HMC#2 – Változások a láthatáron a lebonyolítást illetően!

Már csak pár hét és jön az idei első PlayIT, ahol Magyarország legjobb Starcraft II játékosai is egy külön színpadnál fognak megküzdeni a győzelemért. Ugyebár az eredeti lebonyolítás szerint a mostani RO32-ből 16 játékos jutna tovább a legjobb 16-ba, viszont a nagy érdeklődés tekintetére ezen most változtatunk. Az RO32-ből kiesők számára is megszeretnénk adni az esélyt, hogy bebizonyítsák a nézőknek, illetve saját maguknak, hogy tényleg ott a helyük a legjobbak között, tehát lesz egy második esélyük nekik is! Az új lebonyolítás: [Nagyobb méretért kattints a képre!] Mint ahogy az ábrán is látható, akik kiesnek az RO32-ből és az RO16-ból azoknak lesz lehetőségük a többi érdeklődővel/játékossal együtt jelentkezni négy különböző időpontban lévő versenyre, ahol a döntősök visszakerülnek a legjobbak közé! A versenyek időpontjai: Március 28. [Péntek] – Április 12. [Szombat] – Április 13. [Vasárnap] – Április 18. [Péntek] Az első versenyre itt lehet nevezni: LINK A második verseny itt lehet nevezni: LINK A harmadik versenyre itt lehet nevezni: LINK A negyedik versenyre itt lehet nevezni: LINK Az összes verseny kezdési időpontja 17:00, vagyis Check-in: 16:30-tól. A versenyekre bárki jelentkezhet, természetesen szükséges a StarCraft II Heart of the Swarm megléte és egy BinaryBeast account. Az verseny szabályzata megtekinthető itt:Szabályzat

sPrAY . Hírek 2071 15 hozzászólás

HMC#2 – Kezdődik az első csoportkör!

Elérkezett az idő, kialakult a mezőny, a 20 meghívott játékos mellett, immáron megteltek az open helyek is, ami azt jelenti, hogy elérkezett a csoportok ideje. Március 1-jén (Szombaton), kisorsolásra kerültek a csoportok. Kicsikét döcögősen indult a sorsolás eleje, de az adás végére kialakult a 8 csoport. Értelemszerűen 32 játékos közül minden csoportba 4 fő került. A következő hétvégéken Péntektől kezdve, egész Márciusban a kedvenc játékosoknak lehet szurkolni, ugyanis csak az első 2 helyezett jut tovább minden csoportból. De vajon kik lesznek azok akik a legjobb 16-ba is bekerülnek?

sPrAY . Hírek 1999 8 hozzászólás

Hajdu-Lan, azaz Magyarország HomeStory Kupája!

Kisebb szünet után visszatér a nyáron már bemutatkozó “házi lan verseny” sorozat a német HomeStory Cup mintájára, a Hajdu-Lan (Korábbi nevén: ElitGamers Invitational). Február 22.-én ugyanis ismét 8 játékos méri össze magát a Hajdúságiak fővárosában, Debrecenben. Idén is nagy magyar StarCraft-os esport személyiségeket láthattok a versenyen: — NevermorE: StarCraft II Core Kommentátor AZTEX: Anoze ESC Manager (tovább) MeMphiS: Anoze ESC Játékosa Fry:  Kr3nos Clan Játékosa és vezető személyisége. SnaKe: Anoze ESC LoL Játékosa LighT : Anoze ESC Academy tagja, Protoss játékos Lioness: Anoze ESC Academy tagja, Zerg játékos Frepzz: StarCraft II Core Kommentátor, Anoze ESC Játékosa,Szervező Még több információért, kattints az „Olvass tovább” feliratra!

sPrAY . Hírek 2800 23 hozzászólás

Bolgár és magyar selejtezők az EPG Balkan Championship-hez

EPG SC2 Balkan Championship Electronic PlayGround büszkén bemutatja a legújabb EPG SC2 Balkan Championship-et, az online nemzetközi StarCraft II versenyt. A játékosok a Balkán régióból és a vele szomszédos országokból indulhatnak, hogy ők legyenek a a Balkán Starcraft II bajnokok. A nyeremény 50 euro lesz, de az első három játékos értékes hardver cuccot is kap majd. A selejtezőket nemzetekre bontva tartják. Lesz, ahonnan a legjobb két játékos kerül majd be a fő versenyre, ezek a résztvevő országok: Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia. Lesz még egy globális selejtező is, ahonnan szintén bejuthat a két legjobb. Ezeken az országokon kívül Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Görögország, Montenegró és Albánia is részt vesz a versenyen. Emellett lesz két meghívott játékos is. Bolgár és Magyar selejtezők Végre megvannak a hivatalos bolgár és magyar EPG SC2 Balkan Championship nemzeti valogatók időpontjai is. A bolgárok selejtezője március 1-én (szombaton) 16:00-tól, a magyaroké március 2-án (vasárnap) 16:00-tól lesz. Akik úgy érzik, hogy Magyarország legjobbjai közé tartoznak és szívesen képviselnék hazánkat, jelentkezzen! Reméljük, hogy RobbyG, SPIRIT, PSz, JoeTheKiller és Breach is jelen lesznek ezen a selejtezőn, ahonnan csak a legjobb kettő játékos mehet tovább. Megpróbálunk magyar nyelvű adást is biztosítani a nézőknek mind a selejtezőhöz, mind pedig a nagy EPG SC2 Balkan Championship-nek. Hogy a magyar válogató döntője ne fulladjon off race-es mókázásba, a győztesnek feljajánlok 2000 Ft-ot (én, azaz Eyesis). Élő közvetítés Mind a két versenyhez élő stream-et biztosít a Conn.Si. Érdemes figyelemmel követni a bolgár adást is, hiszen valószínűleg olyan nemzetközileg ismert játékosok is indulnak majd rajta, mint a zerg Giant, a protoss TheLegend és Kalin. Kövessétek a nemzetközi verseny fő támogatóját, az Electronic PlayGround-t facebookon, hogy ne maradjatok le a Balkan Championship közleményeiről!

Eyesis . e-Sport, Hírek 2005 2 hozzászólás

HMC – Open Tournament#3

A Hungarian Masters Championship kisebb eseményei hétről-hétre zajlanak, és ismét egy újabb nyílt versenyhez érkeztünk, amelynek az első 4 helyezettje kvalifikálja magát az RO32-be. Azért az első 4 mivel, az előző Open Tournamenten BZT játékát sokan megkérdőjelezték, a korábbi negatív jellegű vádok miatt, így diszkvalifikáltunk kellett. Szóval újabb lehetőség, nincsen ligakorlát, gyertek minél többen! A HARMADIK OPEN TOURNAMENT IDŐPONTJA: Február 14. PÉNTEK FONTOS: Csak azok a játékosok jelentkezzenek, akik nem részesültek meghívásban, valamint a RO8-ba kerülésük esetén el tudnak jönni a PlayIT-re! A harmadik Open Tournamentre itt lehet nevezni: LINK A verseny 16:00-kor fog kezdődni (Chek-In 15:30-tól.) A CHECK-IN elindult, a verseny egészkor kezdődik! A mai versenyről a stream úgy néz ki elmarad. [khmm. Valentin nap]  

sPrAY . Hírek 1487 No Comments

Electronic PlayGround SC2 Balkan Championship: Nyílt selejtező

Március 15-én, szombaton 16:00-tól kezdetét veszi a nyílt selejtező. Ide mindenki jelentkezhet a résztvevő országokból, aki alkalmasnak érzi magát arra a nemes feladatra, hogy képviselje országát ezen a versenyen. Itt jelentkezzetek! Az élő stream-et a Conn.Si csatornáján nézhetjük angolul. Nem szeretnék ismét ígérgetni, de ha úgy alakul, akkor a negyeddöntőktől, vagy legalább a döntőt megpróbálom streamelni Nektek ezen a csatornán. Reméljük, hogy lesz még köztük magyar játékos is! 😉 1. frissítés: Úgy néz ki, hogy tényleg lesz magyar nyelvű adás is, ahol nem csupán az én hangom hallhatjátok majd, hiszen lesz egy hangulatfokozó társam is, Holden, azaz Kristóf. Várhatóan 18-19 óra kölül kezdünk, és a legjobb 8 játékos meccseit igyekszünk leadni majd. Remélem minél többetekkel találkozunk majd! Mutassuk meg, hogy még van érdeklődés a StarCraft 2 iránt!

Eyesis . e-Sport, Hírek 2046 3 hozzászólás

Balansz frissítés érkezett

A hétvégén napvilágott látott egy újabb frissítés, melyben mindhárom fajon 1-1 változtatást vittek végbe:   Protoss: Mothership Core Látókörének csökkentése 14-ről 9-re   Terran: Widow Mine A területre ható sebség a pajzzsal rendelkező egységek ellen plusz sebzést kapott az alábbiak szerint: 1.25-ös sugarú körben 40 + 40 1.25 és 1.5 között 20 + 20 1.5 és 1.75 között 10 + 10   Zerg Hydralisk Támadások közötti idő .83-ról .75-re csökkentve   Forrás: battle.net

Winner_hun . Hírek, Patch 1858 No Comments

HMC – Open Tournament#4

A Elérkezett az idő! Már csak 2 hetet és néhány napot kell várnunk, hogy elkezdődjön az igazi verseny, a Hungarian Masters Championship Round of 32. Ezen a hétvégén kerül megrendezésre, az utolsó nyílt verseny, azaz a negyedik Open Tournament. Itt az idő azok számára, akik eddig még nem kvalifikálták magukat, hogy ők is ott legyenek a legjobb 32-ben. Nincsen ligamegkötés, csak abban kell biztosnak lenned, hogyha eljutsz a legjobb 8-ig, akkor biztosan eltudsz jönni a PlayIT-re, ha ez megvan akkor irány a JELENTKEZÉSI oldal! A NEGYEDIK OPEN TOURNAMENT IDŐPONTJA: Február 23. VASÁRNAP FONTOS: Csak azok a játékosok jelentkezzenek, akik nem részesültek meghívásban, valamint a RO8-ba kerülésük esetén el tudnak jönni a PlayIT-re! A harmadik Open Tournamentre itt lehet nevezni: JELENTKEZÉSI LINK A verseny 16:00-kor fog kezdődni (Chek-In 15:30-tól.)  

sPrAY . Hírek 1665 No Comments

Intel Extreme Masters 2014 – Köln

UPD2: LiquidHero 4-2-re legyőzte ellenfelét, CMStormPolt-ot, ezzel megnyerte az egész versenyt és hazavitt 10,000 dollárt, plusz még a 750 WCS pontot. UPD: 23:00-tól következik a Grand Final, ahol CMStormPolt mérkőzik meg LiquidHero ellen. Tehát egy előreláthatólag izgalmas TvP következik, vajon kinek sikerül megnyernie az utolsó nagy európai versenyt a WCS kezdete előtt? Az Intel Extreme Masters szervezői ismét a német várost, Köln-t választották a következő esemény otthonának, ahová a rendezvény már nem először tér vissza. 2012-ben a Gamescom-on volt az a bizonyos rendezvény, ahol a Starcaft II szekción belül 31,800 dollárt osztottak ki. Miután néhány héttel ezelőtt a League of Legends bajnokság hatalmas sikert aratott a kölni ESL TV stúdióban, ismét itt lesz a lehetőség a játékosok előtt, hogy bizonyítsanak a német esport városában. Február 13-tól 16-ig, 28 játékos méri össze majd erejét a végső győzelemért. Ezen a versenyen 25,000 dollár lesz a nyereményalap, de ezenkívül még 4000 WCS pont is gazdákra lelhet [a győztes 750 pontot fog hazavinni]. Szóval popcorn-t bekészíteni, ugyanis ismét IEM! Még több információért kattints az „Olvass tovább” részre!

sPrAY . Hírek 1814 No Comments

Megújult a Starcraft 2 Hungary

Örömmel jelentjük be, hogy a Starcraft 2 Hungary újult erővel folytatja tovább pályafutását, amelyet első körben egy új design-nal koronáztunk meg. A továbbiakban folyamatosan várhatók fejlesztések a weboldalon, igyekszünk kicsit mi is odalépni. Hogy konkrétabbak legyünk, első körben egy új fórumot adunk majd nektek és kis idő múlva felélesztjük a wikipédia részlegünket is. Ezeken felül folyamatosan azon leszünk, hogy ne csak híreket szolgáltassunk nektek, hanem egy olyan közösségi felületet is, amin keresztül könnyebben találhat játékos a játékosra. Ha bárminemű észrevételetek vagy tanácsotok akadt az oldallal kapcsolatban, írjátok meg ehhez a hírhez kommenbe. Per pillanat tényleg nagyon odafigyelünk az első észrevételekre és ezek alapján haladunk majd tovább.

Darc1n . Hírek 2560 14 hozzászólás