Archive for 2012. december 28. péntek

Gondolatok, és az év utolsó Versenyei




Ez az év utolsó hétvégéje. Ez azt jelenti, hogy a heti következő két verseny lesz az utolsó ebben az évben. Versenyeket egy éve szervezek, (tavaly szilveszterkor volt az első) hogy legyenek saját magyar versenyeink. Félve fogtam bele, de láttam, hogy vannak lelkes játékosok, akik szívesen játszanak, így alakultak ki a mi versenyeink, a Magyar közösség versenyei. Ez alatt az egy év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, és sokan csatlakoztak is a szervezéshez.

Ha egyedül kellene csinálnom, már lehet, hogy nem lennének versenyek, mert volt, hogy nem értem rá, de így a HunCraft csapattal, és a Starcraft2.hu szerkesztőinek segítségével (sokszor sietett Darc1n, DACA, és a többiek segíteni nem sajnálva rá az időt) majdnem mindig tudtunk versenyt biztosítani. Miután elegen lettünk, és meg lettek a megbízható, tenni akaró emberek, megújultunk, így jött létre a Core (mag) és némi tapasztalattal a hátunk mögött fogtunk bele, hogy a Magyar közösséget összefogjuk, és hogy jobb játékosok legyenek.

A mostani csapatban vannak szerkesztők a Starcraft2.hu-ról, streamerek és kommentátorok a NoLife-ból, és a közösség ismertebb arcaiból, és szinte bármelyik streamernek szólhattunk/szólhatunk, akik önzetlenül segítenek, ha az idejük engedi, sőt sokan érdeklődnek, hogy hogyan segíthetnének. Köszönjük mindenkinek az egész éves munkáját, és nektek, hogy részt vesztek az ilyen közös programban, mint amilyen a heti versenyek. Mindig is az volt a cél, hogy egységes legyen a közösség, ne legyenek ellentétek, hiszen így is kevesen vagyunk, nem kellene ezt még jobban széttagolni.

Ez a játék más, mint a többi. Itt nem nyerhetsz mindig. Lehetetlen. Ez sokaknak furcsa, és úgy érzik nem nekik való. Ezért a mi közösségünk különleges. Akik maradnak, azok olyan kitartó játékosok, akik különösen tudják értékelni a játéktudást, és elismerik a másikat. Ez másfajta játéknál nem feltétlenül igaz.

Itt állunk egy kiegészítő előtt. Valószínű, hogy jönnek újak. Mi továbbra is tesszük a dolgunk, és szervezünk, az írásainkkal segítünk. Ezt kérném tőletek is. Mindenki volt kezdő, ezért legyetek segítőkészek, vagy minimum toleránsak, és ezzel a gondolattal szeretnék Boldog Új évet kívánni, vagy ami jobban ide illik:

Sok Szerencsét, és Jó szórakozást!

A Versenyekre itt tudtok jelentkezni:

Gepzsir . Egyéb, Hírek 952 3 hozzászólás