Az E-gaming Boxer véleménye alapján…

Egyik fórumozunk, nekdolan lefordított egy Boxerről készített interjút, amiben (szerintem) sok érdekes téma felvetődött, hogy ide kirakjam: Az E-sport elmúlt 10 évéről: Nagy sikerernek tekinthető, hogy a semmiből ilyen nagy piac épült. Kezdetekben a játékosok mind szabadúszóként próbáltak a versenyeken díjat nyerni. Ez abban az időben volt amikor még hiányzott a sportból a profizmus és a csapatmunka. Játék volt csupán a játék öröméért versenyekkel kiegészítve amikor rendezésre kerültek. Ezután a csapat rendszer ki lett alakítva, mert szükség volt társakra akivel gyakorolni lehetett és ehez kellett a rendszer. De még ekkor is csak a verseny díjakért folyt a küzdelem. Akkoriban a menedzsereknek nem volt más pénzügyi modeljük és ez így folytatódott egy darabig.Majd elindult a ProLeage (professzionális liga) és megalakultak a cégek álltal szponzorált csapatok. Fizetést kaptak azok a játékosok is akik nem voltak feltétlenül jók, vagy nyertek versenyt bármikor is. Ez az időszak nagyon jó volt és a csapat rendszer általánossá vált.

L4.ZsukoV . Hírek 2095 39 hozzászólás

Liga, Hetedik hét

Íme a következő hét: ShadowWakos vs killeratya @ Longinus, December 18. (péntek) 20:00 Sziget vs nrvn @ Estrella, December 19. (szombat) 20:00 Darc1n vs DarkDevil @ Python, December 19. (szombat) 21:00 Az eredmények még mindig ITT vannak.

SzuL . Hírek 1527 15 hozzászólás

15 év Warcraft – Blizzcast 12

A WoW 5. születésnapjának és a Warcraft világ megszületésének 15. évfordulójának tiszteletére készítették el a 12. Blizzcastot, amelyben Chris Metzen, Samwise Didier és Rob Pardo mesél a Blizzard gyermekkoráról, és a legnépszerűbb Warcraftról, kezdve a Warcraft Orcs & Humanstól. Mondanom sem kell, hogy az igazi régi rajongóknak kötelező olvasmány, legalábbis ha lekötnek az olyan apróságok, mint hogy hogyan volt hatással a Warcraftra a Dune II, a WoWra az Everquest, hogyan született meg a MURLOC és hogy vált ‘legendává’, milyen ötletei vannak még a Blizzardnak a Lich King legyőzése után a sztori folytatására, hogy Chris Metzen nem is dolgozott a Warcraft I-en, és hasonlók.

Astonkacser . Hírek 1422 9 hozzászólás

Néhány apró hír

Nem sok minden történik manapság, ami az SC2-t illeti, kivéve egy pár apróságot: A fejlesztők egy szavazást indítottak arról, hogy a következő Battlereportba milyen meccset tegyenek bele. A hivatalos fórumon lehet szavazni, és jelenleg a Protoss vs. Zerg párosítás áll nyerésre. Nemrégiben a Teamliquid.net készített egy interjút Dustin Browderrel. A cikk igen hosszú és megannyi érdekes részletet tartalmaz a Starcraft II-vel kapcsolatban, ha esetleg valakinek van kedve ezt összefoglalni, azt megköszönöm. Igazi konkrétumokat persze most sem kapunk, egyszerűen egy nagyon jó kis beszélgetést olvashatunk el arról, hogy miképp is zajlik a Starcraft II fejlesztése. Például a saját Esport teamnek köszönhetően biztos, hogy lesznek Blizzard szervezésű SC2 események, mint például amit a WoW Arenával is csináltak, meg a Warcraft3-al, satöbbi.  Na meg azt részletezi Dustin – mindamellett, hogy elmeséli hogyan került a játékiparba – , hogy mennyire fontos volt a közösség szava számukra és a rajongók visszajelzései nagyon-nagyon sokban befolyásolták a játék fejlesztésék. Meg hasonló nyalánkságok. Inkwizitor találta a Starcraft: Ghost Academy Vol1 képregényről készült cikket az Incgamers oldalán. Aki szereti a képregényeket és a Starcraftot, annak mindenképpen érdemes meglesnie. Adás vége. Update: Upsz, majdnem elfelejtettem. Blizzard Facebook oldalak: Blizzard, Starcraft, Warcraft, Diablo.

Astonkacser . Hírek 1660 24 hozzászólás

Karune QnA 56 röviden

Megjött a legfrissebb (és exkluzív) Karune kérdések és válaszok, ezúttal egy német fansitenak kedveskedtek, a Starcraft2.4players.de oldalnak. Végigfutottam rajta, volt benne egy-két érdekesség, így hát röviden, tömören itt van a lényeg. Előre meg van szabva, hogy fajonként hány egység lesz, és mindig ehhez tartják magukat. Már arra készülnek, hogy ha jön a béta, akkor a visszajelzésekből még egy-kettőt, vagy amennyi kell kicserélnek, de már nincs az a hatalmas nagy egység kiveszem-beteszem stb procedúra. Az egységek mozgásában lesz olyan fícsör, hogy ha egy mozgó egységet akadályoz egy álló egység, akkor az álló egység elmozog (ha tud), hogy a mozgó egységnek rövidebb utat biztosítson. Ez a fajta mechanizmus csak akkor aktivizálódik, ha az adott egységnek nincsen kiadott utasítsa, tehát egyhelyben áll. Ha egy kijelölt csapatot irányítasz, akkor ez nem figyelhető meg. A singleplayer ugye nem egyszálas történet lesz, hanem lesznek elágazások. Viszont nagyon sokan szeretnek végigmenni az összes lehetőségen, kipróbálni mindent, amit a játék nyújt. Az SC2 singleplayerben nem lesz lehetőséged arra, hogy egyszálas történetként végigmenj a cselekményen, a döntéseidet meg kell hoznod a játék bizonyos szakaszaiban, amely a történetet befolyásolja, sőt, egyes karakterek sorsát is. Viszont jó hír, hogy a játék támogatja azt, hogy valamikor visszamenj és egy másik döntéssel előről kezdjed a játékot attól a ponttól, ahol a döntést meghoztad. Sőt, lehetőséged lesz arra is, hogy végigmenj a játék történetén, megnézve csak a renderelt videókat és az átvezető ingame videókat. Erre egy külön „story mode interface”-t hoznak majd létre. A Warcraft III-ban ugye volt egy olyan pálya, ahol a Nagákat tudtad irányítani, bázissal, egységekkel, mint egy rendes faj. Bár a Starcraft II Wings of Liberty a Terranokról fog szólni, lesznek benne azért olyan epizódok, amikor Zeratult és a Protoss erőket kell majd irányítanod. Nagyon fontos, és váratlan, meghökkentő kérdés és meghökkentő válasz: a Stalker pont akkorát Blinkel a magaslatról lefelé, mint amekkorát a fordíva. Bahh. A multiplayerben a játékosok tudnak majd küldeni egymásnak erőforrásokat (kristály, gáz). Ennek csak egy korlátozása van, hogy a játék elején egy pár percig le van tiltva, hogy ne lehessen imbalanced taktikákat kialakítani azzal, hogy az egyik játékos csak adja a pénzt a másiknak, aki nagyon gyorsan kifejleszt, a játék korai szakaszában verhetetlen csapatösszeállítást. A Starcraft I-ben ha jött egy új patch, akkor a régi replayeket már nem tudtad lejátszni. A srácok dolgoznak azon, hogy ez most elérhető legyen, tehát patchtől függetlenül a régi replayeket mindig meg tudd majd nézni (remélem, hogy ez nem kamu, mert mérges leszek!). Forrás: Starcraft2.4players.de

Astonkacser . Hírek 2944 19 hozzászólás

50000 Ft-os Starcraft freeroll a Deluxe Pókertől

A Starcraft és a póker szorosan összefügg, erről már sokszor esett szó a Deluxe Pókeren. A valós idejű stratégiai játékok királya  több, mint 10 év után is a legösszetettebb, legnépszerűbb válfaja a műfajnak, legjobbjai pedig folyamatosan uralják a póker világát. Miért a Starcraft? A korszakalkotó játék teremtette meg elsőként az azóta is legerősebbnek mondható e-sport közösségek egyikét, és a mai napig eltart számos profi csapatot (klánt), a ligák közvetítésére szakosodott tévécsatornát valamint személyzetet. A Starcraft messze kinőtte a legtöbb hagyományos underground sport kereteit, és nem csak a szórakoztató- és játékipar egyik legértékesebb márkáját, de a világ minden táján feltűnő profi versenyzőket is köszönhetünk neki. A szóban forgó volumenű játékosok tudása és szabad ideje nem tette lehetővé, hogy valamennyien a legmagasabb szinteken boldoguljanak, az összetett gondolkodású, kompetitív szellemben nevelkedett fiatalok azonban hamar megtalálták a világot, amelyben könnyű megélhetésre válthatják szellemi fölényüket.

drtho . Hírek 1887 27 hozzászólás

Vespene Laughs – November

Nincs mit különösebben hozzáfűznöm, mert átlag szinten nézve – szerintem – egész jók lettek! Bár ez ízlések és pofonok kérdése… Azonban a nyertesek között most már egy magyar (Márk Csörnyei) is van! Egy gratulációt mindenképp megérdemel!  (Köszi az észrevételt, Vader!)

L4.ZsukoV . Hírek 1388 16 hozzászólás

[UPD#6]Liga 6. hét MÉGSEM marad el!

A késlekedésért elnézést kérek, most kaptam meg az eredményeket. Tehát a sorsolás elosztás: K4E vs Tauren @ Blue Storm, December 12. (szombat) 19:00 atsza vs Alan[HUN] @ Othello, December 12. (szombat) 20:00 ShadowWakos vs killeratya @ Python, December 12. (szombat) 21:00 [UPD#5]: Minden meccs változott, Wakosék meccse törölve. [UPD#6]: Mivel ezen a héten egy darab meccs se ment le (Wakosékét én magam töröltem), ezért az Ő meccsük lejátszásra kerül majd a következő hét bármely (általuk választott) időpontjában! A többiek hozzájuk fognak mindenképpen igazodni.

SzuL . Hírek 1837 48 hozzászólás

[OFF]Elder Games: Shattered Origins

Mindig is örömmel fogadtam és díjaztam a hazai termékeket, mert mindig is képesek voltunk  „effektíven” alkotni. Viszont mivel Magyarországon, mint tudjuk, nagyon nehéz támogatást szerezni, ezért nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy sikerüljön. Lord_Crusare az Elder Games egyik fejlesztője tegnap meglepett egy gameplay videóval, ami a készülő játékukat tartalmazza. Bár alapjáratban nem vagyok oda a repülős játékokért, mert amiket eddigit kipróbáltam arról szólt, hogy 1 óráig repültem ide-oda, majd összesen 15 percet harcoltam. (LOL) Azonban ez a játék egy keverék műfaj. Mikor belépsz, kapsz egy űrbázist: ezt lehet bővíteni, tornyokat építeni hozzá (pl. fejlesztőtorony, őrtorony, stb.), tulajdonképp ez így egy stratégiai játék. Űrhajókat gyártasz, fegyvereket, pajzsokat fejlesztesz, felszereled a hajókat. Ám a felső menüből

L4.ZsukoV . Hírek 2225 25 hozzászólás