Author Archive

Liga 2.0 infók

Na csapjunk is bele a lecsóba! Tanulva az előző ligában lévő csoportokon belüli erőviszonyok bénaságából (na, ki értette ezt meg? :D), most egy kicsit máshogyan kezdünk neki az egésznek. Jövő hét szombaton (Február 6.) egy kötetlen tourt szervezek. Ez abból fog állni, hogy 19:00-kor megjelenik minden kedves résztvevő, és a LEGFRISSEBB ICCup mappackből választva játszik egymás ellen. (vesztes választ, kezdő mapet majd ott mondok) A játékosok számától függően BO3-ak vagy BO5-ök lesznek. Az eredményeket számolni fogjuk, és ennek végeredménye alapján történik majd a ligában lévő csoportok elosztása. Liga 2.0: A pontos szabályzatot majd a fent említett tour után fogok írni, egyelőre csak az előző liga SZABÁLYZATÁHOZ képest történt változásokat fogom leírni: Igyekszem legkésőbb kedd estig kihirdetni a heti játszmákat. Csütörtökig kommentben jelezni kell a játékosoknak, hogy jó-e az időpont, vagy sem. (ha nem, akkor ugyanaz a metódus, mint az előző ligában) Ha valaki csütörtökig nem reagált semmit, akkor automatikusan új játékos kerül be a helyére. Ha valaki azonban elfogadta az időpontot, és nem jelenik meg, akkor az első alkalommal mínusz pontot, második alkalommal automatikus kitiltást kap. Streamen csak az egyes csoport meccseit fogjátok tudni követni (ez persze csak ligára vonatkozik, gyakorló meccseket közvetítünk majd előtte-utána). A liga a tour utáni első hétvégén fog indulni (Február 12-13). Aston ma elvileg kirakja a liga bannerjét (felül flashes kép), ami majd a liga TOPICJÁBA fog dobni. Ott lehet majd megbeszélni minden általános dolgot, ami nem a heti hírhez tartozik. A fórumból el lehet majd érni az aktuális hírt, a liga állását és a szabályzatot. Nagyjából ennyi. Kérdéseket, óhajokat/sóhajokat ne tartsátok magatokban! 🙂

SzuL . Hírek 1304 21 hozzászólás

[UPD]Liga, x. hét!

Sokak örömére (és bánatára) egy nagyobb szünet után újraindul a liga! Nem igazán tudom, hogy hányadik hét van már, de a lényeget igen, íme a sorsolás: Biberach vs 84Noname @ Python, Január 15. (péntek) 20:00 K4E vs Sziget @ Othello, Január 16. (szombat) 20:00 Volkorn vs CsigaBig @ Python, Január 16. (szombat) 21:00 Az eredmények még mindig ITT vannak. (a legutóbbi eredmények még nem kerültek be, majd valaki értesítsen róluk pls!)

SzuL . Hírek 2370 93 hozzászólás

[UPD#6]Liga 6. hét MÉGSEM marad el!

A késlekedésért elnézést kérek, most kaptam meg az eredményeket. Tehát a sorsolás elosztás: K4E vs Tauren @ Blue Storm, December 12. (szombat) 19:00 atsza vs Alan[HUN] @ Othello, December 12. (szombat) 20:00 ShadowWakos vs killeratya @ Python, December 12. (szombat) 21:00 [UPD#5]: Minden meccs változott, Wakosék meccse törölve. [UPD#6]: Mivel ezen a héten egy darab meccs se ment le (Wakosékét én magam töröltem), ezért az Ő meccsük lejátszásra kerül majd a következő hét bármely (általuk választott) időpontjában! A többiek hozzájuk fognak mindenképpen igazodni.

SzuL . Hírek 1484 48 hozzászólás

[UPD#4]Liga, 4. hét

Íme a következő párosok: Tauren vs nrvn @ Python, November 28. (szombat) 22:00 84Noname vs DJackson @ Longinus, November 27. (péntek) 21:00 Sziget vs Gary (B.Chimp) @ Othello, November 28. (szombat) 20:00 Mindenkinek jó felkészülést, stb-t! [UPD]: K4E helyett nrvn játszik Tauren ellen. [UPD#2]: 84Noname és DJackson meccse, valamint Tauren és nrvn meccsidőpontja megcserélve! [UPD#3]: – Aston által moderálva – [UPD#4]: Olvassátok a hírt, már tököm kivan az UPD-elgetéssel 😀 – már SzuL

SzuL . Hírek 1815 31 hozzászólás

[UPD]Liga, 2. hét

Elérkezett az idő, hogy kihirdessem a következő párosokat, íme: 84Noname vs ShadowWakos (FoolFrog) @ Estrella, November 13 (péntek), 20:00 Alan[HUN] vs nrvn @ Python, November 14 (szombat), 20:00 Gabesz da Marín vs Sziget @ Blue Storm, November 14 (szombat), 21:00 Továbbá ha valakinek nem jó az időpont, vagy át akarja rakatni, az csütörtök éjfélig tegye meg! Jó felkészülést! [UPD]: Alan[HUN] és nrvn meccse átrakva egy órával későbbre!

SzuL . Hírek 1542 30 hozzászólás

Liga zárás

Osztottunk-szoroztunk Nonnal (igazából csak feltettem a kérdést neki, hogy lezárjuk, vagy sem és rábólintott), és arra jutottunk, hogy a sok inaktív játékost kizárjuk (akiknek piros mínusza van ITT). A le nem játszott meccsek után freewint kap minden „benn maradt” játékos. Egy érdekes helyzet jött létre így, hiszen Biberachnak 6 pontja van, míg a másik csoportban nrvn-nek és Szigetnek is 6-6. Biberach és nrvn a saját csoportjukban 100%-os teljesítményt nyújtottak, ezért nekik ítéltük a győzelmet (Szigetnek azért van 6 pontja, mert eggyel többet játszott a többieknél). Pontos végeredményt nem tartottam fontosnak kiszámítgatni, hiszen lett volna jó pár holtverseny. (Ezen kívül előfordulhat pár hiba a reportokban) Az új ligával kapcsolatban pedig annyit szeretnék még mondani, hogy lesz, hasonló szabályokkal, de lesznek módosítások. Ezeket megpróbálom minél előbb közölni egy hírben lehetőleg jövő hét elején. Ha bárkinek van valamilyen tanácsa, vagy ötlete, azokat szívesen fogadom/fogadjuk. Végül pedig szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek: L4.ZsukoV-nak, akit lebeszéltem a fura ötletéről, de streamelt legalább, kommentált velem és segített sok dologban. (persze rohadjon meg, hogy nem tud már streamelni :D) 84Noname-nek, aki olyanokban segített, amiben L4.ZsukoV nem :). DJackson-nak és killeratyá-nak, akik leváltották L4.ZsukoV-ot (és próbálnak javítani a hangomon). MCdoglesz-nek, aki kommentárjaival emelte a péntek és szombat esték fényét. Végül, de nem utolsó sorban Biberach-nak, aki keresgélte a hibákat a hírekben, ötletekkel látott el és ilyesmik :). Ezen felül szeretném megköszönni azoknak, akik figyelemmel kísérték a ligát, nézték a streamet, stb-t csináltak. Még egyszer szeretnék gratulálni Biberach-nak és nrvn-nek a győzelemért, hasonló eredményt kívánok nekik a következő ligában is (persze ha ők is jelentkeznek).

SzuL . Hírek 2173 42 hozzászólás

Liga, Hetedik hét

Íme a következő hét: ShadowWakos vs killeratya @ Longinus, December 18. (péntek) 20:00 Sziget vs nrvn @ Estrella, December 19. (szombat) 20:00 Darc1n vs DarkDevil @ Python, December 19. (szombat) 21:00 Az eredmények még mindig ITT vannak.

SzuL . Hírek 1185 15 hozzászólás

Liga, 5. hét

Áhh, tudtam, hogy elfelejtettem valamit. Hát a sorsolások voltak azok! 😀 Blase vs Biberach @ Othello, December 04. (péntek) 20:00 CsigaBig vs Gabesz da Marín @ Longinus, December 04. (péntek) 21:00 Elrood vs Volkorn @ Eye of the Storm, December 05. (szombat) 20:00 Mindenkinek jó felkészülést, stb-t! Az eredményeket továbbra is INNEN tudjátok elérni.

SzuL . Hírek 1875 33 hozzászólás

[UPD]Liga, 3. hét

Íme a következő párosok: kL_Xy (Biberach) vs killeratya @ Eye of the Storm, November 20. (péntek) 20:00 Volkorn vs Atsza @ Estrella, November 20. (péntek) 21:00 Darc1n vs K4E @ Python, November 21. (szombat) 20:00 Mindenkinek jó felkészülést, stb-t! [UPD]: Taurent kicseréltem Atszára.

SzuL . Hírek 1469 34 hozzászólás

[UPD#2]Indul a Liga!

Nem is húznám az időt, íme a csoportok: Egyes csoport: Blase, 84Noname, kL_Xy (Biberach), ShadowWakos (FoolFrog), killeratya, Sweeping (Zelatos), DJackson Kettes csoport: Tauren, CsigaBig, Gabesz da Marín, Sziget, Darc1n, Gary (B.Chimp), Alan[hun], K4E, Atsza, DarkDevil, Volkorn, nrvn, Elrood A pályák: Blue storm, Eye of the Storm, Longinus, Othello, Python, Rush Hour, Estrella. Ezeket INNEN lehet letölteni egy csomagban. (ez a link ideiglenes, amíg nem tudom normálisabb helyre felpakolni) Az alternatív időpontok, sorsolás: Blase vs. DJackson @ Blue Storm, November 6 (péntek), 19:30. Elrood vs. Gary (B.Chimp) @ Rush Hour, November 6 (péntek), 21:00 DarkDevil vs. CsigaBig @ Longinus, November 7 (szombat), 19:30 Akinek nem jó az időpont, az lehetőleg November 4-e (szerda) 23:59-ig szóljon, és megpróbáljuk átrakni a meccsét. (az időpontok változtatási jogát fenntartom 🙂 ) Mindenkinek jó felkészülést! 🙂 [UPD]: Blase és DJackson meccse átrakva egy fél órával későbbre! [UPD#2]: DarkDevil és CsigaBig meccse is megtoldva egy fél órával!

SzuL . Hírek 1651 46 hozzászólás