IEM világbajnokság – Egy, aki mindent visz

Hero . e-Sport, Hírek 1634

IEM7_Banner

Az IEM idei, Lengyelországban tartott döntőjének összdíjazása 100,000 $ lesz, ami 232 millió rongyos forintnak felel meg. Ez így önmagában nem lenne túl izgalmas, de a szervezők úgy döntöttek, hogy ha már egyszer ez lesz az 50. IEM verseny, egy kicsit különlegessé kéne tenni. De hogyan?, hangozhatott el a kérdés a konferencia teremben. Nem tudni erre mi volt az első reakció, de a végső döntés már annál publikusabb: mindent az első helyezett nyer. Igen, ez pontosan azt jelenti, hogy az első helyezett 232 millió forintnyi dollárból tervezgetheti a nyaralását Dubaiban, míg a második helyezett 0 forintot, azaz kevesebb pénzt kap, mint amit a ti munkáltatóitok a fejetekhez vágtak karácsonykor nesze, egyél alapon.

„Mindig is az IEM volt az egyik legnehezebben megnyerhető versenysorozat, 2014-ben pedig még feljebb szeretnénk tenni a lécet. Az igazi bajnokok a legextrémebb szituációkból emelkednek ki tehetségükkel. A lehető leg idegölőbb versenyt szerettük volna megteremteni a nézőink számára, amilyet eddig még nem láthattak.” – nyilatkozták az ESL-től.

A reakciók természetesen megosztóak, mind a játékosoktól, mind a rajongóktól. Az egyik tábor meleg szívvel üdvözli ezt a döntést, a másik pedig fel van háborodva, hogy ezt mégis hogy képzelik.

A fő érv a győztes visz mindent formula mellett a szervezők részéről az, hogy a WCS már megteremtette azt a versenyhálózatot, ami a játékosoknak egy úgymond biztos jövedelmet nyújt, ezért ők nem is érzik, hogy ezzel a versennyel megkárosítanák a játékosokat, vagy magát a játékot. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy ahhoz, hogy valaki ott lehessen Lengyelországban vagy meg kellett nyernie egy előző IEM versenyt vagy egy kvalifikációs tornát, vagy pedig meghívott. Az előbbi kettő már biztosan nyert valamennyi summát, az utóbbi kategóriába tartozók pedig izzadásmentesen kapnak majd egy ingyen meghívót.

A verseny egyenes kieséses rendszerben fog zajlani, semmiféle double-elimination böszmeséggel; minden meccs BO5, kivéve a döntőt, ami BO7. Részemről hosszú idő után ez az első StarCrafthoz kötődő e-sport esemény, ami lázba hoz, mert valami új, valami tökös. Persze, sok-sok kritikát kap az IEM az önjelölt szabadságharcosoktól, akik azon vergődnek, hogy hát mi a faszt képzelnek ezek ott fent, hogy nem adnak semmit a többieknek, meg így mi lesz az e-sporttal, meg szegény játékosok, blabla. Mélyen egyet kell értenem azokkal, akik erre visszakérdeznek, hogy „mert eddig mi lett az e-sporttal?”. Hosszú évekig ugyanazokra a formátumra épülő versenyek, versenysorozatok követték egymást, de az SC2 csak gyengült, csapatok mentek tönkre, és már az a szégyenletes eset is megtörtént – többször is -, hogy nem csak hogy a LoL-ba próbált menekülni pár híresebb pro (pl. MKP), de szégyenszemre vissza is kellett térniük, mert egyszerűen nem volt hely és játéklehetőség a számukra egy olyan e-sport scene-ben, ami ezerrel szárnyal. Számomra mindenképp az a legpozitívabb, hogy végre valaki tökös volt ahhoz, hogy merjen valami mást csinálni, és szomorú, hogy ismertebb SC-s személyiségek (pl. Waxangel) úgy viselkednek, mintha egy parasztság-versenyen éreznék magukat az olyan megjegyzésekkel, mint „úgyis megosztják majd a pénzt a játékosok, a lényeg, hogy az IEM jól el tudja adni ezt a versenyt.”. Az ember azt hihetné, hogy ilyeneket egy másik játék irigy rajongói hangoztatnak, de nem, úgy tűnik az SC közösség képes kikezdeni saját magát is, hiszen úgy sincs elég gond enélkül is. Hányingerkeltő.

A verseny március közepén lesz, és a következő játékosok már biztosan ott lesznek:

  • Picon_smallherO
  • Zicon_smallLife
  • Picon_smallNaniwa
  • Picon_smallOz
  • Zicon_smallRevival
  • Picon_smallSan

———————————————————————————————————————————————————————————————-

 erza

Forrás: TeamLiquid


Comments (1)

  • SouNDsOfWar

    |

    Az a baj ezzel, hogy megint nem oda fog menni a pénz ahol szükség lenne rá. Semmi értelme. Megint megnyeri valami kóreai aztán viszlát. Inkább a feltörekvő foreigner játékosoknak lenne szükségük a pénzre, mert perpillanat rohadtul nem éri meg foreignernek annyi energiát belefektetnie, hogy bármi eredményük legyen, lévén, hogy mindent úgyis csak kóreaiak nyernek meg. Ha meg nincs pénze belőle akkor soha nem is lesz értelmes foreigner. Én inkább arra koncentrálnék, hogy legyen sok kisebb európai/amerikai verseny ahonnan a kóreaiak ki vannak zárva, hogy feltudjunk állítani egy értelmes foreigner scenet.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.