Archive for 2012. november 13. kedd

StarCraft II Világbajnokság

A Versenynek saját honlapja nyílt, amit megtaláltok a fenti képre kattintva. Itt válogathattok a streamek között is! UPDATE: Az Ágrajz és az eddigi meccsek videói megtalálhatóak ezen a linken Ebben az évben tartja a Blizzard Entertainment a legambíciózusabb eSport versenyét, a cég történelmében: a StarCraft II  Világbajnokságot, aminek eddig több mint 30 epik StarCraft II selejtezője volt, az egész világon. Láthattunk tapasztalt, veterán versenyzőket, és tehetséges amatőröket is a csúcsra törni. Most, ezeknek a kiemelkedő játékosoknak adatik meg, hogy a saját régiójukat képviselhessék a Battle.net Világbajnokságon – ahol eldől, hogy ki lesz az egyetlen StarCraft II világbajnok. A Világbajnokság szériája alatt 30 régió játékosai vehettek részt helyi környezetben, hogy bizonyíthassák a StarCraft II tudásukat. Akik a legjobb helyezéseket érték el, azokat meghívták a Kontinentális döntőbe, ahonnan már a széria kiteljesedéséig, a Világbajnokság Globális döntőjébe lehetett eljutni, ami Kínában lesz, Shanghai városában. A Globális döntő két napig fog tartani, ahol a föld 32 legjobb StarCraft II játékosa fog mindent beleadni, de közülük csak egy játékos hódíthatja meg a  Koprulu szektort, és érdemelheti ki a StarCraft II Világbajnoki címet. Szurkoljatok a kedvenc Terran, Protoss, vagy Zerg játékosotoknak, a 2012 StarCraft II Világbajnokságon, November 17-től 18-ig. UPDATE: Kedvcsináló Trailer (1perces): részletes infókat találhattok a cikk további részében.

Gepzsir . Cikkek, e-Sport 2281 38 hozzászólás

Heart of the Swarm Collectors Edition tartalma

Tömören a CE tartalma: – maga a játék DVD-n – SC2 játékban: exkluzív Portraitek és decal-ok, ultrajól kinéző ultralisk – WoW-ban: Baneling pet – Diablo 3-ban: „Kerrigan-szárny” a karakteredre és exkluzív zászló minta – Art book – EGÉRPAD! – Behind the Scenes DVD-n és Blu-Ray-en is – Soundtrack CD A tovább után pedig kép a Collector’s Edition tartalmáról:

Darc1n . Hírek 2659 19 hozzászólás

Nemsokára ott játszol ahol akarsz

A következő hónapokban hozzá adják a Globális Játéklehetőséget a  StarCraft II-höz. Ez azt jelenti, hogy ha nem EU szerveren szeretnél játszani, hanem ki szeretnéd próbálni az Amerikai vagy akár a Koreai szervert, ezt megteheted (akár a Diablo III-ban, ez ott már az elejétől így működik). Így hozzáférhetünk olyan tartalmakhoz, ami nem minden szerveren/régióban van kiadva, illetve részt vehetünk olyan versenyeken, amelyeken nem játszhatnánk, mert egy adott szerveren rendeznek. Minden régióban elölről kezded a profilod, azaz új nevet választhatsz, üres lesz a barátlistád, és le kell játszani a besorolót. Másképp fogalmazva, minden szerveren tiszta lappal indulsz. Hogyan is fog ez kinézni: A játékosok szabadon választhatnak régiót a bejelentkező képernyőn, ez után jelentkeznek be. Mikor a saját Szervered épp nem működik a karbantartás miatt, át tudsz menni másik régióba A játék nyelve, a beállítások, és a kezelőfelület nem változik, mikor másik régióba játszol Mindig annak a régiónak a Felhasználási feltételei vonatkoznak majd rád, amilyen régióban játszol éppen Ha lesz erről még több infó, írunk róla!

Gepzsir . Hírek 1563 12 hozzászólás

HotS bétakulcs nyereményjáték: Képrejtvény 3

UPDATE: A mai (szerdai) képrejtvény elmarad, csütörtökön este 6-kor érkezik a negyedik, elnézést a kellemetlenségért. Ennek a 3-as képrejtvénynek a győztese Cs. Dávid, a megfejtés pedig „Templar Archives” volt. Elérkeztünk a harmadik képrejtvényhez, amiből ki kell találni egy Starcraftos kifejezést. Az második képrejtvény győztese L. Gábor (wormbread@), a megfejtés pedig „Millenium fOrGG” volt. összesen 5 képrejtvény lesz, melyeken egy-egy HotS bétakulcsot sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők között. És most következzen a harmadik képrejtvény:

Darc1n . HotS béta 1657 1 Comment