A Kőszikla válaszol

Hero . Interjú 1967

Ez akár egy ZS-kategóriás film címe is lehetne, de most csupán arról van szó, hogy a Team Liquid elkapta Dustin „Kőszikla” Browdert egy interjú erejéig.

Aki esetleg nem tud angolul, vagy csak fél a kopasz emberektől, az a Tovább mögött olvashat az interjú fontosabb pontjairól. Kissé kiegészítettem az eredeti, angol szöveget, mert néhol hiányosnak tűnt. Meg hát why not?
  • Dustin szerint az Immortal/Sentry all-in a Blizzard beavatkozása nélkül is megoldható probléma a Zergek részéről. A GSL-ben már láthattuk, hogy Dustin nem a levegőbe beszél.
  • A Blizzard tisztában van azzal, hogy a Stephano-féle roach játékstílus miatt meg van kötve a pályakészítők keze, de ez a WoL-ban nem valószínű, hogy változni fog. A HotS esetében mindenképp orvosolni fogják ezt.
  • A Mothershipet újratervezik, hogy a professzionális e-sport meccseken ne érje meg bevetni. Mindig is csak egy „fun” egységnek tervezték., nem pedig a profik számára.
  • Belső tesztelés alatt áll (WoL): A Pszionikus egységekre nem hat a Fungal Growth, annak reményében, hogy az EMP-ek/Templarok használhatóbbá válnak. Dustin elmondja, hogy jelenleg az Infestor countereit (Ghost, HT) pont az Infestor miatt nagyon nehéz használni erre a célra. Pszionikus egységek a következők: Ghost, Queen, Infestor, Sentry, Templar, Dark Templar, Archon, Warp Prism, Mothership
  • Belső tesztelés alatt áll (csak HotS-ban): A Fungal Growth lövedék lesz, így lehetővé válik – ha nehezen is – a kikerülése a nagyon gyors egységekkel, mint például a Muta, (blink) Stalker, Phoenix, stimmelt Marine
  • Érzik és tudják, hogy az Infested Terranok sincsenek teljesen rendben, de erről még diskurálniuk kell, hogy pontosan mi is történjen velük.
  • A Brood Lord – Infestor sereg hátránya a lassúság, és ezért papíron a base-trade (ki pusztítja el hamarabb a másik bázisát) lenne az egyik gyengepontja. A Zergek azonban a seregükkel viszik a spine-/spore crawlereiket. Dustin válasza az, hogy az alapvető probléma a BL-Infestor kombinációval van, ezért inkább ezt kezelik.
  • Továbbra is tervben van, hogy a Carrier Interceptoraira ne hasson a Fungal, de előbb megvárják, hogy milyen eredményt hoznak a most betervezett Fungal változtatások.
  • Dustin szerint a Corruptorok nagyobb veszélyt jelentenek a Carrierekre, mint az Infestorok, és elsősorban itt kellene keresni a Carrier gyengepontját ebben a matchupban. És keresni is fogják.
  • A Blizzard óvatosan szeretne a PvZ-hez nyúlni, mert a számok többé-kevésbé azt mutatják, hogy rendben van a matchup, csak vannak bizonyos pontjai a meccsnek, ahol ez felborulhat, és nekik szigorúan csak ezt szabad kezelniük, máskülönben kártyavárként omolhat össze az egész.
  • Mostanában egyre több Infestor-Brood Lord mirror meccset látnak, amire figyelni fog a Blizzard.
  • Ha a Blizzard úgy érzi, hogy egy egység túlságosan is unalmas, akkor előfordulhat, hogy más egységek javára nerfelik azt. A kérdés az Infestor kapcsán merült fel, amire Dustin felhozta a Reaper példáját, amit sokáig próbáltak balanszolni, de a végső megoldás az egység túlnerfelése volt a WoL-ban.
  • Úgy érzi problémát jelent, hogy a Neural kihat a Mothershipre. Jelenleg kifelé áll a Neural Parasite szénája, mivel alig használják, de ha esetleg mégis használnák, akkor túl nagy bajt okoz. A HotS-ban valószínűleg már nem lesz bent.
  • Nem gondolja, hogy nagyban befolyásolná a játékot, ha a Fungal lassítana [a teljes lefogás helyett], mivel a Zerg sereg nagyon mozgékony. Csak kivételes esetekben jelentene ez nagyobb különbséget. Dustin szerint ez is egy elképzelhető újítás, de szerinte elegendőek lesznek a mostani változtatások, ugyanis nem szeretné, ha a Fungal elveszíteni az egyediségét, hiszen az Oracle személyében már van egy területre lassító egység.
  • Szerinte a kulturális különbségek miatt uralkodnak külföldön a Zergek. „Vannak a Terranok és vannak a koreai Terranok” – Artosis. Dustin szeretné, ha a sok „vegyes” verseny hatására egyre inkább egybemosódnának ezek a különbségek és nem lenne Terran és koreai Terran, hanem csak Terran.
  • Azért volt kevés Terran a Világbajnokságon, mert ilyen-olyan okok miatt több koreai T is kiesett a selejtezőn és mert „Így alakult.”.
  • A Blizzard nem csak vakon ránéz a győzelem-vereség mutatókra. Meg is nézik a meccseket és több hónapon át követik a versenyeket, hogy el tudják dönteni, mi jelent valóban problémát és mi nem.
  • A meccsek alatt a Blizzard mindig felteszi a kérdést: „jobban is csinálhatta volna ez a játékos?”, „minden lehetőséget kihasznált?”. Tudja Dustin, hogy ezt nagyon nehéz megítélni, de sajnos az ő dolguk az, hogy szubjektívan válaszoljanak ezekre a kérdésekre és nagyon sokszor úgy látják, hogy nem, nem játszott hibátlanul ez meg az a játékos, amikor kikapott. Tisztában van vele, hogy a játékosok rajongói ilyenkor kiállnak kedvencükért, „Nem, ő a legjobb! Mindent jól csinált!”, de ők nem lehetnek ilyen elfogultak. Példaként említi PartinGot, aki a megállíthatatlannak nevezett Protoss stratégiájával 0-4-gyel végzett a mostani GSL-en, tehát ha ott volt Zerg, aki ezt meg tudta állítani, akkor talán mégsem kivitelezhetetlen.
  • A közösségre támaszkodnak, hogy eléjük tárjanak bizonyos meccseket és problémákat a játékkal kapcsolatban. Például az Immortal/Sentry all-int is azért tanulmányozták, mert a közösségből többen is jelezték, hogy szerintük ez problémás.
  • Újratervezhetik a Thor 250mm strike cannon képességét, hogy más szerepet adjanak a Thornak.
  • A teszt pályán a Raven Seeker Missile-ja fejlesztés nélkül elérhető, de Dustin szerint ez nem fog sokat változtatni.
  • Elképzelhető, hogy erősítik a Medivac-et.
  • Úgy tűnik a HotS egységek „balanszolható” állapotban vannak a Zerg és a Protoss oldalon. A Terran egységekre valószínűleg több változtatás is vár, hogy dinamikusabb legyen velük a játék.
  • A HotS béta későbbi fázisában a mech TvP-vel is foglalkozni fognak.
  • A végén hatalmas köszönetet mondott a TL-nek és az ottani közösségnek.

Bár az interjúidő lejárt, Dustin még kamerán kívül elhintette, hogy változtatások állnak a horizonton a Void Ray, a Mutalisk és a Phoenix számára. Nem tudni, hogy WoL-ban vagy HotS-ban, de nagyon valószínűsíthető, hogy az utóbbiban.

 

Forrás: http://www.teamliquid.net/forum/viewmessage.php?topic_id=383169


Comments (32)

  • PRGǂShael

    |

    Nem akarok flame-t kiváltani, de lenne néhány objektív észrevételem, kérdésem:

    1. Immo/Sentry : nem tudom mióta lett népszerű ez a sereg kompozíció és mióta tart, és tényleg annyira erőse-e, de úgy vélik ki lehet védeni. Dícséretes az objektivitás amivel hozzáállnak, oké, hagyjunk neki egy kis időt.
    2. Infestor + Brood Lort : ezt már hallom egy ideje, sőt a hivatalos fórum tele van hasonló QQ thread-ekkel. Tényleg ennyire nagy a probléma, és túl vannak a „majd megtanulják a protossok kivédeni” fázison, vagy csak engednek a nép nyomásának?
    3. Reaper: a túl nerfelés szerintem nem csak erre a unitra él szvsz, és remélem a blizzard beváltja az ígéretét, hogy igyekszenek átnézni a ritkán használt unitokat, skilleket, és javítani azokat a HOTS-ban. (Anno ígérték hogy a ghost cloack-ja más energiából megy majd mint az emp, snipe, ez bekerült a bétába srácok? Nekem nincs bétám, így nem tudtam megnézni… 🙁 )
    4. Seeker Missile: Ha nem számít végül is szerintük, akkor két kérdés: 1. miért nem alapból így volt eddig is? 2: Miért ennyi időbe telt észre venni? Persze értem, hogy ez egy folyamat, de volt már jó néhány visszajelzés már ezzel kapcsolatban. Valamikor olvastam a us fórumon egy népszerű thread-et, hogy ha azt akarják hogy pl a hydra gyors legyen akkor miért nem gyors alapból? Nem akarok belebonyolódni, és tudom hogy minden upgrade-t bele lehetne magyarázni, de néhol, látom a kérdés létjogosultságát.

    Még egyszer leírnám, hogy nem balansz vitát akartam kezdeni, csak néhol ellentmondónak találtam Dustin kijelentéseit.

    Hero, köszi hogy ide is kikerült a cikk!

    Reply

  • DeadKid

    |

    Tenyleg ennyire eros lenne a zerg h csak o az aki nem nyer semmit csak veszit?
    Legalabbis a konkretumokbol nekem ez jott le.

    A mothership meg szerintem egy latvanyos egyseg. Akkor meg minek nerfelni(ujratervzni)? Hiszen pont ezt akarjak hogy legyenek latvanyosak a mecsek. Lehet hogy csak „funegysegnek” terveztek de szerintem nem olyan veszes.
    Persze ez csak az en velemenyem. Nem en vagyok az az ember aki ezt eltudna donteni h igy kell lennie vagy sem.

    Koszonet a cikkert!

    Reply

  • Krisztian

    |

    Jó kis interview. Jó kérdéseket tett föl. Említette, hogy bajok vannak az insetor+BL kombóval és hogy lehet az unalmasabb egységeket nerfelnék és mást erősítetének helyette. Mivel említették, hogy az infestor amúgyis kissé unalmassá teszi a játékot akkor sztem az lesz, hogy gyengítik az infestort és helyette tuningolják a többi egységet. Elég érdekes lenne erősebb mutákat és gyengéb infestorokat látni. Ha viszont az infestort nerfelik akkor tényleg mindenképpen erősíteni kéne valamelyik más egységet, mert ez az egység a zerg sereg gerince (és naggyából semmit nem ér infestor nélkül a zerg sereg). Tudom van baneling is, de sokkal könnyebb kimikrózni+egyszerhasználható+a fungal jóval hatékonyabb tud lenni. Egyébként a riporter is megemlítette a zergek véleményét, hogy azért mennek inf+BLre mert más választásuk nagyon nincs. Ami a pszihonikus egységek fungal immunitását illeti az csak rosszul sülhet el ilyen formában mert a toss egységek kb fele immunis lesz a fungalra, mellesleg archon toiletnél ha már lent van a vortex az esetek 90%-ban csak a folyamatos fungalozással tudod megfogni az archonokat, hogy a vortexbe kerüljenek. (ezt én zerg játékosként mondom)

    Reply

  • Julien

    |

    Jó cikk, kösz.

    Reply

  • Krisztian

    |

    Még annyit az előző hozzászólásomhoz, hogy a ladderben történő OP-zásokért nem feltétlen a balance, hanem a ladder elég rossz felépítése a felelős. Én pl nem értem sokszor, hogy mért kapok 2 ligával erősebb ellenfeleket, vagy hogy 10meccsből 7 zvz és 3 pvz és 0 tvz.

    Reply

  • RyanMarks

    |

    Gyerekek!

    Miért akarja a Blizzard szétnerfelni a teljes zerget?? Az egész cikk arról szólt hogy ez így OP az úgy OP. És ez óriási kiszúrás a Zerg játékosokkal! Tényleg vannak dolgok amik sandítanak (Inf – BL), de miért nem csinálnak akk. vmit a többi fajjal is, pedig ott is akad bőven!! Mit fog a Zerg így kezdeni magával?

    Tulajdonképpen nem is értem, hogy soha, egyetlen cikkben/interjúban nem beszélnek a Widow Mine nerfeléséről. Pedig azért ott elvetették a sujkot. Nyugodtan balancolják a fajokat, és a Fungal lövedékesítése is tetszik, de nem hiszem el hogy nem lehet valami értelmeset kicsiholni belőle.

    Reply

  • Eyesis

    |

    Hú ezt nevezem gyorsaságnak, már épp elkezdtem volna angolul olvasni, gondoltam megnézem, hátha, és tádámm..
    Örülök, hogy nincs elfelejtve a terran, mert eddig nagyon kevés újdonságot kapott HotS-ban a másik két fajhoz képest.
    Tudom, hogy + apm-et igényel, de nincs értelme külön BL + inf + queen-ről beszélni, hiszen a queen tudja gyógyítgatni a BL-eket, és a BL mozgatáson, pozícionáláson kívül nem igényel mikrót.
    Én inkább azt próbálnám kihozni a zergból, hogy valóban ömlessze az egységeket, legyenek sokkal gyengébbek, de tudja a zerg őket újra meg újra termelni, hogy ne csak egy féle egységből hozzon remaxokat. Szerintem tök állat lenne.
    Amúgy mekkora táp lenne ha a pro gamereknél random sorsolás lenne minden egyes meccs előtt, hogy melyik fajjal kell játszania :)))

    Reply

  • xplode

    |

    nahát Hero, ilyen negativ hangvételű totál szubjektiv irást sem olvastam még, mi lesz ha jön a Blizz, megtanul magyarul és ellenőrzi ezt a cikket? Erre nem gondoltal előtte? Nem fogtok több fizetést kapni, de te tudod.. 😀 😀 😀
    na de valamit a cikkhez is: kicsit érdekesnek tartom h kb fél év csend után most hirtelen egyszerre ennyi féle balance változtatáson gondolkodnak, mig eddig azt mondták h szerintük minden rendben van. nagyon kiváncsi vagyok h mi fog ebből kisülni (no sarcasm)

    Reply

  • Anna

    |

    Jaj már ezek a balance cikkek eléggé unalmasak. 🙁

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz RyanMarks #7 üzenetére:
    először is, az új hots egységeket nem lehet belekeverni, azok még mindig a dizajnolás fázisban vannak, másik meg ha az inf+BL egységekkel van a gond, kvázi tier 3 (BL) és lategame, akkor azzal kell valamit kezdeni, nem lehet a másik 2 fajt buffolni ellene, mert az túl sok mindenre kihatna, és problémák lennének belőle pl a midgamebben és a többi matchupban is, ezért.
    Válasz Eyesis #8 üzenetére:
    még mindig az apmre koncentrálsz, felejtsd el :), az nem megoldás ha még gyengébbek lennének a zerg unitok viszont még olcsóbbak és kevesebb supplyt foglalnának, bizonyos helyzetekben nagyon gyenge lenne mig más helyzetekben nagyon erős, jelenlegi példa: 40 ling (20 supply) vs 40 supply sentry, stalker, immo nyitott területen 1 missed FFel és győznek a lingek, viszont ha már van egy colo és szűkebb terület, a lingeknek nincs esélyük. SC2ben a mennyiség vs minőség kimenetele sok dologtól függ amire nagyon nehéz balanszolni. Jelenleg is gyorsan tudnak remaxolódni, és a teljes tech switch lehetőségük is megvan, ettől nem kell több.

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz xplode #9 üzenetére:
    😀 Jogos, meg is kongatom gyorsan a harangot, hogy jöjjenek a birkák 😀

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz xplode #9 üzenetére:
    Ez most szarkazmus volt? Mert én semmilyen negatív hangvételt nem vélek felfedezni a cikkben, annál is inkább, mert ezeket DB mondta, nem Hero találta ki. 😀

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz zf79 #13 üzenetére:
    igen az, ha olvastad Hero előző cikkjét a WCSről és alatta a kommenteket, akkor érted 😀

    Reply

  • RyanMarks

    |

    Válasz xplode #11 üzenetére:
    Hidd el nem keverném bele ha ez a cikk (min. félig) nem arról szólna. Ez is egy ballancokról szóló interjú, és azért van, hogy elmondja a Blizzard jelenlegi álláspontját és nem arra, hogy „várjunk majd úgy is kijavítják”. Ez van, ezt kell elhinni, erre kell kommentelni.
    Amúgy a ballance tényleg elég kényes téma, főleg ahogy mondtad hogy egy-egy nerf vagy feljavítás kihat a játék több részére is.

    Reply

  • DeadKid

    |

    Ha mar mindenkepp akarnak az infesztoron valtoztatni akkor szerintem a hydran kene jaitaniuk egy kicsit. Eleg ekveset hasznalt egyseg (WOLban). Kicsit koltseghatekonyabba kene tenni es akkor az infesztornerf is belefer. SZERINTEM

    Reply

  • xplode

    |

    különben most csak igy eszembe jutott és leirom, az pvz immo+sentry pushról volt szó, hogy ugye erős, mert a zerg greedy és quick 3rd base meg droning while no army meg minden és hogy ezt bünteti ez a push, mi lenne ha a droneket ugyanúgy a hatcheryből kéne egyesével gyártani mint a másik 2 fajnak, vagy mint a queent? igy nem lenne az a probléma h a zerg nagyon gyorsan el tudna húzni makróban, valamint egy harass után egyszerre visszapótolni 15-20 dronet, és még egy quick 3rd mellett is gyártana a droneket sorban, mellette pedig lenne larva unitokra folyamatosan. jó persze hátránya lenne h a zergnek nem kéne tudnia h mikor dronelhat és mikor kell unitokat venni, ez kivenne egy elég nagy részt a zerg playből. ez csak egy hirtelen ötlet és várom a véleményeket

    Reply

  • Puding1337

    |

    szerintem csak az infested terranon kéne nerfelni mert szerintem az az ami tényleg op, de amúgy meg, vicc nem hat psionic unitokra? P immo sentry mindent szétfog darálni amig nincs bl. Warp prism is psionic uprgadeval még gyorsabb is mint a corruptor, ha nem gyökér a protoss(általában azok szerencsére) akkor kb esélytelen lesz leszedni, hát ez is nagy balance lesz igy.
    Válasz Spirit #1 üzenetére:
    http://gifsoup.com/webroot/animatedgifs5/3816684_o.gif

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz xplode #14 üzenetére:
    Jah, oké, így már világos ^^

    Más
    Amúgy azt nem értem hogy egyesek hogy kapcsolják össze az Infestor nerfet az Immortal+sentry all innel. Semmilyen hatással nem lesz rá, mivel amikor jön az all in, még nincs infestorod. Egy standard meccsen, ahol a P FFE-el kezd, a Zerg meg 3 base-zel, az all in 9:40-10:30 között jön, infestorod meg leghamarabb 11 percnél lesz, de akkor az már nagyon gyors tech, és akkor meg belehalsz abba, hogy infestorokon kívül nincs más unitod.
    Szóval összeségében nem rossz a WoL nerf, de a HotS-os verzióra még inkább kiváncsi vagyok, talán nem lesz már olyan unalmas a ZvZ tőle. Cserébe viszont el tudnék viselni egy IGAZI hydra buffot.

    Reply

  • Puding1337

    |

    Válasz zf79 #19 üzenetére:
    én nem immo sentry all in ről beszéltem, hanem bl ig nem tudsz semmit hozni immo sentry ellen, mivel idáig azért volt csak hatásos az immo sentry all in mert bőven sok unit/tech elött ütött, most hozol mondjuk 160-170 supplys immo sentry zela v stalkert 3 baseről, vagy akkor már akár maxosat is és nincs ott a fungal, hogy kiöld sentryket, tehát végtelen ff, úgy meg gg zerg.
    (ultralisk megint nem fog semmit se érni, addig ok h agyon tapossa az ff eket, de az immo szétszedi, aztán ha vannak még ott zelák is amik tankolják a dmg t még jobb. megint az egyetlen válasz a bl lesz. )szerintem inf nerf és valami midgame egység buff nélkül zvp elég broken lesz, de hát már megszoktuk h egy évig a zergnek szar aztán 1 évig a protossnak és szépen periodikusan, és akkor ha 2 évre nézik a statisztikát akkor minden ok:d

    Reply

  • Tadzsin

    |

    Elég érdekes vélemény „hogyha 1 unit unalmas akkor változtassunk rajta” ennyi erővel összes p ground egység mehetne kukába, mert mindig ugyan azt hozza.Infested terranokra tényleg ráférne 1 kis nerf de, hogy nehason dt-re warp prismre archonra a fungal…viszont a lövedék + lassító fungal nem tűnik rossznak.Amugy nem értem miért félnek annyira z-k infestor nerftől mert ha jól emlékszem kb 1-másfél éve(infestor buff előtt) egyáltalán 1 z se hozott infestort és mégis megtudták oldani és mielőtt vki elkezd flamelni nem arra célzok h nerfeljük földig azt.

    Reply

  • xplode

    |

    azért ha belegondoltok, a fungal messze a legerősebb spell, mert jó, storm 80 dmg de odébb lehet menni belőle, emp tulajdonképpen csak a protosst ‘sebzi’, viszont a fungal nem elég h leragaszt (ami már magában is erős), még a cloakolt/burrowolt unitot is felfedi + elég komolyan sebez is, önmagában chainfungallal bármit meg lehet ölni és esély sincs a menekülésre

    Reply

  • Krisztian

    |

    Válasz Tadzsin#22 üzenetére:
    Talán azért mert az infestor az egész zerg sereg gerince. Ha terran vagy akkor képzeld el, hogy a tankot nerfelik, ha meg toss akkor képzeld el, hogy a colót vagy a ht-t nerfelik. Na ezért félünk :). Ami évekkel ezelőtt volt hát az meg a win loss rate-en eléggé meglátszott nemvéletlenül pumpálták az infestort. Infestor nélkül hozhatsz hydrát ami WOl-be semmit nem ér, de mostanába hots-os vodokba se nagyon látom, vagy hozhatsz mutát ami sokszor csak akkor hatékony ha valamit az ellenfeled eléggé elront, vagy ha így is jól tudsz játszani vele akkor is mikrózni sokat kell vele a stormok fungalok meg thorok miatt, ha jól is mikrózod őket akkoris zerg makrónál eléggé kell püfölni a gombokat és sokszor nem fér bele a mikro (ilyenkor szoktak azok a klasszikus muták belerepülnek a marinokba és társai történni). Nem mondom, hogy a muta rossz (de a hydra igen), de az infestoros kombinációk messze hatékonyabbak mint az olyan egységkombinációk amikben nincs inf. (ezt persze nem flamelésként mondom csak szólok, hogy szerintem ez így van 🙂 )

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Krisztian #24 üzenetére:
    attól még h igy van, nem biztos h jól van igy. de gondolj bele, most nerfelik az infestort, megmutatkozik h hol kell erősiteni utána a zergen, és akkor érdekesebb meccsek lesznek. ennyi

    Reply

  • Krisztian

    |

    Válasz xplode #25 üzenetére:
    Igen ezt kifejtettem az egyik kommentemben, hogyha nerfelik az infet akkor mást erősíteni kell mindenképp. Egyébként említették, hogy lehet, hogy a mutát kéne erősíteni. Érdekes lenne:) .

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz Krisztian #26 üzenetére:
    Szerintem az infestor nerffel nincs összefüggésben a muta buff. Annak inkább az lehet az oka, hogy az új T/P egységek teljesen megölik a muta playt, és azért ezt a Blizzard nem szeretné. (widow mine, mothership core purify)

    Reply

  • Krisztian

    |

    Válasz zf79 #üzenetére:
    Én csak a WOL esetére gondoltam. De igen ahogy mondod hotsban sajna a muta play meg lett gyilkolva. Talán a swarmhostal kezdünk valami :). Én azért sajnálom a mutát, szerintem pont, hogy az ilyen sok kicsi harcot kéne népszerűsíteni nem pedig 1 vagy 2 alkalommal nekiküldeni 2 marhanagy sereget egymásnak aztán gg. Tény, hogy most is vannak ilyen game-ek de a muta ellehetetlenítésével a másik irányba mozdul a zerg. Egyébként maga az ötlet, hogy a korruptort nerfeljék nagyon nem tetszik. Hotsban alapból nincs muta, korruptort le akarják gyengíteni akkor kb BL-lesz az egész zerg air sereg. Azér sztem ez nincs rendjén.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    „Újratervezhetik a Thor 250mm strike cannon képességét, hogy más szerepet adjanak a Thornak”
    Remélem végre nerfelik a Thor „cannon”ját, mert szerintem használhatatlan (stream-eken sem igazán látni, hogy valaki is használná), és csak egy dolgot látok ami mellette szól:A Toss le tudja feedback-elni.
    Oké, hogy emp-zem le a thorokat, de most komolyan mech-hez baromi sok gáz kell (tank 125;thor 200;raven 200 gáz), és e mellé hozzak még 200 gázos ghostot, ami csak arra kéne, hogy tudjam használni a saját egységemet, ne dögöljön meg elsőnek.

    Reply

  • zf79

    |

    Hát igen, Hotsban a muta gyakorlatilag mindenféle szerep nélkül maradt, nem nagyon van olyan helyzet ahol használni lehetne, szóval egy erős újradesign kéne a unitnak.

    Reply

  • FeroxX

    |

    lehet most le leszek hurrogva, meg csak most kezdtem el SC2-zni Béta után először, de BW-vel azért évekig toltam, én úgy látom akkor csinálná jól Blizz, ha nemes egyszerűséggel ránézne a már egyszer kb tökéletesre balanszolt legendás játékára a BW-re, és abból merítenie ihletet.

    ergo

    szerintem a Raven-ből Science Vessel szerűséget kéne faragni 😀

    az Infestorból, Defiler-régi Queen kombót 😀

    és még a Mothershipből is lehetne egy valamire való Arbiter hasonmás 😀

    Defiler is egy para egység volt, de nem volt egyik képessége se túl imba, plague-et lehetett dodgeolni, illetve ellehetett belőle szaladni, és megjavítani/gyógyítani a unitjaidat, a swarm meg egy kifejezetten érdekes és egyben stresszes képesség volt az ellenfelek számára 😀

    Infestornál szerintem egyértelműen a stun a legnagyobb gond, túl erős, anno BW-ben is volt zöld szütymő de csak move-ot és dps-t lassított, nem stunnolt legalább.

    Infested terrannal ott a gond, hogy amikor limt vs limti van, egyszerűen simán behoz ezzel plusz 10-20 supply-nyi unitot, ami túl nagy előny lehet (bár ezt nem vágom, ezt most csak elmélet szinten gondolom hogy ezért lehet probléma pl)

    A Raven jó lenne, a seeker is jó, de stack-elt seregek ellen tényleg imba, jobb lenne szerintem ha gyorsabban menne maga a projectile, de cserébe nem csapna oda akkora horribilis sebzést, azzal viszont tök egyetértek h alap képességgé kéne tenni.

    az meg azért elég vicc, hogy kb röhögve ismeri el h elkúrták a Raper-t úgy ahogy van , ezért kinerfelték a game-ből 😀 wtf?!

    Reply

  • Kane

    |

    Válasz Krisztian #24 üzenetére:
    A tankot már agyon nerfelték azzal hogy a sebzést az eredeti 60-ról lehúzták 50-re, majd 35 (50vs aromred)… az úgy nem tank, hogy 1 lövésből nem tudsz megölni 1 marine-t… Ok, elismerem, ne legyen 60, mert az tényleg húzós ha valaki csak arra áll rá, de azért az a 35 elég lagymatag… akkor már maradt volna az alap 50…
    #29 Thomas_cs:
    A WoL-ban a mutalisk micro eléggé el van k*rva… nagyon kevés lehetőséged van megfogni ha a zerg TvZ-ben vagy PvZ-ben lehoz mondjuk 14-16 mutalisket… egyszerűen annyira gyors hogy ha nem csinál vele missclick-et, akkor nem lehet utol érni, vagy megfogni… semmi nem éri utól (még a phoenix sem)
    Feltételezem ez az amiért a widow mine, és a mothership core purify olyan amilyen HotS-ban.
    De jelenleg a WoL balance van előtérben, mind infestor mint egyéb unitok terén…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.