Visszatértem. Először is, hadd engedjétek meg, hogy igaz, kissé később, de mindenkinek Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánjak.
Kisebb kihagyás után (2,5 hónap kevés?!) visszatérek a szolgálatba és folytatjuk a StarCraft csemegézést. Lesz itt Zerg rémálom, felfújható Kerrigan léggömb, Psi Penge által készített reggeli rántotta is. – DACA
Térjünk is a lényegre gyorsan….
A StarCraft II legújabb nagy frissítésének a hosszas béta tesztelése véget ért és most már a Blizzard elérhetővé is tette a játékban. A játék tesztelése viszonylag hosszabb ideig tartott, hisz a a BlizzConon bejelentették, s december elején már kipróbálható volt a játék legfrissebb változata.
Itt az idő, hogy kijelentsük: ingyenes a StarCraft II! Ettől a verziószámtól kezdődően ugyanis mindenki számára elérhető és játszható a játék több funkciója is, miután a Starter Editiont újragondolták a fejlesztők. Mindenki „nyüstölheti” mindhárom fajt, kipróbálhatja az összes pályát, beleértve az Arcade módot is. Az fogja megvásárolni a játékot, aki a kampánnyal is szeretne játszani, illetve a StarCraft II Ladder ranglétráján is ki szeretné magát próbálni. Reméljük, újabb és újabb játékosokat üdvözölhetünk majd hamarosan a fedélzeten. Én is arra tudok biztatni mindenkit, hogy ajánlja ismerőseinek, barátainak a játékot.
Hogy milyen újításokat hozott a 2.1-gyel ellátott verziószámú játék? Ebből a cikkünkből már októberben kiderült, a teljes listát pedig a változtatásokról ezen a linken olvashatjátok el. Nagy részük az új „fícsőrök” mellett további hibák és bugok javítása lett.
Apropó, új „fícsőrök”. A napokban már tájékoztattunk Benneteket, hogy a játékon belül egy Magyar Közösség is elstartolt. Arra biztatok mindenkit, hogy csatlakozzon a csoporthoz, hogy minél többen legyünk! Hamarosan újra jelentkezünk, kicsit felpörgetjük a tempót. Addig is mindenkinek jó játékot,apropó,
Kinek hogy tetszik a játék legújabb frissítése?
Forrás:
Battle.net
n3bula döntő
Elérkezett a várva várt pillanat, 01.25-én szombaton 14:00 órakor megtartjuk a döntőt!
A verseny díjazása némileg megváltozott, minden játékos kap egy 2000 ft-os utalványt hála a Unikorn Sport és Szabadidő Egyesületnek. Kérek mindenkit, aki igényt tart rá hogy a sipocz.tamas@unitravel.hu email címre küldjétek el, hogy hogyan tudnátok átvenni a nyereményeteket, és azt, hogy milyen ligások vagytok.
Kérem még a döntőbe került játékosokat, hogy írják meg, hogy megfelel-e számukra az időpont!
A versenykiírást és az összesítőtáblázatot a „tovább” gombra kattintva láthatjátok.
Megnyílt a Core Bronz Suli!
Nem rég kezdted a Starcraft-ot és még nem volt sikerélményed?
Szeretnél nyerni de túl sok a cheese, vagy a macro nem megy?
Egyedül érzed magad a ladder tengerében?
A StarCraft II Core csapat új kezdeményezése segíthet neked.
A Core Bronz Suli-ban az alapoktól kezdve megtanítjuk hogyan kell kivédeni a cheese-eket, miképpen sajátítsd el meg a Build ordereket és hogyan tanulj egy meccsből.
Nálunk tapasztalt játékosok fognak tanítani titeket a macro és a micro fortélyaira.
Bronzosoknak a legalapabb játékelemektől kezdődik az oktatás, míg silver és gold ligásoknak már a haladó taktikákat fogjuk bemutatni. Heti rendszerességgel tartunk foglalkozásokat de ezeken kívül is lesznek jó fej állandó gyakorlótársak.
Nincs más dolgod mint csatlakozni a Core Bronz Suli facebook csoporthoz és részt venni a foglalkozásokon, továbbá követni az oktató videóinkat youtube-on!
További információkat a www.stacraft.co.hu weboldalon találtok.
Starcraft II Matine – December 10. Kedd
Ha kedd, akkor újra jelentkezik a Starcraft II Matiné! Itt az idő egy újabb alkalomra ismét, December 10-én egy Protoss vs Zerg mérkőzést követhettek figyelemmel, amely ismét BO5 [Best of Five], vagyis legalább 3 mérkőzést kell nyernie az egyik játékosnak, ahhoz, hogy győzzön. Mint mindig, most is lesznek kommentátorok, ezúttal LikvidJózsi & sPrAY.
A Decemberi 10. adás kívételesn a WiLD twitch.tv csatornáján követhető figyelemmel, vagyis a http://www.twitch.tv/wildtv4-on nézhető meg.
KEZDÉS: 19:10
Játéknap
Időpont
Játékosok
Kommentátorok
Eredmény
December 10. Kedd
19:10
[EGBURN]Winter[P] vs [EGBURN]Pisti[Z]
Likvidjózsi & sPrAY
3-1
Ha bármi probléma adódna, vagy bármilyen kérésetek/kérdésetek lenne, keressetek fel minket bátran.
Ha valaki játékosnak szeretne jelentkezni, szintén vegye fel velünk a kapcsolatot.
Facebook: http://www.facebook.com/Starcraft2Matine
E-mail: starcraftmatine@gmail.com
Starcraft II Teszt Szerver
Nem sokára megérkezik a 2.1-es frissítés a Starcraft II Heart of the Swarm-hoz. Az új frissítés már tesztelhető! A bejelentés nem tartalmazza hogy kell-e a kiegészítő vagy elég az alap játék, ezért kérjük írjátok meg kommentben, hogy engedi-e a teszt szervert azoknak is, akiknek alap játékuk van. Az újdonságokról, a tovább után olvashattok.
Magyar közösségi csoport a játékban!
Biztosan emlékeztek arra, hogy az utóbbi időben sok helyen és sokszor le volt árazva a Starcraft II alapjáték és a kiegészítője is. Az akciók hatására sokan megvásárolták a és így biztosan bővült a Magyar közösség. A közösségnek még a Wings of Liberty idején volt egy mára már állandósult chat szoba jött létre, amely a hun-1 névre hallgat, viszont ez az utóbbi időkben nem kapott hírekben szerepet, így az új játékosok nem biztos, hogy ismerik ezt a szobát.
Nemrégiben a Starcraft II-be bekerült a csoport létrehozás funkció, amelyek különböző starcraft 2 rajongói oldalak felhasználóinak, illetve különböző események rajongói számára jöttek létre. Ezekben a csoportokban elérhető vált a hírezés, illetve lehet benne moderálni is. A következő patch érkeztével pedig akár in-game is láthatjátok majd a közelgő eseményeket!
Ezért arra a döntésre jutottunk, hogy létrehozzuk a magyar közösség csoportját, ami most már nem egy chat szoba lesz, hanem egy csoport, ahova tudunk híreket
írni, a közeljövőben majd eseményeket is tudunk létrehozni, illetve ha olyanra kerül a sor akár moderálni is tudjuk a csoportot.
A csoport neve: Hungarian Community A csoport in-game linkje: starcraft://group/2/161162
2013 legszebb pillanatai
Ha követtétek 2013-ban a világméretű versenyeket, akkor láthattatok szenzációs pillanatokat. Az idei versenyek is nagyon izgalmasak voltak, és a világ legjobbjai ismét meg tudtak lepni minket briliáns megmozdulásokkal. Nem csoda, az új kiegészítő több lehetőséget adott erre. A tovább után a top 5 legszebb pillanatot láthatjátok!
Boldog Karácsonyt és sikerekben Gazdag Új Évet kívánunk!
Ez az év is eltelt, azt senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de az biztos, hogy 2014-ben is találkozhatunk nagyobb magyar sc2-es rendezvényekkel és kisebb versenyekkel. Ezzel a képpel lezárva ezt az évet, az SC2.hu szerkesztői nevében, egészséges, vidám Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Starcraft II Matine – December 6. Péntek
Másfél hete volt az előző matiné, úgyhogy itt az idő egy újabb alkalomra ismét! A mai nap folyamán, egy Terran vs Terran mérkőzést követhettek figyelemmel, ugyanis ma kerül lejátszásra a PlayIT champinoship 3. helyezettért való mérkőzése. Ez természetesen ismét BO5 [Best of Five], vagyis legalább 3 mérkőzést kell nyernie az egyik játékosnak, ahhoz, hogy győzzön. Mint mindig, most is lesznek kommentátorok, ezúttal AZTEX & Frepzz
Mint azt már megszokhattátok, a pénteki adások, a WiLD twitch.tv csatornáján követhetők figyelemmel, vagyis a mai adás is, a http://www.twitch.tv/wildtv4-on nézhető meg.
KEZDÉS: 17:15
Játéknap
Időpont
Játékosok
Kommentátorok
Eredmény
December 6. Péntek
17:15
[EGBURN]ANS[T] vs JuGGernaut[t]
Likvidjózsi & Frepzz
Ha bármi probléma adódna, vagy bármilyen kérésetek/kérdésetek lenne, keressetek fel minket bátran.
Ha valaki játékosnak szeretne jelentkezni, szintén vegye fel velünk a kapcsolatot.
Facebook: http://www.facebook.com/Starcraft2Matine
E-mail: starcraftmatine@gmail.com
Starcraft II PlayIT Championship Eredmények
Véget ért az idei egyik legnézettebb magyar Starcraft II-es esemény, az idei téli PlayIT SHOW-n a Starcraft 2 PlayIT Championship. Az új helyszín jóval nagyobb, áttekinthetőbb volt, több színpaddal, több lehetőséggel, új helyszínekkel. Idén a Starcraft II-es részleg az „A” épület lelátójának egy részén helyezkedett el, több mint száz ülőhellyel és körülbelül ugyanennyi állóhellyel.
A helyszíni közvetítést megpróbáltuk maximálisan igényesre fejleszteni, volt Projector screen, átmeneti – szünet kép, visszaszámláló, sc2-es zenék és még sok apró különleges elem. A hangtechnika ismét nem a mi oldalunkon állt, de ezt leszámítva, egy izgalmas és egyben érdekes, fantasztikus versenynek lehettünk szemtanúi, a tovább után megtekinthetitek az eredményeket, illetve néhány képet mutatunk, hogy mi is volt a 2013. December 1-jén megrendezett PlayIT SHOW!