Mondo Games Tavasz összefoglaló

Ander . e-Sport, Kupa, VOD 1534

2015_MondoGamesSpring

Vasárnap délután került sor a Mondo Games StarCraft II bajnokságának lebonyolítására. A kommentátorok a Magyar Esport TV-től Nevermore és Anlea.

I. Elődöntő:  (T)ANS vs (Z)Tiber

II. Elődöntő:  (T)Psz vs (Z)Freeman

A tovább után olvashatjátok a 2. elődöntő és döntő mérkőzéseinek összefoglalóját. Illetve megnézhetitek az ezekről készült felvételeket.

I. Elődöntő:  (T)ANS 3 : 1 (Z)Tiber

II. Elődöntő:  (T)Psz vs (Z)Freeman

I. Pálya: Expedition Lost

A bajnokság egyből dupla proxy játékkal indult. Psz egy Barracksot épített ellenfele bázisának közelében, míg Freeman egy Hatcheryvel próbálta meglepni a Terran bázist. Mind ketten a főbázisba vezető, jég által elzárt, rámpa mellett helyezték el a proxy épületeiket. Psz Reaperek gyártásába kezdett és két Bunkert is felépített Freeman főbázisának közelében. Sajnos Freeman Zerglingjei és Queenjei későn keltek ki és nem elegendően nagy számban, hogy felvegyék a harcot a gyors Reaperekkel, akiknek a Bunkerek nyújtottak fedezéket. Az elsősorban egységek irányítására kiélezett küzdelmet rövid időn belül Psz nyerte, így megszerezte az első pontot.

II. Pálya: Catallena

A gyors első mérkőzés után, mindkét játékos egy kevésbé kockázatos stratégiát választott. Freeman előbb a Spawning Poolját építette meg és csak ezt követően terjeszkedett, míg Psz ezúttal a bázisán belüli Barrackban kezdte el kiképezni a Reapereket. A Terran játékos Hellionokra alapozta kezdeti seregét, míg a Zerg Roachokra akarta, viszont a Hellionok, néhány Reaper kíséretében betörtek a Zerg bázisra. Freeman kénytelen volt a 2. bázist evakuálni, hogy ezzel időt nyerjen a Roachok érkezéséig, de így is rengeteg Dronet vesztett. Mire a Roachok és Zerglingek elpusztították az utolsó támadót, már csak 14 Drone maradt. Psz ezzel jelentős károkat okozott ellenfele gazdaságában, de ezért feláldozta seregének nagyját. Freeman kihasználta erőfölényét és ellentámadásba kezdett, az elsőnek érkező Zerglingeket a Terran védelem még könnyedén hárította, de a Roachokat már a Widow Mineok sem tudták megállítani. Ezzel Freeman képes volt gyorsan visszavágni ellenfelének és kiegyenlíteni a pontokat.

III. Pálya: Deadwing

Freeman a pálya adottságait kihasználva a 2. bázis elfoglalásával kezdte és ezúttal csak a Hatchery után érkezett a Spawning Pool. Psz maradt a jól bevált Reaper alapú nyitásnál, ami 4 Drone halálát okozta és a Zerg játékosnak 12 Zerglinget is le kellett gyártania, hogy el tudja őket űzni. Ennek ellenére hamar érkezett a 3. Hatchery, amit a Zerg Roachokkal kívánt megvédeni. A Terran oldalon ismét Hellionok alapozták meg a sereget, melyek újfent megpróbáltak néhány Drone megpörkölni, de a Roachok ellen kénytelenek voltak visszavonulót fújni. Freeman a játék kezdetén, részben kényszerből épített Zerglingjeiből néhányat sikeresen bejuttatott a Terran bázisra, így bizonyosságot szerzett arról, hogy jó stratégiát választott. Míg Psz 2 Engineering Bayjel és a 3. Command Centerrel a végjátékot kívánta megalapozni, addig a Zerg játékos egy Nydus Worm építésébe kezdett a bázisában. A Zerglingek arról is meggyőződtek, hogy a Terran bázisnak van olyan pontja, amire Psznek nincs rálátása. Innentől már csak végre kellett hajtani a tervet: egy Overlord a Terran bázis szélén lehetővé tette a Nydus Worm felbukkanását, a Zerg sereg pedig elkezdett beözönleni a Terran főbázisra. Psz mindent megtett, hogy mentse a helyzetet, de Freeman meglepetés támadásával szemben kénytelen volt megadni magát. Ezzel Freeman megszerezte a vezetést a mérkőzéssorozatban.

IV. Pálya: Vaani Research Station

A kezdések az előző pályát idézték, Hatchery majd Spawning Pool, Terran oldalról pedig ismét Reaperek. Utóbbiak be is jutottak a Zerg 2. bázisára, ahol 6 Dronet tudtak levadászni, de elmenekülni már nem sikerült nekik. Ezzel a Zerg játékos egy ideig biztonságban érezhette magát, ezért elkezdte kiépíteni a Swarm Host gyártáshoz szükséges infrastruktúrát. Psz ismét Hellionokkal kívánt nyomást gyakorolni ellenfelére, de ezúttal csak akkor támadott, mikor már Hellbaté tudta alakítani őket. Ezt viszont Freeman már Locustokkal tudta hárítani, némi Zergling segítséggel, majd egyből támadást indított a Terran 3. bázisa ellen. Azonban ettől a Terran játékos még nem zökkent ki a ritmusból és a 3. bázisát egy komoly gyalogos sereggel védte be, melyet kellően jól felszerelt (+1/+1 fejlesztések, Stim Pack és Combat Shields). Ennek köszönhetően a Swarm Host alapú Zerg sereg hamar visszavonulót fújt, és Freeman inkább úgy döntött, hogy nem ellenfele bázisát pusztítja el, hanem kiépíti saját 3. és 4. bázisát. Annak érdekében, hogy a Terrant távol tartsa az új bázisoktól néhány Locustot bereptetett a Terran 2. bázisra, de ott nem tudtak jelentős kárt okozni. Psz nem hagyta magát és az újonnan lerakott Zerg bázisok ellen vezényelte seregének jelentős részét, míg néhány Medivac droppal a Zerg főbázisban próbált károkat okozni. Freeman tudta, hogy nem vált be Swarm Host alapú seregkompozíciója, ezért komolyabb küzdelmek nélkül feladta a mérkőzést. Psz így kiegyenlítette a mérkőzéssorozatot.

V. Pálya: Overgrowth

A játékosok az utolsó pályán is maradtak a jól bevált nyitásoknál. Viszont Freeman a Reaperek elüldözése után Roachok és Banelingek gyártásába kezdett valamint, a fennmaradó Zerglingjeit a Terran bázis bejáratát védő Supply Depotokból és egy Bunkerből álló fal ellen vezényelte. Meglepő módon a Zerglingek áttörték a falat és így a Banelingek és Roachok akadály nélkül sétálhattak be a Terran 2. bázisára. Psz egyetlen mentsvára a magaslati pozícióban elhelyezett Siege Tankok lettek, melyek végül képesek voltak kiszorítani a Zerg sereget. Freeman tudta, hogy kellően nagy károkat okozott ellenfele gazdaságában és ezt az előnyt tovább növelendő Droneok gyártásába kezdett. Psz talán pont erre számítva indított meg egy ellentámadást, hogy kiegyenlítse a mérkőzést, viszont a Zerg még kellően sok harci egységgel rendelkezett és a Creepre lépő Terran sereget hamar bekerítette és teljesen megsemmisítette. Ezt követően Freeman egyből egy ellentámadást indított, mely újból megtörte Psz védelmét a 2. bázisnál és evakuálásra kényszerítette a Terran játékost. Viszont a Zerg játékos ezúttal sem erőltette a főbázis betámadását tudván, hogy a magaslati pozícióban elhelyezett Siege Tankokat nehéz volna megtörni, helyette kiépítette 4. bázisát és újabb Droneokat tenyésztett ki. Psz hátrányát Medivac droppokkal kívánta csökkenteni, bár a Zerg 3. bázisánál nem tudott nagy károkat okozni, de az ezzel egy időben a főbázisba bejutott csapatok ki tudták lőni a még épülőben levő Spiret. Így a Medivac droppok Mutalisek hiányában még tovább tudták nehezíteni a Zerg játékos életét, de az addig összeszedett előny ledolgozására még így is kevésnek bizonyult. Mikor Freeman serege elérte a 200-as Supplyt, Pszé még csak 121-nél tartott. Ezt a fölényt kihasználva a Zerg játékos újabb támadást indított ezúttal a Terran 3. bázisa ellen és a Medivac droppok miatt a Terran sereg ráadásul még szét is volt szóródva. Freeman így könnyedén elpusztította ellenfele 3. és 2. bázisát, és ezúttal már a főbázis ostromától sem riadt vissza, ezúttal kiderült miért is kerülte ezt eddig, hiszen a magaslaton elhelyezett Siege Tankok meg tudták törni a támadást, még a jelentő Supply fölény ellenére is. Azonban Freeman még így is 4 bázissal rendelkezett 1-el szemben és hamar ki tudott állítani egy sereget egy újabb támadásra, melyet Psz ezúttal már nem tudott megállítani. Ezzel Freeman megszerezte a végső győzelmet.

(Z)Freeman 3 : 2 (T)Psz

2015_MondoGamesSpring_PszVSFreeman

Fotó: Écsi Dávid

Bronz meccs: (T)Psz 3 : 1 (Z)Tiber

Döntő: (T)ANS vs (Z)Freeman

I. Pálya: Vaani Research Station

A mérkőzéssorozat első játszmájában most elmaradtak az agresszív stratégiák és mindkét játékos maradt a szabványos kezdésnél. ANS oldaláról egy Reaper alapú nyitást láthattunk, melyet Hellionok követtek és 2 Command Center. Freeman a gazdaság helyett a technológiára fektetett nagyobb hangsúly és próbált gyorsan Mutaliskeket kitenyészteni, cserébe nem tudta megvédeni a 3. Hatcheryt a Hellionoktól. Viszont a Mutalistkek megjelenésével egyből védekezésre tudta kényszeríteni ellenfelét. A mérkőzés középső szakaszának jellemző mozzanata volt, hogy a Mutaliskek Terran bázisokat. Ezt ellensúlyozandó ANS a Zerg 3. majd 4. bázisát tartotta folyamatosan nyomás alatt a Marine, Maraduer és Widow Mine alapú seregével, amit Mutaliskek híján csak Zerglingek és Banelingek védtek. Az állandó hátbatámadásoknak miatt a játszma végül oda jutott, hogy mindkét játékos megpróbálta a másikat megelőzve elpusztítani ellenfele épületeit. Freeman jelentős előnyből indult a base trade kezdetén, de több kritikus Widow Mine találatnak köszönhetően végül ANS került ki győztesen.

II. Pálya: Overgrowth

Freeman ezúttal egy agresszív stratégiát választott és Roachokkal és Banelingekkel akarta gyorsan megtörni ellenfelét. Viszont ANS a megfelelő stratégiát választotta, hogy hárítsa a rohamot, Marine és Siege Tank alapú serege könnyedén megállította az ostromot és így ANS hamar meg tudta szerezni második győzelmét.

III. Pálya: Catallena

ANS ezúttal visszatért a szabványos Reaper kezdéshez, melyet ismét Hellionok és 2 Command Center követett. Freeman viszont ismét újított és ezen a mérkőzésen az agresszív terjeszkedést választotta, bázisait pedig Queenekkel és Zerglingekkel biztosította. A Terran játékos először Hellionokkal majd gyalogos csapatokkal próbált károkat okozni Zerg ellenfelének, de utóbbi minden próbálkozást sikeresen hárított. Freeman 4 Hatcheryre épülő gazdasága végül kellően erős sereget tudott kitenyészteni ahhoz, hogy ANS egyik ostromának hárítása után egy ellentámadásba tudjon kezdeni, amivel evakuálásra kényszerítette a Terran 3. bázisát és felszámolta csapatainak nagy részét. ANS ezek után feladta a mérkőzést, így Freeman megszerezte első győzelmét.

IV. Pálya: Deadwing

ANS ebben a játszmában a pálya adottságait kihasználva egy gyors Command Centerrel nyitott, illetve egy biztonsági Factory után a 3. Command Centerét is hamar megépítette. Ezzel szemben Freeman ismét egy Roach alapú kezdést választott, mellyel sikerült is megszorongatnia ellenfele gyors 2. bázisát, de a Bunkereket nem sikerült áttörnie, így kénytelen volt visszavonulni. ANS ezt a lehetőséget szerette volna egy Hellion alapú ellentámadásra kihasználni, de még nem derítette fel a pályát így nem tudta hol található vetélytársának bázisa, mire a Hellionok megérkeztek a Zerg bázisra, a védelem már készen állt. Freeman újból Mutaliskeket tenyésztett, hogy a Terran bázist terrorizálja, míg ANS Marine és Marauder támadást indított a Zerg 3. bázis ellen, illetve egy Medivac droppot küldött a főbázisba, ahol sikerült elpusztítania a Spawning Poolt és a Spiret. Bár ez komoly előnyt jelenthetett volna a Terran játékosnak, de a 3. bázis elleni ostromot a Zerg csapatok megtörték és azonnal ellentámadást indítottak, amivel jelentős károkat okozta. Végül ANS még összeszedett egy sereget, amivel megindított egy támadást, de ez már kevésnek bizonyult az elsöprő Zerg fölénnyel szemben. Ezzel Freeman sikeresen kiegyenlítette a mérkőzéssorozat állását és jöhetett a minden eldöntő utolsó játszma.

V. Pálya: Expedition Lost

ANS ismét egy kapzsi nyitást választott, bár elsőnek egy Barrackot épített, és a Command Centert csak ezután kezdte el, de se Marinet se Reapert nem épített, hogy megvédje azt. Freeman egy agresszívebb kezdést választott és Spawning Poolt építette először, illetve az első Zerglingjeit rögtön a Terran bázisba küldte. A nyitás találkozásából természetesen utóbbi játékos jött ki előnyösen, mivel a Zerglingek megsemmisítették a CC-t építő SCV-t és teljesen fel tudták deríteni a Terran bázist. Ez a kezdeti előny elég is volt Freemannek arra, hogy átvegye a pálya fölötti irányítást, szinte teljesen beszorítva ellenfelét 2 bázisára, illetve kiépítette saját 3. bázisát. Ennek ellenére ANS-nak sikerült az Overlordok figyeli tekintetét elkerülnie és mind a 3. bázisra, mind a főbázisra bejuttatnia egy-egy Medivac droppot, előbbi inkább csak elterelésként szolgált, de a főbázisban már sikerült az éppen épülőben levő Spiret kiiktatnia a Terran csapatoknak. Freeman kezdeti lendületét azonban ez még nem tudta megtörni, és sikeresen elfoglalta 4. bázisát, miközben egy Overlordos Creep trükkel késleltette a Terran 3. bázist, valamint fejlesztések terén is tudta tartani a lépést ellenfelével. Az igazi fordulatot a csaták hozták, ahol a Widow Mineok mindig tucatjával robbantották fel a Banelingeket, és hiába tudott több támadást és Droppot sikeresen védeni a Zerg játékos, az ütközetei nem voltak kellően költséghatékonyak, így idővel mind az egységei, mind az erőforrásai elfogytak a 4. bázis ellenére. Ennek köszönhetően végül ANS megadásra tudta kényszeríteni Freemant és így megszerezte a bajnoki címet.

(T)ANS 3 : 2 (Z)Freeman

20150412_MondoGamesTavasz

Balról-jobbra: Tiber, Psz, Nevermore, Freeman, ANS és Anlea

Gratulálunk ANS-nak a 2015-ös Mondo Games Tavasz StarCraft II bajnokának!

Twitch: Psz vs Freeman elődöntő.

Twitch: ANS vs Freeman döntő.


Leave a comment

You must be logged in to post a comment.