos dolgokat tudtunk meg tőle, és meg is voltunk lepődve, hogy mi „pórnép” miért nem tudunk ezekről (illene).

A többi játékost is szerettük volna meginterjúvolni, csak az idő hiánya miatt, ezekre most nem került sor. DE pótolva lesznek!

Várjuk az építőjellegű kritikákat (kommentátorok, stream, minden ami ide kapcsolódik)!

Röviden tömören ennyi történt az első adásban, most pénteken folytatódnak a párharcok! (PSZ vs Chimaira és Yashock vs Fana) Szerintem ezek a meccsek is roppant érdekesek lesznek. A makró mester PSZ mit fog vajon kezdeni a sajtmester Chimivel? A sokak által alábecsült „Orosz Terrorzerg” (aki mellesleg az egyik legjobb zerg otthonunkban) hogyan übereli majd a WAR3 koronázatlan királyát?

Ezekre a kérdésekre választ kaptok, ha ott lesztek pénteken 19:00-től! Gyertek el minél többen és szurkoljunk együtt!

Darc1n . e-Sport, Hírek 1205 18 hozzászólás

IPL4 | BarCraft Szeged

A StarCraft Szeged Facebook csoport szervezésében indult a második BarCraft kezdeményezés, ez úttal az IGN ProLeague 4-et lehet majd figyelemmel követni élőben, barátok és SC fanok között. Lesz sör, tömény, rágcsa és még vízipipa is, minden ami kellhet!

A helyszín a szegedi Cairo Café lesz, a Deák Ferenc utca 32. szám alatt. Akik el tudnak menni, kérjük segítsék a szervezők munkáját azzal, hogy visszajeleznek a Facebook eseményükön.

Az IPL4 három napon keresztül fog menni, ebből az első két nap, pénteken és szombaton este 19:00 kezdéssel várja a látogatóit a szegedi Cairo Café, zárás viszont 21:00-kor lesz, tehát a legfontosabb meccseket tudják csak a programba sűríteni. (A pontos dátumok: 2012. április 6-7-8)
Viszont vasárnap, este 19:00-tól egészen az IPL4 végéig menni fog a buli, így senki sem fog lemaradni a döntőkről.

A helyen 2 nagy TV van, kb. 30-40 néző kényelmesen el tud férni. Bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel itt vagy Facebookon.

Darc1n . e-Sport, Hírek 2112 10 hozzászólás

MCLI 4 | Open Tournament #2

UPDATE: Az adásnak vége, gratulálunk FoP|Wordix-nek. Napokon belül érkeznek a részletek az élő versenyről is!

A második MCLI OPEN Tournamentre április 8-án, vasárnap kerítünk sort, check-in 17:00-tól, kezdés pedig 18:00-kor lesz. Ez az utolsó esély, hogy bekerülj a Magyarország 8 legjobb meghívott játékosa közé és megküzdj ezen a pénzdíjazásos, élő versenyen. Az eddig meghívott 7 játékos (ez úton is gratulálunk nfteamStuntr-nek az első OPEN kupán elért első helyezéséért): nfteamMate, amity|Breach, FoP|FroDo, FoP|Fana, FoP|Yashock, FoP|Psz, nfteamStuntr, FoP|Wordix

Darc1n . e-Sport, Kupa 1273 9 hozzászólás

Készíts videót és nyerj

Az Esport Fineness a nyári rendezvényét népszerűsítendő egy videókészítő versenyt hirdet. A kiírás szerint egy promo videót kell összehozni az Alienware Gameshow-nak. Előre hát StarCraft-os videóvágó mesterek, egész csinos nyeremény is jár a győztesnek a dicsőségen kívül. Részletek:

https://esportfineness.com/news/139/Alienware_GameShow_Promo_

Forrás: esportfineness.com

nf.purple . Egyéb 976 7 hozzászólás

Versenyezz 10.000 Forintért

OmegaWalker lepett meg egy szuper hírrel. Át is adom neki a szót:

Az újonnan alakult eNDURANCe klán szeretne egy versennyel kedveskedni a többi StarCraft 2 játékosnak. A Verseny 2012 . Április 21-én kerül megrendezésre 19:00-kor. Célunk, hogy a versennyel a legjobbak legjobbját támogassuk 10.000HUF-al. A Versenyre Platinum , Diamond , Master és Grandmasteresek jelentkezhetnek! A Versenyt nfteamEyesis & EEǂRataRoot fogja kommentálni. A nyeremény átvétele postai úton vagy személyesen történik, ezt a nyertes dönti el. A fenti képre kattintva lehet jelentkezni. A Verseny részletei  ( jelszó is) a tovább után.

Gepzsir . Hírek 2205 26 hozzászólás