2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: PartinG vs sOs

Ander . e-Sport, WCS 934

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 3 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő hatodik mérkőzésében, november 2-án 2:30-kor, a WCS pontverseny 3. és 14. játékosa küzd majd meg egymással, azaz PartinG és sOs. Mindketten korábbi Világbajnokok, PartinG 2012-ben lett az akkor még Battle.net Világbajnokságnak nevezett versenyen, sOs pedig az első 2013-as WCS Világbajnoki Döntő nyertese.

PartinG vs sOs

Nincsenek egymás elleni eredményeik 2015-ben.

PartinG vs Protoss a 2015-ös WCS versenyeken: 56–28 (66.67%)

sOs vs Protoss a 2015-ös WCS versenyeken: 19–10 (65.52%)

2015GlobalFinals_WCS_PartinG

WCS 3. Helyezett: PartinG

Faj: Protoss

Csapat: yoe Flash Wolves

Régió: WCS Korea

WCS Pontok: 5850

Legjobb 2015-ös eredmények:

  • 2015-08-31 MSI Masters Gaming Arena: 3-4. helyezett
  • 2015-07-19 Intel Extreme Masters X. Szezon – Shenzhen: Bajnoki cím
  • 2015-05-09 DreamHack Open – Tours: Bajnoki cím
  • 2015-03-22 GOMTV Global StarCraft II League 1. Szezon: 2. helyezett
  • 2015-02-01 Intel Extreme Masters IX. Szezon – Taipei: 3-4. helyezett

2015GlobalFinals_WCS_sOs

WCS 11. Helyezett: sOs

Faj: Protoss

Csapat: Jin Air Green Wings

Régió: WCS Korea

WCS Pontok: 3525

Legjobb 2015-ös eredmények:

  • 2015-09-25 DreamHack Open – Stockholm: 3-4. helyezett
  • 2015-08-31 MSI Masters Gaming Arena: Bajnoki cím
  • 2015-06-17 GOMTV Global StarCraft II League 2. Szezon: 3-4. helyezett
  • 2014-12-07 GOMTV Hot6ix Cup: Bajnoki cím

Források: Aligulac, Liquipedia, WCS


Leave a comment

You must be logged in to post a comment.