StarCraft legendák véleménye a II. részről

A legutóbbi MLG Anaheim-en képviseletét tette három Starcraft legenda, akik meghatározó alakjai voltak a BW-nek. Megkérdezték őket, mit gondolnak a Starcraft 2-ről, ők pedig lelkesen válaszoltak a kérdésekre. Kérdés: Mik voltak az első benyomásaitok a Starcraft 2-ről? Jaedong: Azt hiszem, a Starcraft 2 nagyon hasonlít a Brood War-hoz, kivéve az UI-t. (User Interface). A Starcraft 2 valóban szórakoztató, így kipróbálom magamat benne. Még  Brood War pro-gamer voltam, amikor a Starcraft 2 elstartolt, így nem voltak túl pozitív érzéseim először a játékkal kapcsolatban. Flash: Őszintén szólva, először a Starcraft 2 hidegen hagyott, mert már nagyon a Brood Warba voltunk belerázódva, és úgy hittük, a bw továbbra is népszerűbb. Azonban a Starcraft 2 globálisan népszerű lett, megismertem a játékot, szórakoztatónak láttam, és úgy döntöttem, a jövőben a Starcraft 2-vel fogok gyakorolni. Bisu: Hello, Taek Young Kim vagyok! Én, mint egy profi-játékos, először egy kicsit aggódtam a játék miatt, hogy veszélybe kerül az állásom. Ahogy telt-múlt az idő, egyre többet gondolkodtam a váltáson. Tudtam, hogy egy nap a Starcraft 2-vel fogok játszani, mert láttam, hogy a játék egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Eleinte sokat bosszankodtunk, mert sokat veszítettünk, de egyre jobban élvezem a játékot, és érzem, egyre jobb vagyok. A globális versenyeken szeretnénk elérni minél jobb eredményeket, ez a cél. Forrás: SCLegacy

DACA . Hírek 1203 5 hozzászólás

Starcraft 2 Nyári Matiné 5.(rövid)hét

Sziasztok! Július 16-tól elindult a Starcraft 2 Matiné 2.szezonja amelyben az első héten egy nyílt tournamentre lehetett jelentkezni. A 2.héten már visszatérünk a régebben megszokott szabályokra. Ezen a héten az első 3 nap elmarad a matiné , de ezt majd a későbbiekben pótoljuk ,tehát lesz egy 7 napos matiné is. ( 1 napot pedig majd egy másik alkalommal láthattok viszont) UPD: Köszönjük hogy ezen a héten is velünk tartottatok! Az Eredményeket a tovább után egy táblázatban nézhetitek meg.

sPrAY . Hírek 1605 13 hozzászólás

Battle.net SC II Világbajnokság: Korea

Talán az egyik legjobban várt selejtezőhöz érkezett a WCS, holnap kezdetét veszi a világbajnokság koreai előselejtezője, Szöulban. Az esemény a GOMTV közvetítésében kerül megrendezésre július 22-től 23-ig. A versenyen minden liga képviselteti magát, így először játszhatnak majd egymás ellen hivatalos versenyen KeSPA és GSL játékosok. A versenyen eldől, hogy ki, kik fogják képviselni Dél-Koreát a Shanghai-i döntőben.

esfrost . Hírek 1561 5 hozzászólás

Gyorshír : Intel Lancraft Summer 2012

Sziasztok! Ezen a hétvégén megrendezésre kerül az Intel Lancraft Summer 2012 , amelyen néhány magyar játékos is részt vesz. Mint Például Qnk#Breach & nfteamMate .  A rendezvényről stream is lesz amelyet Eyesis szolgáltat a twitch.tv-n. A pénteki adás itt tekinthető meg ,a mai nap még várható online stream. A szombati adás itt tekinthető meg. UPD1: A Stream-nek vége , Breach TOP10 , Máté TOP8 lett. Gratulálunk nekik! A rendezvényről további információkat a hivatalos weboldalon taláhattok. Az 1v1 tournament Breacketjét pedig itt találjátok.

sPrAY . e-Sport, Hírek, Kupa 1554 7 hozzászólás

Platinahun és Silverhun

Közeledik a hétvége, ami csak egyet jelenthet: kevesebb idő van vissza a nyárból Ismét HunCraft Versenyek! Július 20.-án, Pénteken Platinahun! Ha már nem vagy kezdő, de azért pro sem, és ráérsz péntek este, jelentkezz erre a versenyre! Kezdő vagy? Beszorultál a Silver/Bronz ligába? Gyere és versenyezz egyet a Silverhunon! A két verseny egy időben kezdődik, Check In 18:30-tól. Jelentkezni a képekre kattintva lehet. Ha nemtudod mit kell csinálni a verseny oldalán, nézd meg az útmutatót. További infó a HunCraft oldalán.

Gepzsir . e-Sport, Hírek 1784 7 hozzászólás

Starcraft 2 gyorshírek

Tombol a nyár, ülepedik a Starcraft 2. Július 27-én ünnepelte a játék a két éves megjelenését, majd azon tűnődtem el, hogy tényleg eltelt az idő, mert csillapodott a Starcraft 2 láz. A játék körül sem történik sok minden, a HotS-ról továbbra sincsen információink. Néhány nap múlva az EU szerverekre is elérhető lesz a végleges, 1.5.0-ás StarCraft 2 patch, mely a Blizzard állítása szerint előkészíti majd a terepet a kiegészítőnek, korábban már tesztelhettétek az ún. Arcade klienssel. Hogy milyen újítások kerültek még bele a teljes verzióba, hamarosan kiderül. Szerdára várható a patch Európába. Idrának érdekes gyermekkora volt. -> Mire fel nőtt, ez lett belőle. Stephano touch screenen ladderezett. Reklámfogásnak sem utolsó. Jaedong egyre jobb és jobb a Starcraft 2-ben, kérdés, mennyire tud a Bw után az Sc2-ben is maradandót alkotni. Forrás: Starcraft2.net.pl

DACA . Hírek 1291 9 hozzászólás

A héten HunCraft pro és Silverhun

A héten a legerősebb játékosoknak tartunk versenyt, hiszen elérkezett az ideje a soron következő Huncraft Pronak. A versenyre bárki jelentkezhet a képre kattintva, és találkozunk Péntek este 7-kor. A Pro mellett a szokásos heti versenyünk kerül megrendezésre, a Silverhun. Erre nem szoktatok sokan jelentkezni, és talán népszerűbb a megújult HunCraft Gold, ahol nincsenek olyan szigorú szabályok mint ezen a Silverhunon. Szép lassan fel is váltja majd a Silverhunt ez a verseny, de addig is itt a lehetőség a versenyzésre, használjátok ki, ha Silver vagy Bronz ligások vagytok katt a képre. Útmutató a versenyekhez itt. Még csak a hét eleje van, úgyhogy rengeteg időtök van jelentkezni, addig is nézzétek meg az előző Huncraft Pro döntőjét ahol  MegaByte és Psz harcát láthatjátok. A HunCraft Goldon IDDQD játszott Arcsyx ellen, akik rendesen ki is használták a BO5-t. Holnap felkerül a múlt heti Platinahun is.E zeket, és a régebbi versenyeket itt találjátok. Forrás: Huncraft

Gepzsir . e-Sport, Hírek 1344 1 Comment

Híresebb külföldi SC2 játékosok küzdelme a magyarokkal Youtube-on!

  A következőkben Eyesis levelét olvashatjátok ,amelyet nemrégiben címezett a Starcraft 2 Magyar közösségnek. Sziasztok! Úgy másfél hete elkezdtem közvetíteni néhány replay-t, amiket youtube-ra is feltöltögettem. A fő célom az volt, hogy a legjobb magyar játékosoktól begyűjtsek olyan replay-eket, amiken híresebb külföldi játékosok ellen küzdöttek. Nem volt célom, hogy csak olyanokat válasszak ki, amiken a magyar játékos győz, így nem tudhatjátok, hogy mi lesz a meccs kimenetele, amíg meg nem nézitek 🙂

sPrAY . Hírek 2068 27 hozzászólás

Az út a Battle.net világbajnoksághoz Kínába vezet

A Blizzard Entertainment és a NetEase látja vendégül a  StarCraft® II és a World of Warcraft® Arena játékosait az egész világból Shanghaiban November 17.–18.-án. SHANGHAI, Kína – 2012/07/15 – A Blizzard Entertainment, Inc. és a NetEase, Inc. Ma jelentette be, hogy közösen rendezik meg a Battle.net® Világbajnokságot Shanghaiban (Kína), szombaton november 17.-én és vasárnap november 18.-án. A Battle.net Világbajnokság lebilincselő élményt fog nyújtani melyre a 2012 StarCraft® II Világbajnoki sorozat keretén belül több mint 30 nemzeti és kontinentális versenyből kerülnek ki a játékosok, és a World of Warcraft® Arena global finalból. Az eSport szurkolók láthatják a világ legjobb játékosait akció közben, ahogyan harcolnak a Battle.net® Világbajnokságon a dicsőségért, a pénzdíjakért és a világbajnoki címért. “Már alig várjuk, hogy láthassuk a legjobb játékosokat idén novemberben, ahogyan összecsapnak a Battle.net Világbajnokságon Shanghaiban,” nyilatkozta Mike Morhaime, aki CEO és társalapítója a Blizzard Entertainmentnek. “A versenyek a StarCraft II-ben és a World of Warcraft Arénában fantasztikusak az egész világon, így igazán óriási fináléra számítunk.” “Izgatottak vagyunk, hogy közösen rendezhetjük meg ezt a világklasszis eSport eseményt a Blizzarddal itt Kínában,” nyilatkozta William Ding, a NetEase CEO-ja. “Több millió rajongója van az eSportnak itt Kínában és alig várjuk, hogy összejöjjenek, szórakozzanak és megünnepelhessék szenvedélyüket a progaming iránt.” A kiélezett eSport meccsekhez, a Battle.net Világbajnokság központi gyülekező helyként fog szolgálni ahol a következő programokat kínálják: Játéklehetőség a legújabb Blizzard játékok közül Lehetőség a találkozásra a világ legnépszerűbb pro gamereivel Emlékezetes ajándékok a Blizzard game universe alapján További szórakozási lehetőségek még bejelentésre várnak   Forrás Blizzard

Gepzsir . e-Sport, Hírek 2404 1 Comment