IPL5

Gepzsir . e-Sport 1076

A Koreaiaknak tutira vannak kapcsolataik az IPL-nél, mert nincs másik olyan Verseny a GSL-en kívül ahol ennyi lenne belőlük. Az eredeti 72 résztvevő kevesebb, mint a fele jött Ázsián kívülről. Az IPL4-en áprilisban, a végső ágrajz gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy mini Code S, csak Stephano ért el említésre méltó helyezést. A mostani IPL erre az áprilisira emlékeztet, de a változást Naniwa, Stephano és HuK hozhatja el.  Most igaz hogy nincs ott MarineKingPrime, a világ legveszélyesebb játékosa, se Mvp vagy Nestea, de így is erős a mezőny, DongRaeGuval az élen.

Persze az Ázsián kívülről érkezetteknek nem olyan rémes a helyzet, mint amilyennek látszik, hiszen az emberek játéktudása fejlődik. Játékosok, akik tavaly még középmezőnyben voltak, ma már az élen vannak. Ahogy a Code S arculata változott, a játékosok is változnak.

Az első napon Nerchio, az egyik favorit hamar elvérzett. A lengyel Zerg nem gondolta, hogy kikap LeiYa-tól, már az első körben. Így került a Vesztes ágba, ahonnan tovább zuhant a második körben, és kiesett a versenyből. Naniwa volt, aki tett Nerchio kieséséről, aki így összekerült a Liquid csapat újdonságával, Sea-val. A volt BroodWar játékos határozottan elintézte a svéd játékost 2-0-ra, így Sea ma a GSL bajnok Life ellen fog játszani.

A Duran testvérek (LucifroN és VortiX) újra találkoztak egymással, és úgy ahogy az Európai bajnokságon, Vortix érvényesült 2-0-ra. Ezt követően Vibe-t is kiejtette, így ma DongRaeGu ellen játszik.

Az IPL 5 Nyertes ága ismét tele van Koreaiakkal. Snute az egyetlen, akinek viszont Violet ellen kell megállnia a helyét. Mindeközben a Vesztes ágon a maradék nem-koreainak kemény napra számíthatnak. HuK, Ryun ellen játszik, Stephano pedig a GSL elődöntősével, HyuN-al fog küzdeni, Vortix és Scarlett pedig egy vonalon mozognak DongRaeGuval.

A mai nap tehát izgalmas meccseket láthatunk!

 

forrás:


Comments (8)

  • scr

    |

    “Stephano goes against GSL semi finalist HyuN”
    ezt a semi finalist dolgot megint félrefordítottad 😛

    Reply

  • Gepzsir

    |

    kösz, javítva.

    Reply

  • nf.purple

    |

    nagyon sok ugyes zerg játékos, nagyon fantasztikusak, gl hf

    Reply

  • csana

    |

    Válasz nf.purple #3 üzenetére:
    Egy éve ugyan ennyi terran volt. Akkor érdekes módon nem fejezted ki gratulációdat. glhf

    Reply

  • nf.purple

    |

    Válasz csana #4 üzenetére:
    jaj

    Reply

  • Kim Taek-Yong

    |

    Válasz csana #4 üzenetére:
    nemvolt

    Reply

  • Tadzsin

    |

    Mikor megláttam a sok kis lila ikont azt gondoltam, hogy biztos visszavágók is vannak és ugyan az a név többször is szerepel , aztán rájöttem h nem.

    Reply

  • Lynet

    |

    Érdemes nézni. Nagyon jók a meccsek.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.